Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 9. szám - Mánta György: Fekete orgonák

- Maga hogy került ide?- Átmásztam a kerítésen.- Szóval leskelődött?- Nem.- Akkor...?- Szerettem volna megismerni.- Engem?- Igen.- Miért? Tudtommal még egyszer se látott.- Téved. Egyszer már láttam, igaz, csak a haját, meg a hátát, és azt is csak messziről.- És ez magának elég volt ahhoz, hogy...- Igen - szakítottam félbe. - Nekem ez tökéletesen elég volt.

Talányos csend ereszkedett közénk.- Miután begomboltam a futás közben szétnyílt ingemet, eléje léptem.- Tornai Tamás vagyok - mutatkoztam be.- Az én nevem Kardos Szilvia.

A kezére tapadt földtől az én kezem is bepiszkolódott, de ez most a legkevésbé érdekelt.

Ő továbbra is gyanakvóan méregetett a szemével, mintha szeretne rájönni, hogy mi a szándékom.- Itt akar maradni?- Ha nem zavarok, szeretnék.- Engem nem zavar, ha úgy gondolja, maradjon.

Meglódította a székét, hogy közelebb kerüljön a szerszámához.

Legyen szíves, adja kezembe a kapát, mert be akarom fejezni, amit elkezdtem - pillantott rám ismét, továbbra is leplezetlen gyanakvással.- Erről szó sem lehet.- Ezt hogy érti? - kapta föl a fejét.- Úgy, ahogy mondom.- Szilvia sértődötten ráncolta össze a homlokát.- Most az irgalmas szamaritánus erényeit akarja szaporítani...?- Eszem ágában sincs.- Akkor jó, mert azt ki nem állhatom. Aki így akar ismerkedni velem, azt kiutasítom ebből a kertből.- Nem tagadom, meglepett, hogy már-már férfiasán keményre fordult a hangja.- Nyugodjon meg. Maga most kimerült, pihennie kell, én örömmel befejezem a munkáját, csak irányítson, mert gyomot eddig még nem irtottam.

A lány, némileg kétkedőén, többször is végigmért, de azután megenyhült a hangja.- Rendben. Nem nagy tudomány, csak arra vigyázzon, hogy a palántákat ne tévessze össze a gazzal.- Igyekezni fogok.

Amint a rövid nyelű kapával munkához láttam, minden mozdulatomat figyelte.- Nem is megy rosszul, pláne, hogy először csinálja.- Köszönöm.- Addig én hozom a kannát, hogyha befejezte, meglocsoljam a palántákat.

52