Ellenzék, 1935. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
1935-02-12 / 35. szám
6 / I. LENZ ÉK 193% 1 ob ru ir 1 2. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ EMBER ÉS VILÁG Vendégek Ezt mondta ne keni: Múltkor vendégeket vártunk teára. Fáradtak voltunk s kétségbe esi link arra a gondolatra is, hogy hat órakor majd berregni fog a csengő és egymás után megjelennek, betörve magányunkba, ve- gigszúguldnu lakásunkon. Tuládyattuk, hogy mi mindent nem adnámk azért, ha ex a látogatás a sors valami különös kegyéből elmaradna. Tűzvészről ábrándoztunk, egy kisebb arányú földrengésről is. Mindez liiu álomnak bizonyult. Nem támadt tűzvész, se kisebb arányú földrengés, a vendégek pedig hűt után sorra belépdeltek, felőlivé azt a zavart társasági mosolyt, mely mögött gúny és káröröm lappang, hogy ezúttal ők vendégek és nem házigazdák. Hogy a házigazda általában mit érezhet, azt akis pontosan tudták, mert máskor nekik kellett gyakorolniok a vendégszeretet erényét. Mi szintén mosolyogtunk, mert mi meg visszaemlékeztünk arra, hogy vendégkorunkban milyen fölénnyel tekintettünk a házigazdára, milyen kéjjel égettük ki szivarunk parazsával a perzsáit, ettük meg ételeit, ittuk meg borait, a nélkül, hogy a róla, családjáról, lemenő és felmenő ági rokonairól való véleményünkben bármikép befolyásolhattuk volna magunkat, akár a főpróbák jellemes színházi bírálói, akik mint a színház vendégei, kötelességük szerint szabadon és függetlenül mocskolhatják a darabot és becsmérelhetik a szerzőt. A mi mosolyunk, meg az övék összevegyült s az undor kesernyés vegyi csapadékát adta. ólomlábakon jártak a mutatók, melyeket egyébként háromnegyed órával előre igazítottunk. Tízkor cihe- lődtek. Ekkor legőszintébb óhajunk szavát tulkiabálva, viharosan tartóztattuk őket.Ott maradtak. Tizenegykor azonban végkép elszéledtek. Hallottuk a nyitott ablakokon át, amint elmenőben még beszélgettek az utcán s nyilván véd és dacszövetséget kötöttek egymással a közös ellenség, a házigazda ellen. De aztán csönd lett. Ott álltunk a kivilágított, kongó lakásban, a földult asztalok, az összesározott szőnyegek előtt s elszomorodtunk. Hát már ők is elhagytak bennünket? — kérdeztük magunktól. Olyan egyedül voltunk. Majdnem sírva fakadtunk. Emberismeret Egy fiatalember halad az utcán, huszonnégy huszonöt éves, pirosurcu, ragyogó szemű s rajongó, magabizó tag- lejtésekkel igy szól hasonlókorú társaihoz: Engem ne féltsetek. En már kitapasztaltam az embereket. Csak ezt a mondatfoszlányt hallom, de megállók, utána tekintek s ezt gondolom:-— Borzasztó, hogy az emberismeretet nem lehet átadni másoknak, mint a nehézkedés, vagy a szabadesés törvényeit s mindenkinek külön-külön a maya kárán és verejtékével kell megszereznie, mindenkinek élűiről kell kezdenie az egészet. Hát akkor miért gondolkozott Aristoteles, Hume és Pascal, miért irt Homeros, Shakespeare és Goethe, mire való az ötezer év óta fölhalmozott könyvtárok rongya és szemete? Olvassuk őket, gyönyörködünk észrevételükben és megfigyelésükben, de azt a sok-sok bölcsességet, melyet leszűrtek, gyakorlatilag már nem tudjuk alkalmazni, nem nyújthatjuk át hasznos poggyászul fiainknak. Olyan ez, mintha mindenkinek előbb föltétlenül meg kellene égetnie magát, hogy a tűz pusztító hatalmáról tudomást szerezzen, vagy mintha mindenkinek föltétlenül le kellene zuhannia a szakadékba és ott ki kellene törnie a nyakát, hogy a szakadék veszedelmes voltáról meggyőződjék. De nincs igy. Dajkánk figyelmeztet, hogy a tűz éget, anyánk óv, hogy a szakadék peremén nem tanácsos ugrándozni s ha megfogadjuk tanácsukat, akkor nem is valljuk kárát. A természetet meg lehet ismerni közvetve is. Az embert soha. Szegény fiam, hiába hallottad és hiába olvastad Scho- penhauer-ben, hogy társtűd milyen önzők, megbízhatatlanok és részvétlenek, neked esetröl-esetre oda kellett futnod hozzájuk, a helyszínre, tapasztalnod kellett, hogy csapnak beK semmiznek ki, aláznak meg, röhögik ki fájdalmad és tiporják sárba hited s hiába hallottad és hiába olvastad \Yciningerben, hogy a nők milyen hiúk, kacérok és vészesek, neked fiatal életed keserves éveibe került, amíg ráeszméltél arra, amire nélkülük is ráeszméltél volna, hogy menynyire igaza van ennek a két bölcsnek. Most azt hiszed, hogy ,,kitapasztaltad az embereket“. Egykor még bizonyára mosolyogni fogsz ezen az önérzetes kijelentéseden. Életünk végéig járunk ebbe az iskolába s amikor már félig-med- dig ismerjük az embereket, nem tudjuk mire fordítani tudásunkat s ráocsudunk, hogy nem is igen volt érdemes megismerni őket. Úgy bizony. * I 8&SS9 A tökéletes hamis dollárt ott kell keresni, ahol a Tisza ered Cleveland és Sighet hozott nincs távolság. — Gyanúst- tollak vannak, bizonyíték nincs ORADEA. (Az Ellenzék tudósítójától.) Hogy a mai világban csakugyan nincs távolság és hogy mennyire közel is van egymáshoz Sighet és Cleveland — azt tegnap tudtuk meg az egyik törvényszéki tárgyaláson, ahol dollárhamisitást tárgyalt a Mitescu— Hortopan tanács. Az ügy három évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor is egy szép őszi délelőtt a Bank of I Cleveland pénzváltóosztályán az egyik pénz- I tári tisztviselő megállapította, hogy az egyik 100 dolláros bankjegy hamis. A periratokból kitűnik, hogy az eset nagy j port vert fel Amerikában, ahol addig úgy j tudták, hogy a 100 dollárosok annyira tökéletesek, hogy azokat hamisítani nem lehet. I Ezt a naiv amerikai álláspontot máról-hol- I napra megdöntötte az a tökéletes kis papír, I amelyet nem az Amerikai Egyesült-Államok j Nemzeti Bankja bocsátott ki, hanem valahol máshol gyártották. A szálak az Óvilágba vezetnek A Bank of Clevelandban történtek lázba- hozták a többi amerikai pénzintézeteket is, ahol tüzetes vizsgálat alá vették az összes pénzállományt. A belső vizsgálat szenzációs eredményt produkált, egész csomó 20, 50 és 100 dolláros hamis bankjegyre bukkantak a pénzintézetekben. Mi sem volt természetesebb, minthogy' egész Amerika rendőrségét mozgósították a pénzintézetek, hogy a pénzhamisítók nyo mára bukkanjanak. A nyomozásnak váratlan eseménye lett: kiderült, hogy a pénzhamisítás szálai Eu rópába, Csehszlovákiába és Homániába vezetnek. Az umerikai rendőrség észrevételeit azonnal közölte a három állam illetékes liatósá gaival, akik a nyomozás szálait a legnagyobb igyekezette) próbálták tovább gombolyítani. A legelső nyomot u romániai rendőrség fedezte fel. A halmii, illetve a sigheti határállomáson egészen véletlenül elfogtak egy embert, akinél megmnivzáaa alkalmával nagy csórná dollárbank jegyei találtak, Idéztük egy 100 dolláros címletűt is. Az embert letartóztatták és vallatása során megtudták, hogy a bankjegyeket Birnbaum Jakab, Leibovits Izor és Perl Efraim Mendel nevű kereskedőktől vette. A nyomozás kiszélesedik, de a bizonyítékok összezsugorodnak A rendőrség nagy lendülettel veti magát bele a további nyomozásba. A három kereskedőt előállítják s ezek azt vallják, hogy ebből, vagy abból, méginkább amabból a zug pénzintézetekből vették az amerikai valutát. A nyomozás ez irányban is kiterjed. A zugbankárok tagadták azt, mintha bármikor is látták volna a három kereskedőt. A bizonyítékok kezdtek összezsugorodni. Cernăuţi, Prahova, Constanza és Curiova zugbankjai egymásután szerepelnek a csúf', de érdekes ügyben, azonban minden hiába: nincs semmi bizonyíték. Csupán egy homályos, de sokat sejtető eset vár feleletet. Birnbaum Jakab, akit midőn letartóztattak, erélyesen tiltakozott a letartóztatás ellen és azt állította, hogy őt éppen a határmenti sziguranca bízta meg azzal, hogy beleelegyedjék a dollárosok ügyeibe, hogy adatokat szolgáltasson. Az egyik felettes rendőrtiszt ezt az állítást meg is erősítette, azonban, amikor Birnbaum szabadlábra került, lett nyilvánvaló, hogy Birnbaum nem mondott igazat. Amig itt, addig Csehszlovákiában és Ausztriában is lefolytatták a nyomozást, de se Prága, sem Kassa, sem Ungvár nem tudott pozitív eredményt felmutatni. Egyedül a pozsonyi rendőrségnek sikerült megállapítani, hogy a hamisítás Pozsonyban történt, de mire a rendőrség ezt kiderítette, a hamisítóknak nyoma veszett. így azután a nagy ügy teljesen lezsugorodott egy sigheti triamvirátus gyanúsításává. Az egész délelőtt azzal telt el, hogy a prágai rendőrség jegyzőkönyveit olvasták fel. Utána a gyanúsítottak kerültek kihallgatásra. A bíróság tisztázatlannak látta annak a rendőrtisztviselönek a szereplését, aki Birn- baumot annak idején kimentette s elrendelte a rendőrtisztviselő kihallgatását s ezért a tárgyalást bizonytalan időre elhalasztották. Eddig ez történt. Csak ennyi ... és semmi más. A Bank of Cleveland pedig türelmetlenül várja a nyomozás eredményét. ■■■■ GYULAI PÁL Hl TÖRTÉNETI REGÉNY m IRTA : BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND 68-IK KÖZLEMÉNY „Tenni, azaz rémitőt vétkezni“ e szándék vésődött rémes ábrándok tüzétői föihevült szivébe. Feje tompa, keble szorongó, kedélye csüggeteg volt. És a késedelmes nap, még magasan függ a láthatáron! Az idő nem akar mozdulni, hogy az éj, e szűz apácza fekete köntösben, ki meglátogatja nagy kórházunkat, a földet, sűrűn fátyolzott arczczal Gyulai vánkosához érkezhessék, balzsamával behinteni a sebeket, harmatkönnyével lemosni a küzdő lélek vérfoltjait és mákonyival elzsibbasztani a kín görcseit! Ah! az idó lassú, lomha! A horák, az égjegyeket vezető istennők, összetették szárnyaikat, — egy toll sem ing e szárnyakon, megszűnt az a sorserő, mely őket örvényeivel ragadja tovább, tovább, — ők a kegyetlenek visszadédelegnek Gyulai fájdalmaira, — hat óra, örökké hat óra van délután, egy perczczel sem több, — az idő mutatója megállott, — a napot egy mágus, valamelyik Jozsue a rossz szellemek közűi a menny kristályívére fagyasztotta, onnan néz alá kiveresült kémszemekkel, mere ven! Hah! e gúnyos pihenés! Éj, te zárdanő! fogsz-e gyógy szekrényeddel, az álmák összvegével, megjelenni? Vagy a könyörülő szerzetek némbereinek is tiltva van a kórház némely lázas betegeit ápolni, a ragályfélelme miatt? — Tenni kell, ísmétlé Gyulai szünetlenül. S mit? e kérdés két tehetséget tárt föl azon párkányokkal, melyekről lenézni őrület volt. Fölfedezze-e a titkot Zsigmondnak, a feszületre tett esküt megszegvén? — Ez borzasztó bűnnek látszott. De legalább hasznos-e eredményeiben? Ha a fejdelemnek erős pártja és vasjelleme volna, akkor mi történnék? — Először, megvetné őt, mint árulót; mert egy ösztön él az emberi szívben, használni a hűtlenségből támadt előnyöket, de egyszersmint hála helyett undort érezni a szószegő iránt. Aztán, ha a vasjelle- mü uralkodó egy Rulich lenne, az orosz szörny, föl- gyujtaná a senatus termét, hogy égjenek oda azok, kik vagy véleményben fejdelemgyilkosok, vagy legalább ily tervnek kihallgatói és titkolói voltak. Ha ellenben a vasjellemü államfő, a hideg, számitó, cselszövényes Xl-ik Lajoshoz hasonlítana: ekkor hallgatna, erősítené magát minden áron uj pártelemekkel, talán nagy áldozatokkal is közelítene Boldizsárhoz és midőn a megtorlás órája üt, rendre vérpadra vezetné a tanácsosokat, hogy megmenekülvén a házi árulástól, később erélylyel léphessen föl a gyűlölt fogarasi gróf ellen. így védve lenne a fejdelmi szék; vérrel, fortély - lyal, árulással, de legalább védve. De minthogy Zsigmond ingatag, változékony és lenge eszü, vezethetne-e bűnön kivül másra a titkos ülés vitatkozásainak fölleplezése? Mik volnának eredményei egy kegyencz esküsze- gésének ? Az indulatos és hatalomra féltékeny uralkodó vagy hebehurgya tettek vagy sötét gyanúk által elárulná magát. A senatus akármelyik tagja kiolvasná szeméből és tétovázó szabályaiból rosszul őrzött titkát. A „három fekete golyó emberei“ Boldizsárhoz pártolnának, ü megtudná tőlök a június első napján hozott végzést. A lázadás rögtön kiütne. Zsigmond zászlóját, a többi tanácsos sem pártolná, mig egy hitszegővel kellene alatta küzdeni. íme a vandorbot, mé- regkehely vagy vérpad Gyulai számára. — S nem méltán-e a bűnösre és haszon nélkül, sőt végveszély- ivei a fejdelmi székre nézve? Nem, a titok kárpitjának vétkes szellőztetése a czéltól még távolabb fogna vezetni! — Tenni kell; ismétlé Gyulái, e sivár eszmék daczára is. — Mit? — tudakold viszont lávaként rohanó s égető érzése. Ekkor tüzbetükkel függtek szeme előtt a gyűlés alatt elmormogott szavai: „Bár mit határozzatok, kettémetszétek Boldizsár életének fonalát/’ Minden szöglete szobájának és szivének visszahangozta s sorserejü szavakat. Gyulainak utoljára is kétséges jelentésű szándékát értelmezni kellett volna, hogy tervvé alakulhasson . De visszaborzadott, mint egy fölidézett rémtől. Ekkor már valahára eljött az estve, sötétségével s nyugalma nélkül. Az álnok éj másoknak osztá ki minden álmait: Gyulait naplója előtt látjuk. Olvassuk el e naplót, noha betűi eg}’ nemes szív vérébe hullatott méregcseppekkel irvák! * ■— „Le fogom győzni ezeket a garázda gondjait a silány életnek. Széídúlták ugyan a határsorompókat, melyek két birtokot különválasztának, betolakodtak az éjbe. — az álom és pihenés semleges földjére — s most mint Genserich vad tábora a polgárosodás országait, el akarják pusztítani a tanulmányok paradicsomát, a hajnal óráit. De -én fölfegyverkeztem ellenük. Duiong- janak ők nappal. Legyen a sötét terveké a fényes dél és Eumenidáké az éjfél: de te szűz korány ne fertőz - lesd meg fátyolodat s kedélyedet, harmatodat és köny- nyeidet! Te a bölcsesség mátkája tag}’ és jegyesed gyűlöli e mocsáros föld páráiból homlokodra szállt föllegeket. El el aggodalmai az államférfnak. Most asztalomon meggyűlt a mécs; körülem könyvek. Leplet, sűrű szőnyeget a mult tükrére, a visszaemlékezésre, hol a gorgonfő még szünetlen rázza kigyó- fürteit! (Folytatjuk
