Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 10. szám - Heimler Jenő: A köd éjszakája (részlet)

Az éjszaka hátralevő részét az álom s az ébrenlét gyötrelmei közt töltöttem. Napkeltekor komor, hegyes tájon át zötyögött a vonat. Ahogy kinéztem az ablakon, egy felfegyverzett SS-őrt láttam - az első SS-katonát, akivel valaha szembe találtam magam. Sötét, állati arca volt.

Mögöttem valaki felkapaszkodott. A városomban építész volt, de ez az egyetlen éjszaka annyira megváltoztatta, hogy most alig ismertem rá. Remegve ragadta meg az ablak vasrácsát.- Könyörgöm, uram, adjon nekem egy kis vizet. A feleségem rosszul van. - kérlelte az őrt.

Az SS-őr arcán széles vigyor terült el. Mintha csak egy gyereket akarna megijeszteni, hirtelen leakasztotta válláról a géppisztolyát.- Vizet akarsz, mi? Ne adjak neked inkább egy golyót? Durván felnevetett.

Az építész mosolyt erőltetett magára, azt hitte, az SS-es csak tréfál.- Nem, kérem, könyörgöm, csupán egy kis vizet - csak egy kis kortyot a feleségemnek. Még meghal, Isten ments.- Meghal? - kérdezte az SS-es. - Lehetséges az? A zsidók nem halnak meg, csak beadják a kulcsot. Ahogy most te fogod ... - Halk kattanás hallatszott. Másodpercekbe telt, míg rájöttem, a halálfejes címert viselő katona meghúzta géppisztolya ravaszát.

Az építész testét hatalmas csuklás rázta meg, s vörös folt jelent meg válla alatt. A folt terjedni kezdett.

Rajtam kívül még senki sem vette észre, hogy lelőtték. Lassan a földre csúszott, és ahogy dereka köré tettem karom, vére rám fröccsent. Szemei elhomályosodtak; zihálni kezdett. Ez volt életemben az első eset, hogy tanúja voltam, amint ember embert öl. Most már láttam, milyen egyszerű egy ember életét kioltani. Egy kattanás, némi zihálás, és vége az egésznek.

A beteg asszony csak most vette észre, hogy férje vértócsában roskad össze. - Károly, Károly, mi van veled? - Óriási erőfeszítéssel átmászott az útjában lévő embereken, megfeledkezve a testekről, amiken átgázolt, és férje holttestére vetette magát. - Ébredj fel, Károly! - Sikoltozva rázni kezdte. - Ébredj fel! Én vagyok az, Lina - a te szerető Linád! - Aztán hirtelen abbahagyta. Egy pillanatig úgy kapaszkodott férje testébe, mintha sírna. Aztán, az ő sebeitől véresen, félelemmel teli élettelen szemmel, tovagördült a környező emberhalomba.

Odakint a fák hajladoztak a szélben, s a hegyek közt itt-ott egy tó szikrázott napsütésben. Az ég tele volt csodálatos színekkel. Minden olyan pompás volt, mintha minden rendben volna a világban. Ám a vagon kis világában az építész és a felesége tragédiája csak előzetes volt a továbbiakhoz.

Egy öregember volt a következő, akit a balsors utolért. Mikor látta, hogy a németek nem adnak nekünk vizet, úgy gondolta, több helyet nyerhet magának, ha az üres vizesvödröt egy kis zsinórral felakasztja a mennyezetből kiálló szögre. S hogy a mellette ülőknek is csináljon egy kis helyet, még két vödröt tett az elsőbe. Ingaként lóbálóztak a vödrök a vékony zsinóron. Estefelé, amint a vonat egy mesébe illő tájon haladt át, bekövetkezett. A csomó eloldódott; a három egymásba helyezett vödör rázuhant az öreg koponyájára és kettéhasította. Egy szempillantás alatt vér borította el. A szerencsétlen öregember nem fogta fel, mi történt; koponyáját tapogatta, miközben kidülledt szemmel nézett körbe. Iszonyú volt látni. Néhányan hisztérikus

38