Ellenzék, 1935. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1935-03-10 / 58. szám
ELLENZÉK 1935 március 19. Irta: MAKRAI SÁNDOR. Nagy érdeklődéssel olvastam Kállay diklós tanulmányát a .Vigília első köte- ében: Metafizika az irodalomban s a nagyar irodalom ,.metafizikátlansága‘'. vletaifizika alatt a tanulmány szerzője gyűjtőfogalmat ért: speli.ulativ gondol- rozás, misztika, irracionalizmus, termé- izetfölöttlség, mindenekfelett pedig váltásos bit az alkotó tényezői. A természet- fölötti elemnek, a bit világának érvényesülését vizsgálja a költői irodalomban, közelebbről érdekelhet mindnyájunkat elmélkedésének magyar irodalmi vonatkozása. ígaz-e, teszi fel a kérdést, hogy a magyar irodalom, sőt a magyar lélek metafizikátlan, közhiedelem-sze- rüen világos, tárgyiasan józan, csak a kézzelfogható valóságok iránt fogékony a francia szellemhez hasonlóan a logikus racionalizmus képviselője, a misztikus hajlamú germán fajtákkal szemben? Lényegében nem igaz, feleli. Reácáfol a magyar népmesét tápláló metafizikai képzelet és annak csodálatos termékei, melyek hatása alól még Arany János sem tudta kivonni magát, népi gyökerű balladáiban. A metafizikátlanság vádjának a magyar népiélek hagyományos vallásossága, kiirthatatlan fanatizmusa is ellene mond. Igaz ellenben, hogy a magyar irodalomban ennek az elemnek szűk tér jutott s jelentkezése szórványos és kivételes. Mi az oka, hogy a naiv és hamisítatlan néplélek szereti és keresi a természetfölöttit, legkiválóbb szellemei pedig legkiválóbb müveikben a természetes valósághoz rögződtek ? Vannak olyan történeti okok, melyek ezt a régebbi időkre nézve megvilágítják, de a döntő ok újkori: a magyar szellemi energiák termő nekibuzdulása az európai felvilágosodás racionalizmusába kapcsolódik be. A modern magyar irodalmi élet megszületése a XIX. század elején az európai felvilágosodás diadalmi idejével esik egybe. Ez a szellem pedig a természetfölöttinek, mint illúziónak és beteg képzelgésnek legfennebb allegorikus, ornamentális és artisztikus elemként ad polgárjogot az irodalomban. Ez az oka, hogy nálunk a romantika is erősen racionális színezetet kap. A népies nemzeti irodalom, mely nehány egészen kivételes tehetség egyidejű megjelenésének adottsága révén, „véletlenül” a magyar irodalom klasszikus aranykorává válik, egyben legmetafizikátlanabb kora is irodalmunknak. Kivételt csak Madách képez, de hangja kiáltó szó marad a pusztában. A magyar irodalom e metafizikátlanságának egyik főoka az, hogy a népies nemzeti irány, mely egyet jelentett a klasszikus realizmussal, nálunk valósággal megdönthetetlen dogmává vált. Egyedül idvezitő, a nemzet szellemével kizárólagosan rokon, fölül- mulhatatlan tökéletességű költészetté, melytől eltérni árulás a költészet s még- inkább a magyarság ellen. Ez a felfogás irodalmunkat végzetesen lesülyesz- tette a sivár realizmusba és középszerűségbe. Innen csak gyér nyomok vezetnek Komjáthy, Reviczky, Vajda egy- egy versén át „talán legmetafizikaibb hajlandóságú költőnkig”, Ady-ig. Nem véletlen, a tanulmány írója szerint, hogy e kornak alig van jelentősebb katolikus írója. Az irodalmi dogma t. i. „határozottan harmonizált a protestáns lelki habitussal: leginkább a színtelen, kemény, tiszta formákat kedvelő, a racionális világosságban is rideg kálvinizmussal A jeget Ady törte meg, az utat pedig Pro- hászka tette járhatóvá annak a vallásos lírának számára, melynek Sik Sándortól Mécs Lászlóig vonulnak föl a képviselői. A magyar lírában más jelenségek I is mutatják a tercnészetfölötti felcsillanását Babits, Bányai, Juhász, Reményik költészetében. Sokkal nehezebben bontakozik ki ez az elem a magyar regényben, ahol inkább csak kísérletek és küzdelmek folynak érette. De leginkább késik a magyar kritika spiritualizálódá- sa, mely mindeddig a legteljesebben nélkülözött minden metafizikaiságot. Ez a kritika minden művészi törekvés legfőbb céljának a természetábrázolást tartja s ehhez mereven és megrögzötten ragaszkodik. Jellemzője a racionálista logika szőrszálhasogató, intellektuális kicsinyességéhez való következetesség. Ez a kritika nem nevelt és nem serkentett egyetlen magyar írót sem a lét nagy problémáinak feszegetésére. De az Írók uj nyugtalansága, az irodalom átlendülése a realizmusnál sokkal szélesebbkörü totalitásba a kritikát is uj utakra fogja terelni. Ez a vázlatosan adott gondolatmenet felettébb termékenyítő. Már abban is, hogy egész csomó ellenmondást vált ki. Érdekes és hasznos volna csaknem minden tételével vitába szállni. Valóban nincs a magyar szellemben gyökere és magyarázója az irodalmi metafizikát- lanságnak? Tény-e az, hogy a magyar néplélek hagyományos vallásossága és antik néphitben gyökerező mesevilága szereti és keresi a természetfölöttit, olyanformán, mint a misztikus hajlandóságú germán fajták? A vallásosság és a mese tények, de nem állunk-e szemben sajátos jellegű vallásossággal és mesével, melynek jellegzetessége éppen a világosságra és gyakorlatiasságra való törekvés? Véletlen-e, hogy néhány kivételes tehetség a népies nemzeti irodalom klasszikus realizmusában fejezi ki a legmagasabb értékű módon a magyar lelket s ezt az irányt tényleg csak az európai racionálizmus elözönlése határozta meg? Viszont törvény szerüség-e az hogy ennek a kornak alig van jelentősebb katolikus írója és hogy a nagy népies-nemzetiek, illetve a belőlük alkotott irodalmi dogma a protestantizmus, főleg a kalvinizmus racionális ridegségével harmonizált? Vájjon ez a protestantizmus örömmel üdvözölte-e akár ön- körében, akár az irodalomban a racionalitás egyeduralmát? Nem tekintette-e igazi hagyományával ellentétes, sorvasztó és pusztító betegségnek a vulgáris racionalizmust, mely ellen seregestül tiltakoztak legjobb képviselői s legtermékenyebb kezdeményezései? ... Kérdések, amelyek nagyon messze vinnének, bár kétségtelenül megérdemelnék a legalaposabb kivizsgálást. Felvetésük azonban magábanvéve is igazolja, hogy itt gyökérighatoló és áldásos revíziót lehetne végezni a magyar szellemi egység és egészséges jövendőalakitás érdekében. Ezúttal azonban csak rá akarok mutatni Kállay Miklós eszméllető tanulmányának legmegszivlelendőbb és legfontosabb gondolataira. A magyar irodalmi közszellem fogyatékossága és a kritika merev előítéletessége ezek a gondolatok. Teljesen igaza van Kállaynak: a magyar irodalom számára vannak tilosra állított területek, melyeken más népek irodalma nagyot és hatásost alkotott, de nálunk nem lehet, nem szabad járni rajtuk és leszakítani mélytüzü. Csodái Irta: SZÉK] Már Többször is gondoltaim arra, hogy íoglMkozást cserélek. Elmegyek házmesternek, vagy portásnak, esetleg ajtónáHónak. Ezek az emberek ugyanis többnyire pénzt kapnak azért, hogy kinyitják az ajtót. Nekem pedig többnyire pénzembe kerül, ha sürgős munka közben, parancsolóan ramkiált az előszobaajtó csengője és és engedelmesen kiszaladok, hogy ajtót nyissak. — Felebarátaim érdek ődnek irántam, nem feledkeztek meg röüam, társalogni kívánnak velem és ez biztató, sőt: megtisztelő! — gondolom nyájasan, amíg az ajtóhoz megyek. S ott azután kiderül, hogy nem is annyira a személyem iránt érdeklődnek, mint inkább az anyagi javaim iránt. Mert dz ember közül, aki becsönget hozzám, legalább nyolc számlát hoz, vagy adóiintést, elektromos portör őt ajánl, vagy kéregét. A kéregetőknek adok, ha lehet. Sajnos, nem mindig lehet. Mindenesetre megnyugtat, hogy bíztak bennem, hogy be csöngettek hozzám, tehát feltételezték rólam, hogy korlátlan mennyiségben rendelkezem szánalommal, türelemmel! és pénzzel. Különösen meghat, ha látom, hogy szegény barátaim, akikkel1 az élet rosszul bánt, nem elégszenek meg nyomoruk ecsete éséveL, hanem lemondanak a testi épség látszatáról, azt állítják magukról, hogy vakok, vagy süketek, pusztán foglalkozásuk kedvéért. így akarnak túljárni az eszemen és közelebb férkőzni a szivemhez, vagy az erszényemhez, ami végeredményben mindegy. Mégiscsak az egészség a legnagyobb kincs, — gondolom — és teszek ,Y TIBOR. ezek kénytelenek úgy nyöszörögni, mint aki az utolsókat rúgja, mert máskülönben nem tudnának megélni. Ez a múltkor történt. Lázasan és önfeledten dolgoztam. Egyszerre éles csengetés riaszt fel. Megyele, ajtót nyitok. Alacsony, sovány, lerongyolódott fiatalember áll a küszöbön. Az arca nem látszik, mert kitaposott cipője orrára néz mereven. De a keze keskeny, sima és tiszta. Egy cédulát nyújt gyakorlott és intelligens írássá'1: „Szegény, szerencséden süketnéma vagyok! Könyörüljenek rajtam! Levélpapírt ajánlok. Darabja 4 fillér.” Nem motyogott artikulátkn hangon és •nem gesztikulált, ahogy a süketnémák szoktak. Figyelmesen és udvariasan nyújtotta felém a 'levélpapírokat, amelyeknek darabja 4 fillér. — Szegény barátom, — gondoltam — szomorú sors lehet az övé. Kietlen élet lehet a némáé, hiszen az embernek egyedien vigasztalása a földen az, hogy kifejezheti magát, hogy elmondhatja társainak, mi fáj neki, mi bántja őt és mi boldogítja. A süketséget már alighanem könnyebb elviselni — lehet valami kellemesség abban, ha az embernek nem keli törődnie azzal, amit mások mondanak. Mindenesetre adjunk neki. . . Egy Iruszfillérest vettem elő, mert n«m volt nálam kisebb pénz. Szegény barátom megbabonázva nézett az ezüstösen csiíiíogó pénzdarabra. A szája kinyílt. Szegény barátomtól, ugylátszik, nem szoktak egyszerre öt levélpapírt venni, hanem inkább egyet sem. Nagy levélpapír- | ínségem annyira megdöbbentett, hogy hal- 1 kan, de dszta kiejtéssel megkérdezte: — öt darab tetszik? j Abban a pillanatban szemérmesen elpirult. De már késő volt. Süketnéma barátom — elszólta magát. — Köszötoöm, egy darab sem kell — feledtem szelíden. — De azért csak vágja zseber , a pénzt. Nagyon örülök, hogy már tud be- J szólni. — Bocsánat. .. köszönöm ... — mondta | és féiszegen ellmoso<'iyodott. Egy pillanatig I úgy néztünk egymásra, mint két megértő i lélek. íme — gondoltam, — mégis csak van valami varázserje a pénznek. Éppen a mukkor fejtegettem valahol, hogy a pénz csak fikció és ez a fikció az oka minden romlásnak és bűnnek. És azt is fejtegettem, hogy- nincsenek már csodák. Örömmel iátom, hogy tévedtem. Csodát tenni még ma is flehet, különféle eszközökkel. A legkönnyebb: pénzzel. Húsz váratlan fillérrel1 megszólaltattam egy süketnémát. Határozottan boldog vevitam. Másik csodatettemet hasonló módon, de már nem ilyen megnyugtatóan követtem el. j Ugyancsak sürgős munkán dolgoztam, amikor felhangzott a csengetés. Ajtót nyitottam: magas, vállas fiatalember állt a küszöb é'őtt. Arcából, a szeme helyén, két fekete üvegdarab tekintett rám, keretbe foglalva. Olyan volít ez a fekete pápaszem, mint a strandszemüveg, de oldalt ellenzői voltak, amilyet a lovak viselnek. A fiatalember egyenesen állt a küszöbön Évül és amikor meghallotta, hogy kinyitották előtte az ajtót, mé- labusan motyogta: — Szegény világtalan vagyok... Nem szóltam még semmit, tehát nem ismerhetett meg a hangomról. Minthogy szegény világtalan volt, nem volt szabad tudnia még azt sem, hogy férfi vagy nő, inas, vagy tábornok jéent-e meg előtte. Neki csak állnia volt szabad, lehajtott fejjel, tájékozatlanul, a vakság éjszakájában, amely betölti az egész világűrt. Nem ismerhetett meg! De én megismertem, mielőtt megszólalt. És emlékeztem. Mindenre emlékeztem. A Papgödörre, amely a Práter-utca és a Kemény Zsgimond-utca sarkán tátongott. Ezt a gödröt valaha egy nagy bérház alapzatául isták. A bérház azonban nem épült fel, mert Etört a világháború és rabban az időben nem föüfeíé, hanem inkább lefele, a földbe építkeztek az emberek. De a gödröt mégsem ásták hiába. Télen, amikor finom és köny- nyü hópibék hullottak, csábító ródlipályául szolgált. Ez okból tehát mi, józsefvárosi aramyifjak a tizedik életéven alul, nem Da- vosba és nem a Semmcringre mentünk ródiz- ni, hanem a Pap-gödörbe, mivel ez közelebb vök. örömmel ródliztunk, bár nem mindenkinek jutott ródli. Csak mindéit tizedik sportolónak. A többiek beérték egy szerény és lyukas lavórral, amelybe beleülitek és úgy csúsztak lefelé, vagy pedig beérték egyszerű nadrágjukkal, amely a kemény havon szintén csúszósnak bizonyult. Én véletlenül? a ródlitulajdonosok osztályába tartoztam, azok közé, .öleiket a többiek titkon és fájón irigyeltek. Leginkább ez a szegény világtalan barátom irigyek, alti akkor ntég nem volt világ tál lan. Lajcsinak hívták. Ő volt a lavór- ban-csuszók vezére és a környék rettegett réme, minden ródiitulujdonotsi esküdt ellensége. Rendszerint a gödör partján állomásozott, látszólag ártatlanul, de titokban azzal a céllal, hogy egyik-másik felebarátjával megßadsjpss?, ÍV., E wetem»utea 5. — 100 modern kényelmes szob: Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. At éSteram és kávéfo.';:: bam minden este ~xa!onaan<a, — Marsör Pangă. — A ErsséfoiS-psneébain sgypfncér r^neffsserf
