Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 8. szám - Kovách Aladár: Megállt az óra (Schönbrunn regénye)
Schratt ül a tükör előtt, két kezét halántékához szorítja. Nézőtéren nyugtalanság. Túl hosszú a szünet. Erzsébet visszaérkezik a páholyba. A császár kérdőleg néz rá. Függöny felmegy. A színpadon Schratt-Mária Terézia; bejelentik nála a trónörököst. Most még egy fokkal felemeljük a játékot, a színpadon lezajló Mária Terézia -11. József jelenet válaszol az öltözőbeli Erzsébet problémára: lehet-e egy uralkodónak magánélete? Schratt felfűtött, saját érzéseivel átszőtt színészi erővel oldja meg a drámai részletet. ABLAKMÉLYEDÉSBEN Erzsébet Rudolfot keresi. Néhány sort akar hagyni asztalán, amikor az ablak hajlatában meglátja Vetserát. Ismeretlenül is felismeri, szomorú anyák szeretetével vonja magához a jelenet nagy dialógusában, melynek alaphangja ez a mondat: „Csak mi vagyunk ketten a világon, akik őt mindenekfelett szeretjük...” A CSÁSZÁR ÉS A TRÓNÖRÖKÖS Hívás: 17 zenei A császár magához rendeli Rudolfot. Azonnal. Rapport. Dolgozószobájában asztalánál várja. Nem ülteti le. Az asztalán fekvő iratot vizsgálja. Császár: Ma reggel magánlevelet kaptam Őszentségétől a pápától. Ebből értesültem, hogy hozzáfordultál, házasságod felbontását kérted. így van? Rudolf: így. A párbeszéd úgy épül fel, hogy tulajdonképp előkészíti és indokolja a mayerlingi kettős öngyilkosságot. A császár nem apa, nem rokon többé, hanem a hivatalnok-katona, maga az államgép, mely a magánélet teljes feláldozását követeli - s vele szemben a szenvedő, fiatal, modern „magánember”, aki hordozza a múlt terhét és tele van a jövő század neurózisával. Rudolf melankolikus, de így is csupa szenvedély lény a halál árnyékában született ember; belsejében tökéletesen más világban él, mint amiben fizikai élete zajlik. A császár szavát veszi, hogy szakít Vetsera Máriával. Rudolf szavát adja, csak még egy alkalmat kér, hogy elbúcsúzhas- sék... A császár beleegyezik, de szeretné, hogy ez a búcsú rövid legyen és lehetőleg társaságban történjék, akkor 61
