Ellenzék, 1935. július (56. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-21 / 164. szám

6

/

I93S /.ill un 2 1.

:

BLLfíNTŰK

tvuu A jóburáiság, jó viszony, amely a romín íw nu^rw diákok között lennálL, «ii'-rw enged következtetni, hogy j lvoiulnifuiyrk.hr/ jTa' uv»kixivu próbálnak megbarátkozni az uj hely . ettől. Ne is legyenek kerékkötői az egrüttdö \gozóknők, de Iájukkal stzembe se legyenek megalkuvóik.

Nicalac Druganu, az irodalom és bölcsészeti fakultás dékánja

— A magyar diákok «fért eredményével általában meg vagyunk elégedve. lelkiismeretesen tanulnak. Némelyek egészen jól beszeljk a romín nyelvet, másak gyengébben. Az idei vizsgaeredményével azonban nem vagyok elragadtatva. Jóval mögötte maradnak a mult évi munka td. jest t menyeknél.

Előadásaim és szemináriumaim ideje alatt szerzett tapasztalataimból úgy látom, hogy meglehetős jó viszonyban élnek a román és magyar diákok. Dékónságom alatt sem tapasztaltam a dolgok ellenkezőjét. Hogy a heiyzct valóban hogyan áll, pontosan nem tudom megmondani. Elfoglaltságom miatt csak előadásaim és hivatalos óráim alatt elek közöttük. Ez az idő pedig rövid arra, hogy két fiatalságnak mentalitását, kölcsönös viszo- nyát behatóan megismerhessem.

— Nem látok a magyar diáksák előtt nagyobb horderejű feladatot, mint azt, hogy, mint az erdélyi magyarság jövendőbeli értelmiségi osztálya, a magyar falut, a magyar parasztságot megbarátkoztassa a román állam érdekeivel. Ha ez sikerül, egyben az állam kívánalmainak is eleget tesz vele.

— Az államnál való elhelyezkedésnek az arravalóság leltet az egyedüli kritérium. Amennyiben a végzett magyar fiatalok megbízható elemeknek bizonyoknak, éppen úgy elhelyezkedhetnek az álltamnál, mint a többségiek. Becsületes munkáért mindig kijárt a jutalom. Hogy a mai idők ellent látszanak mondani a mondottaknak, az még nem jelenti a magyarság végleges elzárását az ál kun - nyújtotta megélhetőségektől. A jellemünket uraló áramlatok kívülről jöttek, nem a román nép belső megnyilatkozása. Hogy meddig tartanak, azt nem tudom megmondani.

— Az uj magyar nemzedéket nem ismerem annyira, hogy véleményt mondhassak ró'a. Feltételezem azonban, hogy valamelyes különbség látszik a régi és uj generáció között. Természetesen a fiatalok javára történt ez a gondolkozásbeli megváltozás. .

Constantin Marincscu, az irodalom és böcsészeti fakultás világtörténelmi professzora

— Nem tehetek különbséget a magyar és román diákok között. Vannak közöttük szorgalmas elemek, de vannak más félek is. Látom azonban, hogy egyesek igyekeznek tökéletesen elsajátítani a román nyelvet és

végre otthon találtam. Kihívó kórus-szépség fogadott. Egy szil pongyola volt rajta, meztelen lábán török papucs. Szobájában vágni lehetett volna a cigarettafüstöt, amely az orosz kölni víz erős illatával elegyedett. Bemutatkoztam és megmondtam, hogy Szent- iványi Jóskától hozok üzenetet.

— Szörntiványi. Ki az?

Elh ültem. Magyarázni kezdtem, hogy arról a magas, szőke úrról van szó, aki egy évvel ezelőtt itt járt Berlinben. Sehogysem tudott rá visszaemlékezni. Végre nagyot csapott a térdére.

— Na persze, nézze, milyen hülye vagyok. A Kokó révén találkoztunk. Most már emlékszem. Persze. A Koké barátja meghívott engem is vacsorázni, mert tudta, hogy le vagyok égve. És monda, hogy lesz ott egy magyar ur is, nagyon rendes pofa, csak egy kicsit szódán. Hogyne emlékezném. Jóska, persze. Egész kedves ember volt. Olyan lelkivilág-ember. Maga barátja neki?

— Igen. És ő a Mikéntre kötötte, mondjam el magának, hogy sokat gondol magára.

— Úgy? Az kedves. Tudja, akikor csúnya bajban voltam. A barátom el alkart vinni Westerlandba, de összevesztünk és leégett. Olyan dühös voltam, amiért itt hagyott, hogy rögtön bosszút akartam állni. Akkor jött ez a Jóska. A többit képzelheti. De aztán a barátom interurban felh ivott és én megmondtam Jóskának, bogy mégis megyek Westerlandba. Vagy nem is... Várjon csak... Jóska akkor már nem volt Berlinben . . . Hogy is volt csak? Na mindegy. Hát hogy van az a Jóska? Megházasodott már?

Rábámultam. Haboztam egy kicsit. Aztán bólintottam:

— Igen, meglházasodott.

— Úgy. Hát mondja meg neki, hogy tisz- teütetem, és ha Berlinbe jön, hívjon feil, de vigyázva, mert. .. mert én nem vagyok független.

Pár jelentéktelen mondat után eibucsuz■

hogy öntudatos munkát végeznek.

—■ Nem tudom pontosan, milyoni viszony áld fenn a román és magjai diákok között. Nem örvendhetek már u boldog diákkornak, hogy ismerjem erzt a viszonyt. Gondolom azonban, hogy általában jó a viszony, mivel a szmunúriuuú közös munkáik, az óralátogatások, bíok, kirándulások közel hozzák cgy- rnáshoz a két ifjúságot. Megc.ni lmom-e még a nemes ifjúság magatartását is, melyről fentebb szóltam?

— A magyar diák teljes békességben érez- lieti magát abban, ami magyar. Természetes dolog tehát, hogy foglalkozzék a magyarság szeleteiével Romániában, megmaradva azonban a román állam — mely védelmezi őt — lojális állámpolgárinak.

— Nem tudom elképzelni hol fog elhelyezkedni a diplomát szerzett magyar fiatalság, mivel nem látom a román fiatalság elhelyezkedési lehetőségét seim, akik közül ezren é*

Nagy ünnepséget akarc rendezni a városi tanács Bem tábornok tiszteletére, ő azonban kerülni óhajtotta ezt s éjjel érkezett Satu- Maréra, holt a „Fehér Ház" vendéglőbe szállt segédtisztjével. Lepihent, majd korán regigei magához kérette Teleki Sándor gróf kormánybiztost, hogy parancsait közölje.

— Az első benyomás, amit Bem tábornok rám tett, kellemetlen volt — jegyezte fel Teleki. — Előttem álöt egy igénytelen kinézésű, kis homunküüs, pisze orral, kék szemekkel, duzzadt ajkaival, rövidre nyírt bajusszal, kinek szakállát több nap óta elfeledte a borotva, öltözete: hosszú szürke köpeny eg, lengycl-zsidósan szabva, arcának jobbfclcn egy, csak most hegedni készülő seb s habozó, sántiká.ó lépések . ..

— Wer sind Sie? Was sind Sie? Warum sind Sie? . . . (Kicsoda ön? Micsoda ön? Miért van ön?) — kérdezte rikácsoló hangon.

— Kővárvidéki főkapitány és kormány- biztos vagyok s azért viselem e hivatalokat, hogy tábornok ur rendeletéit teljesítsem! — felelt katonában Teleki. — Meg vagyok győződve, hogy itt parancsolni s feltétlenül en- gedemeskedni kell!

E pillanatban megszólaltak a kürtők, sora- kozót fújtak s Bem a piacon összevont sereghez sietett, mely a következő sorban állt fel előtte:

IV-ik honvédzászlóalj (Messena őrnagy) ezer fő, Sándor-gyalogság (Keiler őrnagy) kilencszáz fő, Bécsi-Légió (Ausperg) négyszáz fő, Szatmári önkéntes-lovasság (Ma- róthy) ötven fő, I. osztály Kóburg-huszár

tam. A kapu alatt a lakók névjegyzékében ez állott: „Josephine von Kondor, filmschauspielerin“. Ezen is dlcsodálkoztam kissé. Sohasem hallottam, hogy agy ilyen nevű magyar művésznő szerepelne a német filmen.

IV,

Hazajövet felkerestem Jóskát a hivatalban. Ö kulccsal bezárta az ajtót, hogy ne zavarjanak, a házi központnak is odaszólt, hogy egyelőre ne kapcsoljanak senkit. Aztán sóvár izgalommal kérdezte:

— Beszéltél vele?

— Beszéltem.

— Nos? Mondj el mindent. Mindem szót. Mit szólsz a lakásához? Milyen elragadó, finom kis otthon.

Be1 intottam. A címváltozást is elhallgattam. Aztán elkezdtem mondáin! a beszámolót, úgy, ahogy előre kidolgoztam miagamban.

— Csak rád gondol. A te emlékednek él. Csupa könny volt a szeme, mikor beszélt rólad. Azt mondja, hogy annak az együtt eltöltött időnek minden percére úgy emlékszik,

I mintha tegnap történt volna. Egyetlen, boldogsága, ha magányos óráiban percről-percre újra átéli (gondolatban, azokat az órákat. Két igen fontos üzenetet küldött velem. Az egyik az, hogy ki kell vándorolnia Dé lám erikába családi okok miatt, soha ne igyekezzél megtudni a hollétét, ő azt nem akarja. így akar tovább élni az emlékedben, mert igy örökké a tied. A másik üzenet az, hogy halálosan szeret, te voltál és te leszel az egyedien nagy érzés életében mindörökre.

Jóska hallgatta. Szemét elfutotta a könny. Aztán felkelt és meglőlek.

—- Köszönöm. Boldog emberré tettél. Most már akármi történhetik velem az életben, mindent el tudok viselni.

Az ajtóból visszanéztem. Ott ült az íróasztalnál, ki sem kisért. Két tenyerébe tá- \ masztott állal nézett maga elé, arcán a miqg- l diosőült emberek boldogsága fényiért.

ezren állanak alkalmazás nélkül.

fia a magyar fiatalság bclcjcr/ic egyetemi tanulmányait, senki sem akadályozza meg, hogy jelentkezzék az élet szabad versenyében, állatni állások betöltésére, stb.

Nagy szeretettel tartom fenni) a kapcsolatot a volt magyar diákjaimmal. Egyesek világ tört éneJmá doktorátusukat is nálam

teszik.

Mivel ncrn vagyok erdélyi származású, nem ismerem a régi magyar generációt,

éppen azért nem tudom megállapítani pontosan ezt a különbséget. Gondolom azonban, hogy nagy ez a különbség. Az a tény, hogy a magyar fiatalság tud románuL, ismeri a román inukat, a román irodalmat és tudományt, a román realitások feltétlen máskép- peni értelmezésre kell, hogy vezessen, mint ahogyan azt az e'őbbi nemzedék látta.

Szabó Lajos

(Sulyok) kétszáz fő, egy század Vímos- huszár (Zsurmay) százhatvan fő, két század szatmári gyalbgság (Jeney) négyszáz fő s egy üteg (8) hatfontos ágyú (Bőhm).

Bem gyalogszerrel érkezett a csapatok elé. Lóra csak ’ritkán ü t, akkor is kard nélkül s csak lépésben lovagolt. Midőn megpillantották, Zsurmay vezenylötiszt — lengyel menekült — elébe sietett s hazai nyelven tette mag jelentését. A tábornok kinézése nem igen elkesitettc a sereget. Meghallgatta a jelentést, aztán szive szerelmét, az ágyukat tekintette meg. Sorra simogatta őket... Megnézte a lőszerládákat, majd a csapatok következtek, melyek diszmenetben vonultak cl előtte. A katonazenét Bunkó Antal bandájának tagjai szolgáltatták, kik Fátyol Károy hires (gordonkással együtt önként léptek be a nemzetőrök soraiba, a klarinétosok pedig a huszársághoz kerültek. Pompás szürke lovak táncoltak alattuk. Még kisdobosuk is volt. Kctfelői, a ló nyakán csüngött egy-egy dob, éppen úgy hordták ezeket, mint Rákóczi egykori zenészei. A Hunyadi-marsot, Bihari Magyar-indulóját, Borzó Verbunkós-csárdását játszották felváltva, mialatt az uj főparancsnok előtt elvonultak.

Csupán a nemzetőrök maradtak lándzsáikkal és kaszáikkal helyeiken a tábornok parancsára.

— Ugyfátszik ágyutölteléknek szánt bennünket a pólyák generális! — súgták egymásnak az öregek, attól tartva, Hogy Bem őket akarja legelőször tüzbe dobni. Tovább adták amit Bem apóról hallottak. Hogy az ötvenhárom éves uj parancsnok Krakkóban végezte iskoláit s mint tüzérhadnagy küzdött Oroszország ellen Napoleon seregében, höl kitűnt vitézségével s Botntemps marsall hadsegéde lett. Majd résztvett a lengyel felkelésben s eldöntötte az osztrollenkai csatát, hol puskalövésnyire állította fel ágyúit az ellenséggel szemben. Aztán Portugáliába menekült, ott folytatta harcát a szabadságért Don Pedro mellett. Végül Becsbe jött, két golyót kapott a Windisgratz elleni harcokban s bérkocsisnak öltözve menekült Pozsonyba, hol szolgálatra jelentkezett.

Bem tábornokot legendás hír előzte meg. Azalatt a harminc nap aOatt, míg szolgálati beosztására várt, Pesten mindenki megismerte. Harminc nap! . . . Sokszor örökkévalóságot jelent egy nemzet történetében . ..

— Kormánybiztos ur, egy szóra! — intette magához Telekit a vendéglőben. — Szíveskedjék lemenni a nemzetőrökhöz s szólítsa fel őket, hogy nyilatkozzanak most ismét, végig akarnak-e kisérni a harcokban bennünket? Aki nem nyilatkozik, eressze haza nyomban mesterségéhez. A csizmadia — csizmát, a szabó meg ruhát csináljon aztán otthonában a hadseregnek!

így is történt. Az öreg nemzetőrök hazamentek.

Zsurmay a tisztikart akarta bemutatni az étteremben. Bem azonban közbevágott:

— Hagyja kérem a bemutatást! Majd megismerek ón1 mindenkit, hiszen együtt maradok most már az urakkal Erdélyben!

Aztán összeráncolta homlokát s szigorúan kiáltotta:

— Uraim! A kormány teljhatalmú főparancsnokká nevezett ki s önöktől feltétlen engedelmességet kérek. Aki nem engedelmeskedik, főbelövetem! De én tudok jutalmazni is . . . A parancsokat nyomban átveszik, — elmehetnek!

— A kormánybiztos ur velem jön! — fordult Telekihez. — Már indulunk is!

— A csomagjaimat veszem... — kért

engedőimet Teleki, men. vékony kabátkában volt a téli hideg idŐlxm.

Bem nem válaszolt. Szó nélkül elfoglalta helyét kocsijában.

Csomagolja örszc a holmimat s híva. lovaimmal küldje utánam! — kiáltott oda Teleki a vendéglősnek.

— Hová küldjem? — ólmélkodott ez.

A tábornokon kívül, »cuki sem tudta hová indul a -öreg. 7'dclu sem adhatott választ. Vállait vont, beugrott az. „öreg ur" ko csijába s a városból vágtában kirepültek Nem tudta, hogy Bem őt szemelte ki a sereg főhad biztos* hivatalnak vezetésére s a következő órában már fejvesztés terhe mellett fehér cipót, húst, bort, fegyvert, ruhát kell majd a földa ót is teremtsen a kis seregnek.

A sorompónál aztán a kocsis egy pillanatra megállt.

— Jobbra, vagy balra? — kérdezte a ke- resztut 6lőtt magyar nyelven Telekitől.

— Mit kérdez? — riadt fel a tábornok, majd igy felelt: — Balra! A Szamos hidján át, egyenesen előre!

Sohasem járt erre, mégis, mint a tenyerét, úgy ismerte a terepet. Város, vagy falu nevét azonban még ki nem ejtette. Csak any- nyit lehetett sejteni, hogy az aranyváros felé fogja seregét vezetni Erdélybe.

... Hallgatott, mint a hal — jegyzi fé Teleki naplójában. — Végre egy kátyúba került a kocsi s akkor megszólalt:

— Volt-e már katona? — kérdezte Telekitől.

— Igenis, meg nem is! — válaszod ez tréfásan. — Egy expedíciót csináltam Spanyolországban Don Ramon Cabrera alatt.

— Karlista volt?

— Tulajdonképpen nem voltam, de ott szolgáltam.

— Milyen meggyőződésből?

— Sportból!...

Erre a zord tábornok arca felViduIt. Jó- izüen nevetett s mintha kicserélték volna, kedves cs előzékeny volt egyszerre. Megkínálta Telekit bundájával, ő azonban csak pokrócát akarta elfogadni, hogy lábát befödje.

— Messze van még Carasau? — kérdezte aztán váratlanul-. Ekkor közölte utjának közelebbi célját először. — Ott meghálunk, hajtasson be majd a fogadóba!

Kicsi falu volt ez a város közelében. Nincs ott „fogadó“. Valamelyik jóbaráthoz szoktak itt betérni pihenésre.

így kerültek Darvay Ferenc házába a ritka vendéggel.

— Tintát, tolat kérek! S ha szives volna s egy tányér köménymagos levest készítene . . . — fordult a tábornok Darvayhoz, ki tűvé tette egész házát, kalamárist azonban nem tudott találni.

Szerencsére megérkezett Bem hadsegédje is időközben az Írószerekkel. A házigazda meg kapott a ritka alkalmon s amig Bem szobájában dolgozott, böldogan invitálta kártyajátékhoz a vezérkari tiszteket.

— Az idő drága! — kezdte szokása szerint. — Ne vesztegessük! Csengettek a kórusra, kanonok urak imádkozzunk! Itt a biblia!

Nem sokáig tarthatott a játék. Bem ugyanis rövid idő muOva behivta Telekit s megkérte, hogy utasításai szerint magyar nyelven fogalmazzon parancsokat.

Alig fejeztek be a munkát, tovább indultak az aranyváros felé, mely Bem haditerveinek első és legfontosabb bázisa volt lőpormalmával s pénzverdéjével. Mire a tábornok beérkezett, Fésűs Menyhért polgármester parancs szerint már készen várta a sereget s jól felpakolva vonultak tovább a Szamos irányában, hol Andics Tádé őrnagy felváltotta az országúton szolgálatot teljesítő nemzetőröket.

Komoly akadály nélkül jutottak el igy Erdély fővárosába. Itt Grois Gusztáv polgár- mester fogadta Bem tábornokot, ki szivét hozta el karácsony első napján Erdélynek.

Este aztán a Teleki-házban felsírt Salamon János cigányprímás hegedűje s Bogdánffy Antal százados engedélyével csendesen rá- kezdte:

Busul a lengyel ...----------- —

Szehiü öíjísia: üino! Széchenyi

Széchenyi István válogatott müveit rendezte sajtó alá ebben a 480 oldalas könyvben Szekfii Gyulia. Az ő művészi keze legalka.- masabb arra, hogy Széchenyi írásaiból kerek egészet formáljon, úgy, hogy abból világosan álljon az olvasó előtt mindaz, ami lényeges Széchenyi csodálatos eszmevilágából. Rövid ideig kapható még e hatalmas mü 3 125 lejes könyvnapi áron az Ellenzék könyvosztályában, Cluj Piaţa Urării. Kérje a könwnapi kiadványok teljes jesnrzékét,

Bem-apó a Számos-völgyében

Ima: KÖVESS ISTVÁN