Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 21.)

Ez a gond attól kezdve foglalkoztatott, hogy a belgrádi maradás mellett döntöttem. Szüntelenül zakatolt ez a feltétlenül megoldandó gond a fejemben, anélkül, hogy megoldásra bukkantam volna.

Legkézenfekvőbb megoldás lett volna, ha taxit rendelek, és szállodába vitetem magam. Csakhogy se taxira, se szállodára nem volt pénzem. Semmire sem volt.

Ilyen helyzetben megbocsátható lett volna, ha mégis idetelefonálom valamelyik belgrádi ismerősömet, csakhogy ilyen ismerősöm sem létezett, soha.

Abból kellett gazdálkodnom, amim volt.

Amikor arra intettem a szoba gazdáját, hogy ne merészeljen korrumpáló szándékra gondolni, amikor én szalámival, luxus cigarettával igyekszem őt megajándékozni, akkor igen is elsősorban a jótékonyságra hajlamos szívemre gondoltam, de ott moccant a lehetősége annak is, hogy ez a szívjóság majd kifizetődik, mert jótett helyébe, stb.- Ha tudna itt a közelben egy olcsó szállodát - kezdtem a mondatot és abba is hagytam s néztem a felfelé fútt cigarettafüst bodrozódását. - Nagyon olcsót - fűztem az előbbiekhez, miközben kinyitottam a másik szatyromat és elővettem s asztalra tettem egy üveg bort. - Ezzel tudnék fizetni a szállodásnak is, ha létezne olyan szállodás, akivel megegyezhetnék. Van még néhány butélia a zsákomban. Csak egy éjszakáról lenne szó, akár magánháznál is, akár a maga házánál is.

Úgy éreztem, valamennyi lehetőségemet kijátszottam a cél érdekében, hogy megvessem a lábamat Belgrádban.

Várakozón figyeltem az embert, aki végre rám függesztette megüvegesedett szemeit. Bólintott, aztán sűrűn, buzgón bólogatott, majd felállott székéről, az ajtóhoz sietett és nagyot kiáltott az állomás hajnali éterébe.

Nem értettem, hogy mit kiáltott, de ő tudatában lehetett cselekvése értelmének, mert szigorúan rám nézett, vállamra tette a kezét és azt mondta:- Lerendezzük ezt az ügyet.

Kopottas küllemű ember lépett be, akinek azonnal élénken magyarázni kezdett. Időnként felém bökött a fejével, meg batyuimra mutogatott. S miután befejezte, hozzám fordult és felvilágosított, hogy az itt álló ember tudja a címet, ahová megyünk, velem jön, és még a cipekedésben is fog segíteni.

Gyorsan előkaptam a megbontott karton cigarettát és a kopottas jövevény kezébe nyomtam. Kicsikét ugyan várakozón lesett a szoba főnökére, de miután valószínűleg bátorító szavakat hallott tőle, elvette a kínált csomagot.- Na! - állott elébem vendéglátóm és nyújtotta a hivatalos papíromat. - Rajta van a rendőrség címe, ahol jelentkeznie kell. Első alkalommal már holnap oda kell mennie. Akárki megmondhatja majd magának, hogy miképpen jut oda. A legjobbakat!

Kezet fogtunk és mosolyogtunk. Mind a kettőnkről megkönnyebbülés áradt, de azt hiszem az emberem volt boldogabb, hogy megszabadulhatott nyomasztó jelenlétemtől, megtartva mindazt a csecsebecsét, amit saját pénzén viszont soha nem vehetett volna meg.

Szeles, majdnem viharos volt a hajnal. Szerencsére csakugyan a közelben horgonyzott a dunai kis teherhajó, aminek egyik kabinjában lett szállásom. A hajó tulajdonosa is beszélt magyarul és beavatott üzleti titkába, ami szerint ő nem

54