Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Miskolczy Ambrus: Emil Cioran útja a gyermekkori paradicsomból "A kétségbeesés csúcsai" felé

talmazott, például Napóleonról is. Ma a nagyszebeni Román Ortodox Érsekség könyvtárában található. Talán ez lehetett gyermekkorának egyik első könyve - misztikusnak tűnő - cirill írással. Soha később nem említette. De a tizenhat éves Cioran kézírása - legalábbis néhány betűje - olykor nagyon emlékeztet a cirillre, bár lehet egyszerűen csúnyán írt. Az olvasás szenvedélyében a nagylélegzetű műveket szerette. Cél nélkül olvasott, ám mégis valami cél csak vezette.

„Mit tudok megtanulni egy nap alatt” - ez (1927 március 30-án papírra vetett) néhány oldalas elmélkedésének a címe. (Öccse, Aurel, aki a családi hagyatékot rendezte, ráírta, nem tudja, hogy bátyja közölte-e valahol ezt az írását. Nem valószínű. Túl kitárulkozó, és szinte még ellentétes képet ad arról a Cioranról, aki önnön későbbi vallomásaiból lép elénk, és mégis ráismerünk.) Gyötörte a gond és elfogta a melankólia, hogy „életem nem banális, nincs-e ugyanazon társadalmi és morális törvényeknek alávetve, mint a többieké, nem redukálódott-e az anyagi és szellemi foglalatosságok keskeny körére, nem kötődik-e csak ahhoz, ami múlandó és időleges. Vajon cselekedeteimben lesz-e elég erő, hogy szembeszálljanak az idővel? És olyankor olyan munkaerő fog el, amely meghaladja a szokásosat, a gondolatok koncentrálásának nagy ereje és az erőfeszítések koncentrálása olyan elánban, amely az alkotó lelkesedéssel határos. Olyankor eszemmel az emberi gondolkodás határa fölé szeretnék emelkedni, és azt kívánom, hogy szétzúzzak minden határt, amely elválaszt a tökéletességtől, ami ugyanakkor az emberi léttel való inkompatibilitást jelenti. De - jaj - ez az elán megtörik az élet szűk követelményein. Az élet fragmentálja, szétszórja az ember gondolatait, mindennapi cselekedetek felé tereli, azokká alakítja, miként a homok hullámok elfedik a talaj szabálytalanságait. Az életben minden cselekedet egy morzsa a gondolatainkból.” Miután felrótta magának, hogy így eltért a tárgytól, azt vizsgálja, hogy egy nap vajon úgy telik-e, ahogy egy levél úszik a vízen vagy miként egy fatörzs, amely akadályokba ütközik. „A nehéz álom, amelyet ritka álmok színeznek, meghal, amikor a titokzatos éjszaka egybeolvad a nappal világos fényével.” Az ablakon a szobát átjáró nap sugaraival „a természet a maga gondolatait akarja közölni velünk, és azt a határtalan altruizmust is sugallni akarja, és azt a kellemes jóságot is, amely az ő életét is hevíti. Olyan szép a természet, hogy az emberek bölcsessége okkal nevezi »anyának«, hiszen nagy gondolatokat táplál és intenzívvé teszi az érzékenységet. A természet a maga ékesen szóló pontosságával mutatja meg, hogy milyen helyet foglalunk el a végtelen léttel szemben. Ő adja meg nekünk alsóbbrendűségünk és felsőbbrendűségünk tudatát. Megmutatja nekünk, milyen a viszony az időleges és az örök, a határolt és határtalan, a szeretet és gyűlölet között. A természet az emberek Istene.” Az antik istenek olyan emberi lények, akikben a természet bizonyos ágai konkretizálódtak. Az antik képzelet szüleményei. Az iskola unalmas refrén, kellemetlen próza, de fegyelemre és türelemre nevel. A könyvek és az újságok az embertől idegen világot képviselnek, és szemünk előtt vonulnak el az élettelen maszkok, energia és lelkesedés nélkül. Ezek nem tartoznak az optimisták közé, márpedig „az optimista nagy alkotó erővel rendelkezik, az élet mély megértése jellemzi, erős lelke erkölcsös és altruista jellegű cselekedetben teljesül ki.” De mit lát az elmélkedő Cioran az utcán? Egy részeget, aki tőle kérdi meg, hogy melyik utcában jár épp akkor. Egy teli aktatáskával elhaladó figurát, aki úgy viselkedik, mintha mások élete függne tőle. Egy jóképű fiút, aki szerelmének susog a fülébe. Egy bevásárló cselédet. Egy gusztustalan részeg nőt. Ez az

13