Ellenzék, 1935. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1935-03-14 / 61. szám
1939 mirelui 72. ELLENZÉK m Meisî Hágó Románia és Jugoszlávia lei- vételét javasolja a köz kupába Bécsből jelentik: A középeurópai kupabizottság e hó végén ülést tűrt, melyen dönteni fognak az ezévi küzdelmekben résztvevő nemzetekről is. A középeurópai sajtó nagyrésze Svájc felvétele mellett csinál hangulatot, Meisl Hugónak azonban — mint kiderült — más tervei vannak. Meisl Románia és Jugoszlávia felvételét is fogja javasolni oly módon, hogy ezek az országok egy-egy csapattal vegyenek részt a kupaküzdelmekben. Ez természetesen csak úgy érhető el, hogyha a többi nemzetek résztvevő csapatainak számát csökkenteni fogják. I Románia és Jugoszlávia tehát barátot talált az osztrák futballvezérben, ez azonban még nem jelent biztos sikert. A középeurópai államok ugyanis eddig a román és jugoszláv valutanehézségek és ezen országok pénzének nagy árkülönbsége miatt idegenkedtek attól a gondolattól, hogy román és jugoszláv csapatok is szerepeljenek a középeurópai kupában. A két szövetség ügyes diplomáciai munkájára van szükség —■ Meisl Hugón kivül — ahhoz, hogy csapataik bekerüljenek a nagy nemzetközi tornába —-> ha ezt valóban komolyan akarják. Gazdag és változatos sportprogram lesz vasárnap C u$on A KAC és U héi csapattal játszik. — Rsváns a Bucuresli-i vereségért GLUJ. (Az iEllenzék tud ősi tójától.) A lab- darugóalkerület tegnap esti ülésén állította össze a vasárnapi programot, mely rendkívül változatos és érdekes. A mérkőzések sorrendje a következő: Nagypálya: Délelőtt 9 órakor KAC B—• Reuniunea kupamérkőzés. Délelőtt 11 órakor Olimpia CFR Satu- Maré—KAC B. liga. Délután 2 órakor Avantgarda U—UEC kupamérkőzés. Délután 4 órakor Juventus—Universitatea A. liga mérkőzés. Kispálya: Délelőtt 9 órakor Romania ifjúsági—Unirea ifjúsági barátságos, délelőtt 11 órakor Napoca I.—'Unirea I. barátságos. Az őszi szezonban úgy a KAC, mint az Universitatea vereséget szenvedtek és most mindkét csapat nagy harci kedvvel készül a revánsjellegü mérkőzésre. óvott a CFR Bucurestiből jelentik: A CFR megóvta vasárnapi — az AMTE-val szemben elvesztett — mérkőzését azon a címen, hogy a két Sza- niszló nem volt szabályszerűen leigazolva. Tekintettel azonban arra, hogy az AMTE vezetőségének birtokában van a szövetség hivatalos leigazolása, az óvásnak aligha lesz sikere. MÓZES JENŐ vivómester, aki a budapesti Santelli-iskolában szerezte oklevelét vasárnap délelőtt 11 órakor vizsgabemutatót tart férfi, női és gyermektanitványaival Filipescu- utca 1. szám alatti saját termében, mely dij- taVanul tekinthető meg. Kitűnő uj orosz uszórekordok Leningradból jelentik, hogy Borisow, a szovjet legjobb úszója egy hét alatt a következő uj orosz rekordokat állította fel: 100 méteres gyorsuszás 59.1 mp., 400 méteres gyorsuszás 5 perc 01 mp., 100 méteres hátuszás 1 perc 10 mp. A VASÁRNAPI RIPENSIA—ROMÁNIA MÉRKŐZÉSRE autóbuszjáratok indulnak Cluj-ról. A kirándulásra jelentkezni lehet pénteken este 8 óráig az Intim Clubban (Piaţa Unirii 13). AZ UNIREA SPORTKLUB ma este 7 órakor ülést tart a klubhelyiségben (Corvin-ká- véház fölött), melyre az összes tagok megjelenését kéri a vezetőség. Birger Ruud, a világhirü norvég siver- senyző a garmisch-partenkircheni nemzetközi versenyen a síugrást 72—74—69 méteres ugrásokkal nyerte meg. London. Írország—Wales 9:3. A sziget- ország nemzetközi rugbybajnokságának egyik mérkőzése. A bajnokságban Írország vezet Carnerat megfosztották Európa=baj- noki cimétő! Rómából jelentik, hogy a nemzetközi ökölvivószövetség Európa nehézsúlyú bajnokságáért uj pályázatot irt. ki, mert Carnerat megfosztotta bajnoki címétől azért, mert március 10-ig nem nyújtotta be szerződését arra vonatkozólag, hogy megegyezett a szövetség által kijelölt ellenfelével: Pierre Charles belga ökölvívóval. Jelenleg tehát nincs nehézsúlyú Európa-bajnok, májusban azonban Camera kiáll a P. Charles elleni mérkőzésre, majd Amerikába utazik, hogy megkezdje minősitőmérkőzéseit a világbajnoki címért. Az osztrák labdarugóbajnokságban továbbra is a Rapid vezet. A vasárnapi forduló mérkőzéseinek eredményei a következők: Rapid—WAC 11:2 (4:0), Admira—Wacker 5:0 (3:0), Libertás—FC Wien 2:2 (1:1), Austria—Hakoah 5:2 (2:2). A cseh labdarugóbajnokságban a Slavia van az élen. Vasárnapi eredmények: Sparta —Prostejov 6:0, Slavia—Bohemians 4:1, Kladno—DFC 4:2, Pilsen—Teplitz 2:0, Zide- nice—Cechie Karlin 4:0. TURISTASÁG Kirándulás a Leányvárhoz. A Mured „Gyopár“ Turista Szakosztály március 17-én gyalogtúrát rendez. Útirány: Leányvár, Tonti falu, EKE-forrás, Árpád-csúcs és Mikes-tető. Gyülekezés reggel fél 9 órakor a Morilor-uti ref. templom előtt. Turavezető: Zenkó István. A túrára egyesületi jelvény fdküzése kötelező. A Mured és KKASE vezetősége közli, hogy a Mikestetőn levő mene- dékházuk vasárnap egész nap nyitva van. A gyalog-túrára venoégeket szivesen lát a Mured vezetősége. 30000 9 £ L D Á isi V fodron EL AT H B b/ABUM Kaohafú a* Ellenzék ciul. r nr* »r».na ■ n n 1» ■ ^^nrnrrr^wi^i WWl 'J'JU.i'i. Ha üzletének minden áruját minden nap eladná, NEM nyerne EGY MILLIÓT, amint NYERT az ÁLLAMI SORSJÁTÉK egy negyed sorjegyével. K étszáz leivel, egy teljesen jelentéktelen áru árával, e kereskedő milliomos lett ma. Egyetlen pillanatig sem szűnt meg bizalommal és kitartással játszani az Állami Sorsjátékon, mert tudta, hogy a szerencse csakis ahhoz pártol, aki állandóan utána jár. Az uj terv, a- mely a negyed sorsjegyek számára is milliós nyereményeket állapit meg, hasznára vált. Melléksorsjegyének a számát kihúzták egy milliós nyereménnyel, amivel e kereskedő élete legjobb üzletét kötötte. Az I. osztály húzása március 15-én. Colecinrile principale din Ardeal, Banat şi Bucovina Acad Banca Goldschmidt C1 n j Economia Casa de Păstrare Generală Institutul Comercial Psedlî din Arad S. A. Oradea Banca Dacia Braşov „Fortuna“ Alex, ßnkelhardt Union S. A. Cernăuţi Banca Comercială Naţională Tg, Mureş Ernest Révész Banca Oehlgisser & Horowitz Timişoara Banca Centrală Alfred Noe Banca de Scont £18 3 Banca Iliescu Banca Timişoarei fC$ZCAZIMSAffî Bl fíozségi lahsăH BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.! A belügyminisztérium költségvetésébe 300 millió lej volt felvéve a megyék és községek támogatására s ezt az összeget most a belügyminiszter törölte. Nem sok káruk lesz ebből a községeknek és megyéknek. A 300 milliós segélyből ugyanis évek óta nem láttak egy bánit sem, miután ezt más célokra használták fel. Csupán arra volt jó ez az összeg, hogy zavart keltsen a közigazgatás költségvetéseiben, hol elérhetetlen bevételi tételeket jelentettek. A most „elveszett“ segélyt uj községi taksával akarja a kormány pótolni, úgy hogy 600 millió lej uj taksát rónak a községek lakosaira, melyet nem az adóval egyszerre, hanem külön fognak bevételezni a közigazgatási szervek. Uihól megvizsgállak a hănyaiogo$ltvâK¥Okaf BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) A bányatörvény reformja kapcsán revízió alá veszik az összes bányajogositványokat s az Universul jelentése szerint igy az erdélyi aranybányák kitermelésének ügye is szőnyegre kerül. Nem tartják fenn többé a magyar bányatörvény által nyújtott könnyítéseket bányák nyitására vonatkozóan. A régi magyar termelési engedélyeket kizárólagos engedélyekkel fogják kicserélni s kötelezni fogják a tulajdonosokat, hogy termeljenek is a valóságban. A bányajogositványokat a tervezet szerint a törvényszékek előtt kell majd érvényesíteni, melyeknek határozata ellen a Bucuresti-i táblához lehet majd fe- lebbezni. A törvény több uj szervet állít fel ugyanakkor a bányákat illető közigazgatási ügyek, intézésére. Tiz bizottságot nevezíeh hl a huiheresheátlem lebonQolifására BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) A kereskedelmi és iparügyi miniszter rendeletére tiz vegyes bizottságot neveztek ki a külkereskedelem ügyeinek vitelére s ezek fogják szétosztani a kiadásra kerülő behozatali engedélyeket. A bizottságokba igen sok ókirályságbeli nagy és kisiparost és kereskedőt nevezett ki a miniszter. Gyümölcskereskedelem. Tudósítónk jelenti: A piac igen élénk. Különösen almában van kereslet. Besszarábiában az utóbbi napokban az árak 50 százalékkal emelkedtek. Csehszlovákia és Palesztina részére kerestek árut a román piacokon. Standard-áru Besszarábiában 80—90 ezer lej ládában vagononként. Bucuresti-ben az ár 5—12 lej kg-ként. Igen sok kifogásolható áru került fel az utóbbi napokban. A dió ára szilárd, lő—17 lej kg-ként. Besszarábiában közepes áru 12 lej kg-ként. Narancs: Igen élénk forgalom. 70 ezer láda narancsot hoztak be december közepe óta Palesztinából s április 15-ig még 30 ezer ládára számítanak. Átlagos ár 20 lej kg-ként. Tanácskozások az aranyfedezetre vonatkozóan. Tudósítónk jelenti: A papírpénzek aranyfedezetére vonatkozóan Belgium, Kanada, Franciaország, Anglia, Itália, Norvégia, Svédország és Amerika képviselői fontos megbeszélést tartottak Londonban. A tanácskozások eredménye az volt, hogy Franciaországnak, Angliának és Amerikának uj stabilizációt ajánlottak. Kávéárak nagyban Bucuresti-ben: A 25 lej es fogyasztási adó terve miatt tartózkodás mutatkozik a vételben. Constanta-ban nagyobb mennyiségű áru van felhalmozva. A fogyasztás esett. Árak: Rio (7) 88. Rio (2) 94—95, Ceylon, Moca 115—125, Santos 98 lej kgr-ként. Pamutfonalárak: 520 (530 volt az elmúlt héten), Roe-Acre extra 490—500 lej csomagonként.