Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 10. szám - Katona Attila: "S a langyos szélben felszárad a mult..."
„Legyen a Tied ez az őszi ének, Nézd... vének lettek itt az emberek... ráncaik mögött kitárt sírok állnak, pupilláikból ellobbantak az álmok... ... Hát kidobott a nép, amelyért síkraszálltál, s akartad, hogy itt ne álljanak bitófák, hanem bölcs és ősi rend honoljon végre... Látod - kár volt... ez lett a vége, hogy hálából és tiszteletből Hajbókolva és kalaplevéve Rabbilincsbe fűzött Öregúr... Régi harcos - nagy idealista.... Most mea culpázva sírnak Téged vissza... Asszonyodnak volt igaza... lásd be... Nem érdemes a népért harcbaszállni, Hányt szemmel kell itt az utcánkon járni, hogy ne lássuk meg itt a nyomort és a közönyt.... De Te messze láttál, túl a sok határon Mert láng hevített kora ifjúságban Te érzékelted Páris Eiffel tornyát s tárt füllel hallottad Moszkvából Hulló bilincsek szavát.... Hát hinteni akartad vak éjszakába Vak népnek a fényt: a demokráciát! Nem tudom, hogy merre van a sírod? És nem tudom, hogy ölel-e a föld? Hogy hová hulltál az utolsó percben, Mikor az élet éjszín könnyet ölt... Jaj, nem tudom, hogy érezted-e akkor, hogy puszták felett is virrad a nap s csodás erővel pattannak a láncok És felsikoltanak szabadult szavak... Isten Veled... öreg szocialista! Ne félj, már nem úr a rideg erő... Már nem ráncigáinak éjszakánként Elvtársak az ágyakból elő. Kihúnyt a vér... és lassú lüktetéssel Dobogni kezd az új világ szíve... Szervusz apám... vidd ezzel a verssel Az új világ szavát... fel - a messzibe... (Vát Jenő: Isten veled, Apám!) 44
