Ellenzék, 1935. április (56. évfolyam, 77-98. szám)

1935-04-21 / 94. szám

' !* 19 3 5 április 21. ELLENZŐK 5 KM MÓRICZ ZSIGMOND DEBRECEN Debrecen a „raaradandóság városa“, ahogy Ady nevezte. Én negyvennégy év óta ismerem, nemrégen voltam ott utoljára a télen, de ahogy az állomásról gyalog besétáltam a város piacira, álmélkodva néztem, hogy ebben a városban semmisem változott. Még a városháza is úgy toppant ki a piacra árkádos csizmájával, ahogy a kisdiákot valaha meglepte. S a Nagytemp­lom két tömör tornyával, mint a horto­bágyi bika, szembe néz az időkkel. Félszázad előtt azt mondták, ugyanaz, mint félezredév előtt, csak a palló szűnt meg. Még azt is sajnálták, hogy már nem deszkapalló nyújtózik a sár fölött, hanem aszfalt. Ma meg azt sajnálják, hogy a pusztaságformáju piactéren a tegnapelőtti polgármester virágokat és bokrokat ültetett. Minek a. Mikor Debrecen úgy szép, ahogy van : ráborul a mérhetetlen üvegbura, az ég kupolája. Mindenesetre a törzsökös magyarságnak olyan fészke, amilyen alig van még egy. Debrecennek száztizenhétezer lakosa van; ez azt jelenti, hogy száztizenhétezer em­ber feltétlenül büszke rá. De azonkívül van még másik száztizen­hétezer ember, aki büszke rá: mindazok, akik innen elszármaztak, mindenki, aki csak egy évet töltött ebben a városban. Debrecennek legerősebb karaktervonása, hogy olyan lokálpatriotizmus terem benne, amilyen sehol másutt ezen a világon. Ez a debreceni „hegyeshasu kevélység“ rám is rámragadt s belém rögződött, mint „régi edénybe a régi illat“, pedig összesen csak három évet éltem itt, mint kisdiák s még egyet, miDt főiskolás, Csokonai lábá­nál, a szent poézis áhítatában. Mert Deb­recenben a legnagyobb ideológiai távol­ságok találkoznak: sertéskereskedelmi jó­zanság és a költészet évszázados ihlete. Keresem a szót, mivel lehet néven ne­vezni ezt a várost, ezt a sajátos egyetlen, semmi máshoz nem hasonlítható magyar hangyabojt s nem találok jobbat, mint ahogy ő nevezi magát már századok óta: cívisváros. Az. Az ember érzi, hogy itt polgárság él. Úgy lett magától ez a város, mint a mezők füve s úgy fejlődik gazda nélkül, mint az erdők koszorúi. S mily kedvesen nőtt. Mennyi legelő, mennyi ég, mennyi tágasság: az egész vá­ros egy nagy piac és ahány ház, annyi­féle, mind a maga feje szerint épitve : ennek a reneszánsz tetszett, annak a für­dőszoba csempéi. Ezek magyarok akartak lenni Lechner után szabadon, azok a ba­rokkra emlékeztek áhítattal és mégis együtt szép és harmonikus. Mily nyugal­mas és bölcs ez a Nagytemplom, békes­séggel áll a nyáj felett, de messze figyel, a pusztákra, a Hortobágyra s talán még ma is a török-tatár hordákra, amelyek százötven éven át minduntalan megszál­lották a Basa-halmát,' ahonnan megsar­colták a kőfal nélküli roppantságos pa­rasztvárost. Ha a Rákóczi-harang hatal­mas bugása megdördül a magasban, ez azt jelenti, hogy emlékezzetek az elmúlt szá­zadokra : nemcsak ma van ilyen gyaláza­tos világválság, ez a város félezredéven át számtalanszor heverte ki a rettenetes idő­ket, a dies iraet. Egy városnak a lakosságát a közös szenvedések kovácsolták össze mindig. És a régi város a bajaiból táplálkozott. Deb­recen is úgy állott a puszták közepén, mint egy frissen sült óriási debreceni ke­nyér, amibe bele akart harapni mindenféle k s és nagyhatalom s mindig csak azzal lehetett menekedni, hogy dobtak falatot a n indenfajta mohóságnak, de ezt a falatot ők mérték ki s nagy politikával és böl­csességgel legalább egy kis oklevelet, pri­vilégiumot és kiváltságot szereztek érte cserébe. Négyszáz esztendő óta folyik itt a harc é' háború s közben Debrecen akkorára nőtt, hogy még ma is 166.0C0 hold a ha­tára. Ez persze úgy állott eiö, hogy a tö­rök korban óriási terület lakossága, szám­talan falu népe menenekült be a városba; a város szívesen látta a gyüttmenteket és mikor biztos hazát adott a fegyver elől bujdosóknak, — bekebelezte határaikat a magáéba. így jött létre ez a negyven kilo­méter hosszú birodalom, amelyben három­száz év óta egyetlen földesur sem lakott, csak parasztság, amely a maga paraszt esze szerint élt és fizetett a hódoltságban adót négy felé : töröknek, németnek, Er­délynek és a régi föidesuraknak. Ez volt az a kenyérsütő tekenő, mely a debreceni önérzetet akkorára dagasztotta, aminek ma már csak halvány emlékét őrzi a lokális büszkeség. És ez a paraszt Debrecen már három­száz év óta lrulturközpont. Az erdélyi fe­jedelmek rakták meg a kollégium alapját hatalmas adományokkal és jótékony befo­lyással s Debrecen, amely három száza­don át neveli itt az ország s főleg az Al­föld népét írásra és tudományra, kezdet­től máig úgy tartja ezt a uagyságos főis­kolát, mint a kincsek kincsét. A cívis maga ha nem is kínozza gyermekét a száraz tu­dományokkal, de az oskolát istápolja. Még nincs tiz éve, hogy kétmillió kilencszáz- ezerpengőt ajánlott fel az egyetem meg­építésére. Mindig ilyen arányú volt ebben a vá­rosban a kultúra elősegítése. Ebből a két főtényezőból állott elő ez a bizonyos helyi önérzet: gazdaságilag mindenkor a maguk iábán tudtak állani s a nemes tudományoknak mindig főpárt­fogói valónak. * Az ember élményeken keresztül ismeri meg az embert. 1892-ben ott laktam mint kisdiák Deb­recenben a Nagymester-utcán, Boros ta­nító urnái. Számtalan apró emlékem fű­ződik ehhez a Nagymester-utcához. Ott tanultam meg a legelső Gsokonai-verset dalolni, mert abban az időben még dalol­ták Csokonait, a „Drága kincsem kula- esocskámaf“, me'* a „Földiekkel játszó égi tüneményt“. És ott tanultam meg tisz­telni a debreceni bélest, meg a hájas po­gácsát. De a legerősebben a debreceni politikát, mely furt ésszel jár túl annak az erőszakosságán, aki reá támad s amel­lett önérzetes, nem hagyja magát az orrá­nál fogva vezetni s ha egyszer megharag­szik, akkor haragtartó halálig: vagy inig érdeke bőkét nem kíván. A kommunitás gazdagsága) közös harca, ereje és magára maradottsága iktatódott be minden egyes lakosába s jellemmé ala­kítja a legkisebb hortobágyi pásztorlegényt is. A hortobágyi csikós mintaképe az egész magyarságnak: ott érzi maga fölött a nagy város dicsőségét s ahhoz méltó akar lenni. A város cselédje él s hal a városáért. Még ha Amerikába kerül is, akármilyen nagy dicsőséget szerez, holtig abból táplálkozik a lelke, hogy valaha csikósbojtár volt a Hortobágyon. Útja a nemes virtus, élete a dicsőséget kereső munka és jövője a ma­gyar becsület. Ez a debreceni típus: keménység és ön­érzet. Gőg. S ez nem kopik ki belőle, ezt nem mossa ki leikéből az élet semmi vi­hara és egyéni sorsának semmiféle hányat­tatása sem. Ha a magyar karaktert meg akarjuk ke­resni, legelőször a debreceni embert kell jói megvizsgálni. Ennek a városnak a ma­gyarsága a légin agyarabb, mert a legjob­ban kevert magyarság. A századok alatt annyi helyről, annyiféleségben verődött össze, hogy itt, mint egy különös lélekko. MÉDIA nHMSfi’;. ■■ümmssamsummmB 0 R É Jl L PÁRIZSI cég $41 A J F E S 7 É I a világ legtökéletesebb készítménye. Minden drogériában és jobb nőifodrásznál kapható. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: SPANYOL VERSEK OLVASNI — Miguel di Unamuno — Olvasni, élni azt az álmot, mit más valaki álmodott és ejfelejteni az álnok valót, ami történni fog. Csak egy marad meg, a ko^lmány, a szóvirág hatalmasabb, mit alkotunk az élet ormán, ábrándjaink tajtéka, hab. Olvasni. Ha a holnap éljő, én is csak ez leszek, irás ? Együtt teremtmény és teremtő, az ami történt, semmi más? APÁM — Antonio Machado — Sevilla tündököl. A földre omlik. E kastélyban születtem hajdanán, hol a szökőkút zeng. Nagy, büszke homlok, csöpp légyszakái!, bajusz. Ez az apám. Még ifjú. Olvas, ir, a könyve szótáll, el-elmereng. Főikéi, a ház alól a kertkapuig ballag csöndbe. Sétál, Beszél magában, néha meg dalol. De nagy szeme most tétováz ködülten és cél nélkül kalandoz el az űrben, nem tudja merre nézzen, nyugtalan. Aztán a múltból a jövőbe bámul s meglátja az idő bus távolából alázatosan az én ősz hajam. ÁLMAIM — Manuel Altolaguire — Az álmaimnak nincs helye, hogy élj te bennük. Nincs helye. Itt minden álom. Elmerülsz. Menj élni innen máshová, hol élni tudsz. Ha volna vas, ha volna kő a gondolat, te is bizonnyal megmaradnál. De tűz csupán, felhő csupán, mint volt a föld a kezdetén, hogy senkisem élt rajta még. Itt élni nem tudsz. Nincs helyed. Az álmaim fölgyujtanak. gyógyítható A bőrbajok : akiié, eritem, egzema, ótvar, kozisz, pszoriazisz, herpesz, impetigo, olyaa mértékben idegesítik a beteget makacsságuk, folvtán, hogy gyakran a kétségbeesésbe viszik. Ugyanez az eset adódik elő más bajoknál is, mint pl : koszvény, reuma, kőképződes, idegfáj­dalom, elsavasodas, zsába, görcser, flébit, gen­nyes tályog érelmeszesedés, női bajok, stí>. Ne essetek kétségbe, ti, a romlott vér áldoza­tai ! Meggyógyultok, ha a & csodatevő vénnejitő szerhez folyamodtok, a RIGHELET VÉRFEL- FRISSlTÖ-höz, (DEPURATIF RICHELET), ame­lynek terapőtikai eredményei bámulatba ejtették az egész világ orvosi karát. Hála a RICHELET VERFELFR1SS1TÖ (DEPURATIF RICHELET) hatásának, a bőr betegségei megszűnnek, nem hagyva nyomot sem rnaguk után. Minden fájda­lom rögtön lecsillapodik az általa gyakorolt csil­lapító hatás folytán. Visszaadja az egészséget, az életerőt, az élethez való kedvet. Mert egy egész­séges vérkeringés, a vér hősége megolajozza a szervezet minden részecskéjét. hóban, egy uj ötvözet állott elő. Hogyan is lehetne jellemezni ezt a deb­receni fajtát ? Az irodalom a magyar jellemet az álta­lános emberi vonások közül a legneme­sebb, de passzív értékjelzökkel szereti dí­szíteni. Őszinteség, egyszerűség, önfelál­dozó szeretet, az igazságért való lelkesedés, bátorság, vitézség, az erő túltengő ártat­lansága : „egy jó szóért az ingét is oda­adja“ s számtalan ilyen szivet megindító megfigyelésadta disz . . . Fémek közt az aranynak van a legtöbb díszítő jelzője, de az arany a legkevésbé alkalmas fegy­ver és munkaeszköznek. A debreceni karakter a magyar fajnak érces és kemény tulajdonságait is felmu­tatja. Az egészséges önzést, a jusshoz való elszánt ragaszkodást, a szívós mun­kaképességet. A vasat, mely csak haszná­latban fényes; az ércet, mely aktiv élet- szerkezetek megépítésére való. A debreceni ember nem éri be atehetetlenség aranyá­val, ő aranyból meg nem tudott volna élni: neki soha kőfalai nem voltak. A debreceni ember hozzászokott a nagy századok alatt, hogy ami erő csak van, ami ész csak kerül, azt mind ki kell csi­holni és állandóan készen tartani, ha meg akar állani a sarkán. Már az maga valami hallatlan kedves közösséget teremt, hogy Debrecennek meg van a maga saját magyar nyelve és hang­súlya. Száz lépésről meg lehet ismerni a debreceni embert. És tiz szóból ki lehet érteni a debreceni lelket. Német katonavonat állott a debreceni állomáson ; a sisakos német katonák vígan mozogtak a perronon. Derék civisgazda áll s nézi őket. Mondom neki ismeretlenül: — No, bátyám, mit szól ehhez: mennek a németek a mi határainkat védeni. Rám sem pillant, csak nézi őket komo­lyan : — Nem von a baj ides uram, — csak itt ne maradjanak !... Ez a debreceni ész. Két lépéssel előtte jár a jelennek. A magyar sokat vádolja magát szalma­láng lelkesedéssel. Ez a debreceni ma­gyarra nem vonatkozik. Debrecen az a magyarság, mely lassan ég, mint a tapló s tudja, hogy mindennek megjön a maga ideje. Ezért tudta megszerezni s megőrizni 166.000 holdas határát s rajta állván, a legkeményebb magyar önérzetet. Debrecen a fajfentartó magyarság egész­séges típusa. Nemcsak szeretni keli, hanem tanulni tőle. 3ÉBSZEHRÉ1.YT, garantált modern kivitelűt készít BRÜHHflLD MB \r 1L fémipari üzeme, Cluj, C. Decebai 23. Telefon 7—41 Erzsébet Iflrálpc Szálló Budapest, IV., Efyetem-utc 3 5. — 100 modem kényelmes szobi. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az át terem és kávé fi n- Pan minden este 'szalonzene, — Menü: 1,63 Pengi?. — A : Erzsébeí-pincében egypincé? rendszer!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents