Ellenzék, 1935. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1935-03-03 / 52. szám
s BttüTV7.ÉK 1933 ăt érc iua 3. nem tudta tovább magábaíojtani keséiüsé- gót. Pedig ő, mint írja, nem is született magyar. Szász volt, férje melleit alakult át szivében és gondolkodásában a magyar közösség tagjává. Az ö leánykorában a braşovi Hontcrusfesteken, az ifjúsággal együtt vigadott „tont Braşov“ s minden diákünnepélyen jelen volt „tout Sibiu“ cs „tout Sighişoara". És jelen van ma is, mert igy van ez a nyolcszáz esztendőn át apáról fiúra öröklöt! szász kisebbség sorsban. Mert ez kötelező. Nem külső kényszerből, hanem a szív belső parancsára hallgatva kötelező. Ez a kisebbségi sors „noblesse oblige“-a, a szív nemességének BECS, február hó. — Soha annyian nein látogatták a bécsi kapucinusok sírboltját, mint az utóbbi időkben. A zűrzavaros Ausztriában mintha a régi császár októt akarnának tanácsot kérni az emberek. Ma is, amikor sorra kerülök, a templom folyosóján már többen váriunk. Egy hölgy volt ott, azután egy fiatalember, aki ehez a nőhöz tartozott és végül egy vidéki ember, zöld vadász-süveggel. Mindanyian türelmetlenül leslük már, mikor nyilik meg az a kis ajtó, ami ott volt előttünk és amelynek j közepére egy ’vastag kereszt volt szegezve. Elérkezett ennek az ideje is. Az ajtó lassan feltárult, egy pillanatra láttuk a a lefelé menő lépcsőket, majd sietve utat nyitottunk a kiáradó látogatóknak, hogy mi lépjünk a helyükre. A kapucinus barát, akinek majd vezetnie kellett bennünket, még pillanatra szétnézett a folyosón, de látta, hogy nincsen több várakozó és lassan behúzta maga után az ajtót. Ekkor már lenn voltam a legalsó lépcsőfokon. Egy kisebb terem küszöbén álltam, amelynek egyik felében koporsók sorakoztak, másik fele üres volt és egy következő terembe engedett betekintést. Hátam mögött most valaki megszólalt: — Ó... ! Azután én odébb mentem és a többiek is beljebb jöttek. — Gyűrd fel a gallérodat, itt nagyon hűvös van — mondotta a fiatalember a nőnek, aki valószinüleg az anyja volt. Láttam, hogy mind a ketten megrázkódnak. A vadászkalapos férfi csak állt és nézett. Én már tovább mentem a többi termekbe. De azután meghallottam a kapucinus barát hangját és visszamentem. a gyerekek elől... — Sonkát ? — kiáltott Eszter néném... Sonkát adtál neki ?... Jézus Isten ... Hát van neked lelked, te Erzsi? Hát nem tudod hogy nem szabad neki húst enni? Megtiltotta az orvos. — Mondta. De csak akkor mondta, mikor már az egész sonkát bevágta. — S mit evett hozzá? — Mit evett volna? Kukoricakenyeret. — Nohát akkor annak vége... De bánom is én. Dögöljön meg a disznó fa ánk ... Ott forduljon fel, ahol van... Ezzel felkapta az egyik kosarat és egy szó s köszönés nélkül elment, ahogy jött. Nem kísértük ki. Édesanyám: — Én nem tehetek róla ... Nem mondhatom egy öreg embernek, az apám bátyjának, hogy ne egye meg a sonkánkat... Neki kell eszének lenni Később észrevette a kosarat, amit otthagyott Eszter néném. A gyerekek már rajta ültek, mint a verebek és belekiváncsiskodtak. Tojással volt tele. Én már akkor gondoltam, hogy a más'k kosarat is nekünk hozta, de meggondolta s csak ezt hagyta itt. Édesanyám soká nézle a kosár tojást, akkor azt modta: — Fiacskám, Eszter nénéd itt felejtette ezt a kosarat. Vidd utána, kisfiam, még visszajön. Én fogtam a kosarat, megemeltem, jó nehéz volt. Édesanyám jól felöltöztetett és elindított. Elvittem a kosarat nagy szívfájdalommal, mert számítottam, mennyi jó rántotta lenne ebből a sok tojásból. Mikor beértem az udvarba, féltem a kutyáktól, de hogy sehol sem láttam egyet külön előjoga. Hintsünk hamut fejünkre. Tizenhat éven keresztül nem tudtuk megtalálni a saját kisebbségi szivünket. így aztán nem csoda, ha részvétlenül megyünk el nap mint nap a magyarságuk miatt nyomorba jutó egyesek tragédiái mellett. Elolvassuk az újságból, kellőképpen elszörnyülködünk az ilyen eseteken és vannak, akiknek ilyenkor tehetetlenül ökölbeszorul a kezünk. De olyanok mind kevesebben vannak'és lesznek, akiknek ehelyett — megnyílnék a szivük. Újra csak azt kell mondanom: még mindig túlságosan jól megy nekünk. (—rei.) Mindannyian olt álltak már a második teremben. Itt először két nagyon egyszerű, gyalulatlan koporsó között kellett elmenni, amelyek után, középen, egy legalább három méter széles ravatal következett. A kapucinus barát az előtt magyarázott: — Ebben a koporsóban — mondotta — Mária Terézia császárnéi fekszik... A koporsó huszonöt métermázsát nyom és elkészítése egymillió ezüst forintba került. Rendkívül ünepélyesen beszélt. A szavakat elnyújtotta és az első mondatot a magyarázat végén megismételte. — Ebben az egyszerű, gyalulatlan koporsóban — folytatta és előbbre lépett — II. József császár pihen. II. József, a népcsászár. A többi koporsókban, amelyek a falak mentén állanak, Mária Terézia gyermekei nyugszanak. Számsze- rint tizenhatan. Főhercegek és főhercegnők. Mária Terézia gyermekei. Mária Terézia széles koporsója tele van angyalkákkal. Felül pedig női alak emelkedik ki és egy nemtőhöz simul. Átléptünk a harmadik terembe. A vadászkalapos férfi csak később jött ide utánunk, mert nem tudott elszakadni a nagy császárnőtől. — A középső koporsóban, itt — szólalt meg a barát és egy hármas ravatalra mutatott — I. Ferenc császár pihen. Baloldalt, ebben a kisebb koporsóban, leánya, Mária Lujza császárnő, I. Napoleon francia császár felesége fekszik. Jobboldalt ez a legalacsonyabb koporsó a reichstadti herceg holttestét rejti, aki Bécsben halt meg, huszonegyéves korában. I. Napóleon császár és Mária Lujza császárnő fia volt. I. Ferenc császár unokája... A reichstadti herceg. sem, csak bemerészkedtem. Hát látom én, hogy István bátyám a ház túlsó felén az udvaron van a bőrbe- kecsében és jön, megy, nyög, káromkodik, izzad, törülgeti a homlokát és folyton ök- rendezik. A két kutya körülötte. De az öreg nagyon szenvedett. A szeme könnyes volt, nyögött, borzasztóan szorította gyomrát és szédelgett és szitkozódott... Folyton ugatott, szidta a köveit Eszter néném véletleuül kijött: — Te mit akarsz ? — A kosár.... — Menj a pokolba. Nektek vittem, zabái játok meg, ha a nagybátyátokat megöltétek. .. István bátyám lekuporodott a havas tőkére és nyögött. Én még visszapillantottam rá és elkullogtam a kosárral. Még örültem is, hogy a sonkáért egy kosár tojást kapunk. Mikor hazaértem édesanyám nagy szemekkel nézett rám. —- Kisfiam — mondta keményen. — Az embernek önérzetének kell lenni... Azért küldtem vissza a kosarat, hogy hagyd ott. Lángvörös lettem. Nagyon szégveltem magamat. Habozva állottam s nem tudtam, most mit csináljak? De a gyerekek nem voltak egy véleményen édesanyánkkal s ujjongani kezdtek. Mire édesanyám kivette a kosarat a kezemből és azt mondta: — Majd megsegít az Isten, még visszafizethetjük. .. Erre az egész gyermeksereg rázendítette : — Február, hói a nyár; február, hol a nyár. Csak nekem égett az arcom a szégyentől. Valuki sir. Az egyetlen uuzony, aki közöltünk van. A fin is könnyezik. Hiszen igaz, igaz, a reichstadti herceg, I. Napoleon egyetlen fia, a pufok kis római császár s a későbbi sorvadt, szőke fiatalember fekszik itt, örökre elmúltán, valami roppant ingerlő, halvány időből, azt mondják: érintetlenül. A sasfiók. Ráhajolok a tölgyfai'edélre és szinte Iá tóm a lábait. Ó, milyen vékonyak! Már egy újabb koporsó előtt állunk. V. Ferdinánd császár. Lemondott 1840-ban. Két évre rá kitört a forradalom. V. Ferdinánd. Nézek a barátra és azt mondom: — Bizony, páter ur, kitört... — Itt pedig — folytatta — oldalt ebben a koporsóban Miksa császár fekszik. I. Ferenez József császár öccse, aki Mexikóban volt császár. Megölték. I. Miksa császár. Most hosszú, nagy terem következik, amelyben sorjában állanak a koporsók, számszerint negyvenöt. Olyanok, mintha egyszerű vasládák lennének, csakhogy némelyiken pánt van. Egyikük alacsonyabb, másikuk magasabb. A barát ünnepélyesen magyaráz: — Itt nyugszanak a habsbirrg-Iotha- vingiai ház főhercegnői . . . Negyvenötén. Az egyik kisebb koporsó előtt megáll— Ebben egy fiatal hercegnő fekszik, aki elégett egy cigarettától. . . Tizennyolcéves korában ... Egy- fiatal hercegnő. Néhányan a férfiak közül elbámulnak. — Ó, hercegnő! Hercegnő! Melyik században? — kérdezi egyikük. — A XVII-ikben .. . Újabb teremben vagyunk: — Ez a nagyobi) kopoi'só az asperni győzőt takarja. Aki pedig itt fekszik -— és egy másikhoz lép — Custozzában vitte diadalra az osztrák hadsereget. — És az osztrák hadsereg hol fék* szik? A hölgy most már másodszor néz rám szúrósan. Semmi, mondom a tekintetemmel, csak eszembe jutott. — Tessék csak tovább menni szólok a barátnak. Az egyik koporsó külön áll a többiektől. — Ebben egy protestáns hercegnő pihen. Ez az urna, amelyik előtte áll, őrzi a szivét és a belső részeit. Az egyetlen protestáns a sírboltban. Kimegyünk a teremből és az előbbi termeken keresztül, külön kriptába jutunk. Ennek előcsarnoka is van, gyóntató zsámolylyal és kereszttel. Azután egy alabástromfehér sírboltba lépünk. Négy koporsó van itt. Egy egészen nagy7, ennek oldalán két kisebb és egy egészen kicsi. Az egészet fekete térdeplő veszi körül. Megállunk ez előtt a nagy ravatal előtt. Mindannyian mélyen hallgatunk. Hosszú ideig vagyunk igy csendben, inig végül a barát megszólal: — Itt, ebben a középső koporsóban fekszik /. Ferenc József császár és király, aki a világháború alatt, 1916-ban halt meg. Baloldalt pihen hitvese, Erzsébet császárné. Jobboldalt egyetlen fiúgyermekük, Rudolf trónörökös. A legkisebb koporsóban I. Ferenc József egyik fiatalon elhunyt leánya, Zsófia főhercegnő, alussza örök álmát. A hölgy meredten nézi a koporsókat és néha a fiára néz: — Igen ... igen ... — mondja. A fiú visszaint: — Tudom. — Ezt a kriptát — folytatja a barát — I. Ferenc József császár emeltette. Mind a négy fala karrarai márványból van... — Szünetet tart, azután azt mondja: — Imádkozzunk. A barát letérdepel, lehajtja fejét és úgy marad nehány percig, csendben Mi valamennyien szótlanok vagyunk. Aztán mindenki keresztet vet. Jövünk vissza. Még egy termen megyünk át, amelyet eddig nem láttunk. Ebben is több koporsó áll. Az egyik előtt megállapodunk: — Ebben a koporsóban — szól a barát — Fuchs grófnő fekszik. Mária Terézia első udvarhölgye. Az egyetlen aróf- nő a sírboltban. Mária Terézia császár- nő nagyon kedvelte. Fuchs grófnő. Elértünk az első terembe, ahonnan elindultunk. Még egy percre megálltunk, mert a barát még akart valamit mondani,-----------------------------I Ferenc József, Erzsébet királyné, a reichsfacltí herceg, Mária Terézia és EL József, a népcsászár sírjánál Láfogafás a kapucáiiusok sirlboítfjában — Százharmlncnyolcan pihennek <j sírboltban, összesen, (’sószórók éh csé- szárnők, főhercegek és főhercegnők . A jobboldali sarokban az urak, a bal. oldaliakban a hölgyek . . . összesen száy. harmincnyolcán. Újra a földre szegzi tekintetét, olhn lad előttünk és felmegy a Lépcsőkor. Egyenként lépünk utána. Fent már ki nyitotta az ajtót és hallom, amint mondja: — A világításért és a karbantartáséi I. A zsebembe nyúlok ... rb—y). Chopin Százhuszonöt éve annak, hogy a nagy lengyel zeneszerző és zongoraművész, Frédéric Chopin megszületett. Bár apja nancy-i eredetű francia volt e? ö maga már ifjn korában Parisba kerüli és ott töltötte hátralévő éleiét, egyénisége mégis a Unggel lélek mélységesen kifejezi) megnyilatkozása. Liszt idéz egg akkori hires irul, aki a fiatal Chopintől Latour ecsetjére méltó portrét fest: „Oiyin volt, mint azok az ideális alakok, amelyekkel a középkor költészete ékesítette a keresztény templomokat: szép arcú angyal, szent, szomorú asszony es rugalmasan karcsú, mint egg fiatal ojimpusi isten. Arckifejezése gyöngéd éa szigo u, — szenvedélyes és szűzies. 0 gáti bájos jelenség volt, hogy még azoknak is tetszett, akik nem ismerték. Gyöngédsége érdekessé tette a nők szemében, szellemének könnyedsége és kulturáltsága, beszédének szelíd és csapongó eredetisége pedig megnyerte számára a kiváló férfiak rokonérzését is.“ Ezek a tulajdonságok, amelyekhez igen komoly általános műveltség járult, tették őt nemcsak kedvelné, hanem otthonossá is Parisnak abban a legelegánsabb társaságában, amelybe művészété revén jutott. Elragadóan zongorázott, mint ahogy az egykori kritikák megál'.apüják, de nem volt a szó betüszerinti érte méhen virtuóz. Nem is szeretett a nagy nyilvánosság előtt játszani, csak bizalmas társaságban. Közvetlen baráti köréhez tartozott Etetne, Meyerbeer, George Sand, Franchomme és talán elsősorban Liszt, aki rendkívül szerette. Párizsból családjának küldött levelei egg gyöngédlelkü, szeretetteljes, egyszerű és természetes gyermek csevegései. Mindenről beszámol, amik szülőit érdek Ihe ik. Zenéjében azonban ezerfele lelek él: álmodván elégikus az alaphangulat, amelyből megkapó ellentétek bontakoznak ki. A lomaniikus „agitato“-bői hirt' len lehangatlik az akarat pateli us csüggedéséig; a lihegő drámahag- ból átcsap valami egeszen sajátos, ideges, törékeny hangulatba, amely gyakran morbiditásra vezet De mindig nemes, őszinte, gúny és érzékiség nélkül való. Rövid élet ben összesen 74 müvet alkotott. Harminckilenc éves korában halt meg. Ismeretlen, ahitatos kéz még sokáig vitt a sírjára minden reggel egg csokor friss ibolyát. LEVELEK Móra Ferenc posztumusz irása. Abból a könyvből, amelyet most adtak ki Revaiék „Utazás a földalatti Magyarországon“ címmel. Posta jön. Nekem hozzák a postát, táskaszámra az utánam küldött leveleket. Ahogy összenyalábolom őket és visz- szavonulóban vagyok összes termeimbe, — van nekem pipacsszob-im is, az árokban, meg somkórótermem is, meg iszalagszalonom is, még pedig kékvirága vad klematiszo. ból - utánam szól egyik magyarom: — De sok ellensége lehet az igazgató urnák! — Hát amennyi rendes embernek illik — szólok vissza — hiszen azokkal egész az ember. Vagy Iá.ott már maga almafát naggyá nőni anélkül, hogy féreg ne rágta volna? Bontogatom a leveleket, kiörülöm magam nekik s akkor jut eszembe, hogy nini, mit is mondott az elébb az az atyámfia. Kiszólok neki a lapulevelek alól: — Ugy-e, miről gondolta azt maga, hogy nekem sok az ellenségem? Hát az a kegyetlen sok levél, mondok, az nem jelenthet jót. — Maga nem szokott levelet kapni? — Nem, hála Istennek, én nem kaptam, mióta a háborúból visszakerültem. Erre egy kis körvaílatásí rendeztem. Kiderült, hogy tizenegy ember közül eb- b n az esztendőben kilenc még nem kapott levelet. Kettő kapott, de abban se volt köszönet — ügyvéd küldte mind a kettőnek. Sportember legelső olvasmánya iá Ellenzék.
