Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 21.)
Mentségemül szolgált viszont az a megfontolás, hogy távolról sem önkényes a helyben maradásra vonatkozó elhatározásom, hanem kényszerűség. A Jugoszláviában időszerűen érvényes törvénykezésnek vetem alá magamat, amely törvénykezés tiltja a határ átlépését. További mentő érvként hatott annak a gondolatnak átsuhanása is, ami szerint éppen az lenne felelőtlen magatartás, ha lágerbe mennék és ott a jugoszláv állam kontójára élnék. Ehelyett önmagáért felelős lényként viselkedve, vállalom annak a kockázatát, hogy a magam zsebére állom a kényszer-tartózkodás költségeit. Az elvont okoskodások terepéről itt aztán rögtön át kellett lépnem a realitás talajára, amelyen állva jól tudhattam, hogy fillérem sincsen, amire világvárosi tartózkodásomat alapozhatnám. Ennek ellenére vonzásában maradtam a lehetséges belgrádi kalandnak, azokhoz a kalandor hajlamúakhoz hasonlóan, akik annál inkább hisznek a lehetetlenek megvalósulásában, mennél kevéssé kínál erre okot a valóság. Kísértettem az ördögöt, amikor megvallottam a hivatali embernek, hogy jelenleg ugyan vékony a bukszám, de vannak ismerőseim Belgrádban, és azok majd segítenek.- Na, persze, én se üres kézzel nyitok be hozzájuk, mert lám csak, mi van itt a zsákban! Kioldottam egyik szütyő madzagját, ami egyébként is kioldódni készült, előhúztam egy rúd szalámit és a hivatalnok felé nyújtottam, sőt, hirtelen ötlettel asztalára, a keze ügyébe tettem, és kijelentettem, hogy örök ajándékként fogadja tőlem annak a jótéteménynek a fejében, amit én kaptam őtőle az által, hogy magyar nyelven szólott hozzám. Majdnem riadtan szabadkozott, hogy miképpen gondolom én ezt, ilyesmit ő nem fogadhat el, és az asztal szélére tolta a szalámit. Papírt húzott helyette maga elé és mintha sürgetnék, nagy igyekezettel kezdte másolni az útlevelemből kinézett adatokat, meg egyebeket, amikre a megfelelő rubrikák vártak. Én pedig tovább magasztaltam a pillanatot, amikor teljesen váratlanul meghallottam az ő magyarul szóló beszédét. És ráadásul mennyire tisztán hangzottak a szavai, holott gyerekkorában tanult nyelve esetleg nem is a magyar! Futtában beleszőttem áradozásomba, hogy magyar íróként voltam országot látni Bulgáriában, és noha gondokkal is találkoztam, nagyon sok volt az általam fellelt, megismert szépség és gyönyörűség. Egyebek mellett a megannyi felragyogó emberi jelenség. Egy idő múltán én mégis nagyon vágyódtam, hogy az idegen nyelv tengeréből eljuthassak vissza, a Tisza tájékára, ahol a magyar nyelv csobogását újra hallhatom. Végtére is, író vagyok, aki egész megélhetése feltételeit az anyanyelve tengeréből meríti, és természetes, hogy neki, magának is el kell merülnie anyanyelve tengerében, hogy a munkájához nélkülözhetetlen energiákat és matériákat időről időre onnan abszorbeálja, majd munkássága révén olvasói lelkének a táplálására felkínálja.- Ezért ne csodálja, hogy lubickolok itt a magával való magyar beszédben és habzsolom a rég nem hallott szavakat - adtam a rezümét. Nagy levegőt vett a rendőr, vagy vasutas, igazgatta maga előtt a papírt, lehelte, majd használat nélkül visszatette helyére a pecsétnyomót, és egyéb jeleit is adta növekvő zavarának. 52
