Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7. szám - Weiss András: A kezdet III. rész

rakkok maguk sem voltak még mind készen, így ott még voltak füves részek. Ezt a lágert Mexikónak hívták (Fogalmam nincsen miért), még októberben is építették, amikor Auschwitz evakuálását is megkezdték. Két ilyen fűhordó alkalommal láthattam anyámat, sőt vittem is neki egy fejkendőt és egy ollót (hihetetlen kincsnek számított).

Még júliusban lehetett, hogy a reggeli Appellnél kihirdették, hogy egy boncnokot keresnek a lágerkórházba. Egyik szombathelyi orvos, G. Dénes, otthon hírneves boncnok volt, jelentkezett. Én G. Dénest otthonról nem ismertem, Mostohaapám igen. Még délelőtt a Schreibstubeből (minden Lágerrészletnek volt egy Schreibstu- beja, ahol az adminisztrációs munkákat végezték) valaki kereste G. Dénest és közölte, hogy jelentkezését elfogadták, délután jönnek érte, hogy munkahelyére és új szállására vigyék. Ez az ebédosztás előtt volt. Én, úgy látszik, ott lehettem a környékén, mert hozzám fordult és azt mondta: „Neked adom a levesemet, mert én vagy jobbat kapok, vagy a gázba visznek. Egyik esetben sem kell a levesem”. Megkaptam a levesét. Még egy alkalommal kaptam levest, tisebov zsidó ünnepkor, amikor böjt van, F. Doktor nekem adta a levesét. Még a levesre is emlékezem, mert elég sűrű sárgaborsó leves volt.

A Blockáltesternek saját külön szobája volt, mindjárt a Barakk bejáratán belül. Itt ő lakott egyedül, azazhogy a mindenkori „Piepl”-lel. A „Pieplek” csinos fiatal fiúk voltak, akik a nőhiányt voltak pótolandók. Egy ilyen pieplre még tisztán emlékezem, azt hiszem S-nek hívták és az egyik orvos fia volt. Hihetetlen irigység vette körül, és a pieplek általában tisztában voltak társadalmi rangjukkal és fent is hordták az orrukat. Persze az ellátásuk is „pompás” volt.

A kanadás barakkokat valamikor szeptemberben javították, a kanadásokat kilakoltatták és szétszórták a többi lágerrészben, így a mi barakkunkra is jutott egy, a Kanada kommandó akkori Kapója, Duved. Duved bécsi zsidó volt, de jellegénél fogva, nem hiszem, hogy a műveltebb polgárosztályhoz tartozott volna. Cionistának néztem. Ő Hansnál, az ő különszobájába volt beszállásolva. Úgy két hétig lakhatott ott. Egyik este odajött hozzám a blokk elé, ahol éppen éjjeliőrként üldögéltem. Megkérdezte vállalnék-e díjazásért egy feladatot. A feladat abból állt, hogy amikor ő a kommandójával egy beérkező vonatból kirakodik, akkor én a rámpát a Lágertől elválasztó drót előtti árokba másszak, és szedjem mindazt, amit ő átdobál (az ilyen alkalmakkor eltulajdonított zsákmányt ő nem tudta a lágerba behozni, mert a kapunál szigorúan megmotozták). A „zsákmányból” az élelmiszert megtarthatom, a többit pedig adjam át neki, miután visszatér. Vállaltam. A vállalkozás nem volt veszélytelen, lévén az őrség néha az árkot is végigpásztázta lövésekkel, ha valaki ott volt. Megbeszéltük pontosan a helyet, ahol feküdnöm kellett. Abban az időben érkeztek a görög „szállítmányok”. Nem emlékezem, hogy hányszor voltam „bevetve”, lőni egyszer sem lőttek rám. A „zsákmány” ékszerekből, pénzből, és némi élelmiszerből állt, az utóbbi az én „tiszteletdíjam” volt. Csodálatos nagydoboz szardíniák voltak közte, ezekre pontosan emlékezem. Az értéktárgyakat és a pénzt (dollárt) lelkiismeretesen beszolgáltattam Duvednak. Soha nem kételkedett, hogy mindent odaadtam, megbízott bennem. Míg Duved „nálunk” lakott láttam, hogyan folyik a lágerkereskedelem. Néha felbukkant nálunk egy SS-katona, biciklin jött, a biciklit a barakk oldalához támasztotta és bement Hans szobájába, ahol Duved is jelen volt. Az SS üvegeket hozott, és ékszert, és, pénzt vitt. Ez utóbbit nem láttam, de feltéte85