Ellenzék, 1935. április (56. évfolyam, 77-98. szám)
1935-04-14 / 88. szám
m A predikátumos szamár Irta: BÁNFFV MIKLÓS Azért ő mégse büszke, ömaga nem is használja az előnevét, csak mások üsz- lelik meg vele. Olyan szerény és igénytelen, mint a többi testvérei, közelebbi, vagy távolabbi rokonai, akiknek ne inességéről solisem beszélt senki. Pedig t őt magát csak igy említik a származását tanúsító előnevénél lógva. Nem mondják: „Asino“ vagy „somaro“, — oh ezt soha! Az közönséges volna! Hanem csak igv: „1L SARDEGNESE" vagyis „A SZÂRD1NIAI“! Igaz, hogy össze nem téveszthető más szamárral, olyan kicsi és olyan csinos. Alig magasabb hatvan centinél, az első lába tán harminc, a patája egy feketekávés csészénél szükebb, öt-hat centiméternyi csak és mindig patkolat- lan. talán mert ilyen apró patkót nem is tudnának csinálni. A feje annyi, mint a lába és a fülei majd olyan hosz- szuak, mint a fej. Ilyen gyönyörű a „Sardegnese“! . De a fej csúcsos, pici és puha szájacskában végződik és egész teste szépen felöltözve szürke selymes szőrbe. Ne higyjük azonban, hogy ő ám és puha, meleg szájával olyan finoman vette el a cukrot, akárha csak egy lepke szállna az ember tenyerébe. Szolgálatkész és szerény volt. Ha le akarták fényképezni, egyetlen szóra már eljött szívesen a napos piacra és állt ott mozdulatlan, okosan, amig levették; nem kellett sem biztatni, sem csititani. Elállt akármeddig a téren, vagy ott az utcában, migten végül haza vezetik az ő istállójába, ott a hegyoldalban, a városka fölött. Valóban mintaszerű szamár ez a „Sar- denese“. Dacára nemes előnevének. származásának, dacára gyönyörű ruhájának és annak az előkelő szerepnek, amihez szerencsés sorsa véletlenből éppen őt juttatta, nem lett ő sem dölyfös, sem önhitt, sem akaratos. A dicsőség nem ment a fejébe. Alázatos és jóakaró maradt. A kar- riérje nem hódította el, nem részegítette meg. Ami pedig nagy ritkaság, ha egy szamár valami fontos szerephez jut. CL fogak (kgruxgyoG& veAx&Cye-' r a tlóx&xtCanAÓLg! Mily könnyű azonban a fogak tisztítása ás épségbentartása KALODONT-fogkrém segítségével! A dúsan habzó KALGDONT-fogkrétn eltávolítja oz ételmaradékokat és baktériumokat. A HABZÓ FOGKRÉM valami haszontalan luxus-állat. Dehogy! A családjából sokat láttam Nyu- gat-Sziciliában, kik mögé a kétkerekű talyigára két-három ember is fölkapaszkodott és a törpe-szamár vitte föl ezt a terhet, mely bizonyára két-há- romszor több, min az ő súlya, föl meredek utón, kötelességtudóan és panasz nélkül. Azonban csak Taorminában jutottam bensőbb barátságba a Sardiniaival. Ott állt minden nap reggeltől délig a Corso sarkán a Daneu boltja mellett. Mert ő reklám-szamár. Ez a foglalkozása. Valóban jó hirdetés ő: nincs idegen, aki meg ne állna az ő láttára. A hám rajta csupa rojt, csillám és disz. A fej- szerszám kihimezve virággal és csillogó lapocskákkal. A fülei közül és a derekán, a heveder nyergéről, magos lolí- bokréta ágaskodik, akár valami pálmafa, piros, kék, zöld és sárga toliakból, gyönyörűn; az a kis talyiga pedig, amibe fogva van, ki van faragva díszesen. A szekér négy sarkán és minden kerék- küllő közepén egv-egy emberfej díszük; a láda alatt áttört mivességü kötés és az oldalai pazarul föstve a legnagyobb történelmi események ábrázolásával, Jobbról Ruggiero, a ,,Grand Conte“ legyőzi a szaracénokat, balról Ri- naldó megmenti a sárkánytól a szépséges Armidát, a saraglván pedig Garibaldi fölszabadítja Siciliát a gaz ,karboné“ zsarnoksága alól. Ezek mind szép, természetes színekben vannak ki- pingálva, mig a többi szerkezet citromsárga alapon sok piros virágokkal ékes. Mindez uj, mindez fénylik a lakktól. Elsőbben elcsodálkoztam e gazdagság láttán. Csak később jöttem reá, hogy ő a szomszédos bolthoz tartozik, ahol angol nyelven az ő eladását hirdetik. Kiváncsi voltam, mennyiért árulják. Bementem. ,,Egy Sardenieset a világ bármely részében mi háromezer líráért szállítunk!“ — mondotta előzékenyen a kereskedő. Nem csodáltam, hogy előzékeny A szállítás tán, ha ezer lírába is kerül ez bizony jó üzlet, mert már előbb, Palermo vidékén, érdeklődtem mibe kerül ott egy ilyen törpe szamár és azt mondták, százötven-hatvan lira, igy hát a kis Sardiniai eladása idegenbe közel kétezer lira nyereséget jelent. A kedves kis szamár talán mitsem tud arról, hogy őt el akarják adni. Nem bánatos. Nem szomorú. Mindenkihez barátságos. Örömmel fogadja el azt a darab kenyeret, vagy kalácsot, amivel némely öreg amerikai hölgy bámulója traktálja. Engem különösen megszeretett, mert cukrot vittem neki. Már messziről megismert, ha közeledtem hozzá, pedig a tarka-barka szem-ellenzői és a kacskaringósan iveit homlokszija bizony akadályozták a látását szegény kicsinek. Szép barna szemei okosan csillogtak reKOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Képek a Minap egy társaságban azzal szórakoztunk, hogy kinek-kinek meg kellett említeni azt az öt képet, mely először jut eszébe, azt az öt remekművű festményt, mely nyilván maradandó nyomot hagyott életében. De a tetejében beszélni is kellett róluk, szakkifejezések nélkül, tehát szavakkal kellett képet festeni a képekről. Nem kis föladat ez. Arra a területre érkeztünk, ahol a művészetek határmesgyé- jén állandó a határvillongás. Lehet-e egy renaissance palotát elfütyülni ? Lehet-e táncmozdulatokkEl jellemezni egy tájképet ? Lehet-e egy szobrot megzenésíteni ? Lehet-e egy költeményből házat építeni? Lehet-e néhány festékfoltot regénnyé változtatni ? Mindezt már megkísérelték, több-kevesebb sikerrel. Egyik művészet utánozni próbálta a másikat, úgy, hogy a maga eszközeivel kiegészítette, pótolta, tóditotta, amit máshonnan kapott. Természetesen valamennyien zavarban voltunk. Ecsetet szerettünk volna ragadni a kontár tudásunkkal vászonra vetíteni azt, ami bennük él. Ez azonban tilos volt. Ennélfogva dadogtunk. Én körülbelül igy dadogtam: — Mindenekelőtt Vermeer van Delft „Leányfő “-jére gondolok, melyet utóbb láttam a hágai képtárban. Ez a kép sárga, háttere fekete. De a fobenyomás mégis a sárga, a ruha tompa sárgája, a fejkendő halványabb, kopottabb sárgája s abból emelkedik ki a kék sapka, a nyugodt leányarc, mely előreforduló szemmel tekint reánk a múló időből, valami végtelen nyugalommal, a nagy fekete szemével, a kissé kinyílt, kettéhasadt piros szájával, a mosoly határán, de még se mosolyogva, tisztán, egyszerűen, egészségesen, egyáltalán nem „kedvesen", hanem az élet komolyságával s a valóság megdönthetetlen szilárdságával. Varázsa, mely most is itt lüktet agy velőm ben és idegrendszeremben talán annyi, hogy az egész esetlegesnek rémlik, de mégsem az. Aztán Theotokő- pulosz-ra emlékezem, akit a spanyolok El Greco-nak neveznek, az ő „Mater do- lorosa“-jára, a müncheni képtár fájdalmas anyájára. Hideg sötétzöld palástjában benne van minden szépség, melyet a természet valaha összekevert erdők, tengerszemek, sziklák zöldségében. Fagyos kép ez, szinte didergő. Fátyola a kékes jégkéreghez hasonlít. Arca keskeny, orra lios zukás, ferde tengelyű szemei feleraások, csak lenn, az imára kulcsolt kezek nagyok, arányosak, áhitatosak s az ellentét erejénél fogva jelentősen világitóak. Hétköznapian fönséges madonna ez, a szentképek minden beállítottsága nélkül. Nem csodálkoznék, ha az újpesti villamosban találkoznék vele. Holbein „VIII. Henrik“ is felejthetetlen élményem a római Boglese képtárból, ez a négyszögletes titáni test a tapintható érzékiségében, ez a zsírpárnákkal bélelt, háj- tőmegeklől duzzadó, láncokkal, pántokkal, rubinnal, zafírral fölcicomázott négyszögletes mellkas, mely akkora, hogy járkálni képekről lehetne rajta, tombolni és tornajátékokat rendezni, ez a két négyszögletes kar, mely barna brokátoktól puffad, ez a négyszögletes arc a barna bajszával, a barna szakáiéval és sötétbarna szemével, melyben elszánt és öntudatos élvezetvágy van, rejtélyesen és megfejthetetlenül a máglyák visszaverődő fényével, ez az egész ember, Luther és a pápa ellensége, ifjak és nők, feleségek és barátok hóhérolója, ez asha- kespearei hőssel egyivásu festői jellem, ez a „darab szalonna aranyba foglalva“, ez a diadalmas hús és konok életakarat, ez a fölséges sertés, aki olyan történelmi disznótort rendez, melynek áldozatjai a felebarátjai, ez a kép, mely egyben a legmélyebb hódolat és a leglázitóbb fölség- sértés. Degas „Balletzenekarát“ is fölhozom, mellyel a frankfurti képtárban ismerkedtem meg, lenn a három zenészt, a két barna fiatalt s a harmadikat, a meghatóan őszét, a hegedűk szelíd nyakára hajolva, fönn pedig a táncosnőket, mint egy zenei kikeletet, fehér ruhában, rózsa- szinkoszorukkal, a vizzöld fák hátterében. Utoljára hagyom Cezanne festményét, a párizsi Louvre-ból, az „Őszi virágok“-at, abban az örökkévaló kék kanoséban, a rózsaszint, a fehéret, a sárgát és lilát, a targalyakkal, azokat a virágokat, melyeket a művész oly sokáig tanulmányozott, hogy közben elhervadtak, mintha modelljei, akiket fiatalkorukban kezdett volna festeni, megöregedtek és összeráncosodtak volna, úgy hogy mesterséges virágokat kellett készítenie viaszból és a okát figyelte fürkész, nem ernyedő bizalmatlansággal, hogy ne csak afféle szétcsöpögő, regényes csendéletet lásson, hanem belehatoljon a szirmok és levelek leglénye- gébe, az isteni és mámoritó valóságba. Igen, barátaim, ezek az úgynevezett „el nem hervadó virágok“. így beszéltünk, hebegtünk ötöltünk-ha- toltunk mindnyájan. Majd elfogott bennünket valami ámulat. Egyszerre azt éreztük, hogy olyan kincseket hordozunk lelkűnkben, melyekről eddig nem is tudtunk. Néhány festék packa, néhány vászonrongy a világ különböző tájain szervesen és önállóan éli bennünk a maga egyéni életét. Ezeket a színeket akkor is látjuk, ha már régen megvakultunk, amint Bach-ot akkor is halljuk, ha már régen megsiketüitünk s csak öntudatunk végleges kilobbanásával szűnnek meg. Amikor a játék után megsimogattuk káprázó homlokunkat, úgy tetszett, hogy koponyánk színes kolibrik kalitkája. BÖLÖNI GYÖRGY: AZ IGAZI ADY. Hatalmas irodalmi siker kiséri Bölöni uj kötetét, mely teljesen ismeretlen részleteket tár fel as olvasó előtt, Ady életéből. Rengeteg kitűnő fényképmelléklettel 240 lejért kapható az Ellenzék könyvosztályában. Vidékre azonnal szállítjuk. Egy bizonyos Nem vagyok én babonás, dehogy is vagyok. Kereken tagadom. Nagyon rossz néven veimém, ha valaki ezt állítaná vö- lám. Tudom én jól, hogy a dolgok között természetfölötti összefüggések nincsenek. És ha babonás volnék, ennen- magam előtt szégyelném magamat. Mégis ugg van, hogy ha egy bizonyos állat keresztbe szalad előttem az utón, azonnal elkedvetlenedem és képes vagyok visszafordulni. Nem mintha azzal a bizonyos állattal összefüggésbe hoznám a később bekövetkezendő balszerencsét, hanem, ha netalán valami dolgom nem sikerülne, nagyon kellemetlen volna nekem önkéntelenül babonás kapcsolatokat keresni. De babonás nem vagyok, ezt hevesen kijelentem. Tiszta véletlen, hogy valahányszor az az állat keresztbe szaladt előttem az utón, mindig valami kellemetlenség történt velem. Onnan jut eszembe az egész, hogy ma is ez történt. Szokásom ellenére korán költettem magam, mert tanúként tárgyalásra kellett mennem s mikor zugó fejjel, lüktető halántékkal megjelentem a Markó-utcáiban, ott kiderült, hogy a tárgyalás nem ma lesz, hanem holnap. Ennélfogva ma egész nap fájni fog a fejem, de fájni fog holnap is, mert megint korábban kell kelni, mint szoktam. Tudhattam volna, mert mikor kiléptem a házból, az az állat szaladt keresztbe az utón, amelyet még csak megnevezni sem akarok. Most végiggondolom, hányszor keresztezte utamat az Állat. És — merő vé- letlenségből — ugyanakkor milyen kellemetlenségeim voltak. A legfejlettebb példányt Velencében láttam. Mikor egy elutazás előtti estén kiléptem a szálló ajtaján. Köszönöm szépen. El kellett nekem akkor utaznom Velencéből, még pedig Bécsbe. Ott valami igen fontos magánügy várt engem. A magánügy csütörtökön, pénteken és szombaton tartózkodott Bécsben. Én tehát szerdán reggel óhajtottam elutazni. Kedden este megváltottam a jegyemet és kifizettem a számlámat, hogy reggel azzal is kevesebb dolgom legyen. Be is csomagoltam és intézkedtem, hogy fél- hétkor költsenek. De nem költöttek fel. Magamtól ébredtem és megdöbbenve állapítottam meg, hogy háromnegyed kilenc. A vonat rég elment. Elfelejtettek felkölteni. A szállóigazgató égre-földre esküdözött. hogy a szállá történetében ez még nem fordult elő és többször nem is fog előfordulni. De ez engem kevéssé vigasztalt. Mit tehettem: beletörődtem, hogy csak másnap utazom Bécsbe. /.;/ Bécsbe meg is táviratoztam. Csütörtökön reggel fel is költöttéi. rendesen. De hogy történt, hogyan nem. a költés után elaludtam. Csak jó félóra múlva serkentem fel megint, mert a sze mélyzet a tegnapi baleseten okulva, méh fritfM KSrálipc Szálló Budapest, IV., Egyetem-utca 5. — 103 modern kényelmes sz > v.. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéh :rz- ban minden este szalonzene, — Menü: f,69 Pinqo. — i ErzsébeS-pincében egypincér rendszer!
