Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 9. szám - Szilárdi Béla: Lehel Endre, Mikó F. László, Schwarz Volker festőművészek kiállításának megnyitójára

ták. Ötzi is harcos volt, mint a későbbi, nagyon távoli utóda, a szamuráj. Múlt és jelen keveredik a képeken.

A harmadik művész Schwarz Volker, aki 1960-ban a németországi Ulm városában született. 1990 óta él Magyarországon. Expresszív képein egymásra rakódott szín és formarétegeken jelek és szövegek, többnyire gesztusok láthatók.

„A festészet valójában végtelenül csöndes dolog; a meditáció sajátos formájaként is fölfoghatjuk” mondja Fábián László egy írásában. A festő Volker Schwarz meditációja a képi emlékezéshez hasonlítható. Amikor bizonyos részletek több hangsúlyt kapnak, a színek visszahúzódnak, teret adnak inkább a képen látható szövegnek. Máskor az állandó lüktetés, a tér és a kompozíció változásai izgatják. Érzéseit külső és belső erők mozgatják, irányítják. Az idő megállíthatatlanul rója köreit. A festő minden rezzenésre figyel. A lényeges megörökítésére lesben áll. A friss színek ragyognak.

A művészet alapjait vizsgálva bizonyos ritmusról, arányokról, a dolgok térbeli vagy időbeli rendezettségéről beszélnünk. Ahhoz, hogy a kiállított műveket művészinek lássuk, a bennünk rejlő adottságok, a ritmusokra és arányokra adott válaszaink döntenek. Vállaljuk bátran, miközben a képeket nézzük, hogy azok igenis hatnak ránk. Elgondolkodtatnak, gyönyörködtetnek, vagy éppen emlékeket idéznek. Hát igen, művészeink több világban élnek. Legyen ez az ő szabadságuk. Már rég nem az a kérdés, mi az, ami hasonló és ami nem-hasonló, egy új fikció hiteléről, hitelességéről van szó. Ne féljünk kijelenteni a művészet érték. Még akkor is, ha megpróbálják a tudat és a látvány, az absztrakt és a konkrét közötti különbséget kétséges célok érdekében felhasználni.

36