Ellenzék, 1935. július (56. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-25 / 167. szám

19 3 5 julius 2 5, ELLty/£ K Öngyilkos lett a „dicső­séges hadvezérek“ anyja ügyészségi akta beszél arról, hogy Niculas Veronica Tamas községi 62 éoes háborodott- elméjü nő julius 2.1-röl 22-re virradó éjsza­ka, még ki nem derített körülmények között a háza előtt lévő kútba vetette magát és mi­re rátaláltak, halott volt. A dolog eddig nem különösebb. Naponta történnek öngyilkossá­gok.. Egyik életunt a vonat elé fekszik, a má­sik mérget vesz be, a harmadik a kötelet választja. Már szinte meg sem döbbenünk. Nyomor, betegség, szerelmi bánat, négy sort kap az apróhirek között. Niculas Veronica azonban többet érdemel, már csak azért is, mert városunk ismertebb bolondjai közé tar­tozott. Mint ',,fütyülős-asszony’1 élt a köztudatban s hol a piac-téren, hol a vasútnál, hol az ószeren nevettette meg az embercsoportokat különös mókáival. Énekelt, táncolt s a nya­kában hordott rozsdás katonasipot fajta, majd rendelésre megszámlálta ,,érdemrend­jeit“ és készségesen adta elő újra és újra történetüket. Az érdemrendek dróttal, szeggel és tűvel a blúzára erősített pléhdarabok, virágok, sőt kiflivégek voltak s mindenikhez egy-egy megnyert csata meséje, fűződött. A dicsősé­ges csatákat, Veronica fiai nyerték meg, akik anyjuk meséiben hadvezérek voltak, a valóságban pedig hősihalottak. Két halott baka, kik jeltelen sírban pihen­nek valahol Doberdónál, a Mazuri-tavaknál, vagy a Kárpátok alatt. Nicolaus Veronica eb­be őrült bele. Évekig járta igu a boldogtalan nő a város utcáit, táncolva és énekelve, rö­vid idővel ezelőtt azonban váratlanul vissza­vonult. Az érdemrendeket leszedte blúzáról, nem énekelt, nem táncolt, sőt napokig nem is mutatkozott. Hogy mi ment végbe, a sze­rencsétlen bolond lelkében, senki sem tud­ja. Az évtizedekig tartó szertelen vidámságot egyszerre búskomorság váltotta föl és hét­főn hajnalban, a kút fenekén találták hol­tan, a ,,dicsőséges hadvezérek“ anyját. Talán visszanyerte gondolkozó képességét és rádöbbent fiainak elvesztésére. Nála az öntudat a kétségbeesést jelentette, rájött, hogy nem érdemes élni és követte fiait a halálba. (p. I) IDŐJÁRÁS JELENTÉS. Budapestről jelen­tik: A meteorológiai intézet Időjárásprognő- zisa szerint északnyugati légáramlás és né­hány helyen eső várható. A hőmérséklet las­san emelkedni fog. A muzsikus balesete. iMa reggel a Munci- íorilor-uica 88. szám alatti ház udvarán könnyebb természetű szerencsétlenség tör­tént. Borsos László 60 év körüli zenész az udvaron egy kőben megbotlott és a földre zuhant. Az esés következtében fejét oly sze­rencsétlenül ütötte egy kiálló kőbe, hogy az több helyen behasadt. Hozzátartozói a men­tőket kérték segítségül, akik,« miután bekö­tözték sebeit, a lakásán hagyták. Állapota nem életveszélyes. Európa- Ellenzék olcsó egyéni nya­ralási akci őia ! HÍJ Ifi vAlAfORDO M ORSZÁG GYÖNGYE? I min iiiiirímninii Mn« m imn» iimii n ■aiiiimi mm mi n Junius és szeptember hónapokban: Lei Lei Lei Lei Lei Lei Lei Lei Lei Lei Lei 2.850­4.200- 5.830- 2.235­3.200- 4.435­5.520-' 7.700­3.000-' 4.315­5.995­14 napra I. osztályú kategória 21 napra I. osztályú kategória 28 napra I. osztályú kategória 14 napra II. osztályai kategória 21 napra II. osztályú kategória 28 napra II. osztályú kategória Julius és augusztus hónapokban: 14 napra I. osztályú kategória Lei 3.830* 21 napra I. osztályú kategória 28 napra I. osztályú kategória 14 napra II. osztályú kategória 21 napra II. osztályú kategória 28 napra II. osztályú kategória I. osztályú kiszolgálás alatt értendő: folyó vizes szobák és étkezés a Szovata étteremben — II. osztályú kiszolgálás lakás az István é: Regina Maria szállókban és étkezés ugyanezei szállók éttermeiben. — Fenti pausál árakbai következők foglaltatnak benn: Lakás kiszol gálással és villanyvilágítással, valamint község illetékkel, napi háromszori kitűnő étkezés kiszolgálással együtt, mindennapra fürdöjeg- a Medve tóba, vagy kádfürdőbe, kurtaxík, z^e nedijak, az állomásról a fürdőtelepre való be és kiszállítás. — Indulás bármely napon! Kö telező azonban indulás előtt 10 nappal leje lentkezni, hogy a szoba megrendelhető legyei és lekötött idő pausál dijának felét jelentko zéskor lefizetni. — Jelentkezések és össze; íelvilágositások az ország területén beszerve zett összes pausálkurákról az Ellenzék utazási osztályában Cluj, Piata-Uniris, Telelőn 109. A CFR gépkocsi forgalmának szakértői. Bucuresti-ből jelentik. Megírta az Ellenzék, hogy az országutakon gépkocsin való sze­mélyszállítás jogát a GFR szerezte meg s néhány kocsit az ókirályságban már üzembe is helyeztek. A Zorile legutóbbi számában azt a szenzációs hirt közli, hogy a CER 50 —50 ezer lejes havi tiszteletdijat utalt C Mereuta egyetemi hallgatónak, Zarifol GFR személyzeti osztályvezetőnek és egy N. Málló nevű egyénnek a „kérdés tanulmányozásá­ra“ s szakértői vélemény előterjesztésére anélkül, hogy határidőt szabtak volna a ta­nulmányozásra. Háromszáztizennyolc milliárd lejjel tarto­zik Romániának Oroszország. Bucuresti-ből jelentik: íMegirta az Ellenzék, hogy román — orosz tárgyalások indulnak a két ország kö­zötti kapcsolat kimélyitése céljából. A Tem­po hire szerint sor kerül az Oroszországgal szemben fennálló romániai követelések li­kvidálására s a lap úgy tudja, hogy a ro­mán követelések 318 milliárd lejre rúgnak. Ebből 25 milliárd lej (788 millió aranylej) az a kár, amit a kommunisták Besszarábiá- ban okoztak, a követelés többi része a há­ború idején megőrzés végeit Oroszországba küldött román kincsek becsértéke. A lap úgy tudja, hogy Oroszország is nagymennyi­ségű követelést támaszt a leszámolás során Romániával szemben. Az idény legsikerültebb kirándulása augusztus 4_én lesz, mert ekkor mindenki a volt Zajzon- kcrthelyiségbe megy. Ugyanis ekkor lesz a cluji összmunkásság tombola játékkal egybekötött, nagy nyári táncmulatsága. Jegyek elővételben kapha­tók és jó lesz. ha mindenki már előre gondosko­dik jegyéről, miután az óriási nagy érdeklődésre való tekintettel sokan ki fognak szorulni a kert­helyiségből. Belépőjegy ára zz lej. Meghívót a rendezőség nem bocsájt ki, de ezúton tudatja, hogy mindenkit, aki egy jó, felejthetetlen murin részt akar venni, meg van híva. Ne felejtse tehát el: augusztus 4, C. Moţilor 30., volt Zajzon-kert. helyiség. Jegyek az összes munkásszervezetekben kaphatók Tűz pusztított egy moziban. Tudósítónk jelenti: A Galati-i „Trianon‘-mozgóban éj­jel 11 óra után tűz ütött ki, mely a géphá­zat s az ott őrzött filmeket elpusztította. A kár félmillió lej. A mozgószinház tűz ellen be volt biztosítva. Az eljárás megindult. Ma farm's>krve éye, 1902 julius 24-én Bartha Miklós „A német mozgalom“ című vezércikkében oly hangokat üt meg, aminőkec ma is szinte változtatás nélkül írásba foglalhatnának. Tiz év előtt fi­gyelmeztette már a magyar közvéleményt Dehn nővér: ,.Deutschland Nach Osten“ ci- mü müvére. Azóca egy sereg más jelent meg és azóta nyilvánvaló lett a magyarországi német izgatás ,,A német világit a tál ómnak vásilt a foga a Duna egész völgyére... rendszeresen készül Magyarországot is sarkaiból kiemelni. Gazdasá­gilag nyílt ellenségünk. Politikai téren erkölcsi és vagyoni fegyverekkel istápolja már régóta a szászok teuton szenvedélyeit s újabban a ma. gyár érzésű németjeink között is megcsinálta a veszélyes propagandát" — írja Bartha. Az Ellenzék éles hangon ír a. sajtóról, a berni ujságiró-kongresszus alkalmából; Singer Vilmos elnököl rajta. „Sajnos, Magyarországon legalább* odáig jutottunk, hogy a hírlapiról lelkiösmerer- lenség egyre jobban elharapózik. Nébán yan érezzük ennek káros voltát...“ Meleg cikkek, szóknak az ellenzéki szellemű Samassa Józsefi egri érsek aranymiséjéről s Czetz szabadsághar­cos tábornok amerikai ünnepléséről a 8o.ik szii letésnapja alkalmából. Harmadik folytatás szól az Erdélyi Kárpát-Egylet ezidei működéséről. A hirek rovatából megtudjuk: Parisban nagy tüntetések voltak a kongregációk ellen; Mandzsúriában pedig kolera dühöng. A mula-' tós világnak gyásza van. Meghalt a világszép Carmencitta „spanyol.“ táncosnő, aki villogó szemével és nádszál termetével két év előtt városunk ifjúságát is megőrjítette. Brazíliában halt meg sárgalázban és kisült, hogy francia volt, Dauset Carmennak hívták eredetileg. Ér­dekes sajtóügyei vannak Bartha Miklósnak. Ágai' Adolf, a Borszem Jankó szerkesztője be- porölte Barthát, mert megtámadta őt Timon egyetemi tanár családi titkát firtató cikke mi'att; a képviselőház nem adta ki Barthát, mert a köztisztességet védelmezte. Viszont Bartha pöröltc be ® nagyváradi Friss Újság szerkesztőjét: Halász Lajost becsületsértés és rágalmazás címén, akit a bíróság vád alá is he. MA, SZERDÁN A t. PAT ÉS PATACHON mint tengerészek. A jókedv és ka­cagás királyainak legjobb vig- játéka. : A legszenzáció­sabb KETTŐS MŰSOR. — ROYAL Meggyilkoltak és kiraboltak egy gazdát. | Bucueresti-ből jelentik: Borzalmas gyilkos­ság történt a Braila-megyei Valea Canapei községben, hol Gheorghe Popa gazda rette­netesen megcsonkított holttestét találták egy árokban a falu határában. A szerencsétlen gazda vásárról tért haza, hol ökröket szere­tett volna venni magának. Az a gyanú, hogy szolgája fosztotta ki, miután tudott arról, hogy nagymennyiségű pénzt visz magával. A szolga eltűnt lakásáról. Eljárás indult kézre- keritésére. * HALÁLOZÁS. Amirás Irén tanárnő, a hölgykongregáció és rúzsafüzér-társulat tagja folyó hó 23-án csendesen elhunyt. Temetése csütörtökön d. u. 5 órakor lesz a temető ká­polnájából. Engesztelő szentmise áldozat pénteken reggel 8 órakor a Szent Mihálg-tem- plomban. A PAJOR SZANATÓRIUM (Budapest, Vas- utca 17,) UJ OLCSÓ KÓRHÁZI OSZTÁLYA. A Vas-utcai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva, kórházi osztályt nyi­tott szanatóriumi ellátással, napi 3.— pengő ápo­lási dijjal. A különszobák árait is lényegesen le­szállította* Különleges gyógytényezői: rádiumke­zelések, bélfürdők (cnteroclesner, Darmbad) szív­betegeknek kímélő és pihenőkurák (elektrocar- dihograph), szénsavas fürdők, stb. Nagyszabása vizgyógy, zander és ortopäd gyógytermek, aszthma szobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mütőtermeivei, plasztikai sebészet, emlőpíasztika, orrkorrekció, arcmegfiatalitás, ráneeltüntetes) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi legmérsékel­tebb átalányárban stb. — Tájékozást nyújt szí­vességből dr. Biró Géz 3 gyógyszerész, Cluj, Piata Unirii. Szabadlábra helyeztek a gázoló gépkocsi- vezetőt. Marinoviciu vizsgálóbíró ma reggel ideiglenesen szabadlábra helyezte Müller Jenő taxisoffőrt, aki mint ismeretes, kocsi­jával mult hét csütörtökén a Baritiu-utcá- ban halálra gázolta Grünfeld Endre 10 éves kisfiút. A vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlen gyermek karikázás közben az autó alá szaladt s igy Müllert, aki előzőleg mindent elkövetett a szerencsétlenség meg­akadályozására, csak nagyon kevés felelős­ség terheli. Az ideiglenes szabadlábrahelye- zés dacára Müller ellen a törvényes eljárás tovább folyik. híöl DIVATLAPOK legnagyobb vá- lasztéka az Ellenzék könyvosztályábaa Cluj, Piata Unirii. lyezett, a pörben Visontai Soma képviseli Bartha Miklóst. „Holnap délelőtt már népes lesz a Nyári Színház környéke" — irja Ellen, zékünk. Kezdődnek a próbák és augusztus el­sején újra kezdődnek az előadások. Nem vették fel a kórházba és az elutasí­tás után meghalt a beteg. Bucuresti-ből je­lentik: Marin Vasilescu Moreni-i petróleum­munkást betegen gépkocsin küldték be a Targoviste-i munkásbiztositó kórházába. — A szolgálatban levő orvos a munkást rövid vizsgálat után elutasította és parancsot adott a solfőrnek, hogy szállítsa vissza munkahe­lyére. A szerencsétlen beteg gondozás hijján útközben meghalt. A kórház vezetősége el­len az eljárást megindították. Református lelkészek gyűlése. Diciosanmartin. ból jelentik: A tTarnava-megyei rét. lelkészt szövetség julius 17-én, szerdán értekezletre gyűlt össze Diciosanmartinban, melyen a megye­beli ref. lelkészek csaknem teljes számmal meg­jelentek. Az értekezlet bibliaórával kezdődött, melyet Káli Dénes Chendul-Mare.i lelkész vezetett be, majd a segélypénztár ügyében hoztak hatá­rozatokat. Az egyházmegyei közgyűlés, csütörtö­kön is folytatódott, amikor is bekebelezték az egyházmegyébe Gecse János és Bitay Pál leiké, székét, valamint Molnár Gábor tanítót. A gyű­lést az esperes imája zárta be. A Marosba fulladt egy kis gyermek. Dévá­ról jelentik: A Maros folyón elhelyezett vá­rosi strandon halálosvégü szerencsétlenség történt. Bürger Dezső, Bürger Henrik hét- gyermekes házalókereskedö 12 éves fia, át­akarta úszni a folyót, mikor egy örvénybe került. A parton állók kétségbe esetten kia­báltak segitségért, de senki sem akadt közöt­tük, aki a vízbe vetette volna magát, hogy kimentse a szerencsétlen gyermeket. A ka­tasztrófa pillanatok alatt bekövetkezett. Bürger Dezső holttestét másnap találták meg Vetel község határában, ahol partravetelte a Maros. Az ügyészség megadta a temetési engedélyt. Fleissig Sándor kitüntetése. Budapestről jelentik: Megérdemelt kitüntetés érte Fleissig Sándort, az Angol-Magyar Bank Rt. buda­pesti intézetének alelnökét, akit Horthy Miklós kormányzó a közgazdaság terén ki­fejtett eredményes működésének elismeré­séül az első osztályú érdemkereszttel tünte­tett ki. A kitüntetett Fleissig Sándor nagy szerepet játszik Magyarország közgazdasági életében. Elnöke a budapesti áru és érték­tőzsdének és mint az Angol-Magyar Bank alelnöke pénzügyi téren is elismerésre méltó sikereket ért el. m Szedjen - egyszerűen - Pyramidon tablettákat ez a régen bevált fáj­dalomcsillapító mindig jóbarátpa TANÜGYI HÍREK Tájékoztató a Bethlen Kata Leányinternátus­ról.. A targu.mures-i ref. leánygimnáziumba 3 be­írások augusztus 25 — 31-ig lesznek. Az 1. o. fel­vételi vizsga szeptember 3-án. a javító-vizsgála­tok szeptember 5-én lesznek A targu-muresi Bethlen Kata Leányinternátusba az 1935 — 36. iskolai évre a következő feltételek mellett vé­tetnek fel a növendékek: A ref. lelkészek, taná­rok és tanítók gyermekei havonta 730 lej tartás- diiac fizetnek: Más társadalmi állású szülők gyer­mekei havi 850 lejt. A kizárólag zongorázássá; foglalkozó növendékek — a zongora.szobák rendszeres fütbetése végett — havonta 930 lejt fizetnek. Aki bármilyen terményt, disznót, stb. tud hozni, azt az internátus piaci áron beváltja és a tartása’ijba beszámítja. A tartásdij negyed­évi részletekben mindig előre fizetendő. Az első negyedévi pénz be nem szolgáltatásáig a növen­dék az internátusbán el nem helyezhető. Orvosi és felszerelési dij fejében minden növendék 300 lejt fizet szeptemberben. A zongora használatért havi 60 lej fizetendő. Mindennemű dij megfize­tése az egész iskolai évre kötelező, még abban az esetben is, ha az illető növendék évközben bármely okból eltávoznék az intézetből, vagy attól hosszabb ideig távol lenne, erről, valamint az összes dijak pontos fizetéséről köteles a szülő nyilatkozatot adni. Fehérnemüc minden növendék tehetsége szerint hozzon, azonban az iskolai egyenruha, blúz, kötény, kalap és sapka minden, növendéknek kötelező; a felső kabát sötétkék legyen. Ágyneműből minden növendéknek hoz­nia kell egy párnát, paplant és huzatot. Matracot és ágytakarót az intézet ad. Mosáist az intézet nem vállal. Ezenkívül minden növendéknek hoz. nia kell: egy vállkendőt, egy t>ár reggeli cipőt, eg3- abroszt, három szalvétát, egy pohártörlőt, egy tányértöriőt, egy mély, egy lapos- és egy kis-tányért, két poharat, egy csészét aljjal, kana­lat, kis kanalat, kést és villát. Továbbá! fog-, haj., ruha- és cipőkefét, szappant, mosdótálat és kan- csót. A felvételről a szülőket az elnökség kellő időben értesíti. Értesülés után S napon belül minden szülő köteles az Elnökséghez egy nyilat­kozatot benyújtani, hogy az intézet eme felsorolt követelményeinek pontosan meg fog felelni. Bő­vebb felvilágosítással bármikor készséggel szolgál a Bethlen Kata Nőegylet titkára. (Str. Sft. Ghe- orghie; 48.) Tárgu-Mures, 1933 julius hó 19-én. A Bethlen Kata Egylet elnöksége. Svábhegyi Szanatórium Budapest centru­mától 12 percre fekszik. Kúrája pontos befariása mellett élvezheti egy ragyogó vi­lágváros örömeit. Megtalálták a bukovinai rablóbanda or­gazdáját. Bucuresti-ből jelentik: Megírta az Ellenzék, hogy Gh. Luca milliomos bukovi­nai gazda vezetésével rablóbanda működőit hosszú időn át az országban, melynek tagjai különböző helyeken több, mint tiz rablást és gyilkosságot követtek el, mig most csend­őrkézre jutottak. A nyomozás megállapítot­ta, hogy a banda tagjai egy Atachi nevű dusgazdag Chisinaui ékszerkereskedőnél ér­tékesítették a rablott holmikat. A kereske­dőt letartóztatták és bekísérték a Cernauti-i ügyészség fogházába. 'A legnemesebb erdélyi hagyománya képviseli és szolgálja as Elieezefc, írógépet számológépet szak -szerűen, garancia ssssssssssrsssssss: mellett javítunk! CH S, METEOR Regina Maria 23. Telefonszám: 3—23.

Next

/
Thumbnails
Contents