Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 10. szám - Weiss András: A kezdet (IV. rész)

rendszeresen irtottak; a Hererok Namíbiában, akik tízezrével pusztultak el a Kala- hári sivatagban, ahová beterelték őket; az örmények, akik közül Törökországban 1915 és 1921 között legalább másfél millió vesztette életét. Aztán folytatódtak népirtások a második világháború után is. Pol Pótnak Kambodzsában kétmillió áldozata volt; 1994-ben egy millió tutsit irtottak ki Ruandában és... nem folytatom. Miben áll ebben a sorban a holokauszt egyedülisége?

A számok tehát nem. Már magában az a kérdés, hogy milyen számokról beszélünk, abszolút számokról, vagy arányokról és ha arányokról, akkor mihez arányítva? A kiirtott nép milyen hányada, vagy a Föld összlakosságának hányada? Az abszolút számoknál, amennyiben csak a genozidoknál maradok, a másfél millió és az 5-6 millió között nem látok egy igazi minőségi ugrást, és azt hiszem az indiánok nagyobb hányadát gyilkolták meg, mint a zsidókét a Holokausztban.

Az irtás rendszerességében? Ebben valóban van különbség, a német gyilkosság, addig nem gyakorolt nagyipari módszerekkel folyt. De Németország egy iparilag fejlett, jól szervezett ország volt, ahol természetesen minden jól szervezetten, nagyipari módszerekkel történt. A gyilkosság is. Lehet, hogy ha a törökök az örményirtás időpontjában olyan szervezettek lettek volna, mint a németek 20 évvel később és meg lett volna a technikájuk is, ők is gyárilag gyilkoltak volna. Ebben sem látok tehát semmilyen egyedülvalóságot.

Tehát mindez inkább arra utal, hogy nem egyedülálló. És mégis... A Józsua könyvében megírt események óta legalább 3000 év telt el és azt képzeljük be magunknak, hogy azóta jó irányba fejlődtünk (?). Aztán a Kalahári sivatag az Afrikában van, az indiánok szisztematikus irtása a 19. század előttre esik, a törökök azok műveletlenek voltak stb. De Auschwitz nálunk volt, a felvilágosodás Európájában! Hogyan létezhetett ez? Hogyan a világ egyik legkulturáltabb országában? Ez bizonyára egyedülálló! Ez, amivel nem tudunk megbirkózni, ez az, amivel nem lehet megbirkózni! Mit lehet tenni, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő?

Sokan beszélnek civilizációs törésről (Zivilisationsbruch). Ezt azok, akik Auschwitzban voltak ott, nem így látták. Senki sem érezte, hogy ez (ex post) nem lett volna előrelátható. Természetes volt. És ennek az érzésnek nem kielégítő magyarázata a tények normativitása. A magyarázat az, hogy már előtte elképzelhető volt. És mert elképzelhető volt, meg is történt. És mert elképzelhető volt, része volt a civilizációnknak, és mert része volt, Auschwitz nem képez törést.

De még egyszer. És azt hiszem nem azért, mert magam is személy szerint érintett voltam (Kalaháriban nem voltam Herero), van valami kimondhatatlanul borzasztó abban, hogy Hajdú Jancsi, a szomszéd gyerek, 10 éves, egy „zsidó szállítmányba” hajnalban megérkezik Auschwitzba, de a gyilkolómunkások még jól alusznak, tehát a „szállítmány” még nem lesz kirakodva. A gyilkosok munkaideje szabályozva van. Aztán felkelnek, megmosakodnak, reggeliznek, 6 vagy 7 órára megérkeznek a munkahelyükre, és elkezdik a 8 vagy 10 órás gyilkolást. Mindezt hidegen és tárgyilagosan. Én Auschwitzban nem emlékezem semminemű szadizmusra. A feladat a gyilkolás és a rablás volt, és ezt „elintézték”. Ehhez tartozott, hogy Hajdú Jancsit, több ezer, tízezer, százezer, millió mással együtt, megfojtsák.

Miközben ezen a „szállítmányon” dolgoznak, már az auschwitzi állomáson kívül áll a következő szállítmány, de azt még nem fogadják, előbb fel kell dolgozni az előzőt, Hajdú Jancsival együtt. Csak akkor jöhet a következő. Just in Time.

68