Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Szilárdi Béla: Lehel Endre, Mikó F. László, Schwarz Volker festőművészek kiállításának megnyitójára
SZILÁRDI BÉLA Lehel Endre, Mikó F. László, Schwarz Volker festőművészek kiállításának megnyitójára a Galéria Arcis kiállítótermébe 2014. SZEPTEMBER 7. „A művészet, az egy szép dolog!” - mondja Mrozek Tangó című darabjának egyik szereplője. Mintha csak azt papolná: szép, elismerem, de nekem semmi közöm hozzá. Az itt szereplő három művész másképpen gondolkodik. Még, hogy semmi közük a művészethez! Az ellenkezője igaz. Műveikkel azt igazolják, a művészet szép dolog. Azon dolgoznak, hogy ezt mindenki számára láthatóvá tegyék. Sőt, hogy annak értékét megmutassák. Itt vannak tehát a dunaharaszti művészek Lehel Endre, Mikó F. László és Volker Schwarz. Azért használom ezt a jelzőt, a három dunaharaszti művész, mert már közös kiállítások hosszú sora van a hátuk mögött. Bár első ránézésre munkáik stílusa különböző, mégis, alkotásaikat átszövi valami közös: mindhármuknál a téma boncasztalra kerül. Művészi eszközökkel keresik a dolog lényegét, mind mélyebbre hatolva a megoldás elérésében. Hogyan közelítsünk mi nézők, ezekhez a kiállított kortárs képzőművészeti alkotásokhoz? Idegenkedve? Tisztelettel vegyes irtózással? Megfelelő távolságot tartva, mert nekünk, hétköznapi embereknek nincs közünk az egészhez? Ellenkezőleg! Hiszen mindnyájunkban ott él, jelen van a szépre, az értékesre való érzékenység. A művészet a közönségét keresi. A művész az ártatlan befogadó megnyerésén fáradozik. Figyelemre áhítozik. Nem adja fel a reményt, hogy a gyanakvó, így nehezen megnyerhető publikum egyszer mégis behódol neki. Nehéz dolga van, mert már mintegy száz éve, a közönség figyelme egyre kelendőbb termék. Már rég nem az elitművészet magányos tornyában alkot. Keresi az utat a nyilvánossághoz, a lehetőséget a befogadó felé. E három művész példái azt mutatják, hogy művészi alkotásaikon kiváltképpen érezhető a kapcsolatteremtés igénye. Mielőtt a művészeket bemutatnám, röviden arról, a múlt embere azt föltételezi, a képzőművészetek értéke a valósághűségen - vagy ami még rosszabb - természethűségen alapszik. Az itt kiállító három művész a mában szeretne élni. Munkáikat nézve rögtön szembetűnik tiltakozásuk a termé- szetelvűség, a pusztán racionális mondanivaló ellen. Fontos, hogy az értékkritérium ne a valóság látszata legyen. Próbáljunk megszabadulni a természettől, a naturától, mert csak így lehetséges az itt kiállított képek lényegét megértenünk. Mikó F. László a Wagner-sorozat képeit hozta el hozzánk. A hatás meggyőző. Úgy tűnik fel, hogy Wagner a kortársunk. Szürke háttérfüggöny előtt színpadi 34
