Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Csikós Attila: A napon sütkérező hal (regényrészletek)
Milla pár nap múlva összeszedte minden erejét és meglátogatta a szüleit. Úgy érezte, most már van elég bátorsága szembenézni a legyőzhetetlennel. Az apja a konyhában fogadta, éppen újságot olvasott. Ki sem látszott a széthajtott papír mögül. Igen, Milla középszerű publicisztikákkal és lehangoló gazdasági hírekkel beszélgetett. Próbált olyan büszke és erős lenni, amilyennek a múzeumban érezte magát. Igyekezte elfelejteni, hogy az apja szemében ő csak egy oktalan gyerek. Hogy életképtelen. Hogy neveletlen. Hogy védtelen. Hogy semmire sem viszi, mert nem gondol huszonnégy óránál tovább. Hogy helytelenül beszél, és néha káromkodik. Hogy képtelen megtanulni, hogy mi a rend. Hogy ez a délután itthon, olyan, mint egy hideg hal csókja. Szóval nem sikerült a meghallgatás? Az apja hangja olyan volt, mint a smirgli. Miiiát kirázta a hideg. Nem, nem sikerült, felelte. Nem bánom, tette hozzá. Nem bánod? Hogy-hogy nem bánod? Az újság megremegett a kezében, aztán a férfi türtőztette magát. A konyhában, melyhez nagyobb étkező is tartozott, egy sötétbarna, ónémet tálaló állt az asztal mellett. Üvegezett szekrényében katonás sorban álltak a kristálypoharak. Sosem ivott belőlük senki. Talán csak hajdanában, a Dédiék, gondolta Milla. Szerette Dédit. Bolondos, vidám hölgy volt. Túlélt mindent. Megmaradt bohémnek kilencven évesen is. Milla sosem értette, hogy az unokája mitől lett ilyen, akár egy hűvösen szikrázó talpas pohár. Igen, feleslegesnek és hiábavalónak látta az apját. Egy rideg dísztárgy, mely megtekinthető a szigorú, múzeumi rendtartással megszervezett élet némely napjain. Rágyújthatok, kérdezte Milla. Az apja előző kérdésére nem mert válaszolni. Tudod, hogy leszoktam egy hete, válaszolta a férfi. Milla visszatette a cigarettás dobozt a tálaló szélére. Szóval? Hogy-hogy nem bánod? Apa, nem érdekel, nem érted? Ostoba vagy, lányom. Beszélsz hülyeségeket. Mindig mondtam, hogy ügyelj jobban. Nem mondtam? Kihasználnak. Te meg csak mórikálod magad. Mire ez a pök- hendiség? Az ügynökségen is ezért csináltak ki. Fel kéne végre nőnöd. Hívd fel őket! Már betelt az állás. Azért te csak próbáld meg. Nem lehetsz mulya! Nem vagyok mulya... Most mit érzékenykedsz? Mulya vagy és lusta. Mért nem tudod felhívni őket? Egyébként is, még mindig nem értem, hogy-hogy nem sikerült? Mit csesztél el már megint? Apa, én nem értelek... Nem tudom, mit vársz tőlem. Nem tennéd le azt a tetves újságot? Az apja nem válaszolt, talán megsértődött, hogy felemelte a hangját, dühös, gondolta Milla, egyébként sem volt szokás káromkodni ebben a házban, a „tetves” szó is istenellenvaló. Zavartan ült egy darabig, aztán összeszedte magát, és felállt. Kimegyek a teraszra rágyújtani, mondta halkan. És kiment. Átment a nappalin, széles terem volt inkább, annak tűnt legalábbis a saját szobájához képest, egészen összeszűkült az életem, gondolta, aztán egy pillanatra meg2. 26
