Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 10. szám - Katona Attila: "S a langyos szélben felszárad a mult..."
hősi szabadságharca előbb-utóbb mag alá gyűri a fasizmust. A zsidóság üldözése, a haláltáborok és a gázkamrák kínjai, a deportálások embertelensége, a szervezett tömegmészárlás mind megannyi bizonyítékai az elmúlt rendszer népellenes uralmának és vérrel rajzolt figyelmeztetők, hogy mindent el kell követni emberi méltóságunk, politikai és gazdasági jólétünk védelmére azért, nehogy a fasizmus bármilyen megjelenési formája csak egyetlen percre is felüsse a fejét, akár idehaza, akár a világ bármelyik sarkában. Mi magyar szocialisták, akiknek soraiból számos deportált került ki, akik igazán együtt tudunk érezni az üldözöttekkel, ezen az évfordulón újra megerősödünk azon hitünkben, hogy helyes úton járunk és újabb erőt merítünk a gyűlöletmentes emberbaráti szereteten, szocialista megértésen felépülő demokrácia kialakításáért vívott harcokhoz.”'* A vizsgált, helyi pártsajtók szemmel láthatóan nem tudtak új érvekkel előállni a gyásznapon. A politikai mantra hamar kialakult és rögzült, az antiszemitizmus elleni harc a fasizmus elleni küzdelemmel és a kelet-európaian értelmezett demokráciával lett azonos. A zsidóság sorsa, emlékezete eszköz lett a nagypolitika kezében. Az emlékezés helyei hamar kialakultak a vasi megyeszékhelyen és később sem változtak. A vallásos, liturgikus elemekkel átszőtt ünnepségek a Mártírok emlékműve, a száz év óta használatos Bercsényi utcai zsidó temető és a Batthyány téri imaterem háromszögében zajlottak. Az itt kialakított emlékhelyeket és a politikai, vallásos szimbolikát alig használó emléktáblákat a zsidóság teremtette önmagának, nem állami, városi szándékból jöttek létre. Szemmel láthatóan a fővárosi hitsorstársaiktól sem kaptak lelki és érdemi biztatást. A soá után közvetlenül meghirdetett és megfogalmazott szándékokkal ellentétben a megemlékezések sora az egyre fogyatkozó lélekszámú zsidóság belső „ügye” maradt, nem lett „összvárosi” rendezvény. Ami pedig a koalíciós korszakkal együtt örökre eltűnt, az a július negyedikén, a gyásznapon zárva tartó üzletek „látványa”.19 A kommunista elit politikai törekvése következtében Szombathelyen is államosították a világháború előtti városarculatot alapvetően meghatározó zsidó üzleteket, boltokat. A soá a helyi közösség kollektív emlékezetének új összetartó és identitásának meghatározó elemévé vált. Még azokat is szorosan a csoporthoz kapcsolta, akik már a szekularizáció útjára léptek. A zsidóság évezredes története során az „őrizd meg és emlékezz” parancsa alapján szerveződött, most a modern tragédia, a trauma sokkja épült be az üldöztetés és a kirekesztés örökségébe. Még a langyos szél sem tudta felszárítani a múltat, ami a jövő közegében mindig új jelentéstartalmakat ad... 48
