Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Sudár Lászlóné Molnár Zsuzsanna: Juditból Malvina lesz
Eltökélés Hah! - lankadok és hervadok, Nem tudom, mi talál: Tán síromhoz közel vagyok, Leszakaszt a halál. Akármint van - fejet hajtok Tenéked óh Istenem! Hiszen törvényt nem szabhatok: Tied életem s mindenem. Ez nagyon szomorú! - mondta Mihály bácsi. Édes Annya betegágyánál írtam néhány éve, nem csoda. Az első igazi versem volt. Alles, was gut und teuer! Minden, ami szép és jó, csak arról szabad egy fiatal lánynak írni - figyelmeztette apja. Annak is eljő az ideje - bólogatott Judit. A mai nap érzéseihez, a temetői emlékekhez ez a rövid verse állt legközelebb. A sok töredék és próbálkozás után ezt tartotta már költeménynek. Ide illett, s figyelmeztetett is vele, mert a hangulat már túlságosan vidámmá vált. A vendégek távozása után még leült az asztalához, és kezébe vette a kalamárist. Mégsem írt. Arra gondolt, hogy Döbrentei Gábor nem jött el a nyáron, pedig várta. Már nem is jöhet tavasz előtt, az őszi esők tönkre teszik az utakat, mindenki behúzódik a maga házába. Judit mintha megérezte volna, hogy költői hírének alakulásában nagy szerepe lesz Döbrenteinek. Lélekben sürgette a találkozást, de még jó ideig várnia kellett rá. A komor, esős napokon Judit szemlét tartott a ládái és az almáriumok ruhakészletei fölött. Életre vasalta, simogatta színes ruháit és újat is varrt. Elrakta a gyászszínűe- ket. Apja is fellélegzett, elhagyta Dukát egy-két napra. Talán asszonyt keres. Beszélték, hogy Sziget-Liget felé kanyarodott el az úton. - Rendjén van ez is - fordult meg Judit fejében. A november eleje bágyadt fénnyel vonta be Kemenesalját. Judit csendes sétákra indult, memóriája elraktározta az ősz színeit, intuíciót gyűjtögetett a majdani verseihez. Jön a hosszú tél, secrétairére tett árkuspapírjai mellett ülhet akár egész napon át. Hangulata most sem volt más, mint azt koratavaszon még Horváth József Eleknek írta magáról a bemutatkozásul, Az én képem versében: „Hajlandóságom nagy a szomorúságra, S egy csendes magányba rejtett komorságra. Víg is vagyok néha, szívem kiköltözik Gyászából és örömköntösbe öltözik; De mégis erőt vesz a bánat ezeken, Gyakran új sebeket ejt vérző szívemen;”- Azt hiszem, ismerem a természetemet - gondolta elismeréssel magáról. Ismerem a magyar lélek természetét is. 60
