Ellenzék, 1935. június (56. évfolyam, 124-146. szám)
1935-06-19 / 137. szám
ELLENZÉK 1 9 J 5 / u a I u > I*. Prédikátoravató ünnepen a baptisták imaházában ('.I.IU I Az Ellenzék tudósító j;ilól.) Kis kopott földszintes hú/., ;i toló alatt, a padlás oldalún táblával: „Vasárnap reggel ‘J Klip imaóra. 10 1 1 -iistentisztelet. Szerda ősit* sth.“ Háromnegyed kilőne van. A gondozott virágos kis udvar telve hívükkel. Ilósláti gazdák és fényes ruháju szegény iparosok, valamennyien már az élemedettebb korban. Csendes beszélgetés közben türelmesen forgatják zsíros kalapjukat s minden újabb jövevénnyel sorra lekezelnek. A nők az imaház bejáratánál verődtek össze. Számuk arány talanul kisebb a férfiakénál, de sokkal nagyobb lármával vannak. Szerényen meghúzódom a közeliikben, hogy kilesscm beszélgetéséi kot, de egv foketekendős. mosolygós nénike azonnal észrevesz és kedvesen lecsap rám. t — Uj testvér talán? — Neem ... — mondom zavarodottan — egyelőre csak vendég vagyok. Igen, akkor parancsoljon befáradni már is, hogy jó helyet kapjon. És ezzel az asszonyok sorfalán keresztül betuszkol a hűvös és illatos imaházba. „Mi Pedia, hirdet jük .. A szószék, a padok, az ablakok, a lámpák és a mennyezet csupa virág. Füzérekben.'girlandokban. csokrokban himbálódzik és hever mindenen tarkán és illatosán. Fe- ketekendős pártfogóm gyorsan tudomásomra hozza, hogy az imaház a mai prédikátoravató ünnepélyre van igy kidiszitve. Az uj prédikátorok, számszerűit heten, most végezték el helyben a „kioktató tanfolyamot“. És áradozva meséli, hogy milyen gyönyörű ünnepély lesz itt délután és ifjúsági előadás este. Az előadás részletes leírásának hallgatása közben megpróbálom hasznosítani az időt és körülnézek. Az imaház világos, téglalap alakú lerem. A boltív alatt szőnyeggel borított kör alakú emelvény rácsozolt szószékké] s a háttérben rojtos bársony függöny. A szószék két oldalán két festett tapétaajtó. fölöttük aranybetiis táblák, többek között ilyen felírással: „Mi Pedia, hirdetjük a megfeszített Krisztust“. Az emelvény előtt nagy kerek asztal bársony takaróval s egy csengővel a közepén. A terem többi részét szürkére festett padok foglalják el s a boltív ablakfölötti részét a zenekar. Az imaóra A szomszédos dohánygyár órája kilencet kongat s a hívők beözönlenek a terembe és elhelyezkednek, egyik oldalon a nők, másikon a férfiak. Egy kopott, sovány, kecskeszakállas emberke énekeskönyveket osztogat széjjel. — Ez Mándy testvér — mondja pártfogóm — a legszerényebb és legjámborabb hivő az egész gyülekezetben. A jámbor Mándv testvér nekem is nyújt egy könyvet. A hit hangjai. Énekek az üdvkeresők számára . . Aki Isten szekerét nem húzta leikéből A nagy, kerek asztal mellé egy idősebb falusi gazda telepszik le és csenget, majd a zsivaj elültével bevezeti az imaórát imigyen: .jMost pedig mi férfiak leborulunk és imádkozunk“. A férfiak letérdepelnek s olyan sorrendben, ahogy a padban egymás mellett ültek, egyenként és fenhangon mindenikük mond egy imát, csak úgy tetszés szerint rögtönözve. Mándv testvér például igy kezdi: „Én Istenem, én Jehovám“. Az áment minden egyes ima után kórusban mondja az egész gyülekezet. A falusias külsejű prédikátor újra csenget. „Most a nőtestvérek fognak leborulni és — nyomatékosan — röviden imádkozni“. (A prédikátornak úgy látszik rossz tapasztalatai vannak afelől, hogy a nők még az Istennel való beszélgetést is felhasználják hosszabb nyelvgyakorlatokra.) Ezután az egész gyülekezel egyszerre hangosan imádkozik, ami egészen zsinagógaszerü. Több- rendbeli zsoltáréneklés ulán egy hosszú, de épületes és szép prédikáció következik, amit az avatási ünnepélyre leulazoll Molnár Károly, a Timisoara-i baptista hitközség elnöke tart. Beszédében óva inti hiveit a képmutatástól s elrettentő példaképen felhozza egyik baptista testvérüket, akit újévkor kénytelenek voltak kizárni a gyülekezetből, mert „Isten szekerét nem húzta leikéből“. Történt pedig az, hogy a szóbanforgó testvér jómódú ember létére az imaház fenntartásához havonta csupán annyival járult hozzá, mint a gyülekezel legszegényebb tagja és mikor ezért megszóliitották, azt válaszolta: „Amennyi villanyt én itt fogyasztok, ameny- nyi festéket a padokról lekoptatok és nmeny- nyi meleget télen innen az én testem fölvesz, azt én ennyivel is megfizettem. Többet adni pedig nem vagyok köteles“. A különben szép és egyszerű istentisztelet a hivők köréből alakult műkedvelő zenekar rettenetes játékával zárul, amit azonban öreg és nagyot halló nénikék az élvezettől könnyezve hallgatnak végig. Ezután az ünnepélyre jött Mera-i, V’alco-i és Cojocna-i gy ii leke/e lek képviselői tolmácsollak gyiile kezelőik üdvözletei, amit a jelenlévők hangos koszönjükkel fogadnak. A mi fegyverünk a v/eretrt A rend felbomlik s a hívők tömege kifelé igyekszik. V/ ajtóban fekelekendös pártfogóm jóvoltból kezet szoríthatok a gyülekezel egyik elöljárójával, akitől megtudom, hogy városunkban összesen bal baptista imaház van. Három román, három magyar és hagy Romániában összesen mintegy öü.UOO baptista él. Továbbá, hogy a felekezelnek csu- pán eve van rendes imaháza, azelőtt magánházakban gyülekeztek. Az. imaházakat és a vele kapcsolatos dolgokat kizárólag a lii- vök adakozásaiból tartják fenn, aminek azonban megállapított dija nincs, hanem mindenki tehetsége és jóindulatára van bizva. Akad olyan szegény is, mondja az elöljáró aki öl lejjel járul hozzá havonta a költségekhez. Továbbá megtudjuk, hogy Erdélyben még Oradea-n és Timisoara-n van hitközségük. Oradea-n és Bucuresti-ben pedig rendes teológiájuk a prédikátorok kiképzésére-. A helybeli Victoriei-uli gyülekezetét idősebb Papp Károly, a gyülekezet jelenlegi elnöke alapította és kilencvenhat tagja van, akik közül tizennyolcat mult vasárnap keres/tel lek meg, az iimibúz medencéjében. Ugyanis a «/ószék alatti köralakn emelvény alatt másfélméter mély medence van, melyet alkalmilag langyos vízzel töltenek meg. A szószék két oldalán lévő, már említett tapetau jtók egy-egv öltözőbe- vezetnek, egyik a nők, másik a férfiakéba. A keresz.lelésre je le-iitke-zök ezekben a fülkékben levetik ruháikul és egy-egy földigérő fehér pcplont öltenek magukra. Ezután egyenként tépnek a medencébe, melynek vizébe* a szertartást végző testvér háromszor alámenti őkel, miközben Keresztelő Széni János szavait hullaija. A keresztolés tulajdcmképen áttérés a baptista Iliire- s a hívüknek a gyülekezetbe való hivatalos felvétele. Mig viszont felvett I és megkeresztelt baptista szülök gyermekeit egyáltalán soha sem keresztelik meg. A ke- rc-szlelésre jelentkezők nem lehetnek fiatalabbak 14 és iie-in lehetnek öregebbek bateau évesnél. A múlt vasárnapi keresztelő különben négy év óta az első volt. Bizony, bizony szólal meg Mándy testvér az. elöljáró háta mögül. — A mi vallásunkat csak kevesen veszik fel, mert nehéz a törvényeit betartani. Mi kedves kisasszony nem iszunk, nem káromkodunk, nem lopunk, nem áskálódunk és nem fogunk fegyvert. Na és ha háború lesz? — teszem fel a kérdést. Mándy testvér megadóan tárja szét karjait. A mi fegyverünk a szeretet. Minket megölhetnek, »le mi nem ölünk. Pálffv Lili. üörsérfa a kisebbségi középiskolák évvégi kiállítási termeiben Nyolcvan eíeiritia szavalóversenye a református elemiiskolában CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) A középiskolákban kedves esemény az évvégi rajz, kézimunka és háztartástani kiállítás, amikor a tanulók egy év alatt végzett munkájukról számolnak be szüleiknek, tanáraiknak, barátoknak és saját maguknak is. Az iskolai év vége újból elérkezett. A tanulók művészi szorgalma ebben az évben talán még jobban fokozódott, mint az előbbi esztendőkben. Legalább is erre vallanak azok a kiállítások, amelyeket megtekintettünk most, az iskolai év végén városunk felekezeti középiskoláiban. Az unitárius fiu-gimnáziumban már bezárták a rajz és kézimunkakiáLlitást. Kérésünkre azonban bevezetnek a kiállítási terembe. Alig lépünk be. máris szemünkbe tűnnek az elsőosztályosok fából készített csodás müvei. Megtaláljuk itt a technika minden vívmányának lekicsinyített másait, természetesen a gyermeki fantázia elgondolása szerint. Nem hiányoznak a gazdasági felszerelések sem. Lovak, szekerek, házak, ekék sorakoznak egymás mellé. Külön élményt nyújt a népies motivunni. tulipános bútorok halmaza. Ezeket már felsőbb osztályosok csinálták. Ott díszelegnek egy asztalon az egyik hetedikes ka- rikatura-rajzai a tanári karról. Most évvége van s ilyenkor a tanárok sem haragusznak érte. Megkapóak a többi rajzok is. amelyek között sok olyant is találunk, amelyek ritka- ügyességü kezekre vallanak. A református fiu-gimnáziumba is ellátogatunk. lit még nem nvilt meg a kiállítás, de a kiállításra kerülő anyagok összehordása máris megkezdődött. Deák István rajztanár és Férgeié Traian kézimunkalanár irányítása mellett a fiuk itt is szép munkát végezlek. A kiállítás két-három nap múlva nyílik meg az érdeklődők számára. A katolikus liu-gimnáziumban és Ma- rianumban már belekkel ezelőtt véget ért a kézimunka és rn jzkiállitás, igy nem volt alkalmunk közelebbi bepillantást nyerni a tanulók jelen iskolai évben végzett munkájába. A jó gazdasszonyok iskolájában A református leány-gimnáziumba vezet utoljára utunk. Mintha éreztük volna, hogy itten tartogatnak a legtöbb meglepetést számunkra az iskola leánynövendékei. A kiállítás a földszinten két teremben van elhelyezve. Az egyikben a kézimunka, a másikban a háztartási és a rajz-kiállitás cikkei. A kézimunkák termében az érdeklődők sokasága szorong; kislányok magyarázzák a kiállított munkák történetét, hogy azok, hogy születtek meg s hogy milyen hálával tartoznak „Mici néninek“. a tanárnőjüknek, aki annyi sok szép dolgot lanitott meg nekik. A munkájukra talán nem is olyan büszkék, mint , Mici nénire“. A leánykelengye minden kicsi darabját megtaláljuk ebben a teremben szebbnél-szebb kivitelben. A női nyári ruhák, divánpárnák. zsebkendők, habtiszta fehérneműk, térítők tényleg olyan szép. munkáról, > hasznosan felhasznált iskolai évről számolnak be, ami mindenben igazolja az intézet jó hírnevét. A háztartástani és rajz-kiállitási teremben még kedvesebben fogadnak. ,,Joli néni“ siet élénkbe, már tudja is látogatásunk célját. Különben is leányintézetben vagyunk és itt nagyon jó a „hírszolgáltatás“. Dr. Dőriné, az előbbi Joli néni. a háztartástan tanárnője egymásután mutatja be azokat a cikkeket, amelyek nem maradhatnak el egy „jóneve- lésii" háztartásból. Előkerülnek a legfinomabb szappanok, külön büszke Joli néni az ezüst szappanjára, amelyet a városon először ennek az intézetnek a növendékei készítettek. Külön hangsúlyozza, hogy ezzel lehet a legbiztosabban és főleg legolcsóbban kifényesíteni a fémből készült eszközöket. Kitűnő tarhonya, sóska konzervek, káposzta, kapor, karalábélevelek különleges módon elraktározva télire, különböző befőttek, tészták, édességek ékeskednek az asztalon. Joli néni hangsúlyozza, hogy milyen jó leányai vannak, akik egytől-egyig szívesen szeretnek szorgoskodni a konyhában. — Mind jó háziasszonyok lesznek belőlük — jegyzi meg csendesen. Elmondja, hogy a lányok szoktak maguknak is főzni. Megtudjuk, hogy egy héten háromszor minden osztály leküld délelőttönként egy tanulót, akik kimennek a piacra, megvásárolják a zöldséget, húst és sajátmaguk el is készítik az ebédet s aztán milyen jó étvággyal fogyasztják azt el. — A künlakók szívesebben megeszik ezt az ebédet, mint a legkiválóbb otthoni főztet is. A növendékek azonban nemcsak saját magukra gondolnak, hanem szívesen segítenek a szegénysorsu egyetemi hallgatókon is. A református nőszövetség ingyen menzájára évente többször szoktak a saját költségükön előállitani egy ebédet, de nem is gondolja, milyen hálásak érte a fiuk. Ez nem is csodálatos. hiszen ha a lányok már készítenek, kitesznek magukért s ilyenkor a fiuk asztaláról nem maradhat el a krémes sem. Nyolcvan elemista szavalóversenye Mig az épület földszinti helyiségeiben a kiállítás látogatóinak százai szoronganak, az emeleten verseny folyik: a református nőszövetség gyermekszavalóversenye, Nyolcvan kicsi református elemista tölti meg a rajztermet. Ötös csoportokban állanak az emelvény előtt, melyen báró Bornemissza Elemérné elnök, a gyermekek jóságos gondviselője, dr. SzöIIössy Jánosné, özv. Báthori Ferenené, Vidovszki Ferenené, Markos Aladárné, özv. Szele Endréné, nőszövetségi kiküldöttek foglalnak helyet. A gyermekek ajkáról egymásután hangzanak fel a Petőfi, Endrődi, Sza- bolcska^Áprily, Maksai, gr. Zichy-versek. A négy városrész református elemi iskoláinak növendékei meglepő könnyedséggel és tudásuknak biztonságával adják elő a számukra még nehéz verseket. Fáradságukat azonban a nőszövetség meghálálja és a gyermekek között rengeleg dijat oszt ki. A gyermekek megköszönik a jutalmakat s mintha ök is éreznék a nőszövetség áldásos törekvését, boldogan indulnak a nyári vakációra. (—tán.) KOSZ / ÓLÁN VI 1)1 ZSo Bereczhi András .4’ ősteliet séyek kiállításán járkálok * bol dog nyugtalansággal, ijieyimlultan jegye? (jelek. * Bálok egy kéjjel, melyen vonal rohan ál tüinör, Iekeit füstiéi, egyik kocsiján árián, sárga kürt jelenti, hoyy az a postakocsi, azon áll szél lóri karral egy vasutas a kék éy hátterében s körülötte a pipai sós rét olyan, mintha a zöld füvei rózsapaprikával szórták volna lele. Látok eyy kis faszobrot (iine: „Árpád apánk1“ zömök, vidéki gentry, fejében holmi tűzoltó sisak, rajta börbekecs, mint a vadászó urakon s mégis valami irdatlan halaimat, erői és messzeségei érezlel. !.á- Ivk egy holdvilágos falusi utcái csókolózó párral s egy másil: holdvilágos falusi utcát, ahol a parasztgazda a kunyhó elöli hossza Ínyben tűnődve tekint a boglyák felé, vájjon mii ugathat a fekete kutya. Látok aztán re. mekbe faragóit faszobrokat, vödröket cipelő asszonyokat, egy lábát mosó kövér némbert s agyagból formált állatokat is, büszkén eilend ülő paripákat, villásszarvu ökröket, kutyákat, melyek oly valószínűtlenek, merevek s mégis oly mozgók és élöek, hogy az őskorba ragadják a képzeletei, abba az időbe, amikor hiI rege és valóság még egy volt * Valamennyi művész selgpit itten. De nem könyvből tanulta a selypítést Lát hatálag küszködik az anyagával, a mondanivalójával a kifejezés eszközeivel Mindent maga fedez föl, esetről-eset re, mint a gyermekek, vagy az ösállapotu népek. Ebből az emberfő- t lölli erőfeszítésből olyasmi harson ki, amire semmiféle műveltség és iskola se taníthat meg. A legnagyobb tapasztalás egy bizonyos ponton érintkezik o legnagyobb tapasztalatlansággal és viszont. Bizonyára ebben rejlik e műalkotások varázsa. * Bereczki András, aki azokat a csodálatos állatszobrokat mintázta, belép .4: imént szállt le a vonatról. Eddig még nem járt Budapesten. Egyenesen ide jött. Megáll a szobrait tartalmazó üvegszekrény előtt. Haja deresedik. Hatvanhárom esztendős. Vésztőn lakik. Ott kőmüveskedett egy életen át. Lánya, aki Budapesten szobalány s már kalapot visel, megható, zavart gyöngédséggel cirógatja az apja állát. — Hogy csinálja ezeket a szobrokat? —- kérdezem az Öregtől. — Megnézem az állatokat, aztán elgondolom, aztán kigyúrom. Halkan, de elfogultság nélkül felelget. Nálunk a: urak megszokták, hogy a néppel a népszínművek modorában társalogjanak, fölényesen, mint a betegekkel a régimódi, rossz orvosok, akik büszkék voltak arra, hogy nem ők a betegek s már csak azért is nem vették komolyan a betegeket. Vele igy nem lehetne beszélgetni. Amint hozzám szól nem használ címzést. Tisztességtudásból nem mondja: „Nagyságos urí:. Homlokán áhitat van, tisztaság s nagy, évszázados magány. Tarkója redős, mint a lud- gége. Inge kék. Szeme is kék. Vidám, játékos gyermekesség sugárzik belőle. Sohase dohányzott, sohase ivott. Tizenhét gyermeke volt. Tiz él közülük. Nazarénus. Ezt vallja: — Kiskoromtól fogva szerettem furpi-fa- ragni, barkácsolni. * Füleskosár a kezében, tarka kendővel le- boritva. Falusi asszonyok hozzák igy a városba a tojást, ő uj szobrait hozta benne, a harmadik osztályon s folyton reszketett, hátha eltörnek. — Nincs köztük zap? — kérdezem. — Nem, ez mind kikelt — veti oda, tüstént elértve a célzást, végszóra, oly gyorsan, mint a színész a színpadon. Máris rakosgatja elénk a szobrait. Különös alakok ezek: a kisbiró dobbal, a huszár, vágtában, a jegyző, széles kalappal a fején s egy nyakig kopasz, sárgaarcu, feketeszemöldökü, mindeneknél furcsább szerzet, aki dobogón ül s egy fekete táblára mered. — Hát ez ki? — firtatom. — Ez egy ősi tanító — feleli. Csakugyan olyan, mint egy kínai iskolamester a Krisztus előtti ötödik évezredből. * Egy oroszlánt is mintázott. — Látott már oroszlánt? — faggattam. — Egyszer, Szolnokon. Mások az afrikai őserdőben látnak oroszlánt, ő Szolnokon látott, harminc évvel ezelőtt egy vándorcirkuszban. Nem is Budapest érdekli, hanem az állat- kert. Nyomban oda megy. — csak a: oroszlánt szeretném megnézni — szól — a többi jószággal nem is törődöm. így mondja: „jószág“. NŐI DIVATLAPOK legnagyobb választéka az Ellenzék könyvosztály áb n Cluj, Plata Unirii.