Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - Orosz Timea: Az MSZMP MSZP-vé alakulásának útja - Ideológiai változások és imázs 1988 és 1994 között

elhangzott beszédek bár szinte kivétel nélkül erősen kritikai hangvételűek voltak, csupán reformokról beszéltek és nem rendszerváltoztatásról. Függetlenül attól, hogy ki milyen módon képzelte el a rendszer jövőjét, ekkor nyíltan még nem esett szó a rendszer bukásáról, mindössze annak jelentős mértékű reformjáról. Ez a kritikai hangvétel azonban nem csak az új rendpárt és a reformkommunisták képviselőit jellemezte, de maga Kádár is belátta a változtatások szükségességét, sőt egyfajta védekező pozícióban helyezkedett el már a pártértekezletet megnyitó beszédében is:

„Politikai intézményrendszerünk a megváltozott viszonyok között nem áll feladata magaslatán, működésében zavarok jelentkeznek. Romlott a közhangulat, csökken a bizalom a párt és a vezetők iránt."*

„Ugyanakkor tapasztalható az is, hogy néhány alapkérdés tisztázatlansága miatt nem csak a párton kívül, hanem a pártban is nőtt az eszmei bizonytalanság, s ez már nem jó. Ezért a pártértekezlet feladata, hogy a vita középpontjában álló, néhány fontos politikai alapkérdésben állást foglaljon, tiszta helyzetet teremtsen.”5

„Politikai intézményeink átfogó reformjának célja a néphatalom, a szocialista rendszererősítése. Javaslom, hogy a pártértekezlet a legmesszebbmenően támogasson minden reformot, amely ezt a célt szolgálja, s utasítson el minden olyan törekvést, amely a bur- zsoá demokrácia, az anarchia irányába mutat, vagya mai magyar szocialista valósággal nem számoló utópisztikus elgondolásokat tartalmaz.”6

A változásokat azonban Kádár is és az összes előadó ekkor még az egypártrend- szer keretein belül képzelte el:

„...mivel hazánkban az MSZMP-vel szemben álló más pártok létrehozásának semmiféle realitása nincs, a szocialista rendszer fellazítására törekvő erők, a dolgokat végig nem qondoló, jó szándékú embereket is felhasználva, az érdekképviseletek vonalán próbálkoznak.

1988. május 20-án tartott beszédében Kádár közvetett módon az 1956-os eseményekről is szót ejtett:

,Az MSZMP - hazánk újkori történelmének egy különösen súlyos szakaszában - a szektás-dogmatikus és revizionista nézetekkel folytatott kétfrontos harcban alakította ki új irányvonalát, állította helyre a párt eszmei, politikai és cselekvési egységét, szerezte vissza a tömegek támogatását.”8

A tömegek depolitizálásával kapcsolatban is nagymértékben engedett a szorítás, mi több ebben a beszédében egyenesen a társadalmi nyilvánosság kiszélesítéséről beszél: ,A Központi Bizottság szilárdan elkötelezte magát a szocialista demokrácia, az ön- kormányzat, az állampolgári kezdeményezések felkarolása, a társadalmi nyilvánosság kiszélesítése mellett, és ennek megerősítését javasolja a pártértekezletnek.”9

De a valós rendszerváltást Kádár alapjaiban utasítja el még mindig, és valós pluralizmusról hallani sem akar:

„Számolnunk kell azzal is, hogy a demokrácia és a nyilvánosság bővülő lehetőségeivel olyanok is élnek, sőt visszaélnek, akik politikánk fő irányát, sőt fennálló társadalmi rendünket nem fogadják el. (...) A jövőben sem fogjuk azonban megengedni az alkotmányos rendünket, a szocialista törvényességet sértő politikai szervezkedést, ellenséges törekvéseket.”10 Ugyan éppen Kádár volt az, aki a külföldi hitelek felvételével lényegében mesterségesen igyekezett fenntartani az életszínvonalat és elfedni az ipar nagyarányú működésképtelenségét, 1988-ban már tényként kezeli a veszteséges termelés és a teljes foglalkoztatás eszméjének totális bukását:

57