Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Döbrentei Kornél verse
hej amiatt is vezeklettél, mások manna-hullásban áznak, hamis próféták hamukáznak, lőttek rád, de te nem lövettél nem üldöztél - üldözött lettél. Rémálom s szörny-valóság: tied, málhád inaszakadtig viszed, hátadon bő púpként ered meg, ősbűnnel roskasztott eretnek. S nem hiszed, jó vagy még a jóra. Esküdtél kalózlobogóra? Nem! Talán van még bűnbocsánat, estéd nem bút hoz vacsorának, nem azért üzen neked Isten, ne merj pihenni, s kimerítsen. Nem tudsz hová fordulni: falnak? Benne kísértethadak laknak, támadni készen seregeinek, sosem fekszenek, sosem kelnek, repedéseken át elérnek, rettegsz, itt feledvén letétnek, lábszárad ellilult, zsibbatag, csontkezűk prédája marad, érintésük, mint dúlt hangyaboly, tested egészén eláramol. A kör bezárul, nagy vadászat ez, csak bánhatod, hogy nem hallhatod, mikor a szíved már nem neszez, a halálod tán kialhatod, de átvirrasztott ébrenléted? S a naptól áthatott fényteret miként viseli gyötrött éned, s a mésszel eltorlaszolt erek? Néked már gyehenna, vélheted, kínpadi tánc, test, lélek vásik, tartást végzet kikezd, alámos, sorsod nem több, mint a hatályos, szenvedés a visszavonásig. 32
