Ellenzék, 1935. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
1935-02-17 / 40. szám
193S t eb mir 11. 15 GYULAI PÁL Ül TÖRTÉNETI REGÉNY H IRTA : BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND 71 -IK KÖZLEMÉNY Aklomban derék mének tombolnak. Fegyvereim biresek. Könyvtáram sok ritka példánnyal és drága ok- iragyűjteménnyel tömve. Havasaimból rég nem zaklatott belények járnak a gyér dombok kristályforrásaihoz, fenyüerdőből cser- árnyak alá. Vadászkürtőmre szirttelökről tiz visszhang felesel, és tudományos leveleimet Hollandia bölcsei s Olaszország dalnokai örömmel fogadják. Ha a nap nyugszik, vörös arczával vadregényes tá jakon édeleg, őseim birtokán . . . El el innen Fehérvárról! Abafája, te a Gyulaiak rég nem látott fészke, el- fogadsz-e engem erdeid közé kőnnvült szívvel meg- térőt? Lerázom a gondokat, megszököm a politikai élettől, másra bizom azt a fáradságot, melyben az ember kara munkától zsibbad, szíve hő vágyak miatt kiszalad, lelke eselszövények közt szétmállik, és az élet sóvárgásokba olvad föl, a nélkül, hogy a ezél, — meg- közelittethetnék. Hűs árnyaidba vágyom, erdős vidék, Abafája! Midőn göröngyös utakon kocsim végkunyhóidhoz érkezik, fognak-e leányaid cserlevelekkel, ifjaid — a nép, melyet védtem — vidor arczczal előmbe jönni? Hiú vágvl Miért nem akarok ismeretlenül s méltánylat nélkül élni? Ne üdvezeljetek jobbágyaim! Feledni akarom, hogy hatalmas ur voltam. Oh, a politikai befolyás feltételeit szivvéremmel iráni le! Nem akarok többé e kötményre emlékezni. Örömest feledem én a dicsőségét: csak feledje a pokol annak árát! Midőn ősi kastélyomba fogok lépni, egybegyüj- löm alattvalóimat. A kasznár, kulcsokkal övében, beszéleni fog a szűk bortermésről, s még is hordókkal tiirhetőleg ellátott pinczékbe vezet. Az ispán rossz aratás felől panaszol, de csűrömben magas és széles asztagok néznek rám, ián gyérebben, mint máskor, azonban elég biztatással sorsom iránt. Kertészem virágok hervadásáról regél; mig felém ihattál* köde lejt. És én áttekintvén a vadon tájt, mely zordon ég- aijával a csendélet számára még is igen sokat nyújtott, sóhajtani fogok, a virító hegyaljakra vetvén s/ememet. .,Cur valle permutem Sabina Divitias operosiores!“ — miért cserélnék a sabi- binumi völgyért nyomorral járó kincseket! Oh, boldog ember! S én volnék-e az?-Ábránd, melyből rémitő valóra ébredünk! A nap hév sugárokkal süt szobámba s fölkelti •I küzdést. Lódobogás hallatszik: emberek sürögnek. Eszembe jut a mult idő; de bájképek nélkül! Hisz én a fejdelem szolgája vagyok évek óta! E gondolatra az államférfi kötelességei fölébrednek, r-dnek. Isten hozzád csendélet! Látlak-e még valaha Abafája? Egy sejtés mondja: soha, soha! — öröm közt legalább nem ... íme a fejdelem kocsija, melynek kerekei ablakom előtt eldörgenek! Ö imádkozni megyen székes egyházunkba. Báthori Kristóf fia a Boldog Szűznek könyörög megtámadott trónja védelméért. Oh! e tény munkára szólít föl! „lenni kell“ kiáltja a politika sivár rekedt hangon. Jeladására eltűnik naplóm álma; az átvirrasztott éj jelenetei torzalakot váltanak, és én, a tett rabja, nevetségesnek kezdem hinni a csendélet bájképeit. A tanulmányi órák végperczei közé vad eszmék tolonganak... szivem összeszorul, mint a fukar keze, ha drága érez ért hozzá,... belsőmet égő láng perzseli, .. . agyam üregébe a pokol egy mécset gyújtott, melynek kisérteti fénye rémitő tervekre vet világot, ... a haldokló Báthori Kristófnak gyermekéért esdő szeme buzdít,... e vonagló fejdelem kék ajkai, melyek szent énekek közt szűntek meg mozgani, bűnökre csábi tanak, .. . fürteimre lehel a sivár szellem, — egy kísértet a reggel tilos óráiban, — s azok fölborzadnak, mint a keselynek szárnya, midőn körmei martalék- íjának vérereit megnyitják. Isten hozzád lélekcsend! „Tenni kell“ Fejem kábul! Toliam kihull kezemből. A komornyik vendégeket jelent be. S Gyulai, az országiár kiáltja: átkozott légy sors! BELELTÉK mmm mi num iníirmnr un ur iwrm TniTMwrmMr Oh! csendélet, te a regék gyermeke vagy! Én terhemet emelem, s följajdulok súlya alatt. —44 $ Eddig tlrjed a napló. Sokat gondolkoztam arról, mert az embert apróságok is érdeklik, — hogy e rajza egy szelíd, de bűn felé tántorgó kedély küzdéseinek, megszakítás nélkül a kormánygyűlés napja utáni hajnalon iratot-e vagy pedig rendre, ámbár rövid idő alatt? A szöveg több helyei az első esetet hagyják gyanítani, mig a napló nagy terjedelme a másodikra látszik mutatni. Az érzések árapályának mérfokai mind a két lehetség mellett egyaránt szólanak. Mert ha szivünkbe oly eltökélés szállott, mely kedélyünkkel és cselekedeteink addigi formáival ellenkezik ugyan, de a viszonyok által ránk kényszeritetik, s valami uralkodó hatalomtól nyervén istápot némileg csakugyan jellemünknek alapszerkezetéből foly; — ha bűnt kell mentenünk épen azon kútfőből, honnan mostanig erény serkedett, és vágyaink, melyek eddig örökké szelíd szellemekkel tárfsalogtak, rögtön egy démonnal találkoznak, s ennek is szintén értik csábját, mint amazoknak fölfogták volt ígéreteit: természetes, hogy az életnek ily napforditó pontján, mi mások számára alig létezünk, dolgainkat gépileg teljesítjük, lelkünk nincs jelen sem kötelességeinknél, sem szórakozásaink alatt, s ha a zajgó világ körülünk zsibong s magányunkba visszalépni tilt, szenvedélyünket eltompult keblűm.be zárjuk s mindig az utolsó hangulatnak, melyikei küzdőnk, neszével tartjuk ébren, hogy az elhagvatás óráiban, virrasztásaink közt, a megszakítót fonalszálakon szője tovább gyötréseit. Azonban nem bonczolok tovább oly kérdést, melyet adatok hiánya miatt pontosan elhatározni úgysem tudnánk, — szőrszálhasogatás helyett egy igen fontos észrevételt közlök olvasóimmal. „Tenni kell“ mondá számtalanszor Gyulai. Mit értett ő ezen? Vannak eltökélések, melyek bármily szilárd alapra legyenek fektetve, annyi merészséggel nem bírhatnak, hogy az agyidegek sötét rejtekéből a fehér papirosra átköltözzenek. Gyakran kerülnek elő az életben szándékok, melyeket végrehajtani igen, de följegyezni nem tudunk. E kisebb dologra nincs elég lélekerőnk. Nemcsak a szemérmet sértő, de a többi bűnöknek is terve csupán igen aljas ember naplójába fér be s ez aligha egyedül a fölfedeztetés félelme miatt történik, sőt gyakran leginkább azért, meii a jobb érzések, mint Caesár, palástban akarnak haldokolni s önmagunktól is átallani szoktuk a léleknek szintén mint testünknek meztelenségét tükörben nézni. „Tenni kell“ mit jelenthetnek e magyarázat nélkül hagyott szavak? Ha eszünkbe jut: hogy Gyulai a titkos tanács határozatának indokait és folyamát elárulni veszélyesnek tartotta. Továbbá, hogy minden perezben rettegett Zsig- mondnak Báthori Boldizsár ellen jogtalan föllépésétől és ekkor a fejdelem eshetik egy véritélet martalékául. Ha fontolás alá veszszük: hogy Gyulai, a nemzei hadak tábornoka pártját oly hatalmasnak hitte, hogy ha rögtön gát nem vettetnék, Zsigmond trónja minden erőszakos megtámadások nélkül szétmállik. Továbbá, hogy a fogarasi gróf, ha szenvedély nem ösztönzi, sokkal eszélyesebb, hogysem ott koezkáztas- son valamit, hol különben is czélt érhet. Ha figyelmünket nem mellőzte azon körülmény: hogy Gyulai, Kristóf vajdától megvédett becsületének hálájául magát bűnre is kötelezettnek képzelte s a leszámolás idejét e kritikus órákra szoritá: S hogy, ha Báthori Boldizsárnak — mert különben Zsigmond buknék, — rögtön szükség meghalni: ez legtöbb hihetőséggel csak akkor történhetnék végveszély nélkül, midőn Erdély leghatalmasabb oligarchiái kimondott végzősöknél fogva rá gyilkot emelni kénytelenittetnének. Ha, ismétlem, e tekinteteket mérleg alá vontuk, napló nélkül is meggyőződünk arról, hogy e szavak „+enni kell“ mást nem jelenthetnek, mml fölingerelni, rábírni a semmit nem sejtő Báthori Boldizsárt, hogy mielőbb a fejdelem elleni törvénytelen tettével a bo szuló igazságnak vérbiráskodásra alkalmat szolgáltasson. X. Eleonóra, mihelyt Guzmantól a maestro szerencsétlenségéről értesült, nem tudott Sebeshelyt maradni. Közel volt már az éjfél, mikor castiliai lovagunk a mysteriumok annyi veszélyt hozó napján e havasos vidékre érkezett. Sennoné nem várhata hajnalt. Látni akará férjét s megosztani vele a szenvedéseket és rnbhüineset. Hogy a nagy uraknak hatalmában álljon egy szegény, egy pártfogás nélküli művészt kínzani: ezt ő, a sors mostohaságát ismerő némber, természetesnek hitte; de, hogy létezik a világon erő, bűn vagy hoszú, mely meggátolja a szerelmet azzal, ki boldogította, együtt tűrni nyomort, hogy létezzék polgári törvény, mely kétségbevonja egy nő jogát, férjét követni a börtönbe és vérpadra — oh! ezt Eleonora képtelenségnek tartotta. Ily vad szokás nem mocskolhatja be sem az emberi szivet, sem a büntető könyvek lapjait! Az éj — mint olvasóim rá emlékezhetnek — híves, fellegtelen, nyugodt, holdvilágos volt. — A szászsebesi börtönbe rekesztették-e Sennot? kérdé. a sápadt nő, míg mantilláját elővette. — Igen, de holnap hajnalban Fehérvárra kisérik, mond Guzman. — Bizonyosan? — Genga mondá. ü mindennek után járt a kék darabontok őrmesterétől. Induljunk tüstént Fehérvárra. Induljunk tüstént Fehérvárra. Nem adatott dón Guzmánnak, a híres kidtől örö költ bátorság mellett is, annyi lélekerő, hogy e nő tekintetének, mely akart és esdett, kért és parancsolt, ellenszegülni merészeljen. Fél óra múlva járatlan ösvényeken lovagolna!, ő és két némber. Barbara az ut sanyarusága iránti panaszát véd szentekhez emelt fohászkodásokkal vegyiti. Eleonóra mantillája szétbontakozik. E nő nem érzi a hideg léget, mely már Guzman fogait — igaz, hogy a castiliai égaljhoz szabott köntös miatt — oly gyakori és hangos érintkezésekbe kezdi hozni, minők egy ágyutelep dörgésekor még a vitéz liga zászlói alatl is mutatkoztak néha, de nem nála, a derék bajnoknál — hisz ily gyengeség elveivel jönne összeütközésbe! — hanem szomszédainál, s nem is a hideg miatt. Súgónk sok csapásai közt legalább azon vigasz lalással halad, hogy Sennonét rábírhatta gondosan kikerülni az országutat. — Gengához érkezünk, sóhajtá magában, és ö jól le fog hordani, mert tudhatnám, miként Senno ur kissé féltékeny és Gyulai Pál ő nagysága rossz szándékokkal bíbelődik. Azonban válaszolni fogom: rendező ur! ime én úgy hoztam el a fiatal asszonyt, hogy egy madár sem látta meg. Ha hibáztam, ám állja ki ön több lélekerővel Eleonora tekintetét; zárja őí valamelyik szobába, s küldje éjfél után vissza Se- hesheîyre szintén járatlan utakon! Én szívesen ajánlkozom vezetőnek, s megint minden a régi lábra van helyezve. Utasaink hajnalszürkülés előtt Fehérvárt voltak. Ebből önként folyt, hogy Sennoné férje levelét, mely megtiltá a havasos vidékből távozni, nehány órával érkezése után vette át a bámuló s bosszanko dó Gengától, ki miután Eleonora nem annyira a törődések és átvirrasztott éj, mint keblébe fojtott küzdései miatt kornyadozott, szivetienségnek tartotta nem saját házában tenni oly intézkedéseket, melyek a vizsga szemek elől szintúgy megótalmazhatták tejtestvérének féltett hitvesét, mint Sebeshely szirtei és őserdői. * Gengának a cselédházon s konyhán kívül három szobája volt, kertre nviló, magas és vas rostéivá ablakokkal. Ez épület nem igen messze fekvék Szentgyörgy kaputól, a külvárosok akkor legnéptelenebb utczáinak egyikében. A tágas és külön ajtójú szögletszobába Genga költözött. A középső terem Eleonórának nappali s a mellette levő kis kabinet hálószobája lön. A bútorok kényelmet nyújtottak. Minden rend ben tartatott Csín, tisztaság és pontos szolgálat volt, de azon kedélyes jellem nélkül, melyet csak egy nő felügyelete tud elővarázsolni. Sennonénak nem engedtetett meg a háztartás körül semmibe vegyülni, mert másként kikerülhetlen lett volna börtöne küszöbén átlépni. Ő tudniillik fogoly vala. -— Mert Genga, minthogy már a maestro nőjét Fe hérvárról el nem távolithatá, szigorú intézkedéseket tőn minden kandiság és hiresztés ellen, ő nemcsak Senno féltékenységét ismerte, de Guzmantól Gyulainak tudakolásai felől, és magától Sennotól a myste riumot megelőző botrány titkos indokáról értesülve volt. Két cseléde közül a főzőnő egy udvarhelyszéki vén anyó vala, pergő nyelvvel és kutató szemekkel: ezt, rendes fizetésén felül megjutalmazván, rögtön egy deszkával kereskedő góbé szekerén honába visszaküldő. Másik cseléd Savoyard gyermek volt, a hegyi lakók bárgyú fajából, rövid észszel, hű szívvel s azon vadőr tájnyelvvel, melyet még az olaszul jól beszélő is csak külön tanulmány után értett. E Savoyard nem lévén veszélyes el nem bocsa tóttá; de kötelessége csak a Genga szobájára szőri tatott. Ily rendeletek következésében Barbarára kellet! nehezkedni a kamara, konyha és öltözködő szoba minden terhének. Ő volt háziasszony, szakácsnő és komorna oly szigora parancs mellett, hogy Eleonóra lakának ajtóit mindig zárva tartsa. Ezt a vén dajka nagy lelki erély nélkül is teljesithete; mert Sennoné észre sem látszott venni a korlátozó szabályokat. Nappali terméből egy szárnyajtó vezetett néhány kőlépcsőn a kisded virágos kertbe, melynek komor magas falai zárdáéhoz hasonlítottak, mit igen természetesnek találunk, mert a kert szabad mezőre nyílt, tehát csak nehezen átmászható keritvényével szerez hété meg azon bátor létét, melyet akkor a félrefekvö házak lakói nem mindig élvezhettek. A kőlépcsőről szüle, de kecses láthatár tér jede tt a Bilakig, hol annyi gyógyfű terem s oly sok török és magyar vér omlott! — Balra kopár szirtoldálak és a fakó Ünőkő zárták el a szem útját. A kert alig volt egy holdnyi s mégis pusztán hevert nyesetlen fasorokkal, benőtt ösvényekkel, dud vás virágágygyal, csalán közé ionul! komlólugossal, tört és mohos kőpaddal. {t oly tatjuk.)
