Ellenzék, 1935. március (56. évfolyam, 50-76. szám)

1935-03-30 / 75. szám

IO ÉLLJBN2AK 1999 már cin» 30 Román résivényíánaiá" god aiakfií a SSíüJa-fflyár Bucurestá-ben BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A pilseni Skoda ágvugyámnk eddig csupán egyszerű képviselete volt Bueurestl-ben, me- Ivet az időközben öl évre elitéit Seletzki ve­hetett. A gyár most részvénytársaságot alakit romáu érdekeltséggel, hogy a Seletzkivel tör­ténték meg ne ismétlődhessenek. Az uj sLo- da-szerződést jövő héten lógják hemulatni a parlamentnek. A szerződést nem fogják rész­leteiben letárgyalni. Kzt a munkál a kamara hadügyi bizottsága végzi el. A parlament csupán törvényes felhatalmazási fog adni a hadfelszerelési szerződés aláírására A költ­ségvetés vitájának befejezése után a hadfel­szerelés ügyének végleges rendezése \ égett Prágába, onnan pedig Párisba fog utazni An- tonescu pénzügyminiszter. Maniu és Mihalache erdélyi gyűléseket tartanak BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) Szom­baton fi! össze Cluj-on a nemzeti-parnsztpárt erdélyi és bánsági tartományi vezetősége. Az ülésen Mihal ache és Maniu is résztves/.nek s a pártvezetőség többi tagjai is jelen lesznek. Vasárnapra a pártvezérek terv szerint Sibiu- ba utaznak, hol az anyapárthoz hu maradt tagokkal rendeznek nagygyűlést. Hivatalos jelentés szerint politikai körökben nagy várakozással néznek az erdélyi megbe­szélések elé. A Kárpátokon inneni tagozatok ügyét ugyanis most fogják elrendezni és Vaida helyének betöltéséről is most fognak véglegesen határozni. A nemzeti-parasztpárt- ból kiszivárgott hirek szerint Popoviciu Mi­hályt szemelték ki végleg az erdélyi tagozat vezetésére. Belgium is letér az aranyalapról P.ÍRIS. (Az Ellenzék távirata.) A bel­ga valuta devalvációja befejezett tény. A párisi tőzsdén a belga értékek olyan mélyre zuhantak, mint még eddig soha. A belga kormány tőzsdezárlatot rendelt el és közölte, bogy három törvényjavas­latot terjeszt a parlament elé és egyút­tal a bizalmi kérdést is fel fogja vetni. fforiolmus gifühos- ság cgpjsileváií felvidéki városban KASSA. (Az Ellenzék távirata.) A határ­szélen lévő Torna városkában borzalmas gyilkosság történt. Ismeretlen tettesek a rollóhuzó rúddal leütötték Wilier Miksa 70 éves kereskedőt és 56 éves húgát. A holt­testeket petróleummal leöntöttek s mind­kettőjüket meggyújtották. A ház íángbabo- rult s a tűz két szomszédos épületre is átterjedt. Csak a tűz eloltása után talállak rá a meg- szenesedett holttestekre. A rendőrségnek az a feltevése, hogy a gyilkosságot a közeli Sepsi községben lakó cigányok követték el, akiket a mult évben emberevésen értek lel­téit. TEKÉZÖ' Az újonnan akkuk „Victoria“ (Brasov) sz. o. ckéző csapat I21. szám alatt 12 alapitó taggal : a következő vezetőséggel leigazoltatott: El­nök: Hompradt Francisc, alclnök: Csesznek Alexandru, titkár: Lungu loan, csapatkapitány: György Vasile. pénztárnok: Hanke Andrei, el­lenőrök: Schmidt Gheorghe, Maies Mathias. Eredmények. Cluj: Hercules—Sport 188— 1S7 (14 játékos), Amateur—Favorit 194—155 (13 já­tékos). Remény—Hercules 217—203 (15 játékos), Favorit—'Avram láncú 179—167 (12 játékos.) Program. Cluj: Remény—Posta, március 29- én az Orosz-pályán, Solid—Hercules április t-én az Orosz-pályán, Vulturul (Someseni)—Sport már­cius 31-én délután 3 órakor a Feurdián-pályán, Vulturul (Someseni)—Palma március 31-én dél­után 3 órakor a Feurdean-pályán. Leigazolások. Brasov: Bálint A., Csesznek A., Föris A., György S„ György L., Hanke E., Kompradt ]., Vcina D., Kompradt F., Lungu I., Maitsch M., Schmiedts Gh. „Victoria“ János I. „Pretini Buni". Cluj: Farkas L. „Oituz“, Sala I. „Standard.“ Március 31-én a Meteor által rendezendő kör­versenyen a következő sorrendben játszanak a benevezett csapatok: délelőtt 10—12-ig Palma, délután fel 3—4-iz Matador—Sport. délután káé—7-ig Posta—Jóbarát, délután 7—kJ. 9-ig Hercules—UEC. Csapatok még jelentkezhetnek vasárnap délelőtt 10-ig. LEVÉLPAPÍROK nagy válasz. TÉKBAN (Blockposta is) legolcsóbban az Ellenzék könyvosztáíyában. Kettős szerelmi dráma városunkban Vidéki tanító közös megegyezéssel rálött szerelmesére, azután agyonlőtte magát CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A késő éjjeli órákban kettős szerelmi dráma történt Cluj-on. Egy vidéki fiatal tanító és menynsz- szonya közös elhatározással akarták eldobni maguktól az életet, mert szülőik nem akar­tak beleegyezni abba, hogy egymáséi legye­nek. Calugar loan és Vladut Anna, a Somes- megyof Fizn.iul-Gherlei község tanítója és tanítónője a szerelmi dráma hősei, akik úgy’ látszik, már csak a halálban lehetnek egy­máséi. A férfi már halott, a nő pedig élet­veszélye« állapotban fekszik a sebészeti kli­nika egyik ágyán. Az Albinei-utca és Gheorghe-utca sarkán történt az eset. Egy bérautó állott meg az itt lévő iskola épülete előtt, az autóból egy nő és két férfi szállott ki. Alig huladtak néhány lépést előre, egyszerre csak a 11Ő közvetlen közelében lévő férfi revolvert rán­tott elő és rálőtt. A lövés a nyakán találta el, nyomban omlott a vér és eszméletlenül a földre rogyott. A soffür tért leghamarabb magához, felnvalábolta az eszméletlen véres leányt, betette a kocsiba és gyors iramban a sebészeti klinikára hajtott. Ă fiatalember a szemtanuk állítása szerint pár percig této­vázva állott meg a helyszínen és azután be­lépett uz iskola épületébe, egyenesen az igaz­gatónak szobájába. A szobában nem tartóz­kodott senki. Egyszer csak gyors egymás­utánban két lövés hallatszott. A lövések za­jára besiettek a szobába, ahol megdöbbenve látták, hogy uz ismeretlen fiatalember feje erősen vérzik. Felnyalábolták. kivitték uz utcára, ahol már egy kocsi állott. A meg­sérült fiatalembert szintén u klinikára szál­lították. ahol azonban pár perc múlva meg­halt. Amint utóbb kiderült, a másik férfi, aki a társaságban volt, u leánynak öccse, Vladut loan 20 éves orvostanhallgató volt. \ leány azért jött be Clujra, hogy öccsét megkérje arra, járjon közbe a keményszívű szülőknél. Úgy látszik, hogy ez a közbelépés már elkésett. (Mm reggel a rendőrség szállt ki a kliniká­ra és kihallgatta a leányt aki részletesen elmondotta végzetes szándékuknak előzmé­nyeit és azt hogy már öl nuppal ezelőtt tá­voztak el otthonról s azóta különböző helye­ken fordultak meg. A férfi holttestét átszál­lították a bonetani intézetbe. Caeiíoc írem'er oiorgó A legújabb világvárosi premier! - Döntő siker! Mips isioíe! Carlo Cavelli titka. Fősz. Rudolf Forster, Angela Sallokcr, Hans Moser Halálozás. Mély és általános részvétet kel­tett városunkban és Erdélyben a hír, hogy Lám Károly dr. budapesti tanfelügyelő fér­fi kora teljében, alig 50 éves korában, várat­lanul meghalt. A nagytehetségü és kora ifjú­ságától köztiszteletben álló Lám Károly ma- gasrangu vasúti mérnök fia volt, városunk­ban végezte tanulmányait, mint joghallgató vezérszerepet vitt az egyetemi polgárság éle­tében és kedvelt tagja volt a társadalmi élet­nek is. ESETT A F1Ó. Bucureşti-bői jelentik: A le­vegő hőmérséklete az ország magasabb fek­vésű vidékein lényegesen alábbszállott. Teg­nap Predeálon. Targoviste-n és Gheorghica községben volt hóesés. Az este Bucuresti-ben is kezdett szitálni, ahol az idő hidegre for­dult és esőre van kilátás. ÁLARCOS BANDITÁK BUKOVINÁBAN MEGÖLTEK ÉS KIRABOLTAK EGY GAZ­DAG ÖREG ASSZONYT. Cernauti-ból jelen­tik: A Storojinet megyében Bărbăteşti köz­ségben tegnap éjjel több álarcos rabló leha­tolt Elena Bucovski nevű dúsgazdag öreg asszony lakásába. A rablók a hálószobában találták meg Ó3 borzalmas kegyetlenséggel megkinozták ugy őt, mint Fruzina Imenco nevű unokáját. Az öreg asszony a sérülések­be belehalt, unokáját életveszélyes sérülések­kel szállították be kórházba. A csendőrség hozzálátott a gyilkosok személyazonosságá­nak megállapításához. Lovagias ügy Skoda miatt. Bucuresti-böl jelentik: Vasilescu-Cluj ismert Bucuresti-i ügyvéd sértve érezte magát lunian képvise­lőnek a kamarában a Skoda vitája során lelt kijelentését és segédeket küldött Iünian lakására. Miután lunian távol van, RadesCu tábornok és Leucutia Aurel, mint Vasilescu páfbajsegédei, táviratilag értesítették őt meg­bízásukról. Állami Ősz- táiysorsjáték Vlí.-ik játéká­nak !i.-ik osz­tálya. Húzás: április 15-én! mmU MEGÚJÍT AN! SORSJEGYET! TEGYEN SZERENCSÉS S@ISJEGY.Ef: M ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYABAN A játék részletes tá­jékoztatóját magyar nyelven - készséggé megküldjük, minden felszámítás nélkül !! Cluj, Piaţa Unirii 9. Banca Română de Comerţ S. A. Bucureşti Cluj-i képviselete! Ebből a kolíekturából kerültek ki a Ví-ik játék legnagyobb nyereményei, többek között mindkét 6,000.000 tejes iónyeremétty!! A megye tavaszi közgyűlése. Clujmegye választott tanácsa szerdán és csütörtökön tartotta meg tavaszi közgyűlését, melyen a költségvetés megállapításával, a megyei utak osztályozásával és a műszaki hivatal mun­katervével foglalkoztak. A költségvetést nagyjában a tavalyi adatok alapján állítot­ták össze. Spórlás mutatkozik a költségve­tés egészségügyi részében. Töröltettek a Mociu-i és lluedin-i kórházak költségei, va­lamint a Gilău-i mintajáráshoz való évi 500 ezer lejes hozzájárulás is. Tekintettel arra, hogy újabb miniszteri rendelet értelmében a vicinális utak a jövőben a községek fenn­hatósága alá tartoznak és ők is gondoskod­nak azok karbantartásáról, a gyűlés tegnap határozott, hogy mely utak kerüljenek ebbe a kategóriába. A műszaki hivatal tervét, hogy a Bontida-i Tahidat vasbeton híddal cseréljék ki, elfogadták, ugy hogy annak felépítésére rövidesen sor kerül. A közgyű­lés a nyugdíjasok illetékének leszállításával kapcsolatban elhatározta, hogy azoknak a nyugdiját, akik nagyobb összeget élveznek, leszállítja. Elfogták a vasárnapi gyilkosság tettesét. Hirt adtunk arról, hogy vasárnap este az egyik kül- teleki kocsmában heves verekedés után agyon­ütöttek egy Bányai Ferenc nevű 45 eves helybeli ácsmestert. A gyilkossággal kapcsolatban a rend­őrség széleskörű nyomozást indított, melynek eredményeként ma reggel letartóztatták a tettest Inczc Jenő 35 éves kőmives személyében. Inczét j letartóztatása után a bűnügyi osztályon azonnal j kihallgatták. Vallomásában beismerte, hogy ő j ütötte fejbe Bányait s azzal igyekezett védekezni, hogy tettét ittas fejjél követte el. Kihallgatása után ma délben átadják az ügyészségnek. A legnemesebb erdélyi hagyományt képviseli és szolgaija az Ellenzék. AZ ORSZÁG DOLGA A parlament megkezdte a kő!t#égveté**el kap ,*olato\ pénzügy, törvénytervezetek tárgy alá iát, A Dimineaţa szerint * kőluégvetéssel együtt két- hirom napon belül megszavazza ezeket 4 ’Ör- rényjavaalatokat. Az előirányzott 20 milliard 6cc millió lej összeggel szemben 22 milliárd 62c mii. lió lej öjszeggd zárul majd az 293 j—36. év költségvetése. Miután azonban a rendes bevételek csupán 18 milliárd lejre rúgnak, a kormán/ adó és taksaeineléshcz. folyamodik. Politikai körökben továbbra is a Skoda-ügyben hir/ott parlamenti határozattal foglalkoznak. — A Dimineaţa igazságtalannak tartja a döntést s azt jósolja, hogy Popoviciu ellen a vádat rövidesen elejtik. Az utolsó szót a semmitőszék fogja ki­mondani az ügyben. Ez igen hosszadslm:s bírói eljárást s esetleg uj vizsgáktól jelent, miért csak egy év múlva lehet végső döntést remélni. Nagy feltűnést keltett Dinu Simian nemzet- paraszt párti képviselő elleninditványa, mellyel Stefanescu Amza volt hadügyminisztert akarta pártja nevében vád alá helyeztetni. A nemzeti- panosztpárt a pálca másik végét fogja kezébe és aizzol vádolja a volt hadügyminisztert, hogy az .-Itala kötött jó szerződést nem engedte végrehaj­tani. A nemzeti-parasztpárt szerint arra akarta kenyszeriteni a Skoda-céget, hogy uj szerződést kössön és 120 millió lej „közvetítési dijat“ fizes­sen ezért egyik barátjának: Georgescu ezredes, nek kezéhez. Az ellenzéki indítványt azonban a parlament nem is tárgyalta. Nem volt meg az előírásos 4c aláírás sem rajta. A nemzeti-parasztpárt belső helyzetében döntő fordukthoz érkezünk holnap. Maniu és Miha- lache Cluj-ra érkeznek és az erdélyi tagozatok megmaradt vezetőivel most már véglegesen dön­teni fognak a további szervezési munkálatokra vonatkozóan. Voidit most már magával viszi környezete, bár programjának élét nagyon le. tompította az utóbbi napokban. A Bucuresti-i kpok ugy tudják, hogy nem. fog kimondott „pártot“ alakitAni, inkább csoportot hoz össze kormányképcs programmal azokból, akik a je­lenlegi nagy pártok keretéből kiszorultak. Vaida kpja — a Patria I. — egyébként igen élesen tá­madja M.halachet és azt írja, hogy önömtüzeket gyújt majd akkor, midőn sor kerül temetésére. Ilyen körülmények között minden békekisérJet és vágy hiábavaló és számolni kell a párt ketté­szakadásával. A Patria No. I. Maniu magatartását is szóvá teszi. Erre nézve most cáfolatot közöl a Romania Noua, mely hangsúlyozza, hogy nem lehet Ma. niut ,A monarchists elvek“ támadásával vádolni. Maniu nem vezet semmiféle önálló harcot, csu­pán felfogásának adott kifejezést „taktikai és ideológiai" szempontból. RENDŐRI HÍREK. Mintegy másfél hónap­pal ezelőtt ismeretlen tettes több mint tízezer lej értékű ruhaneműt és pénzt lopott két helybeli lakostól, Ban Dumitrutól és Fried­mann Józseftől. A károsultak feljelentésére széleskörű rendőri nyomozás indult meg, melynek eredményeként tegnap sikerült el­fogni a tettest, Szilágyi Márton rovottmultu egyén személyében. Kihallgatása után átad­ták az ügyészségnek. — Caraba Mária Cata- lus községbeli fiatal leányt tegnap a vasúton Teius és Cluj közölt ismeretlen zsebmetszők kifosztották. A károsult falusi lány, akinek 300 lej készpénzét és összes csomagjait elra­bolták a tettesek, a helybeli állomási rendőr­ségen tett jelentést az esetről. A vonaton ga* rázdálkodó zsebmetszők ké2réfceritésére eré­lyes nyomozás indult meg. RflPIRHßSi Naptár: 1935 március 30.. szombat Katolikus: Kerényi vt. — Protestáns: Heré­nyi vt. Ortodox: loan Scar. *— Izraelita: 25 Veadar 6695. NyHvalevŐ könyvtárak és múzeumok: Etnográfiai múzeum: délelőtt 9—írig, délután 2—4-ig. EME Régiség és Képtár: délelőtt íí“~ i -ig* Az EKE múzeuma és az ereklye muzruma zárva. Az egyetem népkönyvtára: d. u. Ma éjszaka a következő gyógyszertárak tel* jesitenok szolgálatot: Fortuna, Piaţa Unirii, Hygea, Vitéz Mihály­ién Victoria, Ferdinand király-ut, Sotropa, Cuza Voda-tér. NAGY TAVASZI KÜNYVKIÁRUSITÁS AZ ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN! Bolti ár egyötödéért kitűnő könyvek (regények, gazdasági, technikai, ipari Szakkönyvek, Iro­dalomtörténet, történelem, stb.) nagy válasz­tékban. Kérje az árleszállítás teljes Jegyzé­két. Felelős szerkesztő: SZENTiMBEI JENŐ, « Kiadótulajdonos: ELLENZÉK BT, m Az Ellenzék „Concordia* mfilntézetének kÖrlotgó nyomás«, Cenzurat.

Next

/
Thumbnails
Contents