Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)

1935-08-18 / 188. szám

193 3 Magasztos 18. ELLENZÉK BHW Z REGÉNY Ä KÜLVÁROSBÓL: Hogyan lett boldog asszony Rózsikaf a közismert urínő ? A kis modell különös históriája Róza ezüstszőke. Igazi ezüstszőke. Szem- pillája, szemöldöke szinte fehér. Gyönge, finom cs sovány. Halvanyarcu. Két nagy kék szemében gyerekes félénkség. Csupa szelídség a két szeme Rózsinak, aki démon, a külváros nyelvén „közismert uri- nő“. És mégsem tüzes, nem kacér, nem ki- hivó a Rózsi szeme, hanem fé.énk, szomorú gyerekszemek. Úgy jön Rózsi az egyik külvárosi házba lakónak: özv. Szabónéhez, mint munkáslany, mint butorfényező egy asztalosnál. (Akkor tényleg egy asztalosnál volt Rózsi, de nem bútort fényezett.) Különben csendes, jó lakó, még a hangját sem lehet haUltoni soha. Nincs azon egy csöpp festék sem, osak egy kis rúzs a keskeny szá­ján néha. El-cLnaegy Rózsi hazulról, de sohase reg­gel'. Inkább délután, szépen felöltözve, illa­tosán. Szabóné kérdezi: Nincs munka? — Most nincs — feliéi Rózsi és sóhajt hozzá. Jönnek haza a Szabóné lányai, két nagy­darab külvárosi nő. Egyik varrólány, másik Szabóné büszkesége, Manci a gépirónő, havi ezerrel, aki Dekobrát olvas és akit tangó­királynénak neveznek az ifjak a Legényegy­let műsoros teadélutánjain. Rózsit egyszer nagyon csinos, magas fiatal­ember keresi Szabóékná'il — A Kovács Rózsiba itt lakik kérem? Vasárnap délelőtt van. Manci port töröl bekötött fejjel. Most megáll a törlőrongy a kezében, úgy mered a szép, magas fiúra. — A butorfényezolány az asztalostól? — kérdezi. — Nem, — hangzik a válasz — hanem a modal a festőiskolából. — Modell? — Igen, igen — a fiatalember türelmetlen és láthatólag nagyon siet. — A mester nagyon haragszik, mert Ró­zsik* aom jött be aktot állni és szünetel miatta a munka. Tessék neki megmondani kérem, ha hazajön, hogy azonnal jöjjön be az iskolába! Megjelenik Szabóné, köténye alatt össze­fonja a kezét. — Tévedés van uram — mondja elő­kelőén —, nálunk lakik ugyan egy Kovács Rózsák*, de az semmiféle modell, olyan ná­lunk nem Séteadk kérem. A fiatalember egészen türelmetlen lesz. — Ez 4 százkettős szám ugye? Nohát akkor rendben van. Az illető hölgy egészen szőke, kékszemü, magas és tessék neki meg­mondani, hogy azonnal- jöjjön be a festő­iskolába . .. — Hát más modell nem jó? — kérdezi Mancika büvraosollygással. — Nem. Olyan gyönyörű alakja, mint Rózsikának nincs senkinek a világon. A fiatalember elmegy, de ezzel a mondat­tal végleg megpecsételődik Rózsiba sorsa. Ettől a perctől kezdve nem hívják máskép­pen a házban, mint a milói Vénusz. Szóval1 Szabóné visszamegy verni a habot és dühös, mert Rózsikának gyönyörű alakja van. Ezért dühösebb, minthogy Rózsika er­kölcstelen modefl, aki meztelenül álldogál férfiak előtt. Elmondja alaposon a véleményét, három­szor egymásután. Hozma Mm Budapest, Károly körút 3., sarok üzlet Már nagyapja, ha Pestre utazott KOZMÁNÁL VETT KALAPOT ! Nagy választék úri di­vat különlegességekben év az bi ztos alap, 75 éves a __ Ha szegény apátok élne, azonnal ki­rúgná — mondja az ebédnél a két lányának —, bennem van kímélet, hagyom a szeren­csétlent tavaszig. Májusig, most már benn lesz hagyva a kisasszony. A lányok helyeslőén bólintanak, pedig tudják, hogy a kisasszony azért „lesz benn­hagyva“ tavaszig., mert addig a kutya sem veszi ki a szobát, a kis vacak, jéghideg; lyukat. Rózsika hazajön és Szabóné maró gúnnyal értesíti, hogy egy fiatalember kereste a festő­iskolából. — Érdekes — mondja a szellemes Manci —, eddig azt hittük, hogy maga fest és most kisül, hogy magát festik. Rózsika szelíden válaszol!, ártatlanul néz a kék szemével. — Szünetel a munka a műhelyben és vala­miből csak meg keü élni Manci kisasszony. Mire Szabóné: — Még szerencse, hogy olyan gyönyörű alak ja v-an . . . Rózsika elpirul, megy befelé és csak annyit mond: —- Ja, Reschner ur mondta? Dehogy van kérem. Nagyon is sovány vagyok . .. Aztán többet nem beszélnek a dologról. A házbér>ek pontosan befutnak és Rózsika „meg van hagyva tavaszig“. Különös leleplezés Egy éjjel Szabónén-ak iszonyú gyomor­görcse van. Pedig aii|g három szem tepertőt evett vacsorára, egy pici májashurkát, a vé­resből pedig igazán csak egy falatocskát. Az Etuska küldött át kostó Ót disznóölésből. Mikor felébred Szabóné, émelyeg a gyomra, úgy szédüli a feje, hogy alig bír felkelni az ágyból. Valamit kap magára, mezitlábra cipőt húz. Szokatlanul meleg márciusvégi éjszaka van és Szabóné kimegy az udvarra. Indul a verandán — és akkor egyszer csak megder­med. Fehér alak jön végig az urvaron, ide­gen fehér alak, neglizsés férfi, be, egyenesen a Rózsiká-hoz. Szabóné elfelejti, hogy beteg, hogy miért jött ki, hogy gyomorgörcse van, visszamegy a szobába, fdilkölti Mancit. Manci mérges, azt álmodta éppen, hogy a Boszporusz partján virágzó almafák alatt sétál Willy Frits eh-csel és akkor jött Katona Feri és látta őt, amint Willyvel sétál hófehér sölyemruhában és fáj­dalmasan felkiáltott: Megcsalsz Mancika! Ez a hűség? Ezt Ígérted nekem? És ő akkor dia­dalmasan, kegyetlenül kacagott és azt felelte: Természetesen, múltkor egész este a ronda Fazekas lánnyal táncoltál, azt hiszed, én nem tudom mi a bosszú? Akkor Feri beleugrott a Boszporusz vizébe és ő sírni kezdett, mert mégis szerette Ferit, de ott volt Wi-llly Fritsch trópusi sisakban, mint egy herceg és kezdte vigasztalni, csókolni szemét, haját szédülten és akkor felkölti mama, hogy álljanak az ab­lakhoz és lessék meg az ablaknál, hogy ki az a neglizsé, aki ott van a milói Vénusznál. Mégis engedelmeskedik, -mert nem- jó ki­kezdeni a mamával, az álom elszáll a szemé­ből és érdekli is a dolog. És csakugyan nem­sokára jön a neglizsé, Rózsikévá1] együtt, de most már katonaruhában van a férfi és olyan ügyesen nyitja ki a kaput, hogy egy hang sem hallatszik, a kulcsot visszaadja Rózsiká­nak, még suttognak: egy darabig, aztán el­tűnik a katona, s Rózsika halk léptekkel visszamegy. — Szép kis ... — sziszegi Szabóné. — Tudtam, — legyint Manci unottan. Rózsikéról kiderül* hogy démon És másnap éjjeli két óra tájban kibújik Szabóné hosszú, csipkés rokliben a veran­dára. Tele van szórva az ég csillagokkal, a tanácsos ur szomszédos kertjében virágzanak a fák — és Rózsika ablakában ernyős kis- lámpa fénylik . . . Álldogál félóráig Szabóné, megkövülve, felháborodva ezen a szemérmet­lenségen és nem tudja elhatározni magát, ho-gy erélyesen bekopogtasson-c a „szabad a bemenet“ jelet nyilvánosan az ablakba tevő, külvárosi démon Rózsikéhoz — vagy menjen vissza az ágyba és csak másnap reggeli rúgja ki Rózsikét. Pedig nem lenne utolsó élvezet kiugrasztani őket az ágyból, mert, hogy Ró­zsika nem alszik egyedül, az bizonyos. Míg gondolkozik, a kapu előtt megáll valaki, s Régi szakemberek által kiváloga­tott legjobb minőségű borokból készül. Kristálytiszta, különleges, ki­tűnő illatú, kiváló izü és gazdag vi­tamin tartalmú. Gazdaságos és olcsó mivel állan­dóan azonos minőségét mindenkor garantáljuk. Egy eredeti üvegből legalább két három üveg nagy* szerű aromájú asztali e-cetet hí­gíthatunk. Egy higienkikus kiváló zamaté FLORA gyártmány, akárcsak a: olyan halkan fütyül egyet, mint egy kisma­dár, mire Rózsika megjelenik, engedi be a fiút. Magas, szélesváilu fiú, karodnak egy­másba, öt perc és nem eg mar a lampa a Rózsika ablakába . . . És ez igy megy napokon át. Szabóné így szól a leányához: __ Téged nem érdekel semmi — mondja Szabóné. — Rózsika nem is — nyafog a Manci —, hagyj békén, olyan érdekes ez a könyv . . . — Az is érdekes, hogyha kirúgtam épugy íognak idejönni a férfiak, akik eitnondjak egymásnak szokásuk szerint, hogy a százket­tes szám alatt milyen jóféle lakik, majd azt hiszik, hogy te vagy az, valgy a Bözsi, lefog­nak szólitani titeket az utcán . .. Manci befogja a füleit. — Dobd ki, dobd ki és hagyj 'békében . . . — Hát ki is dobom! — mondja Szabóné és elindul harciasán, négyszögletes állal a kis- szoba felé. Eltűnik a „rossz-vérü“ lakó Bekopog. Úgy kopog, mint a rögtönitélő bíróság hatalmas képviselője a kivegzendo bűnös ajtaján. Rózsika nem válaszol. Szabóné újra kopog. Aztán dönget. Ró­zsika nem nyit ajtót. Az ajtó be van zarva, nem lehet tudni: kívülről vagy belülről. Szabónénak az a véleménye, hogy Rózsika bezárkózott. Délig lesi a kisszoba ajtaját, de az nem mozdul. Minden kapunyitásra kiug­rik, mint egy dróton rángatott, nagy kövér, fehér, dühös viaszbaba. De Rózsika nem jön. Rózsika nem megy, nincs se kinn, se benn. Három nap telik el és hire-hamva sincs Rózsikának. Szabóné találkozik Szegfünével a mészárosnál. Szabóné fasirtnakvalót vesz, Szegfüné borjumájat Péternek, mert azt szereti. Szabóné Rózsiiéiról beszél és Szegfüné mo­solyog. — Láttuk mi azt a lámpát őnagysága, mondtam is a fiamnak, hogy szép kis lakója van őnagyságának. — Hát akkor miért nem szóltak? — visit Szabóné. — Az a baj, hogy senki sem szól, a sok jóakaró, mióta itt lakik és csalt most tudom meg miféle! — Hát hol van a Rózsika jelenleg? Szabóné összecsapja a két kezét és kétség­be van esve. — Mit tudom én — feleli. — Szerda óta nem láttuk. Akkor akartam neki felmondani, de be volt zárva az ajtaja. E'őbb azt hittem bezárkózott, de azóta ki kellett volna tíz­szer jöjjön, hiszen éhenhoi abban a lyukban... Szegfüné felpillant, ráncolja a homlokát. — Szerdán? Várjon csak . . . jól mérje meg Csapó ur (lelkem . .. szerda hajnalban, mikor a fiam fuvarozni ment, azt mondja, hogy látta Rózsikát, aki hatóra felé szaladva ment egy fiatalemberrel a Rózsika. .. egy kis cson­tot a Burkusnak Csapó ur drága ... a kék selyemruhája kicsüngött a tavaszi kabátja alól, tavaszi kabátba vo'.t, mondta a fiam, hajdonfön . . . — De jól megjegyezte. . . — A fiam? Oh, őnagysága ne gondolja, hogy az én fiam ... Ö csak nagyon jóeszü, az iskolában is első eminens volt és ha egy­szer lát valamit megjegyzi, ha hall valamit, fújja, mint az egyszeregyet... És azt is mondta, hogy fétünő volt, hogy a Rózsika olyan korán elment hazulról, mert az olya­nok későn kelnek . . . De az én fiam, az nem olyan és különben is van annak meny­asszonya, akihez járjon . .. — Szóval látta Rózsikát? — Igen, hajnalban ment el egy fiatalem­berrel, de várjunk csak. Mire a fiam leért a keresztutcáig, már jöttek is 'vissza hangosan beszélve. Azt már aztán nem tudja a fiam, hogy visszamentek-e egészen, csak nagyon furcsa volt az egész . . . kettőt kérnék vissza — na jónapot Szabóné, nem kell búsulni, rossz pénz nem vész el tuggya, s csalánba nem üt a menkő . . . Bűntény? Az egész külvárosban senki sem tudja, hogy visszament-e a szobájába Rózsika azon az emlékezetes szerda reggelen. Senki sem tudja hol van, mi lett vele. Az ablaka sűrűn befüggönyözve, amögé ugyan nem láthat emberi szem. Egy délben ül az asztalnál Szabóné és a két lánya, Böske újságot olvas, mint rende­sen, hiába mondja neki Manci, hogy ne ol­vasson míg eszik, mert elhájasodik az agya. Egyszerre felsikolt a Bözsi. — Mama! Meggyilkoltak egy utcalányt a Magyari telepen! Megáll a .kanáll, a Szabóné levese s a kilá­tott szája között, — Rózsikát? — Á, dehogy. Ez B. Juci volt. Rózsika K. Rózsika lenne. Vérbefagyva találták sze­gényt a szobájában. „Az áldozat szája be volt tömve, hogy ne kiálthasson.“ Egy vendége ölbe meg. Borzasztó. — Mondd mit idegesitsz? Százszor mond­tam, hogy hagyj nyugodtan enni, a2t a va­cak pár falatot se nyelhetem lie nyugodtan, mert mindig ilyenekkel jössz, pedig tudod, hogy azonnal megkapom a gyomorideges­ségem . . . Manci megvetéssel néz a nővérére, aki falja az újságot és közben a tányér mellé kanalaz. De azért ő is elsápad, mikor Bözsi h irt elén azt mon d j a: — Mama! Hátha ez is úgy van ott a szo­bájában? * Ettől a perctől kezdve Szabóné nem tud aludni. Rémeket lát. Meg van róla győ­ződve, hogy Rózsika véresen fekszik oda­benn a szobájában, az ágyon. Esetleg bs van

Next

/
Thumbnails
Contents