Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7. szám - Szepesi Attila verse

ki-kiruccantak horgászni a folyóra,

amit Volga Anyácskaként tisztelnek az oroszok,

és ahol a begörbített gombostű-horgára ráakadt egyszer egy tömpe-orrú hal.

A lágerben aztán a gépek kenésére szolgáló szamárzsírban sütötték meg vacsorára.

HALÁLTÁNC

Nem dús királyok és fekélyes koldusok, sem rikoltozó bankárok és bakók özönlenek a szökdelő kaszás után, a keze-lába zörgő csontváz nyomában, akinek szemüregéből keserű füst gomolyog.

Nem pohos bankárok és templomtornyok hegyessüvegű mágusai, sem kardos lovagok és hordó-tomporú cafkák.

Másféle menet ez,

városvégek vacogó kóbor kutyái, sánta őzek, girhes menyétek és félszemű vidrák

borzok és egykor kandi rókák tolonganak egymást letiporva.

Lámpaszemű uhuk, tolla-foszló rétisasok, pamat-fülű hiúzok, ás ágbogas szarvasok közé keveredve egy-egy halálra-szánt, hold-agyarú vadkan.

PIROS BETLEHEM

Kettős száműzetésben élt Angliában a fametsző

Buday György, aki az első világháború után Kolozsvártól Szegedig meg sem állt, aztán a történelem a Tisza-partján is vándorbotot nyomott a kezébe.

Újév előtt minden esztendőben küldött a barátainak egy-egy BUÉK-fametszetet - magam is kaptam néhányszor, mert versben köszöntöttem, amikor még idehaza nemigen illett emlegetni az emigránsokat.

Kedvencem az a piros kép volt, melyen két rusztikus

figura, kalapos és csizmás, maga-tákolta betlehemet cipel a hóban.

Sajnos a mester valami rossz minőségű

festéket használhatott, mert a két bumfordi betlehemező évről évre egyre jobban fakult, mintha távolodóban belevesznének a Szamos- vagy a Tisza-part ködébe.

4