Ellenzék, 1935. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1935-02-17 / 40. szám

t93$ ieărwâr T7. BLKEMÉK, T ti APOR PÉTER — írói arckép — Vannak emberek, akiknek minden jól till. Ha ezek megszólalnak, akkor mi el­némulunk s rájuk figyelünk. Ott ülnek a fehér asztalnál poharak és tálak, ke- ngérgalacsinok és fogpiszkálók között s beszélnek erröl-arról, ami eszükbe jut. Mi pedig gondunkat félretéve, hallgat­juk őket, miképp vásároltak hajdan lo­vat, miképp ettek-ittak otthon, vagy mi­kép faragtak ágakból létrát a levelibéká­inknak, melyet uborkásüvegben tartot­tak künn a kertben, egy padkán. Min­denről beszélnek ők s bennünket min­den érdekel. Hogy miért? Erre nehéz felelni. Talán okosabbak, mint mi, vagy tapasztaltabbak, vagy élesebb megfigye­lők? Nincs is mindig így. A társaság­ban lehetnek náluk okosabbak, tapasz­taltabbak, élesebb megfigyelők, de azért ezeknek a véleményére már nem va­gyunk kiváncsiak. Akkor aztán elmések, művészei az előadásnak? Még ezt se mondhatnák. Nem igen vetnek súlyt a helyes adagolásra, nem is igen szelle- meskednek, a fordulatokat se hajszol­ják, nem cifrázzák a szót, de mihelyt kiejtik, ajkukon megeleveníti a fogalom jegye és ott látjuk magunk előtt, szin­te testet öltve, mindazt, amit emleget­nek. Lehet, hogy részes ebben a szemük csillogása, a hangjuk színe, tar kopo­nyájuk, homlokukon egy bibircsó, an­nak a millió és millió testi, lelki össze­tevőnek az eredője, melyet személyiség­űek, véralkatnak, kedélynek nevezünk. Mindenesetre egyéni varázs árad belő­lük. Ezt csak érezni tudjuk, de megha­tározni, körülírni már nem. Ilyen jelenségek nemcsak a csevegők között akadnak, hanem az írók között is. Ezeknek a betűi mosolyognak, nyá­jasan tessékelnek be a könyvükbe és mi csakhamar egészen belé is feledkezünk. Egyszerre megbabonáznak a kedvessé­gükkel. Amihez hozzáérnek, az arannyá válik. Velük megyünk, magunk se tüd­őik, hogy miért. Olyanok, mint a kel­lemes utitársak. Nem zavarnak jelenlé­tükkel, szinte észre se vesszük őket, de hogy mi minden történt Erdélyben 1687 óta. amióta bement oda a német. Ezt a könyvét hatvanéves korában irta alsó- torjai udvarházában. Képzeljenek el egy kedélyes, de már megkeseredett, folyton kötekedő, zsémbes, dohogó öreg- urat, aki a világ végét érzi közeledni s tekintetét befelé fordítja, a múltra irá­nyítja, arra az időre, amikor még Erdély szabad volt és önálló. Minden, amit kí­vül lát, silány, gyatra és kopott. Min­den, amit belül lát, a lelkében, tökéletes, hibátlan, valóságos tündérálom. Törté­nelmi munka az, melyben csak ebéde­ket. vacsorákat, nevezetes lakodalmakat és temetéseket ir le, de a hangjában szép- irodalom,- költészet. Hogy értékeset al­kotott, azt ö maga is sejtette. Fiát a vég­rendeletében atyai átokkal fenyegeti meg. ha kéziratát. „melyet sok fáradsággal és költséggel“ szerzett, elkótyavetyéli. Kár is lett volna érte. Kazinczy Gábor adta ki a XIX. század második felében. Mihelyt kinyitjuk ezi a könyvét, az élet árad ki belőle, a tőség, a hét kövér esztendő gazdagsága és vidámsága, azok a „régi jó idők“, melyek nyilván azért mindig oly jók, mert oly régiek. Bizo­nyosra vehetjük, hogy azok az „uj rossz idők“, melyet mi ma élünk, majdan — a megszépítő távolon keresztül — szin­tén „régi jó időkké" válnak. Kevély- nek, cifrának, sehonnainak tartja a ma­ga korát ő, hazája állapot jón szónokodé igaz haza fija és gyökeres székely'', aki „Erdélynek régi, alázatos együqyüségé- ben holtig megmaradóit*1. Eleinte arra gondolunk, hogy mint az egyszerűség, igénytelenség és mértékletesség erkölcs­in rája lép föl a tobzódókkal és dárido- zókkal szemben. De nyomban elfúljuk szájunkat. Ezt olvassuk például Apaffi Mihály fejedelemről. „Ha innya kezdett az fejedelem, gyakran ivutt penig, alt senkinek nem lehetett magát meríteni, addig kellett innya, míg kidőli asztaltól, maga penig egy veder bort megivuit, mégsem részegedéit soha el, csak levette fejéből az bársony ko'záksüvegit, s :nint­i óv oil ét ükét már fájlalnák. Az, amit n.londoniak, talán nem uj, nem is nagy, sőt. esetleg igaz sem, de újjá, naggyá és igazzá válik azzal, hogy ők mondják. •okstor csak leveleket imák, a magán­ügyükről, melyek mibennünk lesznek közüggyé. Máskor csip-csup élményei­det jegyzik föl, emlékeiket és olyan tör- ' éneteket, melyeket másoktól hallottak. Mindegy, mondataik ejtése, prózájuk édessége megveszteget. Az ő irásmodo- :■ oknak arckifejezése van. Közéjük tartozik báró altorjai Apor Péter is, ez az erdélyi főnemes, aki a XVIH. század elején visszatekint arra ■; XVII. századra, amelyben született s ma annyi idő múltán is, elkalauzol ben­nünket oda, mintha csak sétára vinne. Mit hidunk felőle? Azt, hogy korai ár­vaságában gyámja, Apor István, a nagy­bátyja „deáki műveltségben*c nevelte, hogy Cdujon tanult, hogy a nagyszom­bati egyetemen szerezte meg doktori ci­nnél. hogy a Rákóczi-szabadságharcban ide-oda verte a végzet, hogy Rabutin osztrák ezredes kétévig börtönben sa­nyargatta, kifosztana birtokait, hogy azután a császárhoz sodródott, hogy Méretté, a tudományokat és olvasmá­nyokat, hogy boldogtalan házassága volt, hogy Háromszékmegye fökirály-birájci lelt és Küküllőmegyc főispánja, hogy Lé.sö öregségében elvesztette szemevilá- gát s vakon halt meg. Két latin mun­kát hagyott hátra, leveleket, csekély ér­tékű verseket s egy emlékiratot, a Meta­morphosis Transylvaniae-t, melyet már magyarul irt, hogy „kedves maradvá­nyig is megérthessék. Itt elpanaszolja, ha megfáradott volna, úgy gőzölgőit ki az feje tetejin az bor ereje, s azután még többet ivutt“. Aztán másutt ezt olvassuk: „Pégi magyar étkek ezek valónak: tor­mával disznóláb. káposzta tehénhussal, ludhussal, szalonnával, vagy télben uj disznóhussal, tchénhus polyékával, kuk- rejiiel. árpa kásával, de abban soha az­előtt citron levet nem töltöttek, tehén- lms rizskásával, marokkal, vagy petre­zselyemmel, rost ölt lével, nyárban uj hüvelykes borsóval; Ind török len:'!, te­hén nagy disznóhus kaszás lével s enné! az káposztánál magyar gyomorhoz il­lendőbb étket nem tartónak az régi idő­ben. Ezt is olvasuk: „Nagy kádak voltak az színen kívül teli mind borral, valaki­nek kellett, szabadon merítette, ha fo­gyott, meg újra teli töltötték, az sokféle oda gyűlt, asztalon kívül való szolga s egyéb rendbeli emberek még sem tudták konsumálni.“ Végül pedig ezt olvassuk egy szekér leírásában: „Ott az nyereg­ben kápa volt.: az hintó előtt pedig hol hat, hol nyolc, ezüst aranyos szerszám­ban s némelykor köves, gyöngyös szer­számban öltözött úri lovakat vezettenek török boncsosokon; ott kengyel .9 min­den ezüst volt.‘‘ Hiszen ez valami mese­beli cszem-iszom és dinom-dánmn, in­gyen-völgyön lakodalom. Ha akarjuk, ha nem, Trimalchion la­komája jut eszünkbe, az a kései latin remekmű, melyben Petronius, az arbi­ter elegantiarum, a Néró korabeli dö- zsölőket figurázta ki. Apor Péter uram azonban nem szatírát ir, hanem a régi, egyszerű életet dicsőíti. Szavai éppen ezért valami dupla, tréfás értelemmel Budapesten a kaphat minden igényt kiel gitő, MÉRSÉKELT ÁRUSZOBÁT Vi. Podmaniczky-u. S. Teljes kényelem, központi fűtés, ál­landó meleg-hideg folyóvíz, lift, tele- j fonos szobák. Telefon 202-43,294-34 | csiklandozzák érdeklődésünket. Hatásuk mégis ugyanaz. Az érzékelhető valóság tárul elénk a maga szemléletes, ízes, ta­pintható frisseségében. Ahogy amott is csupa fényt és szint látunk, párás tuni­kákat és zöld labdákat, bársonypuha gyapjukendöket, sáfránnyal meg karma zsinnal festett fürészport, aztán lucullu­si lakomákat, bőrében sült vaddisznót, csigát, puha sajtot mustban, májpásté­tomot kis tégelyekben, zsíros tésztából készüli hamis tojásokat, aszuszölövel és dióval töltött rigókat, azonlcépen itt is fölvonul az egész érzéki élet, hogy egy­szerre ingerelje mind az öt érzékünket. Dehogy is erkölcsbiró ö. Szempontja nem magas. Világnézete kezdetleges. Az előkelőséget azzal méri, hogy valakinek hajdan nyolcvannyolc ezüst tányérja volt, ennyi meg annyi aranykanala s olyan borhütője, „nagy öreg, melyben egy hat- esztendős gyermeket is megfereszthettek volna.“ Lenézi a paraszt jobbágyleányo­kat „az riihös alávaló asszonyokatakik már úgy mertek öltözködni, mint az úri kisasszonyok és fitymálták a brassói vagy szebeni egyszer ványolt posztót, mintha mi lenéznénk azokat a szegény boltileányokat, akik ma selyemharisnyát vesznek föl. Nem kitárulkozó. Nem olyan jó itéletü, mint Cserei Mihály és nem olyan eredeti, mint Bethlen Miklós. De mestere a remek, szikár, latinon ed­zett erdélyi prózának s az élet testisé­gét, a természetet oly elragadóan érzé­kelteti, mint valami költő. Erkölesisége abban van, hogy harag­szik a „nájmódira*', az átkozott, copfos, vendéghajas uj divatra, mint korunkban azok az öregurak, akik annakidején a bukjelszoknyára haragudtak s nem tud­tak kibéjeülni a nőknek azzal a kárho- zatos-ördögi szeszélyével, hogy hajukat kurtára nyimtják. Ezek az öregurak nehány évvel ezelőtt még csakugyan el­maradottak voltak. De most szinte for­radalmár újítóknak tekinthetők. Mert a bukjelszoknya immár ósdibb múzeumi régiség, mint az ö rozsdás haragjuk s a konty már érdekesebb, merészebb, mint a fins hajviselet. A divatok és szokások bírálóit általában igazolja az idő és jós­lataik többnyire beteljesednek. Ha va­laki egy rózsa, vagy egy kerti gyom előtt megjósolja, hogy az elöbb-utóbb el fog hervadni, annak föltétlenül igaza lesz. Ezen a téren örökös a hullámzás és a változás. Rettegi István a hatvanas évek­ben már visszasóhajtozta Apor Péter boldog, romlatlan korát. Mi pedig a Me­tamorphosis Transylvaniea-t olvasva, azon csodálkozunk, hogy milyen régiek azok az uj szokások, melyeket az iró megró s milyen ujak azok a régi szoká­sok, amelyeket magasztal. A tubákosszelencéről úgy beszél, mint mi a fojtógázról, Fájlalja, hogy már fo­gadók is vannak az országban, sőt egy vendéglő is Kolozsvárt s elmúltak azok a gyönyörű idők, amikor a szekérre pin­cetokot és ládákat raktak, tele töltöttká­posztával .9 az emberek annyit ettek, hogy mi az említésére is gyomortágu­lást kapunk. Sokallja, hogy újabban mindenki nagyságos ur lett, holott an- nakelőtte csak tekeggelmed volt, azaz kegyelmes ur. Kétségbeesik, hogy a ré­gi szelíd beszéd is veszendőbe ment s jámbor emberek szólásait idézi köve­tendő például, olyan kicsi káromkodá­sokat, amelyek ma már nem bírják el a nyilvánosságot, de fölháborodva írja meg, hogy az uj nemzedék szava járása újabban ez: „Az adtát, teremtette, hunc- fut, ördög szánkózzék a telkeden.“ Hasonlóan van a jómodorral is. El- szörnyülködik azon, hogy valaki a sza- kállát beretválja, s eleinkről ezt a képet festi: „Az bajusza a száját némelyiknek egészlen befogta, abban soha semmit el nem vágtak, sőt mikor ivult némelyik, megtölt a bajusza s beszoppantotta.“ Szemében valóságos bolsevizmns az, hogy a fiatalok már teát, kávét, meg csokolá­dét isznak reggelire és nem pálinkát, égett bort, megmézclve és mazsolaszőlő­vel. így zsörtölődik: „A férfiak reggeli ital gyanánt jó, finom, édes, csípős ür- mös bort is ittanak s egészségesnek tar­tották, mert nem vala olyan paszomán- los gyomruk, mint az mostaniaknak Nem tetszik neki az üvegpohár sem. Haj­dan csak egy „nagy veres fazékból“ it­tak a derék magyarok. Az uj táncokat éppúgy nem szívleli, mint öregedő kor- társainlz a tangót. Azt tartja, hogy a maiak — az akkoriak — „kecske módra ugrándoznak“ s visszaállítja az egeres, ILLIK TUDNI Modern magyar kislexikon Ebben a kötetben minden benne van, ami a nan" lexikonokban még nincsen benne. az iskolakönyv ékből ki ma­rs'-1 1 létező lexikon Ideális ki­egész ti.I „viele, mert több ezer modern tógáimat tartalmaz 32 oldalra terjedő képmelléklettel. Kitünően összeállított sport-lexikon melléklet külön értéke a kötetnek. Egészvászonkötésben, hófe­hér papíron 211 lej az Ellenzék könyv- osztályban, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre azonnal szállítjuk. Kérjen ingyenes könyvjegyzéket. gyertyás és süveges táncot, akár a mi öregjeink a keringet és lengyelkét. Nem győzi dicsérni a hajdani nyájasságot, „Olyan szeretet volt, hogy az atyafiak elmentek egymáshoz, egy-két hétig el­intenek egymásnál, mégis mikor elbu- csúzának, kivált az asszonyok, egymás­tól, úgy bucsuztanak el sírva: jaj édes néném asszony, édes öcsém asszony, megbocsásson kegyelmed, még nem is bcszélgetheténk egymássalÖ a lauda­tor temporis acti. Más szóval maradi lélek. 4 maradi azt tartja, hogy ami van, az rossz és csak az a jó, ami volt. A haladó azt tartja, hogy ami van, az rossz és csak az a jó, ami lesz. Az egyik a mult szerelmese, a másik a jövő szerelmese. Mindaketten egyformán elégedetlenek a jelennel. Úgy látszik, a jelent csak a bölcsesség képes teljesen megérteni. A maradi és haladó azonban nem bölcs. Hontalanok ok mind­ketten az időben, vad vágy ráncigálja őket hátra vagy előre, hogy megleljék egyensúlyukat. Elfogultságukban egy­aránt túlzók, igaztalanok és esztelenek. Hogyan is lehetne csak a múltra építeni, mely már halott s szűk kereteivel nem alkalmas a megnövekedett élet befoga­dására s hogyan is lehetne csak a jövő­re építeni, mely egyelőre ábránd s aka­ratunkkal soha ki nem számítható, soha egészen föl nem büvölhetőé? De mind a két lelkialkatban van valami megindító. Megindító a haladó, aki hitével, bátor­ságával az uj élet szállásmestere s meg­indító a maradi is, aki áhítatában és hagyománytiszteletében a régi élet el­tűnt nyomait keresi. A maradiság mély mivoltában nem is egyéb, mint honvágy az első, tiszta, éles élmények, a gyermek­kor paradicsomi boldogsága után. Ezért olvassuk oly visszavágyakozó mosollyál a Metamorphosis Transylvaniae-t is. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ. MB&&ZIÁ&&M meleg tengeri gyögnfüfűoh a RESIDENZ penzióban mind a négy emeleten kapha­tók. Idősebb uraknak és hölgyeknek, szívbajosoknak, asz‘másoknak, \ alamint elmeszesedésböl eredő betegségeknél na­gyon fontos, hogy a ReSilCílZ nem fekszik magaslaton. Őri. si ■ lőnye meg, hogy az összes előirt di ták pontosan betarthatók. A ReSÍŰKIlZ-ben minden kényelem és az összes modern konfort me találhatók: lift, központi vizfüt s, 22 fokos meleg, tengerre néző nabo-, loggi s és erkéiyes szobák, kényelmes ágyakkal. A RCSlíIfiílZ gészen a ten­ger-parton fekszik és nem a teng r parttal szemben. - ü[Esö háte^Öria. Kit inő konyha. Folyó hideg és me eg viz a szobákban. Feltűnően olcsó ren ió- ár \lr. Bővebb inh rmáeiót nyujt JFrélíljl Béla gyógyszerész sz raéiyesen Buda- p sten, reggel fd 9 t l este fél 7-ig. — Dima patika, Károly körút 5.) Mi dm 1 vélre válaszolunk és p r o sp ek t. u s t g ü'dűn’c. Tdefon : 81—6—19. Az ELLENZÉK a haladást szolgálja. V kisebbségi és emberi jogok eUlharcosa.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents