Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)
1935-08-23 / 192. szám
J y j o uuyuxzius 2 J. L L, L L A jÍ a i\ IBIIinaTM iffraawBBMwcwwi / Vihar az Adrián Az előbb még szelíd kis faltok úszkáltak az égen s most vágtatva jön, mint egy félelmes fekete sereg egy gomolygó vihar- / felhő tömeg, sose láttam felhőt ilyen rettentő gyorsan úszni. Egy pillanat s elkezd hánykolódni a tenger, morog, dübörög. rohanva küldi hullámait ő is, a part felé. Másik pillanat és esni kezd az eső, zuhogó nyári zápor ez, szörnyű, erős és sűrű. És most dolgozni kezd a szél is s függőlegessé fújja az esőtömeget. Olyan az egész, mint egy hatalmas, rettenetesen borzalmas művészi kvartett. Kezdi a dallamot a felhő, folytatja a tenger, belevág az eső s fortissimóvá fújja a szél az örök muzsikát, amelyhez a felhők dör- gik a csellószólamot. Giovanni, a hotel tündére kétségbeesve dönget, hogy zárjam be az ablakot. Most már teljes erővel játszik a gigászi zenekar. Meghajolnak előtte a fák, a pálmák és a karcsú cédrusok, kecsesen, alázatosan. Minden szürke lesz, köd-szürke, titokzatos. ég és. tenger összeolvad a láthatáron. Falevelek repkednek a levegőben, üdezöld, rémült, fájuktól leszakított levelek. Mindenki dermedtem s boldogan nézi a vihart s hallgatja az isteni félelmes zenét. Csak a mindig álmos fiumei családapa horkol nyugodtan a szomszéd szobában. (M. L.) INSPEKCIÓS GYÓGYSZERTÁRAK: Szolgálatos gyógyszertárak augusztus 17—23-ig: Fortuna, dr. Goina Teodor (Piaţa Unirii Nr. 33.), Hygea, dr. Cioeanelea Victor (Mihai Viteazul Nr. 14.), Victoria, Stefan Mireea (Regele Ferdinand 82.), Sotropa Emil (Piata Stefan cel Mare Nr. 1.). Álhir Drăganu polgármester lemondásáról. A rosszul értesültségéről és faji elva- kultságáról hírhedt Curentul tegnapi száma újabb nyári kacsát bocsátott világgá. Azt irja. hogy dr. Drăganu Nicolae egyetemi tanár, az időközi bizottság elnöke legközelebb lemond állásáról és lemondása következtében az időközi bizottság összeállításában is változások lesznek. A lemondás oka — a lap állítása szerint — az, hogy több iontos várospolitikai kérdésben ellentétbe jutott a helyi liberális párt vezető tagjaival. Hogy a hir valódiságáról meggyőződjünk, felkerestük Drăganu polgármestert, aki meglepődve vett a hírről tudomást. Mosolyogva jelentette ki, hogy a hir nem felel meg a valóságnak, mert ő nem akar és nem is fog lemondani. Köztem és a párt vezetői között — mondotta — nincs semmi ellentét és igy a lemondásomról terjesztett hirek célzato- sak. László Albert halála. Mint részvéttel értesülünk, Odorheiu-n a napokban örök álomra hunyta szemeit László Albert nyugalmazott polgármesterhelyettes és főjegyző. László életében kimagasló egyénisége volt Odor- heiu városának és ezért" köztiszteletben és megbecsülésben volt része. Sokat tett városa érdekében és nyugalomba vonulása után is tanácsaival segítette a város vezetőit, akik éppen ezért megkülönböztetett tiszteletben részesítették. Halála mély részvétet váltott ki nemcsak városában, hanem az egész Székelyföldön. Temetésén ott volt a város apra- ja-nagyja és Odorheiu város nevében Hecser Kálmán polgármester szép koszorút helyezett ravatalára. Halálát nagy rokonság gyászolja, köztük dr. László Tibor, városunk vágóhidi igazgatója is. Megakadályozzák az engedélynélküli építkezéseket. A mérnöki hivatal az építőiparosok jelentése alapján tudomást szerzett ar- ról, hogy a város területén ebben az évben százszámra építettek házakat építkezési engedély nélkül. Miután ezek az építkezések úgy közegészségügyi, mint városrendészeti szempontból alapos kifogás alá esnek, a mérnöki hivatal elhatározta, hogy a kontárok által végrehajtott engedélynélküli építkezések megakadályozása érdekében előterjesztést tesz a városi tanácshoz. A tanács legutóbbi ülésén tárgyalta a mérnöki hivatal javaslatát és utasította a hivatalt, hogy a meglévő építési szabályrendeletet bővítse ki olyan büntető rendelkezésekkel, amelyek alkalmasak a további engedélynélküli építkezések megszüntetésére. 6elgyógyá5?8t kézikönyve ! írta: Dr. Müller Vilmos. 2 kő tét, 860 oldalon, ára 700 lei a: Ellenzék könyvosztályában, P Unirii. Vidékre azonnal száliitjiil Egyelőre neiu lesz polgári repülőtér városunkban. Amióta a nemzetközi repülőjáratok szelik át Romániát, állandó gondol ad a polgári repülőgépek leszállására alkalmas repülőtér építése. Az ügy eddig annyiban haladt csak előre, hogy a repülőtérnek már van parancsnoka, de tér még sehol sincs. A katonai repülőtér parancsnoksága megtűri, hogy a Csehszlovákiából Bucuresti-be repülő kereskedelmi és polgári repülőgépek leszáll- janak és utasokat vegyenek fel, de ez áz állapot csak ideiglenes és ezért a repülőtér agilis parancsnoka állandóan ostromolja a városi, hogy a repülőtér megvásárlása és felépítése céljából a költségvetésbe vegyen fel jelentősebb összeget. A városi tanács azonban mindeddig határozott ígéretet nem tett és többizben értekezletre hívta meg a gazdasági érdekeltségeket abban a reményben, hogy a szükséges összeget ezeknek segítségével elő lehet; teremteni. A remény azonban nem vált be, mert a repülőtér létesítése érdekében városunkban nem igen hajlandók áldozatot hozni. Azzal indokolják meg a segély megtagadását, hogy idegenforgalmi szempontból a repülőtérnek semmi jelentősége nincs. A repülőgépen utazó külföldi utasok itt csak addig tartózkodnak, amig a gép benzint és olajat vesz és aztán tovább cikáznak a levegőben, anélkül, hogy a város létezéséről tudomást szereznének. A bőriparosok és bőrkereskedők tiltakozó nagygyűlése. A bőripari szakmákban dolgozó cipésziparosoknak és csizmadiáknak az utóbbi időkben komoly versenytársai akadtak azokban a gyárakban és üzemekben, amelyek gummicipőket, csizmákat és bocs- korokat állítanak elő. Ez a verseny napról- napra komolyabban érezhető, ugyannyira, hogy már az iparosok és kereskedők létét is veszélyezteti. A közelmúltban megint egy ilyen gyár alakult, sőt szó van arról, hogy városunkban is létesül egy ilyen vállalat. A helyi ipartestület bőripari szakosztályának tagjai a bőrkereskedőkkel egyetemben vasárnap délelőtt az ipartestület helyiségében e tárgyban tiltakozó nagygyűlést tartanak. A külmissziót konferencián résztvevők figyelmébe. Az augusztus 27-iki Targu-Mures-i külmissziói konferenciára, mint már jelentettük. a rendezőség városunkból autóbuszjáratot indít. Most annak közlését kérik, hogy az utazásra 23-án, pénteken este 7 óráig lehet csak jelentkezni, mert a rendezőség csak igy tudja biztosítani a résztvevők utazását. Menet és jövet dija 135 lej. Indulás 27-én reggel fél öt órakor, visszaindulás aznap este 7-kor. Jelentkezés és indulás Bratianu-utca 51. szám alól. A Svábhegyi Szanatórium Budapest kivi/», gálja a székrekedés okait. Diétás eljárásokkal (Bircher-Benner féle Rohkost) ivókúrákkal, subaqual bélfürdővel, kézi és gépi mas- sage-val gyógyítja azokat. Bajt okozott a feleségcsere. Bucuresti-ből jelentik: Különös feljelentést tett Maria Ciortan besszarábiai asszony a Cihisnău-i ügyészségen. Előadta, hogy férje: Ion Ciortan és Zaharia Ferau nevű barátja megegyeztek és átadták egymásnak asszonyaikat. Maria Ciortan aztán rájött arra, bőgj»' jobb volt az élet férje mellett. Hazament, az idegen asszony azonban kiutasította. Az ügyészség az eljárást megindította. Bírósági hírek. Jurcu Mihály mineu községi napszámos nemrégen a falu egyik jómódú gazdijának cséplésénél segédkezett. Egyszer éppen a gépszij körül foglalatoskodott, mikor Cont Simion gépész figyelmetlenségből megindította ; a lendítő kereket, a szíj elkapta' Jurcu jobbkezét és két ujját tőből lemetszette, jurcu kártérítési pert indított Cont ellen, akit a járásbíróság tegnap looo lej pénzbüntetésre, valamint az orvosi költségek megtérítésére ítélte. — Cojocariu Petru, Borj községi földműves egy lóvásárlásból kifolyólag hosszú idő óta haragudott Weiner Salamon Bcrj.on lakó márkakereskedőre, akinek ezért állandóan a legképtelenebb módon kellemetlenkedett. Mult év őszén, hosszunapkor estefelé belopódzott a kereskedő lakásába s az ünnepi vacsorához terített a-sztalra egy szalonnával és kolbásszal telt zsíros csomagét helyezett el. A kereskedő kinyomozta, ünneprontóját és pert indított ellene. A járásbíróság tegnap tárgyalta az ügyet és Cojocarut bűncselekmény hiányában felmentette. — Marosi Róza Baciu-i cselédleány mintegy másfél évvel ezelőtt egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. A gyermeket 8 hónapos korában kivitte Gheorghiu.ra, ahol Asztalos Miklós kőfaragónál helyezte el nevelés céljából és megegyezett Asztalosékkal, hogy a gyermek neveléséért minden hónapban 300 lejt fog fizetni. Marosi Róza ezzel eltávozott a faluból és Asztalosék csaknem egy éven keresztül hiába várták a gyermek neveléséért járó összeget. Mivel a fiúcskát közben nagyon megkedvelték, elhatározták, hogy nem kerestetik az anyát és adoptálják a náluk elhelyezett gyermeket. Két hónappal ezelőtt azonban a gyermek rejtélyes módon eltűnt a házból és legnagyobb meglepetésükre az anyjánál találták meg itt Cluj-on. Asztalosék ekkor felszólították Marosi Rózát, hogy visszaadja nekik a gyermeket, akiről végkép lemond, vagy pedig fizesse ki egy- összegbn a gyermek tartásáért járó dijat. Marosi Róza azonban egyikre sem volt hajlandó, mire Asztalosék pert indítottak ellene. A járásbíróság tegnap a makacs leányanyát 300 lej pénzbüntetésre, valamint az Asztaloséknk járó összeg meg. fizetésére kötelezte. rmm í BSSZlVül, (S HB3ÍT model'll örnplűíolilfal S.' -tiP qÖ" AyPb V ^ NT " A * rc,Ó> 0^ Vezérképviselet : PARFÜMÉRIA EXCELSIOR Bucureşti, Calea Moşilor 78 Ma harmincam év®* 1904 augusztus ai.én az Ellenzék a vezércikkben visszapillant a Szent István ünnepségekre as dicsőíti a vezércikkben ,,Az első magyar király“-!“. A tárca is történelmi alakról szól. Meghalt Krüger Pál, a nemrég elbukott Transvaal volt köztársasági elnöke és Oranjevei, a másik búr állammal szövetségben a hősi harc vezére az angolok ellen, akik a búr területek arany és gyémánt mezőire szemeit vetettek: apróságok szólnak a parasztállamfő életéről. — Szinte irályszerü, hogy terjedelmes cikk foglalkozik; a nagy történeti maradványokat: a lovagvárat és ősromán templomot őrző Vajdahű. nyaddak Különben is történeti idők peregnek, bár még akkor nem ismerik a pergőtüzet: folyik a japán—orosz háború. Különösen Port- Arthur ostroma lesz napról.napra ádázabb. A kikötő felől óriási robbanások hallatszanak; azt hiszik az oroszok a hajókat robbantják fel, hogy a győztes japánok zsákmánya ne legyenek. Nemrég robbantották föl Plehve belügyminisztert; most gyilkosa, kit a bomoasZjlankok súlyosan megsebesitettek, a börtön.korhazban a gondos orvosi ápolás ellenére meghalt. A cár háborog a zsidók ellen: a forradalmi mozgalmak szitóit és a merénylőket bennük látja elsősorban; titkos rendeletet bocsát ki, amely szigorúan megtiltja a zsidó katonáknak, hogy héberül levelezzenek. Pár nap múlva lesz az orosz trónörökös: Alexije Nikolajevics keresztelője; a keresztapa II. Vilmos német császár, akinek képviseletében öccse, Henrik porosz herceg jelenik meg Szentpétervárt. A magyar politikában mély csend van. Csak a pécskai választás izgatja kissé a kedélyeket. A függetlenségi párt jelöltje Zljnszky István, akit kőrútján Bartha Miklós is kisér; kormánypárti jelölt Herczeg Ferenc, a nemzetiségi párté Popa György, aki később nagyváradi tahlabjro, majd pesti kúriai biró lett. Becsben visszafutó.csövü ágyukkal kísérleteznek. Ferdinand buigár cár gömörmegyei birtokán üdül. Veszprémben kiállítás van. Topánfalva leégett. A legfontosabb városi ügy, hogy a gázgyár a villamos világítást is tartja. Egy kis vita van az Ellenzék es egy másik kolozsvári lap között, mert az utóbbi azt irja, hogy a kolozsvári színház ügyéről szóló távirat a szerkesztőségben készült. E távirat szerint a magyar kormány még nem tárgyalta a színházi igazgatóság kérdését, szóval, nem döntött, helyreáll it ja-e az intendánst rendszert Bölönyvel, vagy színházunkat a pesti Nemzeti Színház aiPá rendeli és Ditróit bizza meg az igazgatással. Mintha ennek Janovics ellen hegyezett éle volna, de baj nélkül. Egyébként pár nap előtt történt az uj színház helyszíni szemléje a Hunyadi-téren; Szvacsina Géza polgármester, Gere Kálmán államépitészeti főnök, Gajzágó Manó tiszti ügyész, Fekete-Nagy Béla, Salamon Antal és Vikol Kálmán tanácsosok, Póczy Mihály főmérnök ejtették meg. Bezerédy Viktor miniszteri tanácsos városunkba érkezett, hogy az építési ajánlatok felbontásánál megjelenjék. A helybeli Iparosok közül Czakó Lajos, Poltók Samu, Reményit Lajos, Törzs és Ormay szerepelnek. A nyári szinházban Pethes Imre vendégszerepel. Előtte való este az Ócskái brigádé, ros-ban lépett föl; másnap búcsúzik a Danisef- fekben. A színház Bródy Sándor ,,Hófehérké- je“-nek az előadására készül; főszerepet Tóvölgyi Margit játszik. Kereskedő az Ellenzék*bői tájéka« Hédik. hogy Eszterházy Ferenc gróf, a tatai szabadtéri előadások házigazdája, aki fíécs zenei életében igen jelentős szerepet játszik, a napokban nagy zenekari hangversenyt dirigált Pöstgénben, az ottani téli segély-akció javára. .4 műsoron Beethoven első szimfóniája és saját szerzeménye, az „f.’nnepi zené“ szerepéit. A nemzetközi, előkelő társaság melegen ünnepelte a magyar karmestert és zeneszerzőt; hogy Svéd Sándor, az Operaház kitűnő művésze a jövő szezonra a bécsi Staatsoper- hez szerződött. A kiváló énekes szeptember elején költözik Becsbe és másodikon már be is mutatkozik az osztrák főváros közönségének; hogy a Royal Színház igazgatósága megállapodást kötött Kürtiig György-gyel, a Nemzeti Színház kitűnő művészével két szerepre szóló vendégjátékra. Kürthy György Anday Ernő uj zenésvigjátékában lép fel először; hogy Pálffy József dr.. Szeged polgármestere Mascagni szegedi tartózkodásának emlékére művészi kivitelű, értékes karmesteri pálcát nyújtott át a mesternek. A pálca, amelyet Bocsányi József müötvös készített, 35 cm. hosszú, ébenfából készült, felső részében Szeged város címere és a Parasztbecsület előadásának dátumai vannak bevésve, alsó részében pedig babérág és olasznyelvii szöveg: ,,A szegedi szabadtéri játékok emlékére Mascagni mesternek, a polgármester(í; hogy a legtöbb budapesti színház ma kezdi meg a próbákat. A Nemzeti Szinházban egyelőre még a kőművesek parancsolnak, a művészi munka csak a restaurálás befejezése után következik. A Vígszínház ma kezdi próbálni a „Happy-end^-et. A Magyar szinházban szintén ma lesz az első próba Fedők Sárival, aki a Pityu című vígjáték női főszerepét alakítja. A Belvárosi Színház holnap kezdi meg a próbákat ,,Az esernyős király “ cimii vígjátékból; hogy beavatottak szerint Jean Kiepura és Eggert h Martba esküvője jövő héten lesz Bécsben. Ezzel a magyar művésznő elveszti német állampolgárságát, lengyel alattvalóvá lesz és igy költözik Angliába; hogy Londonban állítólag ugyancsak jövő héten vezeti oltárhoz Richard Tauber Diana Napier angol színésznőt, akivel már régebben jegybe lépett. hogy vasárnap délelőtt volt a bemutatóin Budapesten a legfrissebb magyar filmnek, a „Budai cukrászdá“-nak. A film szöveget Zágon István irta, rendezte Gál Béla. Ebben játsza második főszerepét Perezel Zita, partnerei: Somlyai Artur. Percnyi László, Gázon és Kabos; Öngyilkosságot követett el egy katonatiszt felesége. Bucuresti-ből jelentik: D. Vasilescu gyalogsági százados felesége Bucuresti-i lakásán felakasztotta magát. Mielőtt segítség érkezett volna, kiszenvedett. Az ügyészség elrendelte a hulla felboncolását. Az eljárás megindult. TÖLTŐTOLLÁT I saját érdekében javíttassa nálunk. f METEOR 1 E ag Cluj, Str. Reg. Maria 23. Tel. 3-25. 1