Ellenzék, 1935. május (56. évfolyam, 99-123. szám)

1935-05-10 / 107. szám

14 EIT 7 0íl m i)u * 12 közgazdaság A Balkán-szövetség konferenciájának gazdasági jelentősége A vendég Lucien Romier a kompenzáció és a nemzetiszinti gazdasági politika ellen BUCURFŞTI. (AY Ellenzik ludósilójatól.) \ Balkán-szövetség Rucuresti-i konferenciá­jától fontos eredményeket várnak gazdasági i's pénzügyi körökben. Egy sereg függőben lévő kérdés kerül most elintézésre. Hivata­los helyen azt hiszik, hogy a háború utáni meddő élet után végre az alkotás korszaka log megindulni. A Balkán politikusait ugyan­is gazdasági szakértők is elkísérik Bucu- resti-be. Ezeknek sorában az Argus szerint a következők foglalnak helyet: Pelivanovici jugoszláviai külügyminiszteri gazdasági hiva­talfőnök, Hassan Saca. török gazdasági szak­értő, a török parlament alelnöke, Charitakis tanár, volt görög miniszter, akik a Balkán diplomatáinak tanácskozásával kapcsolatban Tabacovici. Christa és Em. Marian román delegátusokkal fognak megbeszélést folytat­ni s határozataikat aztán a diplomaták taná­csa elé terjesztik. Az Argus úgy tudja, hogy a román, tülök, jugoszláv', görög kiküldöttek legutóbbi anka­rai tanácskozásán több évre szóló tervet ké­szítettek. Ez a terv nem foglal részletes számszerű adatokat magában, csupán irány­elveket szögez le a (Balkán-szövetség államai között felveendő áruforgalomra vonatko­zóan, melyeket a mindenkori körülmények­hez mérten kell majd módosítani. Vannak azonban olyan természetű egyezmények is, melyek véglegeseknek tekinthetők s amelyek már most aláirásra kerülnek. Ezek a követ­kezők: 1. A légi forgalom elrendezése. 2. A vasúti személy- és áruforgalom megkönnyí­tése. 3. A postai és táviróforgalom egysze­rűsít ése. Ez a három egyezmény lesz az el­következendő gazdasági megegyezés alapja. A tengeren és vizen való szállításra vonat­kozó egyezmény részleteit csupán a konfe­rencia után fogja az erre kiküldött szakértő bizottság letárgyalni. A cél az, hogy a szál­lítási tarifát egységesítsék s a szövetséges államok hajózási cégei között a versenyt ki­küszöböljék. Általános feltűnést keltett gazdasági és pénzügyi körökben, hogy a vendég Lucien Romier a kontingentálási rend ellen foglalt állást a (Balkán-szövetség tanácskozásainak előesté jén Bucii resti-ben.- Ellene vagyok a kontingenlálási rend­nek, — mondta — miután ennek kiterjesz­tése protekcióhoz vezet. A kísérletek bebi­zonyították, hogy a külkereskedelmi forga­lom egyensúlyának a kontingentálás a leg­nagyobb ellensége. Nem is tartom helyes­nek, hogy Franciaország maga is alkalmaz­za 'Romániával szemben. Addig azonban, mig a dollárt és az angol fontot nem stabili­zálják. nem számíthatunk zavartalan fejlő­désre. Amikor majd a legfontosabb valuták körül béke lesz, ismét a régi rend fog ural­kodni. Aztán ismét életbelép a régi rendszer, mely mégis a legjobb volt. — Nemzeti szellemben fogalmazott gaz­dasági politika, melyet most alkalmaznak, összevisszasághoz vezet. így Európa 2—3 éven belül le fog szegényedni. A legnagyobb baj az, hogy a társadalom nem képes az igazi civilizációt megszervezni. Nem tudjuk, milyen erkölcs vezet bennünket, miután ez sem nem kapitalista, sem nem szocialista. Nem olyan tanítást adnak, mely az embere­ket összefogja, hanem olyat, mely szétvá­lasztja őket. Meg kell becsülnünk a minő­séget a mennyiséggel szemben, az állandó mü értékét és azokat az elveket, melyek kiküszöbölik a könnyelmű életet. SZÍNHÁZ es zen ériási sillerrel matatta silufársüiafoüh OradCán a Baskircseff Máriát CsQtörfóhön esíe lesz a Cloil- Demulaló Az Oradeán vendégszereplő Cluj-i színtár­sulat teljesen zsúfolt ház előtt mutatta be szerdán este Anday Ernő és Bálint Lajos nagysikerű színmüvét, a budapesti Nemzeti Színház ezévi legnagyobb sikerét. Baskir­cseff Mária emlékiratai sokraillió példány­ban forognak közkézen a világ minden or­szágában s a romantikus orosz grófkisasz- szony törékeny alakját finom eszközökkel és rendkívül hatásosan keltették színpadi élet­re a szerzők. Az Oradea-i lapok hasábos tudósításokban számolnak be a nagysikerű bemutatóról. Di­cséret és lelkesedés egészen szokatlan jelzői­vel emelik ki a címszereplő Fényes Alice alakítását, aki ebben a szerepében ráduplá­zott Rómeó és Julia-beli emlékezetes sike­rére. „Fényes Alice — irja az Estilap — ful- mináns sikert aratott. Baskircseff Mária sze­szélyes, szenvedélyes, tragikus alakját meg­lepő sok színnel játszotta. Drámai hév, gye­rekes pajzánság, tragikai fönség, ösztönös erejű fordulatainak lehettünk tanúi e fiatal A Călea Moţilor 4, sz. alatti ház első emelete egészben vagy részben kiadó- — A lakás áll nyolc szoba, konyha, fürdőszo­ba, 2 előszoba és a szükséges mellékhelyiségekből. Hosszabb bérlet esetén a bérlő kívánságára kisebb átalakításo­kat a háztulajdonos elvég ezt t. A lakást illető fsSvsiáüosi- tások&t Calea Moţilor iS. sz. alatt adnak. leány megnyilatkozásainál“. A Szabadság igy ir: Olyan kivételesen nagyszerű színésznő vitte színpadra itt Bas­kircseff Mária drámai alakját, mint Fényes Alice, akiben élt, lángolt, szeretett a szen­vedélyes lelkületű lány könnyekre fakasztó figurája. A bemutató sikere jórészt Fényes Alice kivételes művészetéhez fűződik. „Amit ez a fiatal, félig meg gyermekleány I produkál a hihetetlen teljesítményt megkí­vánó nehéz szerepben, az több, mint amit banális szavakkal méltatni lehet. A darab egyetlen szerepre épül fel. de ez olyan sze­rep, amit Budapesten Bajor Gizi nélkül nem tudlak volna megjátszani. Es ekkor a hely­beli színházban bejön a színpadra Fényes Alice és valami olyat nyújt, amit nagyvárosi színházak is csak kivételes alkalmakkor tud­nak adni közönségük számára. Minden s£a- va, minden mozdulata igazi, istenáldotta te­hetség megnyilvánulása“ (Friss Újság). A társulat, mint értesülünk csütörtökön ér­kezik hasa Oradeáról, még aznap megkezdi előadásait a .színkörben. Megnyitó előadásul a Baskircseff Máriát adják. A címszereplő Fényes Alicenek partnere Kovács György lesz, a budapesti Vígszínház legújabb tagja, aki szintén remekbe formált alakítást pro­dukál Bastien Lepage, a világhírű festőmű­vész kitűnő szerepében. A Magyar Színház műsora: i Csütörtök este 9: JíaskireseFÍ Mária. (A bu- dapesti Nemzeti Színház legnagyobb si­kerű újdonsága. Ragyogó uj kosztümök­kel. Fényes Alice és Kovács György fel­léptével. Premierbérlet 24. sz.) Péntek este 9: Baskircseff Mária. (Újdonság másodszor.) Szombat délután 4: A három sárkány. (Hu- nyady Sándor zenés, énekes vígjátéké­nak első olcsó helyáras előadása.) Szombat este 9: En ét» u UisUeüéni. (A cím­szerepben Gábor Murával.) Vasárnap délután 3: Vadvirág. (Sólymosán Magdával, olcsó belyárakkal.) Vasárnap délután 0: Honk ir cue ff Mária. (Új­donság harmadszor.) Vasárnap este 9: Viki. (A címszerepben Sóly­mosán Magdával.) Hétfő este 9: Sárga liliom. (Népszerű elő­adás, olcsó, 25 és lő lejcs belyárakkal.) Kedd: Lovagin« ügy. (Hunyady Sándor pá­ratlan sikerű legujubb vigjátéku, a Víg­színház jelenlegi müsordnrabja, Erdély­ben először, a világhírű szerző jelenlé­tében. iPremierbérlet 25.) Szerdán és u következő napokon: Lovaglás ügy« \ Romáira Oberii íífüsoro: Vasárnap, május 12: (matiné) TANNHÄU­SER. Hétfő, május 13: IXMIENGRIN. Szezonzáró bucsuelőadás! Uj ára van a cementnek. iBucureíli-bőI jelentik: A cementkarlcll és Manolescu- Strunga miniszter között megindult tárgya­lások eredményre vezetlek. A cement árát helyben 19.000 lejben állapították inog. A lapok uzt a megjegyzést fiizik ehhez, hogy a cemenlkartell a minisztert minden erő­feszítése dacára mégis legyőzte. t: :: .'iAiSi Lábfájások nyilalló tyúkszemek ! Vegyen ma este egy láb fürdőt, melyben néhány deka valódi RÚKUS-SÓT felold, 10—15 percnyi áz- tatás után a lábalt da- gadtsága elmúlik, a/ égő fájdalmak meg­szűnnek, a tyuksze­mek és bőrkeménye- dések annyira meg­puhulnak, hogy kéz­zel eltávolithatók. A legelhanyagoltabb lábakat is rendbehozía a valódi Szt. Rókus láb'ürdö! Egy kiadós valódi RÓKUS-SÓ csomag 25 lejért beszerezhető. Fölerakat: Rozsnyai gyógyszertár Arad. A legnemesebb erüelyl hagyományt képviseli ék szolgálja az Ellenzék. Egy szó áru í lej, vastagabb betűvel szedve 4 lej. Legkisebb hirdetés ára ao lej. Allástkeresőknek egy szó i lej, vastagabb betűvel szedve 2 lej. — Csak vasárnapra feladott hirdetések után 25 szá­zalék felárat számítunk fel. Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók: a kiadóhivatalban, helyi s vidéki bizományosainknál, bármely hirdr té» irodában. Csak váloszbélyeges kérdezőskedéskr: válaszolunk. Címet tartalmazó hirdetésekre 2 vá­laszt közvetlenül a megadott c’mre kell irányira,-.. K isvárosban élő 21 éves árvaleány vagyok. — Van saját földbirtokom, házam, üzletem, autogaragom és készpénzhozomá­nyom. Férjlietmennék munkaszerető úriem­berhez. Felvilágosítást nyújt Bizony Ferenc 15 éve fennálló házas- ságközvetitő irodája, Timisoara, Berthelot 3 Gy 1312 C OZMETIKAI, fotó cikkek, laborató­rium, gombok, éksze­rek a legolcsóbb be­szerzési forrása D’or F 62 ^SINOS és szépgyer ^ mekruhát előnyös úrban készítenek az Erha szalonban. Str. Eminescu 11. . I T udja ön, hogy 700 lejért és már 500 le jtöl kitűnő 3 fo- gásos ebédet, 2 fogá- scs vacsorát kaphat. Torna Ionesc 1 No. 12., emelet, ezelőtt Str. Mico 21- Házhoz is szállítunk külön meg­állapodással. F 71 Wein ír a uh fényképészeti műterem Calea Regele Ferdi­nand 21., hat darab levelezőlapot művészi kivitelben 120 lej öl készít. F 110 magyságos U* ASSZONYOM! Most hozza t:l__hasz­nált, honolt SZŐRME- BUNDÁJÁT, őszire újjáalakítva vissza­kapja. — Legolcsóbb nyári árak. Elvállalom szőrmék, bundák, sző­nyegek nyári gondo­zását, amiket legna­gyobb gondossággal kezelek. — Száatiió utóda, Veress szűcs, Iorga 2. _____________ Ä/! INDEN nyelvre alkalmazható egy­séges gyorsírást taní­tok. Barde 2. II. 18. F 91 N agy vasesz­terga kettőszáz­ötvenszer kettőezer- ötszáz csúcsmérettel, ezer milimétír átmé­rőjű, hatezer hosszú tárgyaknak kibővit- hető, kapható más vasmunkálő gépekkel, megtekinthet.) délutá­nonként Regele Carol 118. Ko 481 pLADÓ jókarban levő I. M. Sehweig- hofer kereszthuros zongora. — Megtekint­hető 5 és 6 óra között. Str. Samoil Micu 8. _______________G. 787 G YAPJUFÉSÜLŐ és VÁNYOLÓ eladó. Kitűnő üzemképes. — Salamon-olajgyár, Gherli. Ko 489 V ESZEK használt ELEKTROMOTO­ROKAT. — Cim Ing. Paul Szécsi, Timi­şoara, Bulev. Carol 45. Gy 1385 F inom öltöny- szövet maradé­kok, kissé selejtes áru, potom áron kaphatók. Dorotheum, Piaţa Uni­rii 22. F 131 E LADÓ jókarban levő palysander ebédlő, angol garni­túra. — Cim a könyv­osztályban. K 163 O LCSÓBB LETT a dr. SzenípéUriné „Az én szakácsköny­vem“ című szakács- művészeti könyv. 1000 darab recepten közli a modern szakácsmü- vészet termékeinek le­írását, levesek, sültek, tészták, befőttek stb. készítését. A nőknek legszebb és legjobb ajándék. A szakács- könyv ára diszkötés- ben 125 lej, fűzve 100 lej. — Kapható az ElUnzélc könyvosztá­lyában Cluj, P. Unirii /"\LCSÓ árban szépe.. mosok, vasalok la­kájomon. Str. Iulin Maniu 15., szuterin. B csekné. G 782 ¥ TRILÁNY elmenne házvezetőnőnek jobb családhoz. Cim a könyvosztályban. K 186 Felváltunk papírpénzt fém­pénzre. Strada L G. Dnca 8. szám. „Ellenzék* főpénztári Hasikért a/f jt hirdessen as Ellenzék-ben Iflfl KIADÓ azonnalra lakás, kettő szoba, előszoba, fürdőszoba, üzlethelyiség, szűreimben raktárral. Ért. A. Jancu 3. portásnál,___________Gy, 1379, KETTŐ SZOBA komfortos, szép világos, uj lakás, kertben azonnaíra kiadó Tudakozódni Unió szállítási r. t. Iuliu Mánia 2, ______F. 122 KIADÓ STANAN az előszezonra, máus 15- /ol julius i-ig a legszebb fekvésű villában két teljesen berendezett szoba, konyhával, verandá­val, összes mellékhelyiségekkel. Cim a kiadóban. ______________________________________G. 788 KIADÓ két egymásba nyíló, nagyon elegánsan bútorozott szoba, fürdőszobával, kapusat ti kü. Iön bejárattal. Regele Ferdinand 72. Ko. a86. családi házak 3 szoba mel­lékhelyiségekkel 240.000- Lel. 2 szoba, fürdő, ve­randa, kert 210.000 Lei. Központi körlet. ügynöksége, Londrei 20. Bl ADÓ UJ_ PARCELLÁZÁS A HÂZSONGÂRDBAN. A Házsongárd legszebb helyén, kitűnő gyümölcs­fákkal sűrűn beültetett 15 darab, építkezésre ki­válóan alkalmas kisebb.nagyobb remek parcella eladó. Értekezhetni a tulajdonosnál, Cluj, Str. Jorga ş. aktt. _____________________Gy, 1343 EGY SZOBA fürdőszobás garzon lakás, kapu­alattl bejárattal kiadó. Memorandului 9. Ko, 496. 3 SZOBÁS kertes, komfortos lakást keresek aug. i.re. Címeket: „Pontos fizető“ jeligére. _____________________________________Ko. 49 S KERESEK kétszobás komfortos lakást. Cime- keţ: „Belváros“ jeligére. Ko. 462. ELADÓ BIRTOKOK, Erdély egész területén. Dr. Lige.thy Cluj, Marechal Foch 39._____F. 107. 360 HOLDAS sikterületü uribirtok, határszéli megyében, országút mellett, eladó. Dr. Ligethy Cluj, Marechal Foch 39. ______________F.__107. " ao HOLDAS~BELSŐSÉG-CLUJON, első7angu lak- és gazdasági épületekkel, eladó. Dr. Ligethy Cluj, Marechal Foch 39. ______________F. 107. KIADÓ URILAKÁS A BELVÁROSBAN. Két parkettes szoba, előszoba, fürdő, toilette, kony­ha első emeleten junius elsejére kiadó. Cim Cluj Str. Iorga s. alatt. Gy. 1390,

Next

/
Thumbnails
Contents