Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 21.)

gonok között, de minket, tizenéves gyerekeket nem zavartak el, sőt, érdekeik szolgálatába állítottak bennünket. Cigarettát, csokoládét, pénzt, üres töltényhüvelyt, meg hasonlókat kínáltak és azt kívánták cserébe, hogy szerezzünk nekik tejet, tojást, gyümölcsöt, satöbbi.

Ismertem az ügymenetet. Azt idézte fel, amikor kisebb koromban vándorcirkuszosok érkeztek a falunkba, és ugyanígy hajtottam fel nekik tejet, tojást, egyebeket. És az eladási árak mellé - ráadásként - ingyen jegyet is kaptam.

Remek üzleteket bonyolítottunk Varga Gyuszival is a napokig, olykor talán hetekig helyben rostokoló katonákkal, és eközben itt is extra hasznokhoz jutottunk.

Üzletkötés közben ugyanis németül zajlott a csevej. Harmadik-negyedik polgáristák voltunk, a kötelező német nyelv tanulásában inkább a lemaradók sorába tartoztunk az iskolában, de a német katonákkal említett Wirtschaft alkalmával annyit fejlődtünk, hogy ebben a tárgyban a legjobbakkal kerültünk egy szintre.

Fontosabb volt ennél, hogy a háborús állomáson kóborlás közben olyan információkat szereztünk, amikhez máshol nem juthattunk volna. Megbámulhattuk, sőt, megfogdoshattuk a fegyvereket, hallgathattunk frontról való történeteket, amiket aztán továbbadtunk gyerektársainknak és növekedett szemükben a tekintélyünk.

A román határ mellett, egyszersmind a határt jelző Duna mellett álltunk, Rusze városában, amikorra úgy éreztem, hogy eleget hódoltam egyik gyerekkori emlékemnek.

Innenső oldalon a Dunáig terjedtek a sínpárok a büszke Rusze vasútállomásának belső peronjától. S itt, a még bonyolultabban kanyargó változataik összefonódtak a kikötői épületekkel, emelődarukkal, meg lehorgonyzott, nagy hajókkal. Kisebb vízi járművek futkároztak a nagyobbak hónaljában.

Szemben Gyurgyevó kikötője.

Felvillant bennem, hogy az már egy másik országnak, Romániának a része. Románia pedig Magyarországgal határos.

A világnak ezen a pontján közelebb vagyok Magyarországhoz - légvonalban legalábbis, - mint bármikor, azóta, hogy Bulgáriába érkeztem.

Kigyúlt a képzeletem s láttam, amint ruhástól a Dunába vetem magamat, nagy csapásokkal a túlpartra úszók, és onnan hazagyalogolok Budapestre.

Mindenképpen átúszom a Dunát, miként azt Szilárd Zoltán tette Dévénynél, Pozsony közelében. Legalábbis megpróbált sétahajóról vízbe ugorva osztrák partra menekülni. Géppisztollyal soroztak utána, és három társa után - és nincsen hír felőle azóta.

Játszópajtások voltunk elemi iskolában és néhány későbbi évben együtt lubickoltunk a püspökladányi strandon. A helybeli úszószakosztály versenyzőiként együtt mentünk a Debrecenben rendezett versenyre. Mindketten plecsnit nyertünk, de egyébként nem voltunk összehasonlítható úszók. Amikor ő krallozott, forrott, pezsgett a víz a bokái körül, én pedig egyáltalán nem tudtam lábbal hajtani magamat a vízben, csak a kezeimmel kalimpáltam.

Szilárd Zoltán ott volt az 1948-as londoni olimpián, ahonnan a hetedik helyet hozta el százméteres férfi gyorsúszásban. Nominánsa lett az 1952-re tervezett, Helsinkiben rendezendő olimpiának, de oda végül nem jutott ki, mert híre terjedt, hogy - esetleg - nem jön majd vissza.

48