Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 21.)
Levont valamit ennek értékéből, hogy miután átnézték útlevelemet, nem adták vissza. Továbbra is mosolyogtak, udvariasan köszöntek, amikor otthagytak a kupéban. Nem értettem az útlevél elvételének okát, célját, de nem nagyon nyugtalankodtam. Bizalommal voltam irántuk. Azon kívül robogott velem a vonat Belgrád felé, Budapest felé, száguldottam hazafelé! 118. Felélénkültem és azzal foglaltam el magam, hogy rendezgetni kezdtem szétlazult csomagjaimat. A bőröndömmel nem volt baj, de az ajándékokat két olyan vászonzsákba, püspökladányi szóhasználat szerint szütyőbe nyomkodtam a szállodai pakolászás végső lázában, amelyek száját madzaggal kellett bekötni, de a kötések részint kioldódtak, vagy elszakadtak. Át is csoportosítottam a holmikat, külön raktam a szalámikat és külön a borokat. Ezen kívül két-két karton cigarettát passzítottam a zsákokba, meg elosztottam a konzerveket is. A borokat még nem kóstoltam, de az egyik szalámivéget megrágcsáltam és majdnem beletört a fogam. Kiválóan fűszerezték, de kőkeményre préselték a vaddisznóhúst. Bizonyára sokáig elálló csemege, közvetlen fogyasztásra ellenben csak valamilyen további eljárás után válhat alkalmassá. Tevékenykedésem közben eszembe jutott, hogy az éppen kezemben tartott két borospalackot Rusze városában kaptam. Ezeket is elháríthatatlan ajándékként. Most először vizsgáltam körbe alaposabban a butéliákat és arra a következetésre jutottam, hogy csak magázódva lehetne megszólítanom ezeket a tárgyakat, olyan elegancia és méltóság árad róluk. Már a kezem is mozdult a gondolati elszánás nyomán, hogy kihúzom, vagy benyomom az egyik dugót, de gyorsan el is vetettem az igen ostoba ötletet. Menten átláttam, hogy a megbontott üveggel majd nem tudok mit kezdeni, ha pedig az egész tartalmát megiszom, annál rosszabb. Eljátszogattam viszont a borok birtokomba kerülésének emlékével. Kis ünnepély keretében adták át Rusze-ban, miután oda érkeztünk Targovisté- ből. Olyan jellegű formalitás zajlott ott a városházán, mint amikor Budapestről érkeztem Szófiába. Semmi hasonló nem történt azóta. Eleinte zsenírozott is, de későbbi napokban már természetesnek véltem, hogy „rangrejtve” utaztatnak át Bulgárián. Nem kívántam volna többet magamnak, mint néhány úgynevezett irodalmi estet, itt-ott alkalmi találkozókat a helyi irodalmak képviselőivel, és hasonlók, de voltaképpen megértettem, ha elvették tőlem azt a kevés szereplési lehetőséget is, amit pedig az úti programom tervezésénél még beiktattak. Megértettem, hogy a feltámadt magyar belpolitikai vihar elsodorta legparányibb személyes jelentőségemet is. A nekem szóló váratlan figyelmességtől ezért zavarba jöttem. Fontosnak tetsző emberek, hárman, vagy négyen a kezemet szorongatták, egy népviseletbe öltözött hölgy felolvasta a kezében tartott díszes albumból, hogy Rusze már két és félezer évvel korábban is lakott hely volt, valamint a török alóli felszabadulás évében Rusze volt a legnépesebb bolgár város, a maga 26 ezer lakosával. 46
