Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 20.)
Az is lehetséges, hogy közelítőleg sem úgy működnek bizonyos ok-okozati összefüggések, ahogyan én gondolom? Például a konokan, csökönyösen mindenre tekintet nélküli magatartás nem feltétlenül vált ki minden esetben ellenhatást, nem hordozza önmagában büntetését, hanem hol így, hol úgy alakulnak a dolgok? Mi több: a mindenre tekintet nélküli fellépés egyenesen engedékenységet, hátrálást involvál, és aki így lép fel, rendszerint el is éri, amit akar? Behódol neki a meglepett és megriadt közeg? Nagyon is lehet, hogy így van! Ezt most éppen a tolmácsnő és a hamutartó esete igazolhatja. Rákiáltottam az autóban s az óta úgy gondolja, jobb nem ellenkezni velem, és még jobb elébe menni feltételezett óhajaimnak! Ő pedig rákiáltott az igazgatóra, aki ezt úgy értelmezte, hogy meg kell változtatni miattam a szállodai élet bizonyos előírásait, ha nem akar bajt okozni saját magának! Nagy törvényszerűségek bonyolult működésének rejtelmeibe ütköztem s beláttam, hogy itt meg kell állnom. 109. Azon kezdtem gondolkozni, miképpen készüljek a tolmácsnő által nyakkendősnek meghirdetett vacsorára? A fürdőszobába indultam, közben emlékezetembe idéződött egy távoli mondat, ami a Petőfi Kör által rendezett sajtóvitán rögzült idegeimben. „Mindenre tekintet nélkül” - kiáltotta egyik rangos író, és taps dübörgőit fel. Értették a jelenlévők, hogy roppant erejű a kijelentés! Azt az új erőt jelzi, amely a status quót fenntartó régi erőnek feszül, hogy mindenestől megsemmisítse! Magával ragadott akkor a lelkesült pillanat, bár a kijelentéssel azóta sem tudtam azonosulni; hiszen ellenkezik a természetembe kódolt mintával. Vetkőzni kezdtem, de abbahagytam, ugyanis a tükörbe pillantva megértettem, hogy nem fürödhetek, legalább is tapaszokkal beragasztott fejemre nem engedgetek vizet. Kis mosakodás után komótosan felöltöztem, de a tolmácsnő által ajánlott nyakkendő helyett azt a tarka sálat gyűrtem az ingembe, az állam alá, amivel megsebzett koponyámat védtem a hideg ellen az elmúlt napokban. Ez ellenkezéseket keltett volna Pesten az én környezetemben, magam is megszóltam volna másoknál az ilyen selyemfiús módit, most azonban: ahogyan felbukkant, akként el is merült a dologgal kapcsolatos aggodalmam. Annyi lecsapódása maradt a jelenségnek a tudatom alján, hogy azt mondtam magamnak: ejnye, de felszabadultam! S ugyan: mitől? Hát - attól talán, hogy nem otthon vagyok, pontosabban fogalmazva: nem is lehetek, meg nem is lehetnék otthon, ha akarnék se, mert nincsen otthonom. Nocsak! Az otthon elveszítéséből is következhet a szabadságérzet valamilyen torz kinövése? Avagy arról van inkább szó, hogy az elhagyott-elveszített otthonnak a fölöttünk gyakorolt ellenőrzésétől is megszabadulunk, és ezt is érezhetjük a felszabadulás egy változatának? 27
