Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Weiss András: A kezdet II. rész

fiatalabb lehetett akkor, mint én most, de igazán aggnak tűnt és számított, (hindiivel meg flódnival újra a nyolcvanas években Budapesten a Gerbeaud cukrászdában találkoztam, kiszabadult a zsidó vallás szűk kötelekéből. A süteményeknél úgy látszik nincsenek vallási határok, csak vagy jók, vagy nem. A kindli és a flódni, nagyon jó!) Egy nagyon fontos zsidó ünnep Peszach, a zsidó húsvét. Ilyenkor nem csak a laska (macesz) tartozik a tradícióhoz, hanem a laskából készült maceszgombócos húsleves is. 1943-ban lehetett, amikor meg lettünk híva az úgynevezett Széder esti vacsorára, amivel a Pesach kezdődik. A vacsora a Szende házban, a „koncertterem” előtti, elöl nyitott, de fedett teraszon lett tálalva. Peszach időileg nagyjából egybeesik a keresztény húsvét ünnepével, tehát kora tavasszal van, de úgy látszik éppen lágy este lehetett. Csak arra emlékezem, hogy ott ültünk, sem Szende Laci, sem Mostohaapám nem volt jelen, munkaszolgálatosak lehettek. A jó a maceszgombócos húsleves ízét még a nyelvemen érzem, de hogy ezen kívül mi volt még, azt már nem tudom. A vacsora semmiféle vallási ceremóniával nem járt, mert arra bizonyára emlékeznék. Az asztalnál ültünk, előttünk Szendéék nem túl terebélyes kertje adta a sötét díszletet. A kert szegélyét képező ringló-szilva fák nekem annyiban emlékezetesek, hogy ősszel rosszízű gyümölcsük ismételten visszatérő csalódást jelentettek. De azért minden évben csak újra megpróbáltuk, hátha megjavultak.

Bárdos Alice, úgy mint anyám is, erős dohányos volt, a cigarettáit saját maguk töltötték. Férje több ízben nyilvánította ki a dohányzásról vallott nem tetszését és anyámat hibáztatta, aki állítólag Alicet a dohányzásra rászoktatta. Szende László egyébként - az én benyomásom szerint - eléggé szigorú volt feleségéhez. Gondolom a köztük fennálló korkülönbség, no meg a szerepe, mint Alice quasi impresszáriója, egy nem egészen szimmetrikus viszony kialakulásához vezethetett.

Az erdélyi bevonulás után mindenütt és a rádióban szakadatlan az „Erdélyi Indulót” játszották. Mindenkinek nagyon tetszett, nekem is (még ma is tetszik). Egy alkalommal Aliz előtt nyilvánítottuk ilyen irányú rendkívül pozitív véleményünket. Ő előbb kicsit körülnézett, aztán azt mondta, hogy igen, igen, nagyon jó, de a „Marseillaise” az még sokkal jobb. Hogy hogy ezt megjegyeztem? Talán azért, mert ez akkor rendkívülien meglephetett, nem illett bele a Szende családról alkotott képembe; ők ugyanis hangsúlyozottan nyárspolgári benyomást tettek. Lehet, hogy ez a pointírozott nyárspolgáriság akkoriban arra volt hivatva, hogy a család egy fekete foltját, Szende László Pista nevezetű testvérének (szociáldemokrata volt, a húszas években Svédországba emigrált és az emigráns szociáldemokraták körében fontos szerepet játszott) baloldali múltját elfelejtesse.

1941. áprilisban német csapatok vonultak át Szombathelyen Jugoszlávia felé. Ugyanakkor a rádió és az újságok jelentették Teleki Pál öngyilkosságát. Teleki Pál fölcserkész volt, így természetesen halála nagy részvétet és érdeklődést váltott ki nálunk cserkészeknél. A különben inkább német részre hajló cserkész bajtársaimnál is felmerült a gyanú, hogy valóban öngyilkosság volt-e, nem inkább a németek tették el az útból. Az öngyilkosság elleni érv az volt, hogy aznap áldozni készült és a cserkész díszruhája elő volt készítve. Az átvonuló motorizált német csapatokat mindnyájan megcsodáltuk.

1943-tól gyakran repültek át felettünk nagy amerikai, vagy angol bombázó kötelékek, útban Wiener Neustadt felé. Mielőtt jöttek már légiriadót fújtak, amikor már régóta felettünk voltak a gépek, akkor hozták lovas kocsin a légelhárító gép82