Ellenzék, 1935. április (56. évfolyam, 77-98. szám)
1935-04-23 / 95. szám
8 K r L fí N TI? K 1033 iprtllm 2 3. K0ZCA1DASÂC---—-------*11 i I Az erdélyi gyáriparosok álfásf gíalása a kormány iparpolitikája ellen V/ IKUiR erdélyi kerületének választmánya a napokban tartotta meg városunkban április havi rendes ülését. A \ álas/.tmánvi ülésen Diamant Izsó, a Sodronyipar vezér- igazgatója elnökölt, előadója pedig dr. Böszörményi Sándor kér. igazgató volt. A választmány letárgyalta a kormány legutolsó iparpolitikai jellegű intézkedéseit s azokkal kapcsolatosan a következő határozatokat hozta: Az uj import-export rezsim nem hozta meg a kívánt eredményeket. A gyárak nem kapnak elegendő nyersanyagok behozatalára sem engedélyt, som devizát. Különösen a kisebb gyárak úgy importengedélyeiket, mint devizaszükségleteiket kizárólag a kompenzációs társaságoktól kell, hogy beszerezzék, amelyeknek 100-—105 százalékos felárait viszont a gyári nyersanyagok csak úgy bírnák el, ha a gyári készáruk árait megfelelő módon lehetne emelni. Ilyen nagymérvű áremelések azonban szinte lehetetlenek a fogyasztó rétegek nagyfokú leszegénvedése miatt Az éremelések az eladások fokozatos beszüntetéséhez vezetnének, az pedig a termelés teljes beszüntetését idézné elő. Agrár- termelésünk után ipari termelésünk egy nagy része is elvesztette rentabilitását. Az uj ipartörvénytervezet kielemzése kapcsán az erdélyi gyáriparosok reprezentánsai a tervezetnek különösen három hibájára mutattak rá. Először arra, bogy a törvényben foglalt definíciók az ipar s az. iparpártolás fogalmáról pongyolák, hogy az ipar- pártolási kedvezményekre és szubvenciókra való igényjogosultság megállapítása az iparügyi minisztérium szerveinek tetszésére, sőt önkényére van bízva. Harmadszor, hogy az egész, törvénytervezetben az irányított gazdasági politika szelleme vonul végig, amely nálunk egészséges gyümölcsöket nem termelt. Végül állást foglaltak az ÍUGIR vezetői a nemzeti munka védelmét célzó törvény végrehajtása címén az iparügyi minisztérium I vezetői és szervei részéről beindított adat- J gyűjtési akció kilengései ellen. Megállapították, hogy intésben részesített és hiányosan beküldött adatainak folyó év április hó 30-ig való helyesbítésére, vagy pótlására hivott fel kb. löOO vállalatot anélkül, hogy tudomására hozta volna ezeknek a vállalatoknak, hogy mily adatok pótlásáról, vagy helyesbítéséről van szó. Elhatározták ez üggyel kapcsolatban, hogy fenti ténykörülmények leszögezóse mellett táviratilag kérik meg Eeon minisztert az április 30-iki utolsó terminusnak május 31-ig való meghosszabbítása érdekében. reK8g$eszleltéH a hiadafl kompenzációs engeüéliseft ériénél BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az Argus jelentése szerint a kereskedelemügyi miniszter felfüggesztette mindazon kompenzációs engedélyek érvényét, melyre még nem történtek meg a szállítások. A lap szerint Manolescu-Strunga miniszter s a jegybank közötti tárgyalások eredményétől függ ezen engedélyek sorsa a jövőben. Az egyszerű (nem kompenzációs) behozatali engedélyek kiadását április 22-én kezdik meg a második évnegyedre. Kisiparoson (iliohoiáso az egészségfiggi Hietókeh ellen BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) A kisiparosok panasszal fordultak a munka- j ügyi miniszterhez az egészségügyi taksák j ügyében. A muukakamarák és kereskedelmi ] és iparkamarák is csatlakoztak a bejelentéshez. A kisiparosok egészségügyi alapra ugyanis az iparengedély kiváltásakor 100 lejtől 10 ezer lejig terjedő taksát fizetnek, amint ezt a hatósági orvos előírja. Az egészségügyi miniszter a panasz folytán rendeletet intézett alantas szerveihez, melyben elrendelte. hogy az illeték kiszabásakor a gazdasági válságra is legyenek tekintettel és agy körültekintéssel járjanak el a kérelmező iparosokkal szemben. A régi műhelyekre nézve pedig megállapította, hogy csak abban az esetben lehet illetékfizetésre szorítani ezeket, amennyiben egészségügyi engedéllyel sohasem rendelkeztek. Az uj ipar- engedélyek után fizetendő kincstári illetékre nézve a következőket közlik illetékes helyen: A 660 lejes kincstári bélyeget csupán azon ipari üzemek fizetik, melyek öt lóerőnél nagyobb motorral és busznál több alkalmazottal dolgoznak. A kisiparosok az engedély kiváltásakor csupán 27 lej bélyeget és 2 lej repülőbélyeget rónak le kérvényeikre. Nehézségek a román—-angol fizetési egyezmény körül. Tudósitónk jelenti: A Mano- lescu-Strunga kereskedelemügyi miniszter által Londonban kötött fizetési egyezmény értelmében 60 ezer angol fontot kellett volna április 16-én Londonban kifizetni. A kormány azonban vállalt kötelességének nem tett eleget. Az Argus úgy tudja, hogy a fizetést az angol követ maga sürgette meg Bu- c.uresti-ben. Magánforrásból származó hir szerint az angol kormány a február 8-án kötött fizetési egyezményt a fizetés elmulasztása miatt felmondottunk tekintette. Adóbonnal fizethetők a régi vámkülönbözetek. Tudósítónk jelenti: A pénzügyminiszter rendeletet intézett a vámhatóságokhoz, melyben közölte, hogy az 1932 január 1. előtti szállításokból fenmaradt vámkülönbözeteket és hiányokat 85 százalékban adóbonokkal lehet fizetni. A hátralékos 15 százalék azonban készpénzzel fizetendő. Az adóbonok érvénye 1936 március 1-vel elenyészik.--------— ■Wi ■■ A három sárkány Hunyady Sándor vigjátéka a Magyar Színházban Békebelien hangulatos, cigányzenés jó- izü történet Hunyady Sándor uj darabja „A három sárkány“. Sok cigányzenés darabot láttunk pohártürésekkel, hajnalig tartó murival, jól-rosszul felépített, de mindig ugyanazon kaptafára szabott bonyodalmakkal. Onerett és vigjátékszerzok gyakran fordulnak hangulatkeltés végett a cigányzenés cécóhoz. De hol van mindez a Három sárkánytól? Hol az a zamat, az j az iz, az a levegő, amely a borgőzös, bá- : gyadt hajnali hangulatban is üdít, felvil- I lanyoz, amelynek aromája beszökiiü a szívbe. A cigányzene kétségkívül hatásos* j eszköz a hangulat fokozására, de szines a világnak az a cigányprímása, aki — ha 1 még olyan varázslatos is a vonója és a Már Sl iclici 250.000 Lei, 50.000 Lei, 25.000 Lei, 10.000 Lei, stb. készpénz nyerem íny, te fásáról ÜilliriiiFif A húzás 1935 május hó 12-én Clujon. — Sorsjegyek mindenütt kaphatók. WMmmmmmmmmmmmmammmmmmmmmmmmmm nótáién* moj tudná toromtoni ar.l a levegőt, n moly n Három nárkány minden jelenőiében magával ragad. Bzl cink az Író tudja igy megteremteni. Azt az igazi, természetes közvetlenséget, azt a szíve.- lelket simogató derűs melegséget, amelyet a három sárkány nem túl jel nlős története dacára, minden figurájából kiérezni. A három sárkány (három öreg nugyuéni) karmaiból kiszabadult jómódú, öregedő, bohém vidéki földbirtokos fia távirati kérésére pénzt visz fel a fővárosba, hogy rendezze a fiú könnyelmű adósságait, de a pénzt apa és fiú együtt elmulatják. Tessék elképzelni a többit: a pénzt a fogához verő három öreg sárkányt, akik váratlanul megjelennek, mint derült égből a villámcsapás, hogy megnézzék premier plonban, ki is az aszinósznő, aki a liuvul együtt az apát is behálózta. A családi kiruccanás végül is több vidám fordulat után kettős házussággal végződik. A szereplők közül Harmntli Joliin, Tóth Elek, Miklósi/ Margit és Benes Ilona allnak az élen. ők adtak szint, melegséget, hangulatot, életet a darabnak. Melletük Kovács György és a nagyon tehetséges Kényes Alice névé1: kell feljegyeznünk. Igyekezettel állta meg helyét dr. Kerepelem szer pében a tiz évi távoliét után kisegítőként reakhvall Rérűfj Mthaig. Jól hftto't Ciliét Un groteszk angol szánon. Kisebb -/erepfV bon jók vollak K túlél ám díszlet I er vozn OrvÖHHy ügyelő éa néhány dia/le’oző világosító. A kitűnő /‘unióin Béli nyLtnzirii tapsot kapott. A darab sikert aratott. \ nnţ>!jor Színház. mOsor^: Szerda este fél 9 órakor: A bárom sárkány. Rendes helyárakkal, Puskás Béla és <:i lányzenekarának közreműködésével.) iV Rokiwr Opera, műsora: Szerda, április 24: RIGÓI JETIK). Dr. M. Sa- veonu bariton felléptével és Edmond de Vechi karnagy vezényletével. Péntek, április 26: Szünet. Vasárnap, április 28: VÍG ÖZVEGY (matiné). EMINESCU ÖSSZES KÖLTEMÉNYEI MAGYAR FORDÍTÁSBAN. Fordította: Kibédl Sándor. Félbííi kötés, szép kiállítás. 100 lejért kapható az Ellenzék kftnyvosztályában Cluj, Plata Unirii. Iskoláknak árkedvezmény! Ejţy azó ára i lej, vastagabb betűvel szedve 4 lej. Legkisebb hirdetés ára 20 lej. Allástkcresőknek egy szó I lej, vastagabb betűvel szedve 2 lej. — Cwk vasárnapra feladott hirdetések után 25 százalék felárat számítunk feL Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók: a kiadóhivatalban, helyi s vidéki bizományosainknál, bármely h’rC tési irodában. Csak vákszbélveges kérdezőskődésk válaszolunk. Címet tartadmazó hirdetésekre a ví löszt közvetlenül a megadott címre kell irányi: G YÁRVÁLLALATBA benősülésre nyújt lehetőséget, vagy egy- és félmillió lei kést- pénzhozománnyal férj - hozmenne csinos 22 éves erdélyi hajadon. Összeköttetést létrehoz Bizony Ferenc 15 éve fennálló házasság- közvetítő irodája Timişoara, Berthelot 3. T udja ön, hogy 700 lejért és már Ő00 lejtől kitűnő 3 fo- gásos • bédet, 2 fogá- scs vacsorát kaphat. Str. Mico 21. Házhoz is szállítunk külön megállapodással. F 71 IVeíntraub fényképészeti műterem Calea Regele Ferdinand 21., hat darab levelezőlapot művészi kivitelben 120 lej öl készít. F 110 K ATÓ kalapszalon modelljei legdivatosabbak, leg.clc.-ób- bak. — N^wyorkkal szemben. ___________ f/ED VÉS MIKI! Le- velet megkapták, két heti gondolkozás! időt kérek. Olga. ■ _______Gy 1342 C SINOS és szép gyermekruhát előnyös árban készítenek az Erfca szalonban. Str. Eminescu 11. Kéliözkcdők, háztulajdonosok fordul anan bizalom mai TECHNOLUX vízvezeték, villany- szerelési vállalathoz. Vashid mellett. Rádiókészülékek 4000 leit 1. Csillárok, pa- tefonlemezek, gyorsfűzők olcsó árakon. ____________Ko 434 \7ÁRLAK 30 ÁN 11 * órakor. Okvetlen gyere. Szaturnusz. Gy 1347 Z ÖLD RUHÁS levelét későn kaptam. Végte énül jól esett, hogy tényleg az, akinek elképzeltem. Sajnálom azonban, hogy nem adott alkalmat, hogy megismerhessem és egy cserép húsvéti virágot küld- hessek. - Könyörgöm, fedje tel nr gát és Ígérem, nem leszek méltatlan bizalmára. „FÖLDBIRTOKOS 8.“ üzemképes, olcsón eladó. Cluj, Str. lorga 5. Gy 1348 HP. DIEZEL- MOTOR ELADÓ. Dr. Ligethy Cluj, M. Foch No. 39. F 107 pLADÓ BÚTOROK: I modern háló, ebédlő, konyha, fotelek, fehér háló, kerti bútor, csillár. Reg. Ferdinand 48. Ko 435 [/ERESÜNK tanyára gy mölcs é3 szőlő- kezelés zen jártasnyer- me’: télén kertészt. — Firm on d Testvérek, Piaţa Unirii 3. F 143 J Ó dijazássil FRANCIÁUL tökéletesen beszélő, müveit, fiatal TÁRSALKODÓNŐT keresek napi 1 — 2 órai sétatársalgásra, lehetőleg azoanalra. Ajánlatokat igények megjelölésével az Ellenzék kiad őhi vataIá hoz TÁRSALGÓ PARTNER jeligére. Ko 433 |/ÉZI kendőnyomás- ban gyakorlott nyomőlányok feh étet- nek. Cim a könyvosztályban. Ko 431 pÉRFIK ALAPOK *■ tisztitását, vasalását legolcsóbban vállalja Nagy Mihály ka- iapüzeme Newyorkkal szemben. KIADÓ egy, vagy kétszobás komfortos lakás, esetleg csak nyaralásra is. Cim könyvosztáíyb&EL ____________Ko. 426 KIADÓ 2 nagy utcai szoba irodának és x szoba, konyha, Calea Victoriei 34. Érdeklődni Str. Iuliu Maniu 39. ________F. 130. 2 SZOBA, konyha, elő. és fürdőszobával, por- kettes, május i-re kiadó. Colea Decebol 64 sz. K. 141. UJ PARCELLÁZÁS A HAZSONGARDBAN. A Házsongárd legszebb helyén, kitűnő gyümölcsfákkal sűrűn beültetett 15 darab, építkezésre kiválóan alkalmas kisebb.nagyobb remek parcella eladó. Értekezhetni a tulajdonosnál, Cluj, Str. Jorga s. alatt. Gy. 1343 olcsón eladók a bel város szivében, hol 2—3—4 szobás, modern, földszintes házak épité-e engedélyezve van. Ragadja meg az alkalmat, mert még 4házhely van eladatlan. Értekezni Nagy Miklósnál, C!uj,C. Decebal 10. d.e. 8-12-igj d u. 2-8-ig. 3 SZOBA, fürdőszoba, stb. havi 3320; 2 szobás garzon lakás havi 1282 (esetleg előbbivel együtt); 2 szoba, konyha havi i860, májusra, Str. Xeno. pol 7. Érdeklődni levélben Csíki Endre Dej, Str. Horea 28. Ko. 428 360 HOLDAS SZILÂGYSAGI URIBIRTOK, országút mellett eladó. Dr. Ligethy, Cluj, Ma- rechal Foch No. 39. F. 107 FÖLDBIRTOKOK 100 holdtól rooo holdig Erdély összes megyéiben eladók. Tárgyal: dr. Ligethy, Cluj, Marechalul Foch No. 39. F. 107 io0< HOLDAS BIRTOK urdukkal, Huedin közelében eladó, vagy elcserélhető cluji házzal. Dr. Ligethy, Cluj, Marechalul Foch No. 39. ________________________________________F. 107. 20 HOLDAS BELSŐSÉG CLUJ.on, gyönyörű épületekkel eladó, dr. Ligethy, Cluj, Mare- chalul Foch No, 39. _____________ F. 107 S SZOBÁS URILAK, NAGY KERTTEL Cluj.ra gravitáló nagyközségben, több évre is bérbeadó. Autóbusz és vonatjárat, naponta többször. Dr. Ligethy, Cluj, Marechalul Foch No. 39. _______ _______________________F. 107. KIADÓ Piaţa Unirii mellett egy szoba, stb., kisebb garzonlakás Str. Matei Neu. 5. Házmesternél. _ ____ F._143 KÖZPONTBAN bútorozott szoba, zongora- használattal azonnal 1—2 személynek kiadó. Str. Petru Maior 4—6. G. 783 KIADÓ május i-re .háromszobás modern, napos lakás feltűnő olcsó áron. Str. Macelănilor 8. ____________________ K. 152 TENNISZPÁLYA kiadó. Érdeklődni Schieb & Co. cégnél telefon 13—40, vagy 9—97. K. 153 KÖZPONTHOZ közelfekvő 2 szobás, teljes komfortos, földszintes lakást keresek kerthasználattal. Cim a kadóban ,Pontos fizető“ jehgére. ______________ Ko. 432 IRODÁNAK KIADÓ 2 szobás utcai helyiség, emeleten. Str. Regina Maria 1$. F. 95