Ellenzék, 1935. június (56. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-16 / 135. szám

193 3 i uni us 16.

VELB19Z6K

7

im

MŰSZAKI VILÁG

Villamos balesetek

I.

nokság ebben az irányban számos kisérletec és mérést végzett, megállapítva, hogy az esetek túlnyomó többségében nem történhetik súlyosabb baleset. A víznek t. i. elég nagy az ellenállása és számba veendő preventiv védelem, valamint a jelenlévő feszültség nagysága is. Ennek dacára jobb félni, mint villanyos balesetet szenvedni.

Sokkan- vannak, akik a XX. századot szeretik a nagy vasutak korszakának nevezni, mások a repülés, vagy a vasbeton korszakát emlegetik. Kétségtelen, hogy gépkorszak van. A motorok, az olaj és a benzin, a fekete és a fehér szén, a beton és újabban az alumínium és a nickel majdnem egyformán fontos tényező. A XX. század azonban mégis inkább a vill-anyosság, a nagy feszültségű óriás távvezetékek, a viltanyositott hang es kép és a villanyositott háztartás korszaka. De éppen ezért volna fontos es időszerű a villamos áram okozta balesetek, lehetőleg már iskolai megtárgyalása es tanutasa. Sajnos, az egy Wien-i műegyetem ki vet eleve. nem ismerünk főiskolát sem, amelyben a Villamos áram okozta balesetek c. tárgynak tanszéké volna. Prof. Dr. Med. Stefean Jelűnek becsi műegyetemi tanár, uttőrő kérdéseben es a Der Electrische Unfall c. könyve (Franz, Deuticke. Leipzig und Wien. 1925. II. 1927.) olyan könyv, amelyet legalább is minden viíiLaimosmü meghozathatna. Érdekes különben, hogy nyolc év milyen nagy idő ma, a kérdésnek t. i. azóta jóformán minden európai államban vannak már kiváló szakértői, így Ausztriában Stefan Jellinek professzor, nálunk Erdélyben dr. Med. Parády Ferenc ny. kórház-igazgató, aki az utolsó öt évben több erdélyi városban tartót ţ vetített képekkel felolvasásokat is, az Ökirályságban Jelűnek egyik egykori asszisztense, fejt ki intenzív irodalmi munkásságot, Magyarországon dr. Med. Hertskó A. és termesztésen a németeknél az u. -n. műszaki egészségügyi felügyelői kar.

EGY RENDŐR KIVONT KARDDAL.

Annak dacára azonban, hogy számtalan orvosi és -műszaki cikk látott az ügyben napvilágot és hogy a villamosmüvek összessége elemi kötelességének tartja különböző nyomtatványokkal és az u. n. preventiv védelemmel felügyelni rogyasztóközönisége testi épségére, a kérdés ismertetése még korántsem ért el olyan nyilvánosságot, amilyent mint közügy megérdemel. Sőt, igen sokszor sajnos, azt kéül tapasztalni, hogy egyes hatósági, természetesen a-lántos, szervek még, cs-ak meg- közelkőleg sincsenek tisztában magatartásuk várható és esetleg végzetes következményeivel. Alig egy néhány éve éppen velem történt, hogy egy délelőtt izgatottságtól berekedt hang sürgette telefonon, hogy ebbe és ebbe az utcába azonnal szálljak ki, mert „egy drót leszakadt (igy!) és egy gyermek megfogta és meghalt, de még nagyobb bajok is várhatók“. Egyebek mellett a különös -az volt az esetben, hogy a kérdéses utcában nem is volt magasfeszültségű vezeték. A helyszínére kiérkezve a következő kép tárult elém: kisebb csődület az ut közepén, egy kb. 13 éves gyermek elsárgult és pattanásig megfeszült teste, fekve a porban és jobb kezében még mindig szorongatva, egy a tartó oszlopokról földreszakadt telefonvezetéket. Aztán egy barna uniformis és egy fényesen elvillanó kard. Egy rendőr kardja. Ez a rendőr szerencséjére nyilván, ahg egy néhány pillanattal érkezhetett ki előttem a helyszínére és más tárgy nem lévén a keze ügyében, a kivont kardjával akarta a szerencsétlen gyereket levágni a még mindig feszültség alatt álló telefonvezetékről, őszintén szólva meghűlt bennem a vér. A kard t. i. v-asanyag lévén, jó vezető és ki tudíbatj-a, hogy milyen feszültség alatt áll a kérdéses telefonvezetek? Azonban a kellő pillanatban -alkalmam volt némi hatóságelleni erőszakkal a rendőrt kardostól együtt félretólni és igy megakadályozni, hogy ezt a bátor és lelkiismeretes, de tájékozatlan embert a nagyfeszültségű áram a kard vasán át odaterkse a gyermek mellé. A telefonvezetek-ben ugyanis több mint 3000 volt feszültség volt, -amint a vizsgálat alatt kitudódott. Egy előzetes baleset folytán ugyanis a kérdéses telefonvezeték egyik oszlopa a helyszínétől]- cca. 600 méternyi távolságban olyan szerencsétlen szög alatt dőlt ki, hogy estében az arrafelé vonuló nagyfeszültségű hálózat egyik fázisához kötötte a telefonhuzalt.

TŰZOLTÓ-PROBLÉMA.

Egyik erdélyi városkában malomégés keletkezett. A tűzhöz kirohanó tűzoltóság le- mozdonyoz és megindítja az oltást. Történetesen a malom földszintjén volt elhelyezve egy nagyfeszültségű tránszformátorállomás is.

Volt ezen a tránszformátor állomáson ol-a-jhütésü és léghűtésű transzformátor is. A szigetelőlakk és az o!<aj pedig nagyon jól égőa-nyag lévén, a tránszformátorállomás hatalmas lángban, szinte süstörögve égett. Itt volt a tiiz főfészke. Nyilván igy ítélte meg a helyzetet a tűzoltóság egyik szivattyús osztaga is, mert a csőmester minden különösebb meggondolás nélkül, hogy a tránszformátor- á'lílomásról ki van-e a nagyfeszültségű áram kapcsolva, vagy nincs? Azonnal erre a pontra akarta vetni magát a vizsugaraival. Valószínű, hogy az eset a tűz legelején történhetett, amikor még a tránszformátorokon nem volt teljes rövidzárlat kialakulva és a transzformátorokat tápláló nagyfeszültségű távvezeték olajkapcsolója még nem oldott es ugyancsak nem oldottak a -nagyfeszültségű biztosítók sem. A villamosmü szerelői pedig egynéhány pillanattal később érkeztek ki a helyszínére. A transzformátorok tehát mindenképpen nagyfeszülcsóg, alatt állottak. Szerencsére, a tűznél jelen volt a vármegye prefektusa is, egy kulturált és iskolázott erdélyi ur, -aki még idejében közbelépett és intézkedéseivel megakadályozta a tűzoltók, valószínű, villamos balesetét. A nagy-feszültségű áram ugyanis a bő és folytonos vizsugáron át, okvetlen elérte volna -a csőirányzó tűzoltó-legénységet. Más kérdés, hogy az esetleges áramütésnek milyen hatása lett volna? A vizsugár ugyanis, mint ellenállás számítandó és -a ható feszültség nagysága összefügg a sugár hosszúságával, keresztmetszetével, különböző sótartalmával stb. Az is fontos körülmény, hogy az áram a vizsugáron át esetleg jól földelődik, tehát a csőirányitó-legénység a ható feszültség és a föld közé nem szorosan, hanem párhuzamosan köti magát. A probléma különben; a tűzoltóság nemzetközi problémája és a newyorki tüzostóparancsMIT MOND DR. MED. PARÁDY FERENC?

A helyzet azonban az utóbbi években jelentékenyen megváltozott. Mig ugyanis ezelőtt tiz évvel, főleg üzemi emberek és hatósági közegek voltak a vilianyosság áldozatai, ma az ő javukra eltolódott a statisztika. Ugyanezt a körülményt figyelte meg az erdélyi orvosszakértő, dr. Parády Ferenc is, aki Romániára vonatkozólag a következőket mondotta:

— Aránylag nagyon sok villanyosbaleset •van az országban, sőt, azt mondhatni, fo-y- ton szaporodnak af balesetek. Schweitzban pl. az áramtermelés fejenként és évenként 1000 kilowattóra, nálunk Romániában évi 20 kilowattóra. Ennek dacára abszolút számban is több baleset van Romániában, mint Svájcban, ahol a múlt évben 75 balesetet jegyeztek fel, míg nálunk ugyanezen idő alatt 80-at. Tehát az áramtermelés nagyságával állítva szembe a villanyosbalesetek számát, nálunk 50-sz-er -annyi baleset van-, mint Svájcban. A másik igen fontos megállapítás az, hogy a balesetek bevonultak

a magánháztartásokba.

Az üzemi telepeken a munkások iskolázottsága és a védőintézkedések folytán a villanyos balesetek száma csökkenőben van, a háztartási balesetek ellenben megszaporodtak. Azonban a legtöbb baleset oka a kontármunkákban keresendő. Hibás szerelés, rossz anyagból nem biztosítja a kellő szigetelést és kész a baleset, ami áramveszélyes területen, pincehelyiségben, nedves talaj mellett, fürdőszobában halálos sulyosságu i-s lehet.

Dr. Parády Ferenc véleményére különben cikksorozatunkban még többször visszatérünk, hogy a felmerülő kérdéseket orvosi szempontból is megvilágítsuk.

Huber Gy.

VÉR SZEPESI HÁZAK

Tele volt az öreg kis szepességi város ifjúsággal és szerelemmel. És ez az ifjúság és ez a szerelem örökös volt, mert a lányok folyton serdültek, a diákok pedig folyton jöttek- mentek. Minden évben az évzáró ünnep után keservesen hangzott fel a nóta a Kassa-Oder- bergá vasút rozoga pályáján:

Megy a vonat Kassa felé sebesen, sebesen,

Benne ülnek a diákok kényesen, kényesen.

Ne sírjatok cipszer lányok,

Visszajönnek a diákok v-a aha,

A diákok valaha, vagy soha.

Odrobina Janó, a „Kék golyó“ cirnü hires- nevezetes csapszék korosmárosa, nagyon szerette -a diákocskákat. Neki is volt egy hetedikes gimnazista fia, úgy hívták, hogy Odrobina Péter. Forró lázt kapott, meghalt. Széphangu, kedves, pisze gyerek volt s-zeg|ény Odrobina Péter, oly nótás diák, mint a többi. Már amikor igen nagy beteg volt, lázálmában egyre azt énekelte:

Balllag már a vén diák tovább...

Ha ezt a nótát hallotta az öreg kor-csmá- ros, mingyárt potyogtak a könnyei. Tudták ezt az iglói diákok és rutul visszaéltek ezzel az apai érzékenységgel. Ezzel fizettek. A nótával. Egész éven át ingyen ittak az öreg Odrobina -kocsmájában és amikor fel-hal lat szott a „Balla-g már a vén diák“ dallama, Erzsók asszony, az Alföldről idetévedt öreg sza- kácsné kacsintott az ivószoba felé és azt mondta:

— Mingyárt fájramtot csinálhatunk. Már fizetnek a diákok.

Akkor is ott aranylott a jóféle alföldi vin- kó a kecskelábu, kékre mázolt asztalon, amikor Dékány Pista ámul'va vette tudomásul, hogy Gáti Bence már nem szereti Rőser Magdát.

— Mi történt, az Istenért?

— Hát tudod, pajtás, úgy vagyok már

most vele, mint -amikor az üvegiházban megpillant az ember egy gyönyörű virágot.

Gyönyörű virág, idegen virág.

Dékány Pista gyanakodva nézett rá:

— Csak nem valami verset akarsz elmondani?

— Dehogy, pajtás! Ez a színtiszta igazság.

— Nem értek én ehhez a tulcifra beszédhez. Viszünk-e neki éjjeli zenét, vagy sem?

— Nem lehet, pajtás, mit szólna ehhez a Wester Jolán?

Dékány Pista ránézett Gáti Bencére, aztán fenékig ürítette a talpas poharát, -aztán megint ránézett és csak ennyit mondott:

— Értem.

így esett, hogy akkor éjjel csak a Ba.ögh Annuska virágos ablaka alatt zendültek fel a diáknóták. Alexi, az eperjesi cigány húzta, húzta keservesen, 5 pengő forint el énében, abba a szigorú sorrendben, ahogy az éjjeli zenék szabályai előírják. Először jött:

Éj van-, csend van, nyugalomnak éje,

A magas ég holdas, csillagos,

Drága kincsem, mit csinálsz te most.

Aztán jött rá a válasz, már a nótában a vádasz, de mindenesetre az a válasz, amit Dékány Pista szeretett volna kapni Balogh Annuskától.

Aztán következett:

Fekete szem éjszakája...

Gsakhogy azt, hogy:

Hány csillagból van a szemed, Zsófikám... Dékány Pista természetesen igy kornyikálta: Hány csillagból van a szemed, Annuskám. Valamint, hogy azt minden nótázó ifjú szerelmes tudja -magától, kitalálja, hogy ebben a nótában a Zsó-fikához nem kell ragaszkodni, helyettesítheti mindenki a rnagaa kedve, ízlése és érzelmei szerint más névvel. Befejezésül az éjjeli zenének Alexi cigány eljátszotta a Kl.apka-indulót, a saját édesapja tiszteletére, aki Br-anyiszkónál küzdött Guyon alatt. Ez a zene-bona természetesen nem illett nagyon ide, Rőserné majdnem a fejükhöz vá- I górt egy vizeskancsót. De a cigány felbuzdulását nem sikerült ezúttal leküzdeni. Sírva fakadt, a hős apját emlegette és akkor este sem volt elég lelkiereje e'számolni a bandával.

Másnap két nevezetes esemény történt. Az egyik az, hogy a komoly Stromm Péter, aki már javában vezette az apja gazdaságát, észrevette Annuskát. Az volt a szemében:

— Ennek a csitrmek már éjjeli zenét ad> n ak ?

Viszont Magda is észrevette a Péter tekintetét és aznap mintha engedett volna merevségéből és büszkeségéből. Ennek a zárkózott, félig me-sevi.ágban élő, igen furcsa, komoly rapszódikus lánynak a szemében mintha csak láng csapott volna fel. Azt mondta, amikor beállt az alkonyat:

— Péter, gyere egy kicsit sétálni a kertbe.

Annuska szomorúan nézett utánuk. Nézte,

hogy tűnnek el a gyepes utón. Látta, hogy Magda megáll, hogy odanyujtja a kezét Péternek, a szél lebegtette könnyű kék ruháját és almafavirág-szirmokat dobált a fejük fölé. Halk hangon megszólalt mellette valaki:

— Annuska.

Visszafordu t. Dékány Pista állt előtte.

...Hej, szép, mghitt séták a j'egenyefasor- ban, az iglói állomás felé! Ábrándok, lelkes gondolatok, amelyek még keresik a formát. Milliószor elmondott szavak, amelyek egyet jelentenek, amelyek oly gyönyörűek. Szép diákszerelem.

De Annuska komoly és józan maradt.

— Nézze Pista, engem nagyon meghatott a figyelme.

Dékány Pista közbevágott:

— Ez nem figyelem, ez szerelem.

Annuska újra elkezdte:

— Engem nagyon meghatott a szerelme.

Dékány Pista igen mérges lett:

— A szerelemtől nem kell meghatódni, a szerelmet viszonozni kell.

Erre Annuska csendesen annyit mondott:

— Dehát nem tudom viszonozni.

Dékány Pista megállt. Nem hitt a fülének.

Hát ilyesmi is előfordulhat. Egy ifjú lány- nem viszonozza egy iglói diák szerelmét? Pláne, ha azt a diákot Dékány Pistának hívják. Aki a legtöbb nótát tudja a Szepessés- bn, aki a nótaversenyben a kézsmárki Kisze- 'lyi Karcsit is lepipálta.

De Annuska szeliden ingatta a fejét:

— Ez pedig így van!

Dékány Pista sötéten kérdezte:

— Talán mást szeret?

Annuska azt felelte:

— Úgy van, mást szeretek. Az a másik sohase fogja megtudni az én érzéseimet, az a másik elnéz a fejem lölött, mint ahogy mi most elnézünk a lőcsei hegyek felett, a Magas Tátra felé, ahol kék és havas minden.

Pista azt gondolta magában, ez úgy hangzik, mintha Gáti Bence pengetné a lantját. De Annuska megmámorosodott a saját szavaitól és beszélt, kiöntötte a leikét, mintha nem is másnak beszélne, csak saját magának.

(Folytatjuk.)

Egységes, erős olvasótábor segiíl disclaim az Ellenzék célkitűzéséit.