Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)

1935-08-18 / 188. szám

H I. I. fí N 7 A K 1 9 J 5 uuyunr. tu» Iß. Cserhészuton Lengyelországban KrnLov. Bolyoiiqás « Mawclbeil, u lenqyel nniuri rlliunyi n<a«jyjai köjrölt. — |ozr! PiUndwky. — Dürer IresLók a > aLoi.it aluli. — Kralt u%j, «1 iiirkiinyölö. Itipilap, sajiW rddíóállomátiul. — Nyoinia- lanul rliiinilt a jálorvároj. — Hazafelé. — Itthon __ VI. KRAKOW (Az Ellenzék tudósítójától.) Só - léten emelkedik ki a királyok városának háztetői közül Wawel, a vár. Ili dúltak va­lamikor a multszázadok fergeteges csatái, e/ek közé a falak kö/e vannak beírva a lengyel történelem nagy és véres lapjai és itt mutogatják a kiváncsi idegeneknek azok­nak kosirjait, akik a nagy napokban nagy tetteket végezlek, hogy aztán megtérjenek atyáikhoz és nevüket örökké emlegessék nemzedékek. A vár temploma már ezer év óta kedvenc temetkező helye volt a lengyel vezéreknek es királyoknak. Ide temetkezett a Jagello- dinasztia, dvoszcsiuszko, Szobieszki János, Poniatowsky herceg, itt van eltemetve a nagy erdélyi fejedelem és lengyel király, Háthori Zsigmond és itt fekszik tompán csil­logó ezüstkoporsójában Lengyelország ujja- t erem tő je: Jozef Pilsudszky Szótlanul lépdeltünk tömött, hosszú sorok­ban a kripta lépcsőn lefelé. Az a tudat, hogy pár perc múlva szemben leszünk a halott marsallal, ránehezedett lelkünkre. Láttuk fényképét a lapokban, olvastuk tetteit, hal­lottuk beszédét a rádióban és most elérke­zett a pillanat, hogy habár holtan is, de szemtöl-szembe lássuk Lengyelország halha­tatlan, modern hősét. Lent a kriptában hűvös volt. Összebor- zongtunk. Némán állottak őrt a sötét pál­mák és nyugtalanul lobogott az örökmécses. Lehelletkönnyü szédülésféle fogott el, mi­kor elérkezett a nagy pillanat és betekint­hettem az üveg mögé. Éreztem, hogy szivem a torkomban dobog. Ott feküdt ezüst koporsóban, fehérselyem párnán, bozontos szemöldökkel, vastag, le­lógó bajusszal, egyenruhában, összekulcsolt fehérkesztyüs kezekkel a legnagyobb len­gyel . . . Arca nagyon keveset változott. A halál csak a ráncokat simította el hideg ke­zével mindig összehúzott homlokán. A ko- persóa egyszerű, világos, sima betűkkel ez állt: JOZEF PILSUDSZKY. Ezt az egyszerű nevet azonban lángoló be­tűkkel irtát be a lengyel történelembe és véste be szivébe kitörölhetetlenül minden lengyel . . . Dürer freskók a vakolat alatt A nagy élménytől még mindig nyugtalan volt a szivünk, mikor megálloltunk a kirá­lyi palota udvarán. — Ebben az udvarban, amelyet Európa legszebb reneszánsz stilü oszlopsoros erkély övez, zajlottak le a lovagi játékok — mon­dotta vezetőnk. — A középső erkélyen ült kíséretével a király, aki a játék végén át­nyújtotta a győztesnek a kupát. Alig tértünk magunkhoz tűnődésünkből, posztópapucsot húztak lábainkra és végig­vezettek bennünket a palota ragyogó ter­mein. Láttunk milliókat érő falnagyságu gobeline­ket, vagyont érő majolika kályhákat, fres­kókat, amelyeket minden valószinüség sze­rint a második Leonardo da Vinci, a zseniá­lis német Dürer festett, fegyvertárat páncé­lokkal, damaszkuszi acélokkal, drágaköves markolatokkal, ebédlő termet kordovai bőr­rel bevonva, lófarkas zászlót, amelyet Becs alatt zsákmányoltak Szobieszki kemény ka­tonái. — Ä palota kincseinek legnagyobb részét egy névtelen lengyel tisztnek köszönhetjük, — magyarázta kisérőnk — aki zseniális öt­lettel őrizte meg azokat az utókor számára. A mult század végén ugyanis kaszárnyát rendeztek be a palota termeibe az osztrákok és lovakat kötöttek a márványoszlopok alá. A kaszárnyába rendelt osztrákok között volt egy lengyel tiszt, aki, mikor látta, hogy a palota műkincsei pusztulásra vannak Ítél­ve, mielőtt az osztrákok bevonultak volna, a gyönyörű márvány feljárókat téglával ra­katta be, a kályhákat szétszedette, a fres­kókat vastag vakolattal vonta be. így mene­kültek meg ezek a műkincsek és mikor az osztrákok elvonultak, épségben bontották ki őket, Krakusz, a sárkányölő Mint minden várnak, Krakkónak is meg­van a maga legendája. — Valamikor régesrégen — mesélik még most is az öregek — egy hatalmas kétfejű sárkány rémitgette a kis vár lakóit. Minden reggel kivonult a vár aljában a sziklákban lévő barlangjából, megjelent a kapu előtt és követelte magának a mindennapi ételadag­ját, egy fiatal leányt. A vár lakói nem mer­tek megküzdeni a szörnyeteggel és kényte­lenek voltak mindennap egy-egy fiatal leányt feláldozni. Nagy volt azonban a sirás-rivás, mikor minden leány áldozatni esett a szörnyeteg­nek és csak a király gyönyörű leánya ma­radt. Nagy künnyhullatások között öt is í'el- díszítették és elindították azon az utou, ahonnan nem volt sohasem visszatérés . . . De nem igy gondolkozott a királyleány kedvese, Krakusz, a vár legdélcegebb lovag­ja. Kiéivel le kedvenc kard ját, felnyergelte kedvenc lovát és azzal indult el a leány nyomában. Hamarabb érkezett a barlanghoz, mint ö. Gondolkodás nélkül berohant, rátá­imul! az alvó sárkányra, kiszúrta szemét és levágta lejeit. A vár és a leány megszaba­dultak, a várat pedig a lovag iránti hálából Krakkónak nevezték el. A barlang, ahol a lovag megölte a sár­kányt, ma is megvan. Sörivót rendeztek be benne, ahol a jámbor polgárok szívesen el- ábrándoznak egy korsó sör mellett rettegett elődeiknek hősi tetteiről . . . Napilap saját rádióállomással ..llustrowany Kinyer Codzienny'*. Ez a eim díszük a város központjában egy hatemeletes palota homlokzatán. Be­mentünk a forgó ajtón, hogy megtekinthes­sük a város legnagyobb lapjának szerkesz­tőségét, nyomdáját és kiadóhivatalát. Mikor megállottám a hall közepén, elfogott a szé­dülés. Kétoldalt tőlem, vastag üvegablakok mö­gött, két emeletes rotációs ontotta az illusz­trált lapokat, lejem fölött hat nyitott eme let tornyosult gépekkel, emberekkel, telelő nokkal megrakott erkélyei. A felvonó állan döan le és fel járt az emeletek között, a forgóajtó pillanatonként ontotta az. újabb embortömegeket. Micsoda szerkesztőség tolt itt, micsoda nyomda és kiadóhivatal! Saját rádióállomása, telefonközpontja van a lapnak, amely mint a lapostetőn elhe­lyezel! rádióállomás kezelőjétől megtudtam hétköznap csak 100 ezer példányban, va­sárnap pedig 125 ezer példányban jelenik meg. Pilsudszky halála alkalmával 250 ezer példányt adtak el belőle. Külön emeletel foglal el a zinkográfia, ahol a legmodernebb eljárás szerint készítik percek alatt a kliséket. Több mint ezer al­kalmazottal dolgozik ez. a lap, az előfizetők kartotékjai külön termet foglalnak el. Egy terem csak a lexikonokkal van tele. A válla­latnak a főlap melleit három kisebb lapja van: egy gazdasági, egy sport és egy filléres napilap. A szerkesztőség két emeletet foglal el és minden újságírónak külön gépirúnője van. Éppen a legégetőbb és legérdekesebb kérdésről akartam emberemel kifaggatni, mikor kiadták a parancsot, hogy indulunk. Szomorú szívvel, de mégis engedelmesked­tem. Lent a hallban gyülekeztünk és dörög­tük el a csatakiáltást: — Niech zyje Polska! Pillanatok alatt tellek meg borzashaju gépirónökkel, tapsoló szerkesztőkkel, sze­dőkkel, zinkografusokkal. kiadóhivatali kis­asszonyokkal, kifutói iukkal az erkélyek. Boldogan forogtunk ki az ajtón. Meg vol­tunk elégedve a hatással. Tele voltunk álmélkodással és lelkesedés­sel, mikor azonban hátat fordítottunk az ajtónak és eltávolodtunk az épülettől, az volt a meggyőződésem, hogy nem ez, hanem a mi végrehajtás, villanyszámlás, izgatási pörös, kis fizetéses, küzdelmes életünk az igazibb újságírás . ., Mire krakkói Htunkról hazaérkeztünk, már csomagolt és hazakészült a tábor . . . Ez a tény megdöbbentett. Vége volna már mindennek? Egy álomvilágban éltünk há­rom hétig, a cserkésztörvények alapján. Álomországot képeztünk a lengyel föld szi­vében. Nem volt köztünk vallási, népi, tár­sadalmi különbség, a lengyel, a román, a magyar is mind egyek, cserkészek voltunk. Egyenesek, nyíltak voltunk tetteinkben, be­szédünkben, vidámak és lelkesek a munká­ban. Nem volt előttünk nehézség, tiszta, egészséges életet éltünk. Meghallgattuk fe- lebbvalóink szavát, tanultunk és tanítottunk másokat. Dolgosak, takarékosak voltunk, szerettük a természetet és elvégeztük napi jótetteinket. A tábor, az élet szép álom volt, de rövid. Nyújtottuk utána kezünket, nem akartuk elhagyni és mégis, most, ahogy láttuk, hogy egymásután hullanak le a telefondrótok, hallgatnak el a hangszórók, omlanak össze a sátrak, vánszorognak az utón a megra­kott autók és megrakott csapatok, éreztük, hogy mindennek vége. Szótlanul füztük ö&z- sze hátizsákjainkat, hogy aztán nemsokára felpakolva sorba álljunk az indulásra kész autók mögött. Kétoldalt az utón semmi sem mutatta, hogy ott valamikor nyüzsgő táborok voltak. A lengyelek az utolsó szalmaszálig össze­szedtek minden szemetet. A tábor újra az lett, ami volt: hatalmas, néptelen erdő, a kipusztult bölények csendes, néma parkja... A cserkész ahol tud, segít Reggel felé Lemberg közelében recsegésre ébredtünk és hallottuk, hogy a fékek erő­sen dolgoznak és a vonat megáll. A vago­nokon végigfutott a hir: Elütöttünk egy szekeret! . . . Pillanatok alatt ugráltunk le. Egy nyitott sorompó mellett álltunk, a sinek mellett furcsán egymásba gabalyodva feküdt két ló. Élettelenek voltak. A szekér romja kö­zött egy idős parasztasszony feküdt és jaj­gatott. Meg lehetett erősen sebesülve. A sze­kér sértetlen utasai kezeiket tördelve forog­tak körülötte. Karambol történt. A vonat elütött egy sze­keret, amelynek utasai* aludtak, nem vették észre a nyitott sorompót és a közelgő vona­tot. A szekéren öten ültek, szerencsére csak az előttünk lévő asszony sebesült meg. Rög­tön munkához láttunk. Az egyik orvos­parancsnokunk vezetése mellett bekötöttük az asszony nyílt sebeit, aki valószínűleg a gerincén sebesülhetett meg súlyosabban, mert nem tudta alsó testét mozgatni. Pa­rancsnokunk egy csillapító injekciót is adott be neki a kézigyógyszertárból. Ekkor már egy autó érkezett a helyszínre, amelybe be­fektettük az asszonyt és elindítottuk a nem messze lévő város felé. Megnyugodva tér­tünk vonatunkba. Jótettet végeztünk. Hazafelé ... A három hét alatt sok nehéz utat tettünk meg, de utunk legnehezebb szakasza mégis megint a Cernăuţi—Cluj útvonal volt. Már a határállomáson át kellett szállnunk. Eb­ből kétségtelenül meggyőződtem, hogy itt­hon vagyunk. Az átszállást még megismétel­tük egy párszor. Egyszer Cernuuti-ban, egy­szer Dormanestin, Dorna-Vatrán, Dornisoa- ran, Bistrita-Bargaun és Dej-en. Csekély hét átszállás! Mi volt az már nekünk! Egyébként teljesen le voltunk ,,égve“ és csak az a tudat tartotta bennünk a lelket, hogy nemsokára hazaérünk. Pénzünk nem volt, rossz csatlakozás miatt két éjjel váró­teremben aludtunk és egyéb táplálék hijján régi szalonnabőröket rágtunk. Alig vártuk, hogy hazaérjünk és mégis, mikor befutot­tunk. az állomásra, alig hittük el, hogy itt­hon vagyunk. Itthon Úgy gondolom, bogy azt érezhette min­denki, aki messzi útról hazaérkezett, mint amit mi érezliink. amikor megállottunk az állomás előtti gránitköveken. Nagy utazóknak képzeltük magunkat és erősen csodálkoztunk, mikor láttuk, hogy előttünk a téren senki sem mozdul, senki sem fogad. Forró vasárnap délután volt és az olvadó aszfalton lassan vánszorogtak az autók, ko­csik és az emberek. Mindössze néhány járó­kelő lézengett az utón. Jól megnézték jelvé­nyekkel telerakott ingünket, aztán unottan elfordultak. Elkeseredett, csalódott lélekkel izzadtunk, kocogtunk hátizsákjaink alatt. Nem igy gondoltuk az egészet. Mikor hazaérkeztem és túljutottam a nagy családi ölelkezéseken, régen nélkülözött für­dés után vágyva, loholtam a kertünk végén lévő strandra. Vártam, hogy nagyszámú is­merőseim, barátaim nekem rontsanak és mint nagy utazót, világot járt embert üdvö­zöljenek. Nem igy történt. Nem vett észre, nem fo­gadott senki. Egy félórai csalódott, keserű ácsorgás után végre rámrontott az egyik barátom: — Szervusz egyetlenem! De régen nem láttalak! Voltál talán valahol? Most jön a nagyágyú — gondoltam. Igye­keztem semmitmondó, egykedvű arcot vág­ni, mikor válaszoltam: — Igen, de nem messze, csak itt Varsó­ban . . . A barátom rámnézett és látszott arcán, hogy nagy zavarban van. Végül hosszas ha­bozás után kibökte: — Mond csak, hol van az a város? Nem válaszoltam. Jól megnéztem, hátat fordítottam neki, aztán elkeseredetten fejest ugrottam a medencébe. Hát érdemes volt ezért egész utón szalonnabőrt enni? Mátrai Béla. Olaszország román fűrészárut vásárol. Bu­curesti-ből jelentik: Olasz részről mind job­ban keresik a román fűrészárut, miután megállapították, hogy minőség tekintetében ez jobb az orosz árunál. E héten a „Tara- gona“ hajó német zászló alatt Galati-ból 280 vagon fűrészárut szállított Itáliába. A „(Basarabia“ hajó pedig 115 vagon árut vesz fel, hogy ezt szintén olasz kikötőkbe szál­lítsa. —---—--­■ VASLEMEZ-t 4, 5 és <; mm. különféle mé­retben, bármely mennyiségben olcsón szállít OANUBECO Bucureşti, Calea Victoriei 9G. Kis embereit — nagy ügyei o Járás- bíróság előli CLUJ. (Az F.llenzék tudósítójától.) A helybe­li járásbíróság tegnap délelőtt tárgyalta Hodrea Irimie Baüca községi fiatal földmjves ügyét, aki, mint azt már megírtuk, néhány nappal ezelőtt osztozkodás miatti veszekedés után felgyújtotta apjának, Hodrea Pascunak házát. A tűz gyorsan elharapózott a zsuptetős épületeken és átterjedt a szomszéd házára is, amit szintén elhamvasz­tott. Hodrea Irináiét letartóztatták és megindult ellene az eljárás, melynek folyamán tegnap a já­rásbíróság jj napi elzárásra és ioco lej pénz- büntetésre Ítélte. — A npokban megirtuk az: is, hogy Nazar József Gilau-i ácsmester háza padlásán a csendőrség névtelen feljelentés alapján tör­tént házkutatás alkalmával a gerendák kö. zöt elrejtett fegyvereket talált. Nazar a fegyverek eredetéről semmiféle felvilá­gosítást nem tudott adni és zavart viselkedése miatt a csendőrök letartóztatták; majd megin­dították ellene az eljárást. A tegnapi járásbiró- sági tárgyaláson nem kevesebb, mint 14 tanút hallgatok ki az ügyben, akiknek egybehangzó vallomásából a bíróság kétségtelenül megállapította az ács­mester ártatlanságát, aki a házat két éve vette meg egy Amerikába kivándorolt Gf­ku.i kőfaragótól, aki közismert orvvadász volt. A bíróság ennek alapján Nazar Józsefet felmen­tette a vád és következményei alól. — Man Iuiiu Mocou-i gazdálkodó nehány héttel ezelőtt súlyosan elverte egyik szomszédjának, Cojo- ceanu Vasile-nak 13 éves leányát, aki az őrizetére bizott teheneket véletlenül az ő le­gelőjére hajtotta. A leányka a verés következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Man Iuliut a já­rásbíróság tegnap egy hónapi elzárásra és icoo lej pénzbüntetésre Ítélte. Leégett egy gyertyagyár. Bucuresti-ből je­lentik: A Targu-Jiu-i gyertya és szappan­gyár olaj préselő helyiségében eddig még ki nem deritett okból liiz ütött ki, mely a gyár egész berendezését és a raktárakat is el­pusztította. A tűzoltóság a nagy szélben csak nehezen tudta a veszétyes tűz továbbterje­dését megakadályozni. A kár jelentékeny. Az eljárás megindult. AZ ATHENAEUM UJ, 66 LEJES REGÉNYE! g&Q'ZŐ KjÓT&T ■ HCLTAl 7£AÍÖ ,JP ? A Kapható az Ellenzék könyvosztályá- ban Cluj, Piaţa Unirii. — Kérje a teljes sorozat ingyenes jegyzékét!! Eltűnik a sátortábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents