Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Prágai Tamás: Seholsincsvilág képei

huszadik század közepéig alapvetően a tizenkilencedik századi népiesség gondolatköre határozott meg, ebben a tanulmányban a modern irodalomértés számára is befogadhatóvá tette - közismert, hogy a népdal és a szürrealizmus képalkotásának hasonlóságaira mutatott rá. Tegyük hozzá: így is az út elején járunk. Mind nyilvánvalóbb, hogy népdalaink olyan viszonylatokat rejtenek, melyek mélyére ma sincs elegendő eszközünk betekinteni. Egy korábbi tanulmányomban más megközelítést javasoltam: a népdal szerkezetét a gnómikus tudás ontológiája felől kíséreltem meg bemutatni.17 Mit jelent az, hogy gnómikus? „A gnóma - írja Arisztotelész - kijelentés, de nem valami egyediről, például, hogy milyen ember lpikratész, hanem valami általánosról, de nem is minden általánosról, például nem arról, hogy az egyenes a görbének ellentéte, hanem csak arról, amire cselekvéseink vonatkozhatnak, és amit meg kell tennünk vagy el kell kerülnünk.” Általános „életszabályról” van tehát szó, a mondott tanulmányban egy konkrét, XVII. századi szöveg, a korban általánosan ismert, Ifjúság mint Sólyom madár, / Addig vig, mig szabadon jár, /De jaj nékem szegénynek már, /Víg örömet szívem nem vár18 - kezdetű, több helyütt lejegyzett és népdalváltozatokban is ránk maradt vers, vagyis afféle korbéli „sikerkönyv” alapján kísérlem meg bemutatni a sajátos retorikai figura, a gnóma „működését”: „A szöveg tapasztalata az idő elröppenése mint egyetemes létélmény, és a változás örömének tapasztalata; népszerű versünk első versszakának négy sora mögött, kimondatlanul, a ‘vígság’, az időben való létezés örömének kiáradása áll, míg az öröm hiánya az elmúlásról való tudást jelzi. Feloldhatatlan ellentét bontakozik ki előttünk. Az ifjúság, a röppenés szépsége társul az elmúlás, az elillanás, az időbeliség bánatával.” A gnómát, amelyet a rövid szövegben tetten értünk, jellemzi valamiféle rejtélyesség: Arisztotelész ezt a szerkezet hiányosságával magyarázza. Az a sejtésem, hogy a gnóma a modern költészetben nagyságrendekkel jelentősebb szerepet játszik annál, amit a szakirodalom jelez, vizsgálata egy lehetséges kutatási irányt nyithat.

„Csapongó képzelete” Pásztor Bélát nem avatja társtalan, rokontalan alkotóvá. A Vándor dal19 vagy a Fürdő lányok képei („S míg ficánkoltak szakállas hínárban, / Mint hasukat csillogtató halak”)20, de még inkább a Vörös hal21 metaforái könnyen párhuzamba állíthatók Kormos István - a francia költészet tapasztalatait is őrző - motívumaival. A vers címében említett Vörös hal mint baljóslatú jelkép (a Halak csillagkép?) az éjszaka vizében lubickol a költő születésekor: „Úszott a háztetők fölött, / verte az éj vizét. / Nyomában, mint a tengermély, / Morajlott száz vidék.” A „tengermély” metaforája (utalhatok a Tengermély című versre) Kormos költészetének egyik kulcsa; a Vonszolnak piros delfinek szerzője többször helyezi a vers környezetét úsztatott és lebegtetett, víz alatti világba. „Szobámban fekve hanyatt, / hol sötétség pezseg, / hallom: a falon bezúgva / jönnek a tengerek. // Nem északi partok vize, / jégtáblát csicsijgató, / fagyott madarat nem játszik / kristályosán a hó. // Sáfrányszagokkal tódul / hullám hullámra fehéren, / padlóra lecsüngő kezem / cirókál vízfenéken.” (Hanyatt a tengervízben) De továbbléphetünk a motívumok - akár véletlennek tekinthető - egybeesésén. Pásztor Béla Álom a három bucsusról22 című versét - nyelvi regiszterét tekintve - akár Kormos István korai versei közé, az Őszi metszet három csavargóval, Téli metszet három csavargóval, Búcsús metszet a mecséri Villonokról sorába illeszthetnénk:

41