Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - Zinner Tibor: Emlékfoszlányok az első semmisségi törvényhez vezető útról és göröngyeiről

egy (erre alapozott) esetleges igazságügyi vagy egyéb eljárás jobb helyzetben foganhat, amint az említett írásomnál, korábban, a zömében munkásmozgalmi - kommunista és szociáldemokrata - vezetők büntetőpereiről írottaknál történt. A vizsgálati és a büntetőperes iratanyag egy meghatározott része 1980-1981-ben még megvolt, benne kutathattam.18 Ezek megsemmisítésére határozatot utóbb nem hoztak. A büntetőügyek tartalmát így jórészt ismertem, és a meghurcolt legismertebb személyiségek nevei már közszájon forogtak. Ezeket a vizsgálati és büntetőperes anyagokat azért nem zúzták be, égették el, mert az állampárt vonatkozó felfogása- határozata - szerint törvénysértő büntetőperes eljárást a munkásmozgalmi vezetőkön stb. kívül „mások” ellen nem folytattak. Az 1945-1956 (1963) közt sérelmet szenvedettek körét jórészt most a „mások” alkották.

Balogh arra kért, hogy az ún. ’56-osok büntetőügyeinél ne vesszek el a részletekben. Azért sem célszerű felsorolni valamennyi ismertebb személy büntetőperét, mert az általános, minden elmarasztalt személyt érintő jogi megoldáshoz - ha lesz- elégséges a kiemelkedő, a legismertebb büntetőügy, a Naggyal és társaival szemben indított büntetőeljárás említése, illetve majdani (a korábbi, ’58-as büntetőperhez képest ellenkező előjelű) megoldása. Ez lehetővé teheti - fejtegette (Kulcsárral azonos módon) -, hogy az emberi, erkölcsi, politikai és jelen esetben jogi rehabilitációra alapozva ne csupán a volt miniszterelnök és társai becsülete álljon helyre, hanem az összes, ’56 miatt elmarasztalt ártatlan esetében törvényjavaslat készülhessen büntetőügyük semmissé nyilvánítására.19

Miután jeleztem, hogy a Vida Ferenc vezette népbírósági tanács egyes ítéletpéldányait az LfB TŰK őrzi, én is ott olvastam el, mi több, titokban abból jegyzeteket készítettem ’87-ben. Abban állapodtunk meg, hogy ennek alapján részére is szerkesztek egy rövid anyagot, függetlenül felkérésétől, az „összefoglaló”-tól. Azonnal érzékeltem, hogy az ítélet létéről tett megjegyzésem izgalomba hozta. Arról én nem tudtam - ő meg hallgatott -, hogy a büntetőper iratanyagának megszerzése körül óriási, a közvélemény előtt ismeretlen küzdelem bontakozik ki.20 „Fecsegésem” révén most első kézből ismerhetik majd meg ő és felettesei - így Grósz is - annak évtizedeken át titokban őrzött tartalmát. Az igazságügyi tárca tájékozottsága ellensúlyozható lesz.21 Mi húzódott meg a háttérben?

Vásárhelyi Miklós, a Naggyal és társaival szemben 1958-ban lefolytatott büntetőeljárás Vili. rendű vádlottja a történtek megismerése érdekében - 1987. november 5-én - írásbeli kérelmet nyújtott be az LfB-hez, amelyben leszögezte: „legalapvetőbb jogom, hogy a reám vonatkozó ítéletet ismerjem. Az ítélet semmiféle államtitoknak minősülő adatot nem tartalmaz.” Vásárhelyi részére négy nappal később postázott- féligazságokat tartalmazó - válasz végén a következő mondat olvasható: „miután az iratok nem állnak rendelkezésünkre, az ítéletet nem áll módunkban Önnek elküldeni”. A közel két éven keresztül tartó küzdelem ezzel megkezdődött.22 Vásárhelyi előbb december 2-án annak közlését kérte, „hogy az iratok hol állnak rendelkezésre, hogy az ítélet kézbesítését kérhesse, vagy legalább az iratokba betekintést kérhessek”. Majd - miután érdemi sikert nem érhetett el (háromoldalas ösz- szegzést olvashatott el)23 - Vásárhelyi az LfÜ-nél perújítási kérelmet terjesztett elő március 28-án.24 Vágó tanácselnök és ülnökei június 28-án hozott végzésükkel elutasították azt. Ő ezt a döntést sem fogadta el, benyújtotta fellebbezését az LfB- hez július 8-án.25