Ellenzék, 1935. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
1935-02-05 / 29. szám
EZZ'BffTéK TfSS TéRrfllr J. 6 11 hogy o bánsági állandó román színtársulat rni 3 millió lej városi segélyben részesült. A színtársulat a segélyből eddig felvett kétmillió és hatszázezer lejt és ötven előadást tartott. A bánsági román színház egy-eqy előadását tehát 50.000 lejjed támogatja Timisoara városa; hogy Récs színházi köreiben nagy megdöbbenést kelt az a Iiir, hogy a Theater an der Wien a tegnapi napon becsukta kapuit. A Theater an der Wien egyike Rács legrégibb színházainak és nemrégiben még ötszázas sorozatokban játszották itt a parádés operetteket; hogy a szegedi színházban is tartottak eredeti bemutatót. .4 „Fenséges asszonycimü operettet mutatta be a társulat. A: operett librettóját Rudolf Schantzer és Ernst Welitsch írták, zenéjét a Sárga lirtom zeneszerzőle. Krasznay Krausz Mihály szerezte. Erdélyi ismerősök - - Solthy György és Fillőp Sándor is szerepeltek a darabban, amely nagy sikert aratott; hogy emlékezetes még a mozilátogató közönség körében Greta Garbo Karenina Annáin. amelyben felejthetetlenül szép voll a nagy filmsztár. Most elkészítik Hollywoodban a hangos Karenina Annát, ugyancsak Greta Rarboual a főszerepben. Vronszkij gróf Frederic March lesz: hogy Rudolf Förster. Elisabeth Bergner volt partnere, a; Ariane cimü filmKonstantin Mihálya. hosszn szünet után ismét látható lesz filmen. Az uj Forster-film cime „Magas iskola“. Ugyanezt a címet viselte Ináig Ottónak Clujon bemutatott óig játéka; hogy Hunyady Sándor uj darabjából, a Három sárkányból már megkezdték a próbákat. .4 három sárkány három vénkisasszony, főszereplője pedig a nagybácsi, akit lump, kártyás unokaöccse megjavítására a fővárosba küld a három sárkány. Igen mulatságos jelenetek során azután a nagybácsi lumpo- lásban, kártyázásban messze felülmúlja uno- kaöccsét; hogy egyik előkelő párisi színházban bemutatták Lehár Ferenc Cárcvics cimü operettjét. A Lehár-operett francia cime: „Reve (.kun soir(:: hogy Becsben bemutatták a „Világot jelentő deszkák<m cimü legújabb Szőke Szakáll- filmet. A bécsiek számára pikantériája a filmnek, hogy a főszerepet Marin Loseff, Richard Tauber felesége játsza benne, akinek ez első filmszereplése. Maria Lose fjet ugyanis, mint elhagyott és megcsalt asszonyt sajnálják Becs színházi köreiben. Richard Taubér teljesen átpártolt a 16 esztendős magyar szub- rrtthez, Gábor Zsázsához; hogy a bécsi Josefstaedtertheaterben csütörtökön tartják meg a premierjét George Kaiser uj darabjának, az „Adrienne Ambros- snt‘-nak. A főszerepet Paula Wessely alakítja, a férfi főszerepet Ernst Deutsch, a bécsiek füszerkereskedöből átvcdlett kitűnő színésze, George Kaiser az emlékezetes sikerű ..Károly cs Anna“ cimü színmüve óta nem szerepelt színpadon: hogy Emil Sauer, a világhírű agg zongoraművész filmszerepet vállalt. Egy nagy amerikai filmgyár Liszt-filmet készít a tnvasz- szal és felkérték Emil Säuert, hogy egy Liszt-zongoradarabot játszón el a filmben. Sauer jó pénzért aláírta a szerződést. Ór a«! sikerrel mutálhozott he Szid That úársuíuia A cernăuţi jiddis színtársulat, mely swmbuton este tartotta mrg első előadását, olyan sikert érv cl Kolozsváron, uinelyre még ulig- ha volt példa a cluji színházban. Az. első este roskndásig megtelt színház fogadta n népszerű társulatot és amikor Szid! Thai a színpadra lépett, tiz perces tapsvihar zúgott fel. Vasárnap délután és este is zsúfolt nézőtér előtt léptek fel a jiddisek és egész napon át nem fogylak ki a társulat tagjai az ünneplésből. A ma esti előadás iránt is hatalmas érdeklődés nyilvánul meg a városban. Világsikerű jiddis nagyoperetté. Mil‘n Rebbens Kaéch szerepel a mai műsoron, mely egyike a diva legjobb szerepeinek. A cernăuţi jiddis színtársulat két sztárja: Szidi Thai és Adolf Teffner újra meghódította a helyi közönséget A Segall vezetése mellett álló zenekar nagyszerű teljesítménye is egyik nagy vonzó ereje az előadásoknak. R Román Opera m ison : Hétfő, február 4: CARMEN, T. Tautu tenorral. A helyi református nőszövetség közgyűlése (Az Ellenzék tudósítójától.) Két esztendő ÖnI feláldozó és megfeszített munkájáról számok be vasárnap délután a református nőszövetség közgyűlése a teológia disz termében összegyűlt tagok és érdeklődők előtt. A nyolc éve alakult és azóta nélkülözhetetlenné fejlődött nőszövetség iga- zi erejét éppen a legutóbbi időben mutatta meg, mikor a nyomor és kétségbeesés hullámai már majdnem átcsapok az emberek feje fölött. — Dr. Szöllösy Jánosáé elnöki megnyitójában ezt a szenvedéstengert emlegette, amelynek apasztása a nők s jsion esetben a nőszövetség legszentebb feladata. A növekvő nyomorral együtt nőtt a lelkesedés is, a> rászorultak felkeresésében, a bajok orvoslásában a református asszonyok erejüktől tel- hetőleg most is eiőljártak. Szőcs Edéné titkári jelentése csodálatosam kiterjedt és sokoldalú munkásságra mutatott rá1, melynek részleteit az egyes bizottságok elnöknői világították meg. özv. Szabó Imréné a pénztár helyzetéről tájékoztatott s a legnehezebb idők kb. 300 ezer lejes tükrében látta meg a lankadatlan áldozatkészséget. Az iskolaügyi bizottság fáradhatatlan munkája következéseképpen 75.000 lejt lehetett leosztani a református tanulók, demi-, közép- és főiskolátok közt, egyrészt mint segélyt, másrészt, mint tanulmányi versenyek jutaiomdiját. Két- J háromszáz gyermeknek juttatott a segélyakció j több, mint 1500 ruhadarabot, 50.000 lejen felüli : értékben. Ezenkivül rengeteg alkalmi segélyt, fát, J pénzt, étel ne miit osztottak ki. 6c—70 családot, I szegény, beteg öreg embereket most is ellátnak eggyel-mássöl. Az aggmenházban munkás, csendes életmódban 11 öregasszony tölti napjait. A Benedek Elek emlékére szentelt napközi gyermekotthonban 30—40 gyermek játszik és tanul naponta. Br. Bornemissza Eleműmé a szűknek bizonyult házat korán elhalt kisfia emlékére egy j szép játszóteremmel és fürdőszobával bővitette lm. Baak ulá* c krf&ftbteő be eredményeikről- Kórhiici in betegtogélyczátek. pcrielyes gyűjtés, diákmenza, ünnepélyek, alkalmazott-elhelyezés, leányszövetség ügyei kerültek ionra, mind igen komoly munkásságot bizonyítva. Végül a tisztikar letette megbízatását k raeg.ne uj vál*aete*»kftl:. Ar. uj«aa*s luzLottok nevében Szöllösy Jinooné ügyvezető «1 elnök köszönte meg a bizalmat. A napirend után dr. Makkal Sándor püspök szólt a n őszó - vétség tagjaihoz, az egyraisközti mercutre ée a léJekbítú egységre buzdítva őket. Egy szó ára 1 lej, vastagabb betűvel szedve 4 lej. Legkisebb hirdetés ám 20 lej. Allistkercsőknek egy szó i lej, vastagabb betűvel szedve 2 lej. — Csalt vasárnapra feladott hirdetések után 25 százalék felárat számítunk fel. Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók: a kiadóhivatalban, helyi s vidéki bizományosainknál, bármely hirde cési irodában. Csak válaszbélycges kérdezősködéskrr válaszolunk. Címet tartalmazó hirdetésekre a választ közvetlenül a megadott citr.re keli irányit'd H ÁZASSÁG. — Társaságbeli legdiszkrétebb h ízasságköz- velités „MIREA“ irodánál Cluj, Calau Regele Ferdinand 116. Hölgyek ügyeimébe I Hölgyfcdrász szalonomat február elsején Főtér 23. szám alá helyezem át, ahol üzletem t kibővítve a legmodernebb és kényelmesebb felszereléssel állok a t hölgyek rendelke?/sére. _____HTOSSA GYULA tTRKA szalon készít gyermekrnhát, kabátot legjobb kivitelben, legolcsóbban. — Eminescn 11 sz. F 85 TANFOLYAM min- * denf le csipke és másféle kézimunkákról 4 hétig, hétfő, péntek, szombat d. e. 10— 12-ig és d. u. 5—7 ig. Str. Gh. Bari- ţiu 28/b., ajtó 3. ______________Ko 33 F illéres nyelvkurzusok a ROMÁNBÓL február 4-én, hétfőn este 7 és fél órakor kezdő- urzus indul. Felvétetnek haton. Katolikus gimnáz um L em. ÜT/A. o-ztály. Ko 4J R omán nyelvkurzusok kezdők és ha adók részére február elején. Kurzusokat dr. C ie- restesiu vezeti. Jelentkezni lehet „Libro- ban“, Memorandului No 8. Ko 88 A ZON’NALI készpénz ** fizetés ellenében veszek még néhány óc ka CSÉPLŐGÉPEKET motor, vagy la ternatlonal Traktor hajtással, 720—1200 m/m dobszélességü fa, vagy vesrámásba. — Ajánlatokat: Hans Drolleff, Sibiu, Calea Octavian Goga 29. cimre kérek. Gy 1163 M OTORKER! KPÁ- RAT keresek megvételre, jókarban levő modern, ö százas turagépet. Ajánlatokat márka- és ármegjelöléssel „Kerékpár* jeligére a kiadóhivatalba kérek. G 732 V ALÓDI p^rzsa- sz /uyeget keresek megvételre. Címeket „Főmérnök“ jeligére. Ko 49 L evelező német, román, délután egy két órai munkára ajánlatát „Jó munkaerő* jeligére könyvosztályba adja be. ____________Gy 1171 I/OMOLY üzletsz-r* zőket, fix és jutalékkal, keres „Franco* Română* R. T. Biztositó Társaság Cluj, Str. Memorandului No. 4. Gy. 1170 Fizetéssel és magas jutalékkal rikkancsokat keresünk. Jelentkezni lehet igazolvánnyal délelőtt: Str. L G. Duca 8. J ó szakácsnő állást keres vidékre nagyobb uriháznáL Özv. Keresztesiné Cluj, Cal. Moţilor 137. Ko 50 Felváltunk papírpénzt fémpénzre. Strada L G. Dúca 8. szám. „Ellenzék“ főpénztára. | ■ uc.il. a de. Szen'péteriné „Az én szakácskönyvem* cimü szakácsul üvés2eti könyv. 1000 darab recepten közli a modem szakáesmQ- véazet termékeinek leírását levesek, sültek, tészták, befőttek stb. készítését A nőknek legszebb és legjobb ajándék. A szakács- könyv ára diszkotén- bea 125 lej, fűzve 100 l«j. — Kapható az Elknzé1' köny osztályában Cluj, P. Unirfi és Füssy József Turda könyvkereskedőnéL EGY szoba, konyhás, fürdőszobás lakást keresek belvárosban május elsejére. Címeket „Uzinele Electrice“ jeligére könyvoszxálybe kérek. G. 73 s KIADÓ szép szoba, konyha, speiz fe beégetve. Avram Ionen 52.____ ________Ko. 37 KIS butorozadan lakást fürdőszobával azonnal- rn keresek. Cim a kiadóban. G. 736. BÚTOROZOTT két ágyas úri szobát néhány napra keresek azonnalrv. Cim « kiadóban. G. 7j4 Kiadó lakások és üzlethelyiség: 1. Iuliu Maniu 2 szám alatt 2 szoba, konyha, előszoba, cselédszoba, fürdőszoba 2. Sulu- ţiu—Viz-utca 8 szám alatt 1 szoba, konyha. 3. Calea Victoriei 80 szám alatt 3 szoba, konyha. 4. Memorandului 1 szám alatt a Far* mati-féle üz'ethelyiség. Ajánlatok Piaţa Unirei 14 szám alatt a Gazdasági Hivatalba adhatók be február l-\e. — A Róm. Kát Egyház Gondnoksága. CLUJ BELTERÜLETÉN forgalmas helyen keresek megvételre családi modern házat, esetleg több lakással és üzlethelyiséggel 500.000 lej kés- pénzzel. Ajánlatokat ^Komoly vevő” jeligére könyvosztályba kérek. Gy. 1168. PENZIÓ céljaira átalakítandó 12 szobás emeleti lakás központban bérbeadó. Ckn a kiadóban. F- 130. IRTA : BÁRÓ KEMÉNY ZSfGMOND 62-IK KÖZLEMÉNY Ekkor a művész újra dühbe jött. — Csillagkém és bölcs! ti már eddig rég kinevettetek. De Pierrónak van esze és epéje. Hah! a bosszú Î.. . ujjaim összevonulnak., körmölnom, tépnem kell. Ekkor fövege alatt megránczigálá üstökét. Majd öklével észak-nyűgöt felé fenyegetődzött, hol a városberek van és rózsamáli bort mérnek. Ily erélyes nyilatkozat után szélvészként takarodott el a Miklós-kapu irányában. * Mi okozhatá azt a nagy zavart, azokat n titok- szerű aggodalmakat és szaladáshoz hasonló visszalo- vaglást, melynek annyi nép lön tanúja, s melynek gyorsan elterjedt hire oly sok gunyor s keserű órák martalékává tette Erdély tizenldlencéves fejedelmét? E -kérdés regényes és emlékdús vidékekre vezet minket, hová Zsígmond ő fensége a Miklős-téren történt botrány elölt két rövid órával enyhe léget szívni ment, többnyire fiatal udvaronczoktól kisérve. Vannak emberek, kik andalgón örvendenek és komolyan vidorak, kik egész átengedéssel látszanak íüggeni a perez parányi élvein, mig keblök végeden búemléket fedez. Nálok az öröm egy rózsafüzér, melyet az élet minden halottak éjjelén a sírokra aggat. S ha temetőinken a virágok nem a tavaszt, de a hervadást juttatják eszünkbe, mért csodálkoznánk, midőn ily lények társaságában, kedélyünk nem ar- czaikról, hanem szivükből fogad el benyomásokat, s minél több örömet akarnának ránk erőltetni, hangulatunkban annál mélább húrok rezgőnek meg? Ez emberekhez, — kiknél az öröm tettetés, a bú titok s mindkettő egymásért szent — hasonlítanak Erdély sok tájékai, melyeken dús növényzet virít történelmi sirok fölött, szép láthatár dereng, romoktól visszavert napfénynyel és füszeríég vonul át hős porokkal játszó szelekkel. Itt a természet bája nem igézi meg az utast, mert elfoglalják őt az emlékek. S ha az ipar barázdákat von, a kert virággal kinál, a szírt komoran néz ránk, a falusi leány felénk mosolyg, a madár énekel és harsog a vihar, önkénytelen kérdezzük: nem tördelt-e el szent csontokat az ekevas? nincs-e c- leszakított virág gyökere alatt egy lacrimatorium, kiszáradt könnyekkel? nem rejt-e a sötét szírt barlangja iszonyatos történeteket s bazalt oszlopa nem örök obelisk-e halottakkal és fölirat nélkül? s e falusi leány nem azon kunyhóból jöít-e mosolygó ajkaival, melynek sikárlott falai Apulum vagy Sarmis palotáiból épültek? Aztán, mért zeng búsan a kis madár, talán fészkét oly fára rakta, mely idő előtt kiszáradt; mert nem terjeszthető gyökerét a titkos vízcsatornák és boltivek miatt? Hah! mint ordit a szél! talán a felhők requiemet tartanak vihardallal s villanydörejjel azon nagy halottak emlékére, kiknek alkotó szelleme megváltcztatá a föld és a polgári viszonyok színét, s kik iránt háladatos a természet, mig feledékenyek az emberek? Minő requiem ez! Ily tájak közé tartozik Fehérvár és Vincz környéke. Ha kocsid a városból kihaladt, római gyarmat rónáján vagy. Jobb kézre lankás dombok; hol török sátrak állottak, mig a várban Erdély szabadválaáztás útján kiáltá a ráparancsölt fejedelmet. Innen egy óranegyedig csak a szép vidék képletei követnek, hogy aztán tovább Vezessenek a komoly történelem benyomásai. Lovaid fáradni kezdenek a mély kerékvágások közt. Félölnyire derék kövezet van. Oda hajtasz. Ez Traján útja. A Maros tükre sárga partszallagok közt ragyog. Áldozz ezüst árjának nehány perczet; mert smaragd-szigeteket karol át és tündér-völgy kapui felé rohan. Tovább, tovább. Már elölted egy igénytelen város körrajzai. Az apró házak körül föl tart ja tömör és sötét homlokát egy nagy épület. Hajdan hatszeg volt; most csak egy oldala ép, a másik sebzett, a többiek romok. (Folytatjuk.)