Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 20.)
Hirtelen beállott ellenséges állapotunk ellenére megokoltnak véltem, hogy haladéktalanul eleget tegyek ennek az óhajának, már csak azért is, hogy ez se legyen kapocs közöttünk a továbbiakban. Téptem egy új noteszlapot, és a tetejére firkantottam: „Jelentés”. Éppen csonkig égett a cigarettám, ezért a fürdőszobába ügettem, és csapvízzel oltottam el a parazsat. Közben a mosdókagyló feletti tükörbe pillantottam, de rögtön be is hunytam a szemem, s ezúttal nem azért, mert nem tetszettem magamnak, hanem a múltba láttam, és azt a nézést keresztezte volna jelent vizslató tekintetem. Tisztán láttam vissza az időben arra az eseményre, amikor burgaszi szállodám fürdőszobájában a lefolyó kagylójába tömködöm cetlijeimet. Fél éjszakán át kör- mölgettem rájuk gondolatébresztő rövidítéseimet, hogy majd másnap, a tengerészek tiszti klubjában az aktuális magyar helyzetről tartandó, nagy ívű előadásom folyamán puskázzak belőlük. Egy óra elmúlása, és egy üveg konyak elkóstolgatása után azonban meggyűlöltem a cetliket. Mindet lehúztam a vécén. És ez lett az oka, hogy nem találtak egyet sem a balesetesnek minősített éjszaka után. Sem a gépkocsinkat vezetők, tehát Penkó és Nikifor, sem a szálloda alkalmazottai, sem az idegenkezűség gyanújával fertőzött rendőrök, noha állítottam, hogy sok teleírt lapot gyártottam. Tökéletesen törlődött ugyanis a memóriámból, hogy magam szórtam valameny- nyit az enyészetbe. Elemző munka nyomán felfogtam, hogy belesüppedtem híg mondanivalómba, amiképpen koldus az üres zsákba. Önbíráló indulattal pusztítottam el hamisnak érzett gondolataim csokrát, hogy köddé váljék, mint minden, ami elmosódik és nincs határa. Ezt kell megírnom valamiképpen a tolmácsnőnek, illetve a hivatalosságnak! És akkor megszűnik az a buta gyanú, hogy megtámadott valaki a burgaszi szállodában. Valamint véget ér az ezzel kapcsolatos vexatúra. Kopogtak az ajtón s miután kinyitottam, pincér öltözetű, bogárfekete hajú férfiú jött be. Teáskészletet, meg üvegkristályból készült, óriási hamutartót helyezett az asztalra, miközben egyfolytában tagadón forgatta kerek fejét, majd hangtalanul távozott. Nem értettem, hogy mi szükségem lenne most a teára, hiszen vacsoraidő van. Éhes voltam, és a szomjamat sem teával kívántam oltani. Továbbra is alkohol iránt maradt erős „apetitusom”, azaz: vonzódásom. Borítékot vettem észre a tálcán. Nyomtatott betűkkel állott rajta bolgáros nevem: DRUGARE CSAKK. A boríték bal sarkában szintén kézzel rajzolta valaki: From Mrs. Krum.- Ez meg ki lehet? - dünnyögtem és felnyitottam a borítékot. Rögtön láthattam a tolmácsnő jól olvasható kézírását. „Pro domo! Vacsoránk elmarad, illetve későbbre tolódik, és nem is itt lesz. Előkelő vendégségbe lettünk hivatalosak. Javasolt öltözet: öltöny és nyakkendő. Indulásunk idejéről időben értesítem. Álljon készen!” Láttam, hogy van folytatás, de ledobtam a levelet, mert számos forrásból fakadtak fel váratlan izgalmaim, s leküzdésük ellen egyszerre két cigarettából pöfékeltem volna legszívesebben, ha már amúgy is itt van ez a ménkű-nagy hamutartó! 24
