Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Riba András László: Adalékok és néhány megfontolás az előzetes egyeztető tárgyalások történetéhez
ségét.14 Ez végső soron a hatalom valamiféle megosztását jelentette volna, és ott állt mögötte Nyers Rezső. Lett is belőle ügy, de nem kapott túl nagy nyilvánosságot. „Gáspár Sándor elvtárs szóbeli bejelentése alapján [...] a Politikai Bizottság megbízza Óvári Miklós és Lukács jános elvtársakat, hogy beszéljenek - külön-külön - Marosán György és Nyers Rezső elvtársakkal az »Uj márciusi front« létrehozása kapcsán felvetődött kérdésekről és beszélgetésük eredményéről tájékoztassák a Politikai Bizottságot. Úgy határoz, hogy Aczél György elvtárs írásban adjon tájékoztatót a Nyers Rezső elvtárssal folytatott beszélgetés létrejöttéről és tartalmáról. ”'s Lukács és Óvári Politikai Bizottságnak írt feljegyzésből: „Nyers Rezső elvtárssal április y-én beszéltünk. »Elmondotta, hogy nem váltogatja a meggyőződését, nem kezdeményezett és nem is támogatott az SZDP újjászervezésére irányuló törekvéseket.«”16 Aczél György Kádárnak írt feljegyzéséből: „A Politikai Bizottság március 22-i ülésén [...] Gáspár Sándor elvtárs beszámolt arról, hogy Marosán György elvtárs elmondta neki: őt megkereste Nyers Rezső elvtárs, hogy alakítsák meg a Szociáldemokrata Pártot, illetve a Szakasits Árpád Kört. [...]- Később Gáspár elvtárs - folyosói beszélgetés során - közölte velem, hogy Nyers elvtárs a vele való beszélgetés közben neki is azt mondta: többpártrendszer kell, illetve lesz Magyarországon. [...] Ezek után, a KB ülés előtt megkérdeztem Nyers elvtárstól, igaz-e, hogy ő szociáldemokrata Pártot, illetve Szakasits Árpád Kört akar alakítani, illetve, hogy a többpártrendszer híve. Ő ezeket indignálódottan és felháborodottan utasította vissza és elmondta, hogy véletlenül találkoztak Marosán elvtárssal, s beszélgetésük közben egyetértettek abban, hogy közösen lépjenek fel a Szoc.Dem.Párt, illetve a Szakasits Árpád Kör alakítási kísérletei ellen. Ami a többpártrendszert illeti elmondta nekem, hogy nemrég beszéltek Gáspár elvtárssal, akinek ő azt mondta, hogy ha a párt nem lesz elég pluralista, lehet, hogy majd egyszer, valamikor a szakszervezetekből, a szövetkezeti tanácsból, a környezetvédőkből és más szervezetekből valamiféle többpártrendszer-szerűség kialakul, - de ő azt nem akarja megérni. ”'7 Lukács és Óvári feljegyzése Nyers Rezsőről Kádárnak: „Marosán elvtárssal ritkán, véletlenszerűen szokott találkozni. Az SZDP újjáalakítása szóba se került. Ő kommunistának tartja magát, s nem váltogatja a meggyőződését. Egyébként őt Marosánnal együtt árulónak tartják azok, akikben még él valamiféle nosztalgia az SZDP iránt.”'1 Lukács és Óvári feljegyzése Marosán Györgyről Kádárnak: „Nyers Rezső elvtárs őt nem kereste, s ő sem kereste Nyers elvtársat. Egyszer véletlenül találkoztak a Valóság'9 szerkesztőségében. Jelen volt a szerkesztőség három tagja is. Marosán elvtárs a fentiekről [szociáldemokrata szervezkedés, pluralizmus elvetése] beszélt Nyers elvtárssal, aki vele teljes mértékben egyetértett. Egyébként nem tételezi fel Nyers elvtársról, hogy belemenne egy ilyen játékba.]...]™ A fenti történetből megállapítható, hogy Kádárnak mennyire volt merev a hozzáállása a kezdeményezés kapcsán, vagyis, hogy mennyire gondolta komolyan azt a kérését Nyers Rezső felé, hogy még ne kezdeményezzenek. Láthatóvá válik hol és hogyan lett az ÚMF kigáncsolva egy időre. Néhány hónap múlva azonban Nyers Rezső egy nyilatkozata már egészen más helyzetet tükrözött (egyébként a KB-tagból PB-taggá lett Nyers a nyilatkozathoz képest néhány hónapon belül KB által megbízott tárgyaló és a Németh-kormány államminisztere lesz). „...[Népszabadság]: Vajon a glasznoszty nélkül tarthatnánk-e ott, ahol most tartunk? Előfordulhatna-e, hogy egy politikai bizottsági tag ilyenfajta szervezetnek tagja lenne, mint az Új Márciusi Front? 42