Ellenzék, 1935. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
1935-01-20 / 17. szám
í 935 /a a ai r 20. 'ELLENZÉK wmmwm ... GYULAI PÁL ül ÍÖLIÉKETI RLGENY ÍRTA : BÁRÓ KEMÉNY 2SIGM0ND 5J-IK KÖZLtíMtí^Y Mert ha szintén Márkházi és a vámép háboríthatlanul fogna is alunni, mii teljességgel nem lehetett előre tudni, nincs-e föizakiatva a piacz szomszéd ut- czáival együtt, — nem veszi-e észre s gátolja meg a t rtozaí szökésüket? ,k vagy a Szentgyörgykapun távozhattak, — anay a piaczra vezetett, s ez vala az egyenes út; — vagy pedig a kis török-kapun, hová csak a váron át juthatni, mi igen veszélyes kísérlet lett volna: ha tudniillik nem tökéllék el magokat a sánczon nagy kerüléssel s időpazarlással oda csúszni. Mit cselekedjenek tehát? A csikszékiek a jezsuiták behozatalát és a fejedelem buzgóságát, mely legközelebbi anyag vala békétlenségekre, nem tárták eléggé fontosnak; mert ők római hitiiek voltak. A többi sérelmeket szivökben hordozák, de midőn mérlegelni kezdették e rendkívüli meglepetés közt a maradás és távozás veszélyeit, hajlandóvá lettek, inkább kiszenvedni azon fenyítést, mely társainknak szökése miatt, rajok is, mint gyanítható bünszövetségesekre hárulhat, hogysem magokat a iiazaillanás sorskoczkáira kitegyék. A többi székelyek ellenben ujhittan melletti buz- góságuktól ösztönözve, inkább akartak tönkre jutni, mint ily határozó pillanatban, „az ur szőlőjének mi- velésétől távol maradni.“ ők tehát okvetlen szökni szándékoztak. idoljára abban történt megállapodás, hogy a haladni akarók, a török kapun osonjanak el; mig a maradók legalább két egész óráig észre nem veszik távozásukat. Lön tehát folytonos csúszás és lappangás a nedves várárkokban, oly nesz nélküli, hogy niég a bátor Guzman lovag is — ki egyébiránt éles fülekkel birt, nem a félelem miatt, de természeti adományból — csak akkor figyelmeztethette társát valami ólálkodó mozgásokra, midőn a szökevény dandár vezére, nehány ölre a török-kaputól, hol a két művész állott, fölüté fejét. Gengának mennyi reményét hozta kétség alá e kiemelkedő fő! — mert nem volt sem a Pierróé, sem a szeretett fogolyé. De aztán mint tágult viszont ki szorongó keble, midőn a második harmadik lappangó is elétünvén, bennök „kék darabontokra“ ismert! Tehát csakugyan sikerült íervök! Guzman hasonló érzésekben osztozván, a kapu mellől, melynek sötét árnya alkalmasint fedte a két művészt, ki akart lépni, hogy a szökevényeket, miidán köztök hivé Sennót is föltalálni, lovagi karjával és biztatásaival segedelmezze: de Genga visszatartóztatta; mert eszén, tolongó indulatainak fergete- ge közt is, megvillant, hogy Mészáros gátolva lehet szándéka teljesítésében, s ekkor a „kék darabontok“ nem tudván semmit az összeesküvés e mellékágáról, őket még mielőtt magyarázatokba elegyedhetnének, oly mogorván fogadhatják, mint rendesen egy nagy inerénynek meg nem hivott tanúit szokás. Még ovakodóbban elrejteztek tehát. Perez perez után mult, koronként egész tárházát a reménynek nyitva föl és zárva be. Fő főt váltott föl a kapuhidnál, egymást segítve alakok emelkedtek ki, kezek nyúltak alá a homályból bontakozó lényekért, megnépesült a túlsó tér —- v ah! e menekvők közt nem vala Senno! De uj nesz suttog az árokban ... a régi jelenet ismétlődik ... oh! e pillanatok a vonagló remény vég- dobanásaival! ... többé semmi zaj a „kék darabontok“ gyorsan távoznak ... a két művész előlép . . . perczek jönnek ólommal terhelt szárnyakkal, lomhán, resten, mintha az időmértéket egy gúnyos erő, mint az aranyat, végeden hosszú szálakra tudná kinyújtani . . . csend! mindig e gyilkoló csend! . . . semmi kö- zelgés ... semmi zaj a várárkokban ... Genga a tö- tökkapunál hagyván Guzmant, az őrhelyre siet. Itt minden rendén van; fegyveres „kék darabont“ őrzi a börtönt. Mészáros lakához fut: ez zárva. Pierro sehol. Minő éj volt! A bátor Guzmant, ki mély kötelességérzetből a kapuoszioptól egy lépést sem tágított, a Battista vezérletére bizott tartalék-csapat, melyet aggodalmai odavezették, — vive el magával. * Másnap ezer változatokban nyargalta a várost át a megszökés hire. Némelyek szerint a főhadvezér titkára egy kis, fürge és csellembogos lény, intézett el mindent. Mások Márkházit keverték a tervbe, ki rég óta két pad közti helyzetben volt, s most a fejedelem kegyében — mint állítják — még inkább sülyedvén, hogy föntarthassa magát, az ellenzékkel lépett szövetségre. Mások meg egy álarczos alakról beszéltek, ki órákig sétált a törökkapu előtt, fegyveresen és földig érő kaczagányban. Termete magas és sugár; modora parancsoló volt. Koronként elburkolt lények közeli- tettek hozzá, hihetőn rendeléseket venni. Midőn kettőt ütött éjfél után, — megjelentek a „kék darabontok“ levett föveggel hallgatták utasításait és oly lassan s könnyű lelkiismerettel távoztak, mintha épen kötelességet teljesítenének. De miért is féltek volna? Holott az álarczos úr lehetett-e más, mint Báthori Boldi■!!■! II Ilii IHHMII illMII—MWi Iliilllllllllllll I Iliim Mill III—UHUI II I—■«■»III zsár, kinek a palotaőrök is tartoznak engedelmeskedni; meri ő a fegyveres erő vezére? Voltak végre, kik érdekes keveréket csináltak a fönnebbi véleményekből, s az elszökés körül Márkhá- zinak, a kis titkárnak és Boldizsárnak egyaránt fontos szerepet osztottak ki. Így a történet bonyodalmas, csattanó, és meglepetésekben dús lön, s oly fűszeres táplálékot nyújtott a tömeg szájizének, bogy utoljára sajnálkozás tárgyává törpültek, kik korlátolt eszök miatt az egyszerűbb magyarázatot pártolták; mert nem nevetséges-e — mint a nép közül egy elmés fő megjegyezte, — hogy csigerrel elégedjék meg az, ki rózsamáii bort is ihatik? Ha valaki elmondotta volna, miként a titkos nyo- mozat, mely még hajnal előtt kezdődött, sok faggatás után csak annyi eredményhez jutott, hogy a palotaörök régóta valának állandó közlekedésben a békétle- nebb székely vidékekkel, s tehát idegen izgatás nélkül is odahagyhatták a fegyvert és szolgálatot: ezt a hirt a nép vagy badarnak vagy ámitónak tartaná; mert a szenvedélyek már föl voltak izgatva, minden félni vagy remélni akart s nem könnyen vált volna meg oly érzésektől, melyek napestig megóvták kedélyét az élet unalmai- s egyhangúságától. Aztán egy körülmény bö vizet hordott a gyana- kodók malmára. Boldizsár tudniillik noha talán kevésbbé számos, de sokkal fényesebb kíséretet tartott, mint a fejedelem. Ezzel ő rokonát akarta ingerelni; azonban rövid időn ti.bb fejlett ki belőle palotalármánál: mert még azok is, kik apró koezódásait elnézték, — sőt a hatalommal való visszaélés ellensúlyának tartván, szivökben pártolák, — most megdöbbenének. Aggasztó vala egy tábor magvát látni oly főnök körül, kinek népszerűsége, — s mint közönségesen hitték — becsvágya, mihelyt a külviszonyok s főként a fényes kapuval való összeköttetések engednék, megfoszthatná Erdély választott országlóját a fejedelmi süvegtől és vezérbottól. A kormánygyülés tehát erélylyel akart föllépni, mit Boldizsár — ki szenvedélyei s könnyelműsége mellett is finom tapintattal birt — azzal előzött meg, hogy palotaőrei nagyobb részét Fehérvárról eltávolitá Fogarasföldre, mely noha névvel nem, de valóságban egy kis független herczegség volt. S ime, most neje e csapattól kisérve érkezik meg s nem épen akkor-e, midőn a fejedelem börtönnel kezdi üldözni egy művész személyében a Boldizsárhoz való ragaszkodást? midőn a pártgyiilölség fölizgatva és átaíkodott küzdelem közt van; midőn végre a megbontott rend, s megtágult függés egy nagy merény álmait perczek alatt valósággá, reményeit követelésekké, tényeit joggá változtathatja? Ki ne hinné — volt a tömeg egyszerű okoskodása, — hogy Boldizsár testőreinek megjelenése a Zsig- mondéinak eltűnésével kapcsolatban van? Az egyik délelőtt, másik az nap éjfél után történt, — s függhet-e néhány óra az okok és következmények szorosabb lánczolatán, mint e rövid időköz? IV, Ily nézeteknek hódolt a városberek vasárnapi közönsége is, mely többnyire saját mühelylyel biró mesteremberekből és hatalmas főnökök védelme alatt álló kisbirtokosokból alakult. Vendégeink a korcsma előtti padokat foglalták el. Senki sem akart a szobákban ülni; mert a lég tiszta és enyhe, a fák árnyasok s még most is virágzók voltak, a Tövis és Borbánd felé vezető két út pedig oly élénk és a városberek annyira körülhálózva a közlekedés apró fonalszálaival, hogy mindenkinek szabadba keile vágyni. A kisded asztalok, — melyek részint hosszacska vonalban, részint terepélv fák körül magányosan, vagy árnyasabb erdősátor alatt c.soportozatban állottak, — többnyire már el valának látva vitatkozó egyénekkel a politizáló közönség azon összegéből, melyet helyzete vagy vérmérséke még tettleges föllépésre nem igen csábított, s mely pártzászlókhoz vonult ugyan, de kedélyébe mostanig csak annyi izgalmat szivott, mennyit hajlandóbbak vagyunk nagy szavakban kiönteni, mint titkolózó tervek és mogorva arcz alá rejteni. Noha e tömeg a vendéglő előtti tér rendezésénél fogva apró társaságokra oszolván, közösen egy beszélgetést nem fogathatott; még is alig vala asztal, melyen más kérdések, más remények és aggodalmak tárgyaltatnának. Mindenüvé befurta magát a két rokon viszálya, hogy ne engedjen egyébre vonatkozó eszméket fölmerülni. Boldizsár és Zsigmond: e két név uralkodott a kedélyeken. Hozzájok lön kapcsolva — mint gálvarúdhoz a rabcsoport — minden ötlet, érzés és vág}'. Főként a mult éji esemény volt szőnyegen. Ha valaki a számos négyszög és kerek asztal tagjainak szanaszét hullatott nézeteit fölgyüjtötte volna, hogy — mint most a hírlapírók és államférfiak szokták a népkedély, népérzület és népbölcseség elhintett rózsa- és rozmarin-levélkéiből kifőzze azon szeszt, melyben öszpontositátik a lombikba gyúrt anyagok illata és ereje, tudniillik a közvéleményt: ekkor tüstént méla bánattal búcsúznék a negyven éves békétől s legfelebb huszonnégy óra alatt tárogatót fuvatna, hogy a nemzeti fölkelés maga idejében küzdhessen a szétáradt lázadással __________ ________ Mert a tömeg véleménye szerint kétségtelen volt, hogy a székelyek fegyvert fognak ragadni, s hogy Boldizsár soká nem késhetik velők szövetkezni. Pierro ismeretlen signorok közt egy kerek asztal ka mellett ült. Rosszkedvű volt és kevés részt vett a politikai : vitatkozásokban. Lehet, hogy az álmatlanul töltött éj is hatással vala rá: azonban mogorva szeszélyei, szórakozása és sőtétmélázatai mélyebb kútfőből eredtek. A tegnapi esemény nem akart fejéből kiköltözni. Ott ült agyában, — mint a pók ül hálója közepén -— uralkodván az idegek legvékonyabb szálain is. Pierro sajnálja ugyan Sennot, de az érzés kevés zajt okoz keblében; mert bajazzónk világnézete két tökéletesen ellenkező tengelyen forog. Ö először álhatatosan hiszi, hogy a lorettoi szűz minden bonyodalmon segíthet; másodszor pedig meg van győződve, hogy kit a végzet kötélre szánt, az nem fog vízbe fuladni: következőleg neki a csodákról való hit reményt, a végzetszerüség tana pedig mindig resignatiót nyújt. Kell-c ennél több? Bizonyára földi boldogságunk tetőpontja e két; rendszernek egyesítéséből áll. Ne gondoljuk tehát, hogy a jámbor Pierro még telt serleg előtt is a felebarát! szeretet szívdobogásai miatt válnék elfogulttá. Oh! nem. Miért ő busong, nem a Gyulai Pál úrral való viszály; mert ő e kérdésben az ellenzék nevezetes egyénisége ugyan, de talán főként azért, mivel a két művésznő, kiktől mellékes jövedelmei függenek, szenvedélyesen pártolják — legalább köztudomás szerint — Sennót. Bajazzónk komorsága az önzés bő forrású kútfejéből serked. Ő tudniillik büszke volt arra, hogy a művész és műértő világ legelső fifikusa. és műértő világ legelső fifikusa. Azonban midőn a diák föllépését és modorát korán reggel, mikor a hajnal hűs szellője megfrissité homlokát és szellőzteté gondolatait, újra fontolgatás és mérleg alá vette, kénytelen vala sejditeni, hogy az eelectikus bár a föld hátán legügyetlenebb lénynek látszék, hihetőleg kijátszotta Guzman estélyének minden tagjait, s igy őt is. — Szent Györgyre! ki nemes Alsó-Fehérvárme- gvének védnöke és kétségkívül a lorettól szűzzel közelebbi viszonyban áll! Pierro már gubó lett s csak fityeg a gentiliainok társaságában; mig Gergely signor tátott szájával Luczifer után tán legtöbbet tud bekalánozni a pokol főzelékéből! Ily felsóhajtás és önvád után egy lélekzettel egész meszelv rózsamálit nyelt el bajazzónk és két könyökére támasztva fejét oly fájdalmatlanul és akkora közönynyel nézett a vitatkozó társaságra, mint a szentkönyv két rögtönzött sóbálványa a lángoló Gomor- hára. Egyszerre erélyes lökéseket érez oldalbordáin. Visszatekint. Mellette Genga áll. — Ah! Signor: minő meglepetés? szíveskedjék mellém ülni, itt üres hely van. —r Barátom! válaszolá Genga suttogva, hozzá ne nyúlj poharadhoz s törölj le minden ködöt homlokodról. Fontos dologban jöttem; ép ész keH rá. Genga zsebéből kivette s átadá Solrónia iratát Pierro ujja végével fölemelvén a levélkét, először pecsétét, s aztán czimét nézte meg. — Ki gondolta volna? sóhajta. A rendező érzé, mily sok megalázó eszme pontosait e kérdőjeles három szóban: — ön téved, rrrondá elfojtott bosszankodással, ha hiszi, hogy azon vetésbe akarnám sarlómat vágni, mely kizáróan öné. Nem, édes Pierro! csak a tegnapi balesetet kell jóvá tennem. Ez minden. Szerelmi postának már igen nehézkes legény vagyok. — S kihez vigyem a választ? A kisasszony, mint ön közelebbről mondá, kissé elfogult irántam. — Én is átvehetem. De siessen. — Még várhatunk egy pár órát, válaszolá Pierro visszahelyezvén fövegét, melyet az asztalról fölveti volt és a levelet óvatosan rejtvén oldalzsebébe. — Már délkörülig az én signorémat a remény és aggály hullámain kell libegtetnem, — mert ime a tábornok! (Ekkor ujjával a Tövis felé vezető útra mutatott.) Egyébaránt — folytatá, — ha a boldogságos szűz is oldatomnál lesz, úgy remélem intézhetni e kedves apróságot, hogy Sofrónia kisasszony sokszor elfogja magában mondani: a jámbor Pierro! a becsületes Pierro, a szolgálatra kész Pierro! — Kérem önt, szól kevés zavarral Genga, többet nem tenni a levél egyszerű átadásán kívül. Pierro kémlő tekintetet akart volna vetni Gennára — mely fölvilágosítandó lenne őt azon kétes szerepről, melyet a rendező úr a művésznő szivdrámájában most először kezd játszani; de e szép eredménynyel kecsegtető vállalattól magokhoz ragadták minden figyelmét a városberekben rögtön támadt mozgalmak. Báthori Boldizsár, — kit a bajazzonak éles szeme korábban észre vön, mint a többieké — ügetve érkezett azon félhold alakú kanyarulatba, melynek közepe alig vala tiz öl távolságra a berek ülőhelyeihez. (Folytatjuk.)
