Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)

1935-08-21 / 190. szám

, 1 9 3 5 augusztus 2 1. ELLENZÉK ^jglSStgR Szerelmi házasság — akadályokkal Az alább következő kis történetet egy a napokban benyújtott ügyészségi aktából má­soltuk ki. I. Z. egyik arad megyei falucská­ban lakó gazdag földbirtokos 23 éves egye­temi hallgató fia, már hosszú idő óta sze­relmes volt a falucska szegény foltozó-sus~- terének feltűnően szép leányába, akit fele­ségül akart venni. A gazdag szülők azonban hallani sem akartak romantikus hajlamú fiuk mesaUiance-áról s előbb külföldre küld­ték fiukat „felejtenikésőbb pedig az ad­dig elodázott katonai szolgálatra való azon­nali behívását eszközölték ki, csakhogy tá­voltartsák szerelmesétől. A fiatalok azonlxm ebbe semmikép sem tudlak belenyugodni és elltatárózták, hogy bármilyen áldozatok árán is, összeházasodnak. Az elhatározást tett kö­vette. A katonaságnál való jelenetkezési ha­táridő előtt néhány nappal a fiatalok titok­ban egyik Cluj-megyei községbe utaztak, ahol néhány napi tartózkodás után jelent­keztek a falusi jegyzőnél, aki nagykorúsá­gukra való tekintettel annak rendje és mód­ja szerint összeadta őket. Boldogságuk azon­ban nem tartott sokáig, mert a fiatalember szülei tudomást szereztek a dologról, azon­nal bejöttek Cluj-ra, ahol egyik ismert ügy­véd utján beadvánnyal fordultak a helyi ügyészséghez, melyben fiuk házasságának megsemmisítését kérték, egy nemrég életbe­lépett törvény alapján, mely a házasság le­gális megkötéséhez a házasság színhelyéül választott falu, vagy városban való előzetes letelepedést, vagy legalább három hónapi ottlakást ir elő. A törvény törvény s igy a boldog frigy napjai valószínűleg meg vannak számlálva. INS PÉK Cl OS GYÓGYSZERTÁRAK: Szol­gálatos gyógyszertárak augusztus i7—23-ig: Fortuna, dr. Goina Teodor (Piaţa Unirii Nr. 33.), Hygea, dr. Ciocaueiea Victor (Mihai Viteazul Nr. 14.), Victoria, Stefan Mircea (Regele Ferdinand 82.). Sotropa Emil (Plata Stefan cel Marc Nr. 1.). Vádat emeltek a „Discoiu“ nyomozó osz­tályának főnöke ellen. Bucuresti-ből jelen­tik: Constantin Cérnát őrnagy nevét jól is­merik az országban. Az országos börtönügyi hivatal főnöke volt hosszú időn keresztül, mig aztán állását a hivatalban kirobbant botrányok miatt elhagyta és a ,,'Discom“ kö­telékébe lépett, hol a nyomozóosztályt irá- nyitotta. Ilyen minőségben nyert megbízást arra, hogy leplezze le a Dobrogea-i dohány­csempészeket. E célból 100 ezer lejt folyó­sítottak kezéhez, melyről a „Discoru“ aztán nem kapott többé elszámolást s igy bűn­ügyi feljelentést adott be 'Constantin Cérnát ellen, aki az összeget visszatérítette a bűn­ügyi eljárás alatt. A Bucuresti-i törvényszék vizsgálóbírója ennek dacára vádinditványt szerkesztett Cérnát őrnagy ellen sikkasztás miatt. MA ESTE 9-KOR egyetlen DALESTJE a MnprSzinházban! * Ne felejtse el azt, hogy ma este 9 óra­kor tartja Szűcs László egyetlen önálló hangversenyét, amelyen legválogatottabb áriák, műdalok, filmslágerek és népdalok szerepelnek. Siessen most jegyet váltani a Magyar Színházhoz. Két földművest gyilkolt meg egy munka­nélküli. Bucuresti-ből jelentik: Borzalmas gyilkosság történt Constanta közelében, hol a gazdák a mezőn egy boglya széna tövében két megcsonkított férfi hullájára találtak. A hullák egymás mellett feküdtek. Fejük be volt verve egy vasdarabbal s az egyiknek szemei is hiányoztak. A csendőrség nyomo­zást indított a gyilkos kézrekeritésére s meg­állapította, hogy egy idegen nagy összegért lovat akart venni az egyik közeli faluban. Kiderült, hogy a vásárló Petre Vasile Kihai- loglu munkanélkülivel azonos, aki együtt in­dult el Besszarábiából munkát keresni áldo­zataival, akiket aztán meggyilkolt és kifosz­tott, midőn a boglya mellett aludtak. Letar­tóztatták és átadták az ügyészségnek. TÖLTŐTOLLÁT saját érdekében javíttassa nálunk. METEOR Cluj, Sír. Reg. Maria 23. Tel. 3-25. ESŐS, ZIVATAROS IDŐ VÁRHATÓ. A budapesti meteorológiai intézet időjárásprog­nózisa szerint változó felhőzet, több helyen eső s néhány helyen a délutáni órákban esetleg zivatar várható. A hőmérséklet alig változik. Adóbonokkal való adó és illetékfizetés. Bucuresti-ből jelentik: A pénzügyminiszter hirdetményt tett közzé, mely megengedi, hogy az adóbonok tulajdonsai saját adó és illetéktartozásaikat nevükre szóló bonokkal fizethessék, amennyiben a tartozások 1934 április 1-ig váltak esedékessé. Az erre vonat­kozó kérelmet annál a pénzügyigazgatóság- nál kell benyújtani, mely az adóbonokat ki­adta. A kérvényekhez a bonokat nem kell becsatolni. Székely Apokalypsis. Szenczei László, az erdélyi fiatal irónemzedék egyik tagja meg­jelentette ,,Székely Apokalypsis“ cimü kis regényét. A művészi kiállításban megjelent könyvecske ára 30 lej. Megrendelhető az Ellenzék könyvosztályában. ESTE 9-KOR S» László egyetlen DALESTJE a IBapp Színházban! Két csecsemőt hagytak el egy napon Cer- năuti-han. Bucuresti-ből jelentik: Popper Mózes Cernăuti-i cipészhez egy ismeretlen fiatal asszony tért be, ki alkudni kezdett egy cipőre, aztán megkérte a házigazdát, hogy ügyeljen csecsemőjére, mig egy pillanatra kimegy a boltból. Az asszony nem tért többé vissza s gyermekét elhagyta. Ugyanazon a napon egy Veronica Cuciumeniuc nevű ház­tartásbeli leány hathónapos gyermekének hátrahagyásával megszökött szolgálatából. Az eljárás megindult. Folyik a vizsgálat a repülőgéppel elköve­tett csempészés ügyében. Bucuresti-ből je­lentik: A repülőgéppel elkövetett csempészés ügyében nagy eréllyel folyik a vizsgálat. A francia „Courdon“ késziiményü háromíilé- ses nagy repülőgép Bourlaton gyáriparos tulajdona. Többször megfordult az ország­ban s igen jól ismerik a Bucuresti-i lokálok­ban. Hivatalos helyen most vizsgálják, hogy Bourlaton mennyi selymet és pezsgőt csem­pészett repülőgépén Parisból. A légügyi mi­nisztériumba ugyanis többször érkezett je­lentés arról, hogy különböző helyeken re­pülőgép száll le időnként, azt hiLték azon­ban, hogy valamelyik román repülő volt kénytelen leszabni s senki sem gondolt csempészésre. Az ügyészség átiratot intézett a francia aero-szövetséghez és kérte, hogy a pilótaengedélyt vonják meg Bourlatontól. Tüzet okozott a villámcsapás a petróleum- telepen. Bucuresti-ből jelentik: A Schela Mare petróleummezőn lévő „Foraky Roma­neasca“ cég üzeme fölött nagy vihar vonult végig, minek során a villám egy táviróosz- lopba csapolt, melyet meggyujlott. A szél a szomszédos épületekre is átvitte a zsarát­nokot s attól lehetett tartani, hogy a benzin- tartányok felrobbannak. A tűz továbbterje­dését csak nehezen sikerült megakadályozni. A kár többmillió lej. Öt Franciaországból kiutasított román ál­lampolgár érkezett Constanta-ba. Bucuresti- ből jelentik: A „Peles“ nevű hajó öt Fran­ciaországból kiutasított román állampolgárt hozott Constanta-ba. A kikötőparancsnokság leigazoltatta a kényszerutlevéllel érkezett férfiakat és megállapította, hogy Aurél Val- ciu magántisztviselővel, Bozdoc Nicolae vil­lanyszerelővel, Constantin Nitoiu munkás­sal, Aurel Stanescu hivatalnokkal és FI. Gol­den festővel azonosak. Átadták őket a had­kiegészítő parancsnokságnak. ,,Gazdák“ Általános Biztositó Részvénytársaság Arad, Strada Cloşca 15. FELHÍVÁS a „GAZDÁK“ Általános Biztosító R.-T. Ill-jk kibocsátású részvényeinek jegyzésére. Intézetünk az Ipar. és Kereskedelmi Minisz­tériumtól engedélyt nyert, hogy alaptőkéjét 12,000.000 lejre felemelje. Az 1935. julius 23-án megtartott rendkívüli közgyűlés által adott meg­hatalmazás alapján kibocsátunk 10.000 db bemuta­tóra szóló, egyenként 400 lej névértékű részvényt, összesen 4,000.000 lej értékben, 400 fejes árfo­lyamon. A költségek fedezésére minden egyes részvény után 12 lej fizetendő. A jegyzési határidő 1935 augusztus 30-ban ál- hpictatott meg. A jegyzett összeg 1933 szeptem­ber 5-ig készpénzben befizetendő. — A jegyzések a „GAZDÁK“ Általános Biztositó Rt. igazgató- sági irodájában, Aradon, Strada Cloşca 15. szám alatt történnek. A részvények 5—10—50 vagy 100 részvényes darabokba vonhatók össze. — A részvényeseknek elővételi joguk van két rég: részvény után egy uj részvény jegyzésére. A részvényesek által nem jegyzett uj részvények el­osztásáról az igazgatósági tanács határoz. Arad, 1935 augusztus 19. „GAZDÁK" Általános Biztosító Rt. Igazgatósági Tanácsa. Ma harmincöt éve, 1900 augusztus 20-án természetesen az Ellen­zék nem jelent meg. Szent István napja, ál­talános munkaszünet volt akkor. Két nappal előbb szintén fárasztó ünnepségek járták: au. gusztus 18-ára esett Ferencz József születés­napja. így az Ellenzék augusztus 2 r-i példá­nyában kelj böngésznünk. Vezórqikke termé­szetesen „Az első király“.ról emlékezik meg; aztán egy másik kiráJycikk következik. En­nek címe: „A 70 éves király“ és részletesen beszámol a Budapesten lefolyt ünnepségekről. Érdekes ilyenkor olvasni az egykor közismert, most már a feledésbe merült neveket, mint a szercartáskodó papok sorában Császka György kalocsai érsek, vagy Schranz János és Bachat Dániel lutheránus, a notábiütások sorában Selley kúriai- tanácselnök, Sárkány táblai al- elnök, Fazakas pestmegyei főjegyző, Hazai István dr. miniszterelnöki titkár nevét. Van egy harmadik királycikk is. Kolozsvárt nagy fénnyel lezajlott Szent István.napi ünnepsé­gekről, amelybe: az öreg honvédek megtiszte- lését is belekapcsolták. A távirati rovat a bu­dapesti katolikus kongresszusról szól, a kínai boxer-lázadás újabb eseményeiről tájékoztat: Waldersee tábornagyot nevezték ki a német büntető csapatok élére s éppen ünnepelik el­utazása előtt Münchenben. Folyik a bur.há. ha nem mossák helyesen ! Közönséges kemény, érdes v ízzel nem fehet jó eredményt elérni. A fehérneműnek gyakori mosás dacára is meg keli tartania minőségét és finomságát. Ezt a célt legjobban úgy érjük el. ha a vizet „SODIL1*- laí puhítjuk. ,,SGD!L“ az ideális por, amely min­den vizet puhává teszi, a szappan hatását növeli, a ruhát tisztítja és teljesen klórmentes. A „SOD!L'‘-lal mosott ruha hófehér lesz, megtartja finomságát és könnyen vasalható Minden gondos háztartásban nélkölüzheteflen a ború. A Margit-hndnak a szigetre vezető 3_ik ágát nagy ünnepséggel megnyitották József főher­ceg családja és Széli Kálmán kormányának je. leniét ében, Hegedűs Sándor kereskedelmi mi­niszter közbejöttével. Külön cikk sürget ipartelepet Korond-fürdőnek az aragonit föl­dolgozása céljából. A Sigmond-testvérek cég szeszgyárát, a város egyik legnagyobb válla­latát, amelyet az államkincstár megvett, nyil­vános árverésen bérbeadják. Városunkban a demokrata-párt megalakítására készülnek. Ér­tekezlet volt, amelyen Vázsonyi Vilmos is megjelent. Deáki Albert dr. és Váradi Aurél dr. a> vezérek. A szervező bizottságba Ábra­hám Antal, Havas Lázár. Krausz Emil, Koz­ma Endre dr., Péterffy Zsigmond, Ney Ár­min, Páskusz Miksa, Solymossy Olivér, Szán­tó Bertalan, Terkál Béla, Tauber Frigyes dr. és Waldberg Márk került. Mély részvétet kei. fl» Tűz a szappanfőző műhelyben. Tegnap a késő esti órákban a Dorobantilor-utca 92. szám alá vonultak ki a tűzoltók teljes fel készültséggel. A tűz Klein Hermnan szap­panfőzőmester műhelyében ütött ki, akinek egyik gondatlan inasa a frissen kimosott faggyuszsákokat az olvasztó kemencére tette száradni. Mikor a fiú bezárta és elhagyta a műhelyt, a kemencében még égett néhány parázs s a lelógó zsákok egyike tüzet fogott. Szerencsére azonban a zsákokon s néhány, a kemence közelében lévő ládán kívül érté­kesebb holmi nem esett a tűz martalékául, amit az idejében kivonult tűzoltók néhány perc alatt teljesen lokalizáltak. Holnaptól, (szerdán) n ROYAL Mozgóban 1. A CSATA. Világszenzáció. Fősz.-ben: Inkisinoff, Annabella. 2. Aki mer, az nyer. Premier slágervigjáték, fősz. Lucie Englisch tett, hogy az itteni királyi táblának volt bírá­ja, Müller Vilmos Nagyszebenben meghalt. Ambrus Gergely postafőtisztet melegen ün­nepelték szolgálata 30. évfordulóján. Két hó­napi szünet után megnyílt a Nyári Színház és bemutatta Himfy dalait, amelyhez StefanL desz karnagy hatásos nyitányt szerzett. — Az előadásáról nagy cikk. számol be, Tompa, Sz^nt- györgy, Dezséri, Váradi Miklós, Gazdi Aran­ka, Novak Irén, Laczkó Aranka nagy sikert aratott. Előzőleg a király-ünnep kapcsán ha. tásos élőkép volt a színház egész személyzeté­vel; a főakkot a színház akkor nagyszerű hangjáról és szépségéről hires primadonnája, Székely Irén ábrázolta. A Svábhegyi Szanatórium Budapest a leg­tökéletesebb gyógyszálloda. Gondoskodik a betegek kísérőinek szórakoztatásáról. Kelle­mes társas élet. Ski, ródli, színház, koncert etc., etc. Tüzek a Szilágyságban. Tudósítónk jelenti: Az elmúlt napokban három szilágysági községben pusztított tűz. Valea lui Mihai.n Orosz József gazdának nagymennyiségű szalmája égett el. A vizsgálat megállapította, hog3r a tűz a közelben elhaladó egyik vonat mozdonyának szikrájától származott. — Lom pirt községben Valcovan László háza égett le az összes melléképületekkel együtt. A szülők a mezőn dolgoztak s a magára hagyott gyermekek vigyázatlansága okozta a tü­zet, mely a szomszédok megfeszített mentési munkálatai dacára teljesen elhamvasztotta a há­zat. — A harmadik tűz Sauca községben volt, ahol Mecheres Dumitru háza égett le. Tüzet fo­gott a szomszédos épület is, amit azonban sike­rült megmentani. AKI FRISS ÉS EGÉSZSÉGES AKAR LENNI és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a szé­ke, emésztése meg legyen zavarva, folyton fái. jón a feje és bőre tele legyen mindenféle patta­nással, az igyék hetenként egyszer-kétszer regge­lizés előtt egy pohár természetes „FERENC JÓZSEF“ keserüvizet. Az ELLENZÉK a haladást szolgálja, t kisebbségi és emberi jogok előbareoss. Sziics László egyetlen D AL ES TJE a MappSzinhíszban! TANÜGYI lül A szeptemberi beiratásokkal kapcsolatosan a szülők figyelmét felhívjuk a következőkre: 1. Minden szülő oda íratja gyermekét, ahová ö maga akarja. A felekezeti iskolába beirt gyermekek szülei szeptember 1—10 kö­zött a kerületükben levő állami iskola igaz­gatójánál tartoznak írásos nyilatkozatban be­jelenteni azt, hogy melyik felekezeti iskolá­ba óhajtják beíratni gyermeküket. A feleke­zeti iskola igazgatója a beiratós megtörténtét a nyilatkozaton igazolja. E nyilatkozat a közoktatásügyi min. 126.703—1929. sz. rend. alapján bélyegmentes. 2. Felekezeti iskoláink igazgatói arra ké­rik a szülőket, hogy szeptember 1—5 között feltétlenül jelentkezzenek gyermekeik beira- tása céljából, különben a nyilatkozatok át­adásánál túlságos tolongásnak lesznek kité­ve az áll. isk. igazg. irodákban. 3. A nyilatkozat átadása a szülők felada­tát képezi, kitöltésükben a tantestületek se­gítségre vannak. h. Felekezeti isk. igazgatói már mostantól kezdve minden további felvitágositást meg­adnak az érdeklődő szülőknek. SZABÓ DEZSŐ UJ KÖNYVE. Karé* csonyi levél — A németség útja — Deb­receni tanulságok — Feltámadás /ti 3* kucskán. A 4 mii egy kötetben 70 tej az Ellenzék könyvosztályábaa Clu/, Plata Unirii. PÁRISI DIVAT legújabb augusztusi száma megjelent a kö­vetkező tartalommal: Nyári ruhák, első ősz modellek, prémdiszes ruhák és kompléik, ka bátok. Gyönyörű fehérnemüek. Nagyított ké zimunkaiv. Gyermekruhák. Kézimunkák. Kö vetkező rovatokkal: Szabjunk-varrjunk, di vatlavél, gyorssegély a konyhában, virág ápolás, befőzés. Őszi nagytakarítás, bridzs tanfolyam, modern szépségápolás, receptek anyai örömök, anyai kötelességek, nyeskoszt finom krémek, tészták őszi gyümölcsből Ínyenc saláták és hideg főzelékek. Ara 20 lej. Vidékiek 25 lejt küldjenek be postabe lyegben. Kapható és megrendelhető: Ellen­zék könyvosztálya Cluj. Piaţa Unirii. Előfi zetési ára: negyedévre 60, félévre 120, égés. évre 240 lej.

Next

/
Thumbnails
Contents