Ellenzék, 1935. június (56. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-12 / 131. szám

IZ. ELLENZÉK 9 Összeállították Románia csapatát a Balkán-tornára Húsz játékos utazott Szófiába. — Három érdekeit bíró vezeti a mérkőzéseket Bucuresti-i tudósitónk jelenti: A labdaru­gószövetség válogatóbizottsága tegnap kije­lölte azt a húsz játékost, akik Szófiába utaz­nak a Balkán-tornára. Ezek a következők: Creteanu, Sepsi, Sucitulescu, Albu, Chiroiu, Bürger, Vintila, Juhász, Cuedan, Munteanu (Romania), Eissenbeisser, Feuerstein, Bin- dea, Kovács, Sepi, Bodola, Dobay, Georgescu, Schwartz és Gruin. — A bizottság elvileg ki­mondotta, hogy ezekből a játékosokból a kö­vetkező csapat tekinthető a Románia váloga­tott csapatának: Creteanu, Sucitulescu—Albu, Vintila—Ju­hász—'Cuedan, Bindea—Kovács—Sepi—Bo­dola—Dobay. A bizottság felhatalmazást adott Davila ez­redesnek’, a tura vezetőjének, hogy ezen a csapaton a helyszínen az adott körülmények­hez képest változtatásokat eszközöljön. A csapat ma reggel 7 órakor utazott el Szófiába, ahonnan rögtön tovább megy Ban­ki fürdőhelyre, a csapat előre kibérelt szál­lására. , A Balkán-bizottság kijelölte a mérkőzések biróit is, akik a következők: Radulescu ro­mán, Fabris jugoszláv, Hagiopulus görög. A bulgárok még nem jelölték ki bírójukat. A birókérdést tehát ezen az utolsónak ren­dezett tornán sem tudták megoldani és a mérkőzéseket ismét érdekelt birók fogják ve­zetni. ami bizony sportszempontból erősen kifogásolható. Az Admira legyőzte a Ferencvárost és megnyerte Újpest jubileumi seriegét Újpest—Hungária 5:3 Budapestről jelentik: Újpest jubileumi lab­darúgótornájának második napján az Admi­ra, melyet Schaíi-lal és Stoiberrel erősitettek meg, nagy küzdelem után 2:1 (1:1) arány­ban legyőzte a Ferencvárost. A 15. percben Toldi lőtte az első gólt, a 36. percben Stoi­ber egyenlített, a második félidő 5. percében Schall a győztes gólt lőtte. ÚJPEST—HUNGÁRIA 5:3 (1:1). Fölényes győzelem. Góllövők: Kállay (2), Avar (2) és Tamási Újpest, Hadrévi (2) és Sebes a Hun­gária részéről. A jubileumi serleget hajszál­lal jobb gólaránnyal az Admira nyerte. Hazaérkeztek válogatóiI asztali tennisz­játékosaink 9:7-re győzött Románia Zágrábban CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Hétfőn este 9 órakor, 24 órás utazás után hazaérke­zett válogatott asztali tenniszcsapatunk Zág­rábból, mely — mint tegnap jelentettük — igen értékes győzelmet aratott a jugoszlávok fölött. A győzelem aránya 9:7 volt, a jugo­szlávok nagyobb vereségüket a román csa­pat fáradtsága, balszerencséje és az óriási hőség miatt kerülték el. A győztes csapatból Ä 'Jiul vezet a B.-liga minősitő- mérkőzésein A vasárnapi minősitőmérkőzések után a helyezések a következők: 1. Jiül 3 1 2 — 8 3 4 2. Dada Unirea 3 1 1 1 5 5 3 3. HTV 2 1 — 1 4 7 2 4. Phönix 2 — 2 — 5 5 2 5. Mac »bi 2 — 1 1 5 7 1 összesen: 12 3 6 3 27 27 12 VASÁRNAP A B.-LIGÁBAN a következő minősitőmérkőzések lesznek: Petrosaniban: Jiul—rMacabi, Sibiuban HTV—'Phönix. Marin Vasile és Vladone 3—3, iPaneth 2, Pop egy győzelmet aratott, a jugoszlávok részé­ről Hexner 4, Weiszbächer 2, Horváth egy győzelmet szerzett, Zsisa nem tudott győzni. A román csapatot Zágrábban meleg ünnep­lésben részesítették. Ugyancsak ünnepelni fogja a csapatot az UEC is, melynek három játékosa volt képviselve a válogatott csapat­ban. 16 magyar versenyző a vívó Európa- bajnokságokon Budapestről jelentik: A vívó Európa-baj- nokságokra a magyar vivószövetség a követ­kező versenyzőket jelölte ki: Kardban: Berczelly, Gerevich, Kabos, Ko­vács, Maszlay, Rajcsányi. Tőrben: Bay, Dunay, Gerevich, Hajdú, Id- rányi, Maszlay. Női tőrben: Bogáthy, Elek Hona, Elek Mar­git, Rozgonyiné, Varga. Párbajtőrben: Bay, Dunay, Hajdú, Masz­lay, Idrányi, Székelyhidy. A csapat junius 16-án indul Lausanneba. Cégadót akarnak kivetni azokra a sportegyesületekre, melyek vállala­tok, üzemek nevét viselik. Ez szerintünk újabb súlyos jogtalanságot és rabulisztikát jelent, mert az érdekelt vállalatok a sport­nak tesznek szolgálatot sporteggesületeik fenntartásával — ami nagy megterhelést je­lent büdzséjükre — és ezért a „reklámért“ jog szerint nem lehet megadóztatni őkel, sőt még arra sem lehet kényszeríteni, hogy ne­vüket megváltoztassák. Hasonló rabulisztiká- val akkor meg kell tiltani a fővárosi lapok­nak, üzemeknek, magánosoknak is, hogy a különböző versenyekre nevükről elnevezett kupákat, dijakat, vándorserlegeket tűzzenek ki, mert ezek is végeredményben nem egye­bek reklámnál. De megkellene tiltani azt is ily alapon, hogy például ipari, mezőgazda­sági vagy más kiállításokkal kapcsolatban nagy sportattrakciókat rendezzenek, mert ezek is reklámok az illető kiállítás sikere ér­dekében. És éppen igy meglehetne adóztatni a sportélet minden más megnyilvánulását is — erőszakkal, jogtalanul —, mert hiszen a legártatlanabbul hangzó nevű sportegyesüle­teink nagyrésze is üzleti vállalkozás. De va­lamennyi — akarva-nemakarva — végered­ményben az államra, nemzetre és társada­lomra hasznos munkát végez és ezért tilta­koznak a sport újabb jogtalan megnyomori- tása ellen gondolkozni tudó sportvezéreink és a sportközönséa is. (Rip.) PÉCS. A magyar főiskolai bajnokságok második napjának jobb eredményei: magas­ugrás 1. Bódosi 192 cm., 110 méteres gát: 1. Szabó 16 mp., gerely: 1. Farkas 58.62 m. KASSA. Kispest második mérkőzésén 3:1 (2:1) arányban győzött a SiK Kosice ellen. BERLIN. Németország—Olaszország 4:1 Davis Cup-mérkőzés. A győztes továbbjátszik az európai zóna elődöntőjében. PRÁGA. Pozsonyban Szlovenszko futball- bajnokságát az SK Bratislava nyerte 2:0 j eredménnyel az ungvár SK Russ csapatával szemben. PÁRIS. Ausztria—Franciaország 3:2. Da­vis Cup-mérkőzés. A győztes kvalifikálta ma­gát az európai zóna elődöntőjében való rész­vételre. Sportember legelső olvasmánya así Ellenzék. VISZKETŐ HÜVELYK-UJJAK Nincs kellemetlenebb, mintha a hüvelyk­ujj viszket! A tyúkszemek, melyek égnek, marnak és szúrnak, — fájdalmat jelen­tenek! Hogy gyors megkönnyebbülést ta­láljon. — tegyen Saltrates Rodellt a vízbe, míg az úgy néz ki, mint a tej. A víz meg­lelik oxigénnel és gyógyító sókkal. Tegye bele..szenvedő lábait. A viszetés megszű­nik, a szag eltnuLik és a tyúkszemeket gyökerestől, mindenestől kiemelheti. A Saltrates Rodellt csekély árért minden gyó­gyszertár és drogueria árusitia. INGYENI Egy különleges megállapodás, értel­mében minden olvasónk ingyen kap egy nagyobb mennyiségű Saltrates Rodellt. Küldje be meg ma oontos címét Pénzt ne küldjonl Drogueria Stan­dard (10—F) osztály Bucureşti, Strada Zorilor, 2 A Mures nyerte az MTE jubiláns iutbatítornájái TG.-MURES. Az MTE jubiláns labdarugó­tornáját a jó formában lévő Mures nyerte meg, mely a tegnapi fordulón 6:2 (3:2) arányban győzött az MSE ellen. A Romania—MTE mérkőzés erős küzde­lem után 0:0 arányban döntetlenül végző­dött, ami igen hizelgő a helyi munkáscsa- patra, melyből Makkai kapus szenzációsan védett és úgyszólván ő akadályozta meg a Romania győzelmét. A mezőnyben fölényben lévő Romania legjobbjai Muntean kapus. Doci, Lázár, Chendrean és Farkas voltak. Éjjeli tenniszversenyek — Bacuresti-hen Bucuresti-ből jelentik: A CFR sportklub sporttelepén uj vörös salak tenniszpályákat és köréjük tribünöket építenek, azonkívül az egész pályát villanyreflektorokkal látják el, úgyhogy éjjeli versenyek tartására is alkal­massá lesznek. A nyári nagy hőségben ugyanis nappal a fővárosban szinte lehetet­len a sportolás és most a futball után a tén- niszben is az éjjeli órákra teszik át a verse­nyeket. A fővárosi sportkörök örömmel fo­gadták a CFR életrevaló ujitását. Óvott a KMSC CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) Á KMSC elnöksége a vasárnapi ligadöntőt meg­óvta azon a cimen, hogy a csapat úgy a se­lejtező, mint a döntő meccsét idegenben, a Victoria pedig mindkettőt odahaza játszotta le. Az óvás ügyében a labdarugószövetség fog dönteni és nem lehetetlen, hogy uj döntőt rendelnek el Clujra vagy Oradea-ra. A zsidó tenniszesapatok Oradea-i tornáját a Haggibbor nyerte, mely tegnap egy újabb győzelemmel 7:2-re verte döntőbeli ellenfe­lét, az Oradea-i Makkabeát. UIOARA. Az Avantgarda U 2:1 (1.0) arányban nyerte meg a Solvay elleni barát­ságos mérkőzését. Az U játéka annyira meg­nyerte a közönség tetszését, hogy a csapatot egy újabb mérkőzésre is lekötötték vasár­napra. AZ AMTE KIKAPOTT A STURMTÓL ARAD. FC Sturm Grác—AMTE 3:1 (2:0). 1600 néző. Az osztrák csapat szép játék után győzött Liebmin|er, Lamst és Széver góljai­val. Az AMTE gólját Szaniszló II. lőtte. AZ OLASZ LABDARUGÓBAJNOKSÁGOT egymásután ötödizben a Juventus nyerte meg. A középeurópai kupában a Juventus melleit az Ambrosiana, a Fiorentina és FC Roma fogják képviselni Olaszország színeit. Az olasz nemzeti A.-bajnokságból, mint két utolsó, a Livorno és Pro Vercelli a B.-baj- nokságba kerülnek. OLASZORSZÁG RUGBY BAJNOKSÁGÁT a FC Roma csapata nyerte meg. A VÍVÓ EURÓPABAJNOKSÁGOKON 16 nemzet fog indulni, ami rekordot jelent az Európa-bajnokságok történetében. MAUERMAYER német hölgyatléta a mult vasárnap felállított saját diszkoszdobó világ­rekordját 44.34- méterről 44. 76 m.-re javí­totta. LEGÚJABB A FC Strassbourg Clujon CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Dr. Bu- teanu Aurel, az Universitatea alelnöke tár­gyalásokat kezdett a FC Strassbourg leköté­sére. A kitűnő francia csapat, melyben szá­mos válogatott játékos van, ma és holnap még két éjjeli mérkőzést játszik a főváros­ban és ha az U. tárgyalásai eredményre ve­zetnek, úgy a francia bajnokcsapat vasárnap és esetleg hétfőn is Cluj vendége lesz, amit sportköreink bizonyára örömmel vesznek tu­domásul. TEKÉZO-SPORT Az UAC propaganda mérkőzése Targu-Muresen. (Az Ellenzék tudósítójától.) A Cluj-i vízmüvek csapata az UAC szombaton és vasárnap Tg.-Mu- resen szerepelt, ahol meleg fogadtatásban és baráti vendéglátásban volt része. Az UAC Jovanel elnök vezetésével szombaton délelőtt io órakor autón érkezett meg a székely fővárosba, a csapattal ment Móricz Béla, a szövetség elnökségi tagja is, aki mint vendég játszott az UAC csapatában. A város határában Asztalos Dénes1, a Diana elnöke és Nicoara, a Románul titkára fogadta a Cluj-i csa­patot mely a Hotel Central-ban tartott ismerke­dés után egy bemelegítő, 3 menetes meccset ját­szott Móricz, Jovanel, Lénárd I. és Ilyés összeállí­tásban a Románul, illetve a Tg.-Mures-iek Bottá, Asztalos, Nicoara, Mészáros összeállítású együtte­sével. A szép és Izgalmas játékot a Cluj-iak nyer­ték 58—57 arányban. Az UAC tiszteletére rende­zett ebéden a Románul vezetősége családtagjaikkal vett részt. Délután 5 órakor a Diana csapata a Tornakerti pálya egyéves fennállásának alkalmából tisztelet- versenyt rendezett UAC 13 játékosával, melyet a felvonulásikor avval tett ünnepélyessé, hogy az UAC részére Jovanel elnöknek és a jelenlévő Móricz Bélának, rózsacsokrot nyújtott át. A mér­kőzést az UAC nyerte 227—217 arányban. Este xo órakor propaganda mérkőzés volt a Románul és az UAC íj játékosa között. Udvözlőbeszédet Maior Tanulescu Hadiamba térparancsnok mon­dott és átnyújtotta a Románul nagyon szép zász­laját az UAC-nak. Az UAC részéről Jovanel el­nök viszonozta az üdvözlést és meghívta a Ro- manult Cluj-ra egy revánsra. A mérkőzése az UAC kezdte 62 pont közepes eredménnyel, a Romanul csapata az első menet­ben 69 pontot ért el. Innen kezdve az UAC Li- marülve az előtti éjjelen való Corvin mérkőzéstől, meg az utazástól, gyenge eredményt ért el és a Románul igazán szépen és sok sikerrel a négyme­netes játékot 264 arányban nyeri. A Románul a mérkőzés után 100 terítékes flekken-estélyt adott vendégeinek és azon Maior Tanulescu a távollevő Ing. Qoran nevében szép üdvöziőbeszédet mon­dott és a jelenlévő Móricz Bélának virággal hálál­ta meg a tekesport körüli érdemeit. Dr. Maior ügyvéd toasztot mondott Móricz Bélára, Capitan Radu Simotn, a romanul alelnöke az UAC csapa­tát dicsérte meg. Botta helyi csapatkapitány elis­merte az UAC egyéni játéktudását és kifejezést adott annak, hogy csapatjuk ennek hatása alatt be fog lépni a szövetségbe, amit az egész csapat he­lyeselt. Az ünnepségeken Tg.-Mures rendőrkvesz- tora is jelent volt és annak hatása alatt belépett a Románul csapatába játékosnak. A 36 tagú Roma­nul, hölgyeikkel együtt mindent elkövettek, hogy az UAC jól érezze magát Tg.-Muresen­A meleg barátsággal lefolyt ünnepség revánsa Cluj-on lesz az UAC rendezésében. Tg.-Muresrő’ hazajövet az UAC csapata a Cojocna-i gyógyfür­dőn épült pályát tekintette meg, melyet Dávid tulajdonos Móricz Béla utasitásai alapján Tófalvi Károly pályaépitővel készíttetett el. A jól sikerűit pályán az UAC nehány játékosa szép eredmé­nyeket hozott ki. Nemcsak a fürdővendégek, ha­nem a falu népe is tömegesen veszi igénybe a pá­lyát és lelkesedéssel űzik a tekesportot. Tolnai Világl0xikoná«nalc legújabb két pótkötete (19. és 20. kötet.) Önmagában is egészen önálló mü. A—Z betűkig az utolsó évek részletes, lelkiismeretes feldolgozása. 640 oldalon, 6 képtáblával és 50 szöveg közé nyomtatott képpel, 200 lej az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vi­dékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. Kereskedő az Ellenzékiből tájéka* $ódik.

Next

/
Thumbnails
Contents