Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Mánta György: Fekete orgonák
Amikor másnap fölébredtem, a nap már úgy tűzött be az ablakon, mintha a függönyt össze se húztuk volna. Szilvia, fejét a vállamra hajtva, még javában aludt, arcán kisimultak a vonások, olyannak tűnt, mint egy gyerek, aki valami nagyon szépet álmodik. Nem akartam megbolygatni az álmát, mozdulatlan maradtam, jóllehet szerettem volna fölkelni, végtére már dél körül járhatott az idő. A lány nagynénje dörömbölésére riadt föl. Ahogy megdörzsölte a szemét, egyszeriben olyan frissnek és kipihentnek látszott, mintha az egész éjszakát végigaludta volna.- Szilvia! - kiáltotta Erzsók.- Tessék.- Mi történt veled?- Semmi.- Jól vagy?- Persze. Mind a ketten jól vagyunk.- Hogyhogy mind a ketten?- Tamás is, én is.- Tegnap délután azt mondtad, hogy a barátod már hazaért, sőt még csak meg sem ázott.- Hazudtam. A nagynéni erre egyetlen szóval sem válaszolt, mintha megnémult volna.- Figyelj rám Erzsók - folytatta Szilvia. - Tamás mától fogva nálunk fog lakni. Ebbe légy szíves, és törődj bele. Most csak arra kérlek, hogy ma hozd be nekünk a reggelit.- Inkább az ebédet.- Nem. Az ebédet később mi majd fölmelegítjük magunknak. Hallatszott, amint Erzsók elcsoszog az ajtótól. Szilvia a mellkasomra dőlt, onnan tekintett a szemembe.- Most boldog vagy?- Nem.- Döbbenten mért végig.- Ezt hogy értsem?- Azt hiszem, hogy éjszaka csalódtál bennem.- Megbolondultál...?- Szerettelek volna feljuttatni a csúcsra, de nem sikerült.- Neked tényleg elment az eszed...? Szilvia fölém kúszott, s a melleit felkínálta a számnak.- Csókold meg őket. Nyelvem érintésétől mind a két bimbója nyomban megkeményedett, majd fölágaskodott.- Érzed?- Igen.- Akkor folytasd... 64
