Ellenzék, 1935. április (56. évfolyam, 77-98. szám)

1935-04-21 / 94. szám

T9S9 iprtn* rí. msammmmmmaamsm ELLENZÉK A trieszti nő Ha valami megjeleni a lapokban arról, amit most el akarok mondani, akkor kie­gészítő adataim majdnem száz évet késnek. Majdnem száz esztendővel ezelőtt történt, hogy egy magyar hölgy megölte magát Triesztben. Igyekeztem nyomát találni, de idő hijján csak felületesen kereshettem, hogy k volt ez a magyar hölgy. Talán még nyomára akadok. Tragédiájához azon­ban már most tudok egy pár lényeges rész­letrt. Még ma is, mikor a hírszolgálat olyan fejletts egy előkelő személyiség öngyil­kossága esetén hasábokat olvashatunk mindarról, amit ügyes riporterek az eset körül megtudtak, gyakran homályban ma­radnak az ilyen drámák igazi mozgató erői. Mennyire homályban maradhattak száz éve, a napi sajtó oly kezdetleges ál­lapotában. Talán meg stm jelent a nyil- v nosság előtt a véres eset hire. S ha meg­jelent is, bizonyára a hírszolgálatnak csak akkori, módján. A magyarázó kiegészítést csak most, a száz évvel későbbi olvasónak adhatom tudtára. Az egész öli kezdődik, hogy alaposan tanulmányozom Liszt Ferenc és hires nagy szerelme, D’Agouil grófné, levélváltását. Egész kötetnyi levél ez, most adta ki a szerelmes pár egy leszármazottja. Tulva- levő, hogy Liszt és a grófné szerelméből két leány és egy fiú születeti. A fiú korán meghalt. Az egyik leány, Cosimi, előbb LIans von Bülow, később Wagner Richard felesége lelt, a másik leány, Blandine, Old- vier francia politikushoz ment nőül, aki később Franciaorszég miniszterelnöke leit. Ennek unokája, Daniel Ollivier, kiadta a hires szerelmesek leveleit, amelyeket ezideig kiadatlanul őrizett a család. Mellesleg el kell mondani, hogy ezek a levelek iyen lényeges pontokon másképpen világítják meg a grófné és művész szerelmét, mint ahogy ennek történetét a Liszi-élet-irók eddig magyarázták. De ez más lapra tartozik. Beszéljünk a trieszti nőről. Liszt 1838 elején Velencében élt szerel­mesével. Itt hallotta a nagy pesti árvíz hí­rét. Mint jó magyar, a;ónnal Bécsbe uta­zott, hogy ott hangversenyt adjon a káro­sultak jarára. Több hetet töltött itt és sokai forogván előkelő családoknál, megis- merkedelt egy gróf Waldstein nevezetű fiatalemberrel. Másfél esztendő múlva Liszt megint Bécs felé vette ulját. Útközben Triesztben is megállapodott, hogy hangversenyt adjon. És egy kissé azért is, hogy hódoljon Un­ger Carolina operaénekesnő szépségének. Ott tartózkodásáról minden nap részletes levelet irt D’A go üli grófnénak. A iilosban járó férfiak módján megemlítette az opera­énekesnőt is, de persze úgy, hogy szerel­mesében gyanút ne keltsen. Levelei sok társaságbeli mendemondát tartalmaznak. A grófnéhoz való szerelme ekkor már la­zult. S a férfi, aki lelkiismeretét nem érzi rendben, ilyenkor túlzott szórakoztatási igyekezeiiel szokta kedves figyelmét az ér­zelmi kérdésektől elvonni. Liszt terjengős részletességgel ad számot ekkori leveleiben minden ebédről, pletykáról, uj ismerősről. És itt jön az ismeretlen magyar nő tör­ténete. Abhól az eddig ismeretlen levélből, amelyet 1839 október 26-án irt a grófné­nak, idézem a következő részletet: „Van itt egg bizonyos gróf Waldstein, leszármazottja Wallensteinnak. Fiatal, csinos férfi. Isme­rem Bécsből, most felkeresett. Volt neki egg elég szomorú kalandja. Kedvese, vagy inkább kedveseinek egyike, egy magyar hölgy, akinek férje most is él, szilárdul feltette magában, hogy megöli a grófot. Töri akart beledöfni, de a gróf kicsavarta kezéből a tört és egy ujjúnak sebesülésé­vel megúszta a dolgot. De a hölgy nem tágított. Waldstein erre feljelentést tett a kormányzónál, (amit zárójelben mondva gyenge dolognak találok). Felszólították, hogy utazzék el A hölgy azonban elha­tározta, hogy követi és megöli. Erre a hölgytől megtagadták az útlevelet. De ő szobalánynak öltözött, annak adta ki ma­rtát és ügyesen mégis útlevelet szerzett. Fel is jutott a gőzhajóra, de valaki meg­ismerte. Akármit csinált nem használt, le­szállították a hajóról. Látván erre, hogy lehetetlen udvarlójin bosszul állama, saját magát ölte mag. Mesélik, hogy Waldstein pár nap múlva már ebédet, meg vacsorát adott és igen könnyedén fogta fel az egész dolgot. Ez az ő részéről nem is lep meg engem. Egyébként kitűnő megjelenésű em­ber és típusa a bécsi arany iffiinak“. A LEGSZEBB HÚSVÉTI AJÁNDÉK AZ EREDETI KÉSZITMÉNYÜ COTY kölnivíz VALAMINT A LEGUTOLSÓ PARFUM-KREÁCIÖ ^COTY JAPÁN FANTÁZIÁJA ’ r* a w Eddig tart a levélnek erre vonatkozó részlete. Vájjon ki lehetett ez az asszony ? Érde­mes volna a trieszti társaság akkori kró­nikáit átböngészni. Lapokban, memoárok­ban, családi levelekben talán egyszer nyoma akad a boldogtalan asszony kilétének. Csa­ládja falán ma is él és mindössze annyit tud a száz év ellötti dédanyáról, hogy is­meretlen körülmények között Triesztben halt meg. Most, száz év múlva, egg régi Liszt-levélből egyszerre felbukkan a haj­dani dráma magyarázata. HARSÁNYT ZSOLT Ruhák festése és tisztítása, kifogástalan, jó és olcsó -fbsSfS Orvosok, mérnökök, gyárak! Minden magyar, német, román, stb. folyó­irat és könyv megrendelhető és előfizethető Lepagenál, Cluj. — A lapokat közvetlenül kapja a kiadótól. Kérjen ingyen jegyzéket Lepagetól, Cluj, jelezve, mely szakma érdekli. Figyelem 2 Nagy perzsaszőnyeg kiállítás ! A legjobbakat, legszebbeket, legtar- tósabbakat és ga.antált minőséget GARABETNÉL találja, STRADA UNIVERSITĂŢII 1. 1783 április 21-én született Pozsonyban Gaál György, az első magyar népmesegyűjtő, magyar írók németre fordítója, Kisfaludy Károly barátja. 1678 április 22-én vetették a konstantinápolyi, Je_ dikulának nevezett Héttorony-börtönbe Apafi sürgetésére Béídi Pált, a trónköve­telőt. 1630 április 23-án született Komáromban, Komá­romi Csipkés György, a bibliaforditó. 1848 április 24-én törölték el Magyarországon a jobbágyok dézsmáját és robotját. IJ4J április 25-én kötötték a magyarok, széke­lyek és szászok Tordán azt a szerződést, amely később az erdélyi fejedelemség alkot­mánya lett. 1795 április 26-án született Lőcsén Markó Károly, a magyar neoklasszicista festő. 1795 április 27-én ítélték halálra Martinovics Ig­nác apátot, mert a francia forradalom ha­tására összeesküvést szervezett. Cserei igy írja le a Béldi Pál esetét: „Mikor a dolgok így folynának, és látná Tele­ki Mihály, hogy a magyar dolgokat nem promo- veálhatja úgy a mint ő akarná* 1, s a mire a feje­delmet rá venné is, Bánffi s Béldi kirontják a kezéből: elvégcze, hogy mind a kettőt leejtse lá­bokról, azután ő ülvén az első lóra, nem kérd ta­nácsot senkitől, azt fogjai cselekedni a mit akar. De mivel az a két ur egymást akkor igen érték vak, lehetetlen vala mind a kettőt egyszersmind elveszteni; azért szokott practicájához foga, és gyülölséget kezde hinteni közikbe, tudván azt, ha azokat egybenvesztheti, és egyiket a másikkal le­nyomhatja, könnyebb leszen a másikat is utána ugratni. A minthogy épen úgy is lön. Teleki az­ért külsőképen azt tétetvén, hogy mindeniknek igaz barátja, serénységéhez képest hol egyiket, hol a másikat, mind az udvarnál mind házoknál gya­korta meglátogatja, oly okosan mindazáltal, hogy egyik is eszében nem venné a mit akarna'. Azalatt hol Bánffi Dénes el'őtt vádolja Béldit: ,,Ihol — úgymond — uram, kegyelmed volna a fejedelem után elsőbb ember Erdiélyben, ország generálisa, a TÖRTÉNELMI NAPTAM fejedelem sógora, nagy famíliáiból álló úri sze­mély, mégis ez a Béldi Pál nem akarja kegyelmed­nek engedni; az egész székely natio egész!en tőle hallgat, őt udvarolják, tisztelik, vigyázzon kegyel­med magára, mert amint én hailogatom, egyáltalá­ban azon igyekszik, hogy kegyelmedet elveszesse." Bánffi Dénes okos ember lévén, nem ad vala bi­téit szavának. Hol ismét Béldi Pálhoz menvén, és titkon hitet kívánván tőle, hogy senkinek a mit neki mondana, ki ne jelentené, azt kezdé monda­ni Béldinek: „Noha nekem Bánffi Dénes sógo­rom, mindazonáltal kegyelmedhez régi kötelessé­gem lévén, el nem tagadhatom, mert Bánffi Dé­nes régóta practicálódik azon, hogy kegyelmedet a fejedelemmel megfogássá, és noha ő vágy az er­délyi fejedelemségre, azért is jártatja aiotrombán a német császár udvarát, hogy a Portától elsza. kassza Erdélyt és német directíója) alá ejtvén, ma­gát tegyék fejedelemnek; paégis hogy ki ne tudód­jék dolga, a fejedelem előtt kegyelmedet szünte­len avval vádolja, hogy kegyelmed fejedelemséget sürget magának a Portán, és az egész székely no­tice a fejedelem ellen akarja íeliázasztani. Azért, uram vigyázz magadra, ha életedet szereted. Ke­gyelmed régi ős hazafia, nagy nemzetből álló ur s miért engedi meg, hogy egy olyan ember, mint Bánffi Dénes, a ki csak a fejedelemmel való só- gorságért promoveáltatott, kegyelmed előtt jár­jon? Ha én úgy volnék mint kegyelmed, igy s igy cselekedném vele. Sőt azt kegyelmed elhitesse magával, a mint engemet lát: azon igyekezik, hogy a kegyelmed feleségét is kegyelmedtől elide­genítse, melyben is micsoda politikája legyen, ke­I gyelmed bölcsen általértheti.“ ' Semmi a Béldi Pál máját úgy meg nem szúrta vala, mint a felesége felől való emlékezet, mert már annakelőtte is volt holmi gyanóssága aziránt, mintha Bánffi Dénes Béldi Pálnét szeretné, noha abban semmi nem volt; mert Béldi Pálnéban vol­tának ugyan egyéb fogyatkozások, de különben tiszta jámbor életű asszony volt; hanem Bánffi Dénes nagy nyájos ember lévén, s a szép asszo­nyokat nem is gyűlölvén, kivált ittas korában min. den szemérem nélkül az asszonyokhoz kapdosott, s Béldi Pálnét is egykor táncközben megtalálta csókolni, kit az inasa Béldi Pálnak meglátván, az urának megmondott; azoita mind neheztelt érette. Már Teleki Mihály practica ja mind a Bánffi Dénes szivében Béldi Pál ellen, mind ennek a másik ellen alkalmas gyülölséget szerzett vala, mégis két nagy okos tanácsos bölcs emberek eszekben nem vevék magokat, hogy mit akar Teleki Mihály, mert amaz, mindeniknek a mit mond vala, hit alatt mondja vala, hogy a felesé­geknek seam mondanák ki. Végre ki fokaszták egymás ellen való nehézségeket; mert Fejérváratc a fejedelem aszúiénál mulatván, s felkelvén s fenn- áilva is iván a fejedelem szokása szerént, velek történék, hogy mind a kettő egy ablakban mene; ott egymással beszélgetvén, minthogy Bánffi ne­gédes kevély ember vala, azt mondja Béldinek: „Mért nem becsülsz engemet, Béldi Pál? Én vol­nék azért az ország generálisa. De hicessd el ma­gaddal, ha mind igy foly a dolog, bizony átal. esünk egymáson." Béldi Pálban is felforrván az indulat, elszégyelvén magát a fejedelem és urak előtt Bánffi Dénes szavain, azt feleli: „Hidd el, Dénes, nehéz székely vagyok, ha felüleshetem rád, megnyomlak úgy, többször fel nem emeled a fejedet." Többre is mennek vak akkor, de a feje­delem közkben szók: „Csodálkozom kegyelme­teken, mit bolondoskodtok, igyatok most, inter pocula non sunt seria." így akkor lecsendesedé- nek." Teleld practicáira — írja tovább Cserei — Bánffi Dénesc beugratják egy lázadásba, kivégzik, utána pedig Béldi Pál következnék; ő ellenáll s mikor feje körül van a veszély, a törökhöz szö­kik. A portán Apafi atzt követeli, hogy adják ki neki, viszont Béldinek van egy kis pártja a búj. dosókból, akik őt akarják fejedelemnek: „Az ak­kori fővezér kereskedni akarván az erdélyi feje­delemséggel, felhivatván a befutott urakot, azt monda nekiek: „Ihol látjátok, az erdélyi fejede­lem kétszáz erszény pénzt küldött hatalmas csá­szárnak; Ígérjetek azért bár csak hetven erszény pénznél többet, esküszöm a nagy Allahra, tietek lesz a fejedelemség, és mindjárt megparancsolom a végbeli basáknak, hogy fegyverrel bevigyen benneteket, s Apafiit vagy elfogja s ide küldje, vagy kikergesse az országból.“ A bujdosók keze­ket felemelvén, úgy kénszeritik vala Béldi Pált (áJtallátván már, hogy a Porta másnak közülök nem cedálná a fejedelemséget, hanem Béldi Pál­nak), hogy szánja mind magát, rab feleségét, fiait, mind őket, mind hazáját, mind a többi urakot, fő embereket, kik vele egyetértvén, Er­délyben maradtanak s periculumban forganak; ígérje meg a hetven erszény pénzt. Sőt maga is a főlovászmester, tudván már, hogy pénz nélkül meg nem forr a dolog, alattomban zent Békái Pálnak, Ígérje meg mindjáráist, s ha nincs pénze, ő mindjárt ad kölcsön, azután ha Isten boldogít­ja, fizesse meg. Senki Béldi Pált nem okozhatná jó lélekkel, ha annyi szenvedései s méltatlan ve- xatici után, melyeket Erdélyben szenvedett Te­leki Mihály miatt a fejedelemtől, és már hazájá­ból kibujdosván, feleségétől, gyermekeitől eis»- kasztatván, minden jovaitól, jószágától megfosz­tásán, idegen, pogány országra exulálván, éle­téért s szabadulásáért, mikor tudta, ha <5 több pénzt nem ígér annál, amit a követek vit. tenek Erdélyből, rabságra vettetik, a fejedelemsé­gen kapdosott volna. De olyan megnyomorodott s megszorult állapotában is, a mint azelőtt min­denkor, úgy most is a maga jovánál feljebb be­csülvén hazája közönséges jovát, semmi képen a vezér kívánságának nem helyeselt, hanem azt feleié: „Én sok méltatlan szenvedéseim után, a melyek hazám szabadcsigának oltalmazása miatt estének rajtam, noha keresztyén királyokhoz s fejedelmekhez elmehettem volna, akik talán az én igaz igyemet kezekre vették volna, hogy hátai, más császárhoz való hűségemet contestáíjam, ki­nek, hittel vagyok obligatus, nem másuvá, ide jöttem, s hatalmas császár köntöséhez folyamod­tam, bízván igazságomban. Ide jövetelemnek pe. nig az volt oka, hogy hazám terhét könnyebbít­sem, s megromlott szabadságát, hatalmas császár gratiájából felállítsam, nem penig, hogy a sze­gény hazát mégis nagyobb költséggel terheljem, s a fejedelemséget pénzzel vásároljam, mert nekem ha pénz nélkül adnák is, nem kell. Azért hatal­mas császár cselekedjék úgy, a mint jónak teczik szemei előtt.“ A vezér megértvén Béldi Pál resolutioját, azt állitván, hogy nincs esze, mkor a jót nem ak­ceptálná, megharaguvék, es a császárnál elköté dolgát. Mind társaival együtt árestáljáh, a Jedi. culába bevetik, az erdélyi követeket penig jó vá­lasszal visszabocsátvín, Apafii Mihályt újabban a fejedelemségben confirmáják. így járnak azok, kik pogányhoz folyamodnak; ha pénzed nincs, ne menj oda törvénykezői.“

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents