Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - M. Lezsák Gabriella: László Gyula életműve egy évforduló apropóján

gyár nemzetiség lényegétől meglehetősen messzire gurult irányzatok képtelenek voltak teljesíteni.”64

Mikecs László, a korszak egyik kiváló néprajzkutatója szerint „a legfeltűnőbb ebben a nagyjelentőségű tettben az, hogy László, mint minden igazi szellemi ember még egy olyan speciális szakismeretet követelő tanulmányágat, mint a régészet, sem tekint öncélúnak, csak eszköznek egy régészetnél fontosabb dologhoz, a magyarság élete értelmének meglátásához.”Ss

Az Egyedül vagyunk című folyóirat anonim66 könyvismertetése pedig azt emelte ki, hogy „a mitikus elem az, ami ezeknél az új fiatal kutatóknál legjobban megbecsülendő. Minden olyan korszak, amikora tudomány a nemzet őstörténetében mítoszokat keres és mítoszokat talál, a nemzeti öntudat emelkedésének, a nemzetbe vetett hit újjá- ébredésének a kezdete. A millennium óta nem foglalkozott az irodalom és a történelem annyit a honfoglalás előtti és az Árpád-kori magyarsággal, mint most. És ez a mostani kutatás a mitikus és mágikus elemek közé való tévedezés közben is sokkal közelebb hozza hozzánk őseinket, mint a millennium görögtüzes ábrázolásai. Életet és népet ismertünk meg, pompásan szervezett, zárt, dolgos közösséget. Népet, amely sosem volt olyan féktelen, magányos, kóbor, nomád, individualista, mint azt a liberális kor történelemszemlélete elképzelte. Ismerte a földművelést, a mesterségeket, a művészetet, a munkát, a közösség iránti felelősséget, közelebb állt mindahhoz, amit ma parasztközösségnek, szervezett, népi közösségnek hívunk, mint ahhoz a sok cifra, színpadias délibábos lovas alakhoz, akik a múlt századi freskókra, de még Beöthy Zsolt irodalomtörténetébe is beszáguldanak, anélkül, hogy tudnánk, hol laktak, mit csináltak, miből éltek.”67

László Gyula saját bevallása szerint Mészöly Gedeontól kapta az egyik „legszebb bírálatot”: a kötet a nyelvész-irodalomtörténész szerint „szintézise mindannak, amit tudunk.”6* A könyvről két baloldali kötődésű író is nyilatkozott, mindkettő magánlevélben közölte gondolatait László Gyulával. Erdei Ferenc hosszú, máig kiadatlan levele a családi hagyatékban lappang,69 Veres Péter levelét viszont közölték a László Gyula Emlékkönyvben.70 Utóbbi szerint a kötet „nagy ügy, nagy könyv.” ,Annyira nagy az anyag, hogy az ember csak olvassa, mint egy jó regényt, és elveszti a bíráló, tájékozódó, összevető képességét. ”7'Alább viszont beszámolt a könyv olvasásakor jelentkező „megérzéseiről”, „hiányérzetéről” is. Bírálata felér a szakember bírálatával, hiszen olyan lényeges észrevételeket tett, amelyek később a könyv kapcsán kialakult szakmai viták kiindulópontjai lettek. Pl. észrevette a László Gyula által nagycsaládnak tartott közösségek folyamatosságával, vándorlásával, terjedésével összefüggő nehézségeket és ezzel kapcsolatban kérdéseket is megfogalmazott: „Miért csak 4-3, esetleg 20-30 sír van egy bokorban? Elment onnan a család? Kipusztult?”; „Hol a folytonosság? Minden nagycsaládnak külön temetője volt?”.71 Veres Péter azt is kiemelte, hogy a témáról célravezetőbb lett volna a „merev statikus ábrázolás" helyett „dialektikus-szintetikus ábrázolást" adni.73 László Gyula későbbi bírálói szerint éppen ez a statikus ábrázolás „nehezítette annak lehetőségét, hogy a 10-11. századi emlékanyagban meglássa az eltérő csoportokat és az időrendi változásokat"74 Lényeges megjegyzése Veres Péternek az is, hogy László Gyula a szokásokkal, hiedelemvilággal kapcsolatos leírásai „túlbizonyítottak,” ami „nem volna baj, ha ezek a bizonyítékok csak ide volnának érvényesek és sehova máshova. Csakhogy én úgy érzem, a primitív népek életében az azonos életformából és azonos képzetekből rengeteg azonos vélemény, hiedelem és szokás keletkezett - egymástól teljesen függetlenül is - de viszont az azonos

66